Bácsmegyei Napló, 1925. január (26. évfolyam, 1-29. szám)

1925-01-29 / 27. szám

8. oldat BACSMEGYEI NAPLÓ 1925 jannár 29, — Vizsgálat a bécsi kenyérgyárak ellen. Bécsből jelentik: A Wiener Alge­­meine Zeitung jelentése szerint a Ham­­mer-kenyérgyárban, a Kronen- kenyér­gyárban és az .4izsfrM-kenyérgyárban kedden bírósági bizottságok jelentek meg, hagy az üzemeket felülvizsgálják. A bizottságokban az ügyészség egyik képviselője, egy vizsgálóbíró és több szakértő foglal helyet. A felülvizsgálat során átnézik a számadásokat és meg­­tikintik a könyveket. — Anglia jegyzékben sürgeti as egyiptomi sirdar gyilkosainak kinyomozását. Kairóból jelentik : A brit kormány nincs megelégedve az egyiptomi hatóságok vizsgálatának menetével és követelte, hogy erélye­sen nyomozzák ki a sirdar gyilkosait. A kormány változás után ugyanis a kairói rendőrhatóság szabadon bocsá­totta mindazokat, számszerint száznál . több gyanúsítottat, akik a merénylet miatt letartóztatásban voltak, pedig az angol hivatalos tényezők tudo­mása szerint ezek között voltak a gyilkos merénylet értelmi szerzői. A jegyzékben, amelyet az angol kor­mány a vizsgálat siettetése végett Kairóba küldött, említés történik ar­ról, hogy a gyilkosság elkövetése után Zaglul basa miniszterelnök négy napon át, mikor még ő volt a kor­mány élén, egyszerűen nem törődött a dolgokkal. — Eckener bevonásával angol ter­vek készülnek az atlanti-óceáni lég­­hajózásra. Londonból je’entik: A Star szerint dr. Eckener, a Ž. R. III. léghajó volt parancsnoka londoni tartózkodásá­val kapcsolatban arról van szó, hogy terveket dolgozzanak ki a Chicago— Nev/york—Hamburg közötti rendszeres atlanti-óceáni léghajózás megindítására. — A csendőrök agyonlőttek egy bol­sevista agitátort. Beogradból jelentik: Hivatalosan jelentik, hogy Zia Dibrát, az ismert bolsevista, agitátort és a bal­kán-föderáció albániai tagját, megölték. Dibrát letartóztatták és csendőrök szál­lították Durazzóból Kavajaba. Közben Dibra menekülni akart, mire a csend­őrök fegyvert fogtak rá és lőttek. Dib­ra holtan esett össze. — Eljegyzés. Kasza Miklós és Pataki Piroska (B.-Topola) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Az állami tisztviselők vasúti díj­kedvezményei. Az állami tisztviselők, mint már megírtuk, január elsejétől kezdve féláru vasúti jeggyel utazhat­nak. Minthogy az ehhez szükséges ál­landó igazolványok csak április elsején készülnek el, a közlekedésügyi 'minisz­térium úgy intézkedett, hogy a tisztvi­selők esetről-esctre kapjanak hivatalfő­nöküktől ideiglenes igazolványt, amely féláru vasúti jegy váltására jogosit. — A Maíteolti-iigy iratait átvette a szenátus. Rómából jelentik: A vizs­gálóbíró kedden adta át a Mattcotti­­pör egész vizsgálati anyagát a szenátusi bizottság, mint áüambiróság titkárságá­nak. Az akták közt több ezer ujságki­­vágás és névtelen levél van. Az átszál­lítás szigorú óvó-intézkedések mellett történt. Az államtörvényszék kedden kihallgatta a Tribuna szerkesztőjét. — A Színházi Élet uj száma a szo­kott gazdag tartalo... ti jelent meg. Közli Madacli Imre Mózes cimii drámá­ját, kottamellékletet és sok cikket és képet. Az uj szám, folytatólag közli a j ugoszláviai szépségverseny résztvevői­nek fényképeit is. A lap « Mcdinnaród­ái árusítóinál kapható. — Baleset. Szántáról jelentik: Bóka András