Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)

1925-03-22 / 79. szám

2. oldal BACSMEGYEl NAPLÓ 1925. március 22. tották el. mert ebben a kérdésben a nacionalista blokk közös értekezlete ioz véglegesen határozni. Az ellenzék vezetői délelőtt és délután folyamán is tanácskozáso­kat tartottak, de hir szerint semmi irányban nem döntöttek Csak két előadója tesz a kisebbségi jelentésnek Az igazoióbizottság ülését szom­bat este hat őrára összehívták, hogy azon a bizottsági ie'entés előadói­nak kérdését tisztázzák. Mié ugyan­is a bizottság a jelentés ismertetésé­re két előadót nevezett mee. az el­lenzék kisebbségi jelentésének elő adására öt előadót je'ölt ki. A szom­bat esti ülésen: a bizottság kormány­­párti többsége kifogásolta az ellen­zéki előadók nagy számát, mert; ezeknek a vitában különleges jogaik vannak és többször is felszólalhat­nak. Végül elhatározták, hogy az el­lenzéki előadók számát kettőre csökkentik. A parlament munkája A nemzetgyűlés vasárnapi ülésé­nek napirendién az igazolóbizottság ’derítésének tárgyalását tűzték ki. Ennek ellenére politikai körökben; még kétségesnek tartják, hogy való-; ban megindul-e már vasárnap a vi-i ta. vagy pedig az eddigi gyakorlat- ‘ nak megfelelően csak az igazolóbi­zottság kinyomtatott jelentését osztják ki és annak tárgyalását csak, hétfőn kezdik meg. Abban az eset- j ben. ha a tényleges vitát már az el- j só napon megkezdik, akkor már va-J sárnap be is fejezik a mee nem tá-j niadott mandátumok igazolását, mi-1 után a házszabályok erre csak egy ] napot engedélyeznek. Ebben a diában j előreláthatóan felszó’a! Davidovics Ljuba is. akinek beszédét nagy ér­deklődéssel várják, mert hir szerint ez alkalommal Davidovics felolvas­sa autentikus szövésében az ellen­zéki pártok megegyezését. A továb­bi verifikációs vita öt napig tarthat, úgy. hogy péntekre az igazolások tárgyalását be kell felezni és a kö­vetkező ülésnapon pedig már a par­lament uj elnökségének megválasz­tására kerül a sor. Jgen rejtélyes história irta: Kosztolányi Dezső Úgy történt, hogy a főfelügyelő az utcán sétálva, egyszerre különös, elvi­selhetetlen. orrfacsaró bűzt érzett. Gyanakodva tekintett körül, ügyelni kezdett, mint a hivatalában szokta. Homlokát összeráncolta, erei kidagad­­tak, fakó. halotti szemét felgyújtotta a figyelem, mintha a villanykörtébe hirte­­lenül erqs áramot kapcsolnak. Semmi gyanúsat nem talált maga körül. Az j aszfalt söpört, locsolt, melletto a há- j zak tiszták, csatornák nincsenek a kö­­zelében. Csóválta fejét, aztán kettőzve, lépéseit tovább ment. Pár méterrel odább megállott s akkor I újra érezte a szagot. Megfordult, mint-! egy nézve a levegőben az utat. melyen a szag láthatatlanul utánasompolygott. j Ájulás-illat volt a feloszlás gyászos; aromája, édeskés és nehéz, kéjes és visszataszító. leirhatatlanul átható, olyan, mint a tubarózsa szaga, mely a napfényben rothadó avas konc páráival elegyül, öntudatlan mozdulatot tett, hogy elhessegesse. Vannak szagok, me­lyek annyira ellenségeink, mint a szem­nek a magnéziumfény. a fülnek a mennydörgés, az orr tuegborzad és •visszatántorodik tőlük. Valami épülő ház mellett haladt el. Itt orrát a mész éles szaga szúrta, mely oly erős volt, hogy egyenesen agya velejébe nyilait, mint egy hosszú, hegyes tü. mellette j korhadó faálványok. nyirkos pincék. 1 Hosszan tétovázott, hogy valamiként i ezen a helyen iödözze íöl a rejtélyes' szag forrását. Mert méz most is érezte. 