kocsis megrakott szekérrel igyekezett gazdájának Kalmár Miklós­nak lakása felé. Útközben a lovak meg­bokrosodtak, a szekér nekiütődött egy akácfának és a kocsis olyan szeren­csétlenül esett le a szekérről, hogy sú­lyos fej- és lábsérülést szenvedett. Be­szállították a 'kórházba. — A titokzatos libavér. Szerdá­nak ismét megvan a maga véres szenzációja. Az Amerika-szálló lakói szerda hajnalban rettentő sikoltozásra riadtak fel álmukból. A segélykiáltá­sokat Savics Milutin kereskedelmi utazó hallotta meg elsőnek, aki rövid lelki tusa után le is ment az uccára a lárma eredete felől érdeklődni. Az ucca azonban teljesen kihalt volt, mig a szálló előtti járdán frissen öm­lött piros vér párolgóit. A bátor utazó nyomban föilármázta a rendőrséget, amely teljesen harcikészenlétben vo­nult ki a párolgó piros vérhez. A vérben kitépett hajcsomókat is talál­tok, amiből természetesen arra kö­vetkeztettek, hogy gyilkosság történt. Azt hiszik, hogy a gyilkos "áldozatát előbb leszúrta, majd holttestét bele­dobta a Tiszába. A nyomozás gőz erővel folyik. Lehetséges, hogy , az illető vérbosszúnak esett áldozatul,! vagy szerelmi dráma történt a szállói kapujában, de az sincs kizárva, hogy piszkos rablógyilkosság az egész. Egy bakteorológus még a délután folya­mán megvizsgálta a piros vérsejte­ket, amelyekről megállapította, hogy liba testéből erednek. Ez persze csak még homályosabbá teszi a szentai rejtélyt. Mert mit keresett a liba hajnalban a szálló kapujában ? — Frohreích Ernő elmeállapotát Sop­ronban vizsgálják meg. Sopronból je­lentik: Frohreich Ernőn. Egyedi Arthur gyilkosán — mint a Bácsmegyei Napló jelentette — a napokban a téboly jelei mutatkoztak. Frohreích védője ezért kérte, hogy védencét szállítsák Buda­­oestre, elmeállapotának megvizsgálása céljából. A soproni ügyészség Frohreích elmeállapotának megvizsgálását elren­delte, de annak a kérésnek, hogy az egyedi gyilkost Budapestre szállítsák, nem adott helyet. Ellenben elrendelte, hogy február 4-én a soproni ügyészség fogházában kezdjék meg Frohreích Er­nő elmeállapotának vizsgálatát. — Kézrekerült bandatolvaj. Novi­­szadról jelentik: Gyotyos András beo­­csini cementgyári kocsis, szerdán dél­előtt bement Noviszadra. Amíg az egyik üzletben tartózkodott, az üzlet előtt álló kocsijáról valaki ellopta a bundáját. Gyotyos följelentést tett a rendőrségen, ahol megindították a nyomozást. Ezalatt egy ismeretlen fiatalember betért Vértes Árpád Alkottnány-uccai füszerkereske­­désébe és élelmiszereket vásárolt. Mint­hogy nem volt elég a pénze, a nála levő bundát ott akarta hagyni zálogba. A kereskedő azonban gyanúsnak találta a fiatalembert, rendőrt hívott, aki iga­zoltatta. Kiderült, hogy Boros Im­rének hívják, rovott múltú csavargó és hogy a nála levő bundát lopta. Bekísér­ték a rendőrségre, ahol Gyotyos a ban­dában sajátjára ismert. A bundatolvajt a rendőrség letartóztatta. — A szentai zsidó Szeutegylet uj ve­zetősége. A fizentai zsidó Szentegylet szerdán tartotta tisztújító közgyűléséi, amelyen dr. Méri Sándor orvost vá­lasztották elnökké. A1 elnök lett dr. Hacker Kálmán főgirmiáziumi tanár, ügyész dr. Víg Károly ügyvéd, pénztá­ros Flesch Márton takarékpénztári fő­könyvelő. — Banktisztviselők bálja. A szubol cai bank- és biztosítási tisztviselők fé­nyesnek ígérkező báljukat az idén feb­ruár hó J4-én :i Lloyd helyiségeiben •tartják meg. A rendezőség az előkészü­leti munkálatokat nagy apparátussal végzi és az érdeklődőknek további fel­világosításokat néhány napon .beiül íog sajtó utján nyújtani. — Toívaj pincér. Kan Etel szuboticai Zseleznicska-ucca 10. szám alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy a nála albérletben lakott Pérics Mirkő pincér 3270 dinárját ellopta és megszö­kött. A rendőrség nwglnditotta a nyo­mozást. —- Súgás rádión. Leleplezték az egyik strasburgi főiskolán a modern technika legújabb vívmányát, azt a kis rádió-sú­gó készüléket, melyen egy ravasz, agyafúrt, élelmes medikus meg akarta tudni tanulás nélkül a professzori kér­désekre a feleleteket. Az ördöngős ma­sina a tanári, katedrát kötötte össze a tanuló szobájával, ahol a tananyaggal teljesen elkészült súgó helyezkedett el. A rádió pillanatok alatt a súgó füléhez továbbította a professzori kérdést és juttatta vissza a helyes feleletet a me­dikusnak. íia ki nem pattan a csalafin­taság, sorra diplomához jutnak a rádió­­súgógép jóvoltából mindazok, akiknek tanulni nem volt kedvük. Mekkora fej­lődés az iskola padjaiban elhelyezkedett szemfüles tanuló pajtástól a súgó rádió­készülékig. Most már oda von a súgás­nak őskori romantikája és beköltözött az iskolák tanárt kijátszó eszközei kö­zé a rádió sugókészülék is. Ha beválik a strasburgi rádió sugókészülék is, ak­­kor milliárdokat kereshetett volna až a feltaláló medikus, mert ez a rekvizitum is 'bevonult volna a vizsgatanfolyamok, pénzért tudást adó szemináriumok dip­­íoniagyártási eszközei közzé’. Meg is je­lent volna a hirdetés, nem kell tanulni, levizsgázik ön helyett a - rádió. — Áthelyezés. Szentéről jelentik: Szlávnity Jován szentai járásbirósági irodatisztet az igazságügvminiszter sa­ját kérelmére Novakanizsára helyezte át. — Halálos automobilkatasztrőfa a vrlgai országúton. Prágából jelentik : Prága és Beneschau között az ország­úton egy magánautón:obi1 összeütközött *gy postaau'öval. A maoánkocsit &>v Struppel nevű prágai nagybirtokos Irá­nya vezette, még pröm a szabályok el­lenére, az úttest jobboldalán és my tör­tént a katasztrófa. A leány szörnyet halt, utitársa súlyosan megsebesüli. —. Kabaréest Apátiában. Az apadni Amateur sportegylet január 24-én este sikerült kabaróestelyt rendezett. A sporte-gylet műkedvelői Valenties Ernő­­né, Zsigmond Tibor, Tilger Mihály, Ko­­valovszky József, Sz-auter Erzsébet, Sáutha Erzsiké, Dömötör Aranka, Va­­lentics Ernő, Kramer Ferenc, Jung Já­nos, Flesch Imre hegedűművész, Wie­derkehr K^óka, Krizraanics István és Jámbor Kálmán vettek részt a kabarén. Az előadást reggelig tartó tánc követte. — Hidat vernek a „Bőrharisnya“ taván. Newyorkból jelentik: Gazdasági okokból hidat terveznek a Champiin-tó fö'ött, amelyet Európában arról ismer­nek, hogy ezen a vidéken szerepelteti Cooper a „Bőrharisnya“ indián alakjait. A partvidék! államok elhatározták, hogy műszaki bizottságot küldenek ki a tó áthidalásának tanulmányozására és az építési tervek kidolgozására. A Cham­­plin-tó Nev/york államot Vermonttói 100 mérföld hosszúságban választja el, a hid tehát, még ha a legkeskenyebb részén épül is, legalább nyolc angol mérföld hosszú lesz. — Pisloletjáték a vonatokon. Szentá­­ról jelentik: A Szenta-szuboticai vona­ton vándor pistoletjátékosok