1 Ment egv-'tcéí lépést, sietni kezdett, i hirtelen megállt, előretekintett, hátrate- j klntett. de minden megfeszített erőlkö- j dése ellenére se tudta eldönteni, hogy mi okozhatja azt a bűzt, melv az egész légkört megmérgezte, a csillagokig. Mo-: solyogva sétáltak az emberek, könnyű; őszi felöltőkben, férfiak és nők. akik | semmit sem vettek-észre. A napfény A Iőkösházai határrendőrök felakasztották egy pályaőr feleségét Halálosvégü nyomozás az elveszett pénzeslevél után Letartóztatták a határrendőrség egész személyzetét Békésgyulfról jelentik: A magyar­­román határon legutóbb borza'mas bűn­cselekmény történt: a ökösházai határ­­rendőrség személyzete nyomozás közben haló ravert és fölakasztott egy hatgyer­mekes családanyát. Az elveszett pénzeslevél A Iőkösházai állomáson néhány nap" pal ezelőtt elveszett egy tizenháromezer leit tartalmazó pénzes’evél a !őkösháza: allomásfőnök hibájából. Az á lomásfőnök ugyanis, amikor az aradi gyorsvonat kalauzától tvette a postát, aláírta az átxéé i elismervényt, anél ül, hogy té­té rőt-tételre összehasonlította vo’na az átvett leve.eket a kísérőjegyzékkel. Ezt a revíziót később ejtette meg, bent az irodában és akkor a legnagyobb meg­döbbenéssel tapasztalta, hogy a tizen­háromezer leies pfnzes'eve! hiányzik. Nyomban szólt a román kalauznak-, aki azonban ' ije entette, hogy valamennyi levelet átadta, az elismervényt is meg­kapta és semmi köze sincs többé hozzá, hogy megvannak-e a levelek és durván kikérte magának, hogy őt ily csínnyel zaklassák. Az állomási “nők bejelentette az ese­tet a határrenclörségnek, ame'y erre visszatarlotía félórára a vonatot és egy detektív átkutatta a vasúti személyze­­e*. azonban eredménytelenül. A vonat elindulása után a Iőkösházai határrendőrrég munkába lépett. Az egyik ha árrendőr rátámadt a perronon étá'gató kilenc éves Kelemen Lajos ujs ig rusra, hogy adja elő a levelet, amit talált. A gyerek kijelentette, hogy nem talált semmit. A határrendőrök erélyes faggatására végül is kijelentette Kelemen: — Úgy láltam, mintha az Aufmuth Jani fe'vett volna valamit a földről. A halál-rendőrök nyomban előkeritet­­ték a közelben ácsorgó nyolc esztendős Aufmuth Jánost, a pályaőr fiát. Mint­hogy In-adta, bogv levelet ta'á't vo’na, aranymáriása leöntötte a buja. lihegő várost. Minden házból, kapualjból más és más szag áradt ki. ellenmondó illatok és bűzök feleseltek egymással, mint a bérházakban a zongorajátékok, melyek­ből senki se hallja ki az igazi dallamot. Gőzölgőit, párolgóit, füstölt az élet eb­ben a langyos alkonvatban. a virág­ágyak és szemétgödrök, a cukrászdák és pálinkásboltok, a gyógyszertárak és kórházak az ég felé lehelték tömjénüket, hódolva valamely ismeretlen istennek, aki az életet teremtette s a szép és ocs­­mány szilieket, hangokat és szagokat egyformán megérti. A főfelügyelő a szagok macskazenéjében szórakozottan bandukolt haza. kis csomagban, amint szokta, vitte a vacsoráját, az ég felé for­dította az arcát és nem gondolt arra, ami az Imént megzavarta. Otthon, agg­legény-lakásában jóízűen evett, közben is rendkívül fontos ügyiratokon járt az esze. melyeket holnap föltétlenül cl kell intéznie. Reggel, mikor elindult hazulról, az utcán megrohanta a tegnapi szag. Két­ségbeesetten állt meg a kapuja előtt. Pont az a szag volt. Alig ébredt a vá­­tos. emberek úgyszólván, sehol, az ab­lakok csukva, a levegő is hűvös, tiszta, igazán érthetetlen, honnan került ide. Bár többnyire gyalog szokott sétálni a hivatalába, fölkapaszkodott a villamos­ra. hogy megrövidítse az útját Itt mintha nem érezte volna, aztán megint érezte. Kedvetlenül érkezett meg. de később megfeledkezett mindenről, a szolgát leszidta, a titkárra] gorombásko­­dott. nagyon kedvesen telt el az idő délig. Csak hazamenet jutott eszébe, megint. Újra érezte, egyre erősebben érezte. Alig tudott ebédelni, buskomoran ült az asztalnál, a kenyereket elmorzsálta és a húsokkal bekente a tányérokat, j Elhatározta, hogy rendszeresen meg­vizsgálja az esetet, csak az járhat ered-? ménnyel. Sokszor mosta a kezét és öb-j lögette a száját. Egy hét múlva inegál-j lapította, hogy a szag uetn állandóan’ átkutatták a ruháját, azonban a mo­tozás eredménytelen maradt. Üldözés mozdonyon A gyerek miután elengedték, a sin mellett e indult haza. Az állomásfőnök ' őzben telefonált a váltókezelőnek, hogy tartóztassa fői a gyereket, ha odaér és újból motozza meg. Ez is meglörtént, a váltóőr sem ta’ált semmit a fiatal Auf­muth Jánosnál. Az eredményt a váltóőr vissza1 elcfonálta az állomásra, ahonnan egy mozdonyt küldtek hátárrendörökkel megrakva a gyerek üldözésére. A határ­­rendőrők atyjának, Aufmuth József pályaőrnek lakásában ta áiták meg a kisfiút. Visszavitték az állomásra, ahol elkezdték vallatni — pofonokkal. Félóra múlva bevitték a határrendőrség szobá­jába szüleit is, akiket meggyanúsítottak az al, hogy a gyerek a tál ált pénzesle­velet nekik adta át. A pályaőr és fele­sége tagadták a vádat, mire házkutatást tartottak lakásukon. „Majd én kiverem belőlük /“ Déle ott tiz órától kettőig tettleges" ség nélkül fo'yt a vallatás. Délután ké{ órakor felébredt éjszakai álmából a határrendőrségi különítmény vezetője, Fiedler Pál foga’mazó, aki mikor meg­tudta, hogy mi történt, lovaglóostorát megsuhegtatva így szólt: — Majd én kiverem belőlük a vallo­mást.1 Két órától este hétig egyfolytában verték Aufmuth Józsefet, feleségét és kis fiát. A gyerek kétségbeesésében 'öbbször kijelentette, hogy megmondja, hová rejtette el a pénzeslevelet, de a jelzett helyeken nem találták azt meg. A kisfiút a határrendőrök erre harag­jukban még jobban megverték. Aufmuth Józsefnét, miután a pénzes­­levél eltulajdonítását nem akarja beis­merni, a határrendőröl: éjjel újból meg­verték, úgy, hogy haldokolni kezdett. Áz asszonyt ezután felakasztották a rendör­gyötri. de látszóan szeszélyes rohamok­ban. reggel is. délben is. este is. inkább a szabad levegőn, mint zárt helyen. Il­latszerekkel próbálkozott és a iázmin. a mák. az orgona csak csömörletesebbé tette a levegőt. Elunva mindent, tom­pán nézett maga elé. társaságokba nem járt, otthon gubbasztott órák hosszat, arra gondolva, hogy valaha igazgató akart lenni, erről azonban le kell monda­nia és be kell látnia, hogy beteg, talán halálosan, gyógyit'natatlanul beteg. Még csak negyvenhat éves volt. Barátai azt mondják, hogy ez a »legszebb férfikor«, de tizennyolcéves' korában nem mond­ták. hogy még fiatal, harminc éves ko­rában seni, hogy még nem öreg. amit a »legszebb férfikor«-nak neveznek az emberek, az tulajdonkénen a »legcsu­­nyább férfikor«. Belenyugodott, ha így van. az. ami elől futott, az a szörnyű­ség. ö belőle árad. Végre vannak embe­rek. akik csúnyák és förtelmesek, akik börfarkasokat hordanak az arcukon, vagy akik kukorékolva beszélnek, akad­hatnak szerencsétlenek, akik az orrok­nak utálatosak. Ebben a sötét gondolat­ban megvigasztalódott. Egyik orvos sovány étrendet ajánlott — tea, tej. tojás, kétszersült — és fürdő­ket, calium hipermangan-nal. Naponta háromszor megfürdött a lila fürdőben, minden hatás nélkül. Ekkor egy hires fiatal tanárhoz ment, aki egv hősszerel­­mes mosolygó fölényével fogadta, kirá­lyi előkelőséggel hallgatta meg pana­szát. levetkőztette, kopogtatta a máját és a lépét s végül kijelentette, hogy semmi baja. azaz. az a baja. hogy kép­zelődik. Betegsége mindenesetre érde­kes. Meg is mondta a nevét: hysteric olfactorla. Az orrüreg felső részében vannak a szaglópálclkák. azok az ideg- i végkészülékek, melyek az orrba — aj belehelés léghuzama által — iutott lég-J nemi! testeket szag alakjában érzékelik < és előfordul, bár igen ritkán, hogy ezek az idegek hibásan működnek, akárcsak: az a szem. mely víziókat lát. vagy az| a fül. mely hallucináj. Ilyen F. F. föfel- ■ laktanya aklakába, hogy azt a látszatot keltsék, mintha az asszony öngyilkos lett volna. Férjét és fiát másnap sza­­badlabrabelyezték. Letartóztatják az egész határrendőréget A békésmegyei csendőrkerület vezér tője, Jánossy Árpád megindította a nyo­mozást a iőkösházai határrendcység ellen és a határrendőrség valamennyi tagját, Fiedler Pál rendőr fogalmazót, Sárossy Pál rendőrfelügyeiőt, Pál János rendőrőrmestert és Lipóczky István határ­rendőrt letartóztatta. A nyomozás most annak megáll vi­tására folyik, hogy élt-e még Aufmuth­­né, amikor felakasztották, vagy már halott volt ? Födi tábornagy ősszeküionhözött a nagyköve­­tek tanácsával Ellestétek a német lefegyverzési jelentés miatt Párisi jelentés szerint a nagyköve­tek tanácsa és Poch tábornok közi a német lefegyverzési jelentés miatt mindjobban kiélesednek az ellenté­tek■ A nagykövetek konferenciája ugyanis — mint ismeretes — a ver­­saillesi szövetségköz! katonai ellen­őrző bizottságtól, melynek Foch tá­bornok az elnöke, a németországi szövetségközi katonai ellenőrzőbi­­zottság összefoglaló jelentésének több pontjára nézve gyakorlatilag végrehajtható javaslatokat kért. A bizottság e javaslatokat kétszer is kidolgozta és a kért felvilágosításo­kat megküldte a nagykövetek taná­csának. amely azonban ezt még mindig nem találta kielégítőnek és újabb pontokra nézve kért részlete­sebb jelentést. A javaslat aktái igy most már harmadszor tették meg az utat Páris és Versailles között mire foch kijelentette, hogy a nagyköve­tek tárnicsának nem ad további fel­világosítást. mert az eddigi in­formációkat teljesen kielégítőnek tartja. ügyelő beteges szagérzékenvsége is, melyről a tanár, mint sajátos esetről, hosszabb megfigyelés után értekezést !r egy bécsi orvosi lapba. »Ön. — mondot­ta. minthogy a professzor igen szelle­mes ember volt — a szag Machbetje, aki az orrával kísérleteket szagol«. — Ez a magyarázat kissé megnyugtatta. Mikor azonban eltávozott, már a lép­csőn érezte az ismert szagot. Futni kez­dett. a szag pedig rohant utána, amilyen gyorsan szaladt, úgy szaladt az is,, a sarkában volt és azután rátámadt, ke­gyetlenül. Orra cimijái lázasan szimatol­tak, figyelt az orra. ágaskodott és elö­­remeredt. Azok a szemek, melvek véres árnyékot látnak, azok a fülek, amelyek tulvilági hangokat hallanak, nem figyel­hetnek jobban. Kétségbeesésében azt kí­vánta. bárcsak vakulna és siketülne meg az emberiség orra. De csakugyan ér­zéki csalódásról van-e szó? Befogta az orrát és nem érezte, kinyitotta és újra érezte. Rázta a fejét, izgett-mozgott, néha magában beszélt. Idegessége , két­ségtelenül növekedett, de általános álla­potában javulás mutatkozott, mert az a megállapítás, hogy csak idegbeteg, föl­rázta közönyéből, meg is fogadta, hogy alaposan kigyógyittatja magát és egy ideggyógyászhoz fordult. A kezelés szépen haladt. Maca a be­teg is elismerte. Fiatal, fölvilácosult or­vos volt az ideggyógyász, aki sutba vetve a múlt hagyományait, a testekkel való meddő foglalkozást, főieg a lélek boncolására alapította gyógymódjait, abból kiindulva, hogy a beteg életkörül­ményeinek és múltjának részletes isme­rete nélkül az ideggyógyászat meddő kuruzslás. A főfelügyelő az orvos kér­­dezősködéseire sokat beszélt, nyílt és titkos szenvedélyeiről. mindenekelőtt pedig a gyermekkoráról. Apia becsüle­tes asztalosmester volt. ő pedig gyer­mekkorában szeretett a műhelyben tar­tózkodni. a gvalupad és az envveslábo­­sok körül, melyeknek átható szagára ma is szíveset: emlékezett vissza. Nyilván­való. hogy képzelgése nem egyéb, mint

Next

/
Thumbnails
Contents