fosztogat­ják az utasokat. A tiltott szerencsejá­tékkal főleg oroszok ugratják be a har­­madosztí|lyu szegény utasokat, akik utolsó dinárjukat is elveszítik a játék közben. így járt Sejfcsics Mária szent­j- miklosj cselédlány is, aki néhány perc alatt 200 dinárt veszített, de igy jártak a többi utasok is, akik most feljelentést tettek az oroszok ellen. A vasúti rend­őrség szigorú nyomozást indított. — Tűz a noviszadi Kulturbund raktá­rában. Noviszadról jelentik: A német Kulturbund noviszadi Kralj Petar-ucca 3. szám alatt levő raktárában kedden éj­szaka 11 órakor tiiz ütött ki, amit a tűzoltóságnak egyórai megfeszített munka után sikerült elfojtani A raktár­ban nagymennyiségű papír, iskolakönyv és írószer égett el több mint harminc­ezer dinár értékben. A tiiz okát nem si­kerűit niegálhtpítani. — Letartóztatták Budapesten a Lázár-kávéházi gyilkost. Budapestről jelentik: A vádtanács szerdán az ügyészség indítványára elrendelte Lobi Józsefnek letartóztatását, akit tudvale­vőleg azzal vádolnak, hogy a Lázár­­kávéházban Tremmel Mátyást leszúrta. Lobit, aki ott volt a vádtanács előtt, a mely ma tárgyalta a vádirat ellen be­adott kifogásait, azonnal letartóztatták. — Testvérgyükosság az örökség miatt. Miskolcról jelentik: Kedden délelőtt megrendítő testvérgyilkosság történt a Miskolc közelében lévő Hejö­­csaba egyik kocsmájában. Ott: mulatoz­tak Birinyi Gyula, István és Mihály testvérek, kisgyőri legények. Borozgatás közben pár héttel ezelőtt elhunyt: édes­apjuk hagyatékáról esett szó a testvérek között. Ezen ősszckülönböztek, aminek során tettfegességre: került közöttük a sor. István és Gyula bátyjuk ellen tá­madtak, akit föidretepertck. Mihály va­lamilyen módon kiszabaditotta magát szorult helyzetéből és kimenekült a kocsmából. Pár perc múlva egy baltá­val jelent meg ismét a kocsmában, ahol Gyula öccsét fejbesujtotta. Birinyi Gyula a megismétlődő baltaütések folytán esz­méletlenül terült el a kocsma padlóján, akoí pár perc múlva kiszenvedett. A gyilkos testvért bcszállitották a miskolci ügyészség fogházába. — Rabló helyett a falu bolondját verte agyon. Szolnokról jelentik: Pa­­lést hu János kunszentmártoni tanyáján Szepesi Pál kisbéres arra lett figyelmes, hogy valaki jár az istállójában. Attól tartván, hogy rablók törtek rá, felkapta a vasvillát és azzal ülni-verni, szúrni kezdte az istállójában tartózkodó em­bert. Az ember összerogyott, mire a kisbéres a sötétben kötéllel megkötözte és az isiál'ó szénatartójához erősítette. Azután lóra ült és bevágtatott a faluba hogy gazdájának jelentést tegyen. A gazda értesítésére hivatalos vizsgálóbi­zottság szállott ki a tanyára, amely megállapította, hogy a kisbéres félelmé­ben embert ölt és agyonverte Lászi Lőrinc kunszentmártoni együgyű embert, a falu bolondját. A szolnoki törvény­szék elrendelte a vizsgálatot a gyilkos­ság ügyében. Dr. Magarasevks Sándor ügyvéd ícm lyó hó 29-én házi patrónusa alkalmával családjában való betegség miatt szeme-* lyes gratulációkat nem fogadhat. — Acélház építése egy nap alatt. Glasgowból jelentik: Glasgowban egy nap alatt felépítettek egy acélházat, Reggel kezdték hordani a szükséges anyagot, másfél óra. alatt készen voltak a falak, délután öt órakor már majd­nem teljesen készen állott a ház. A Baranya? Menekültek szuboticai szervezete február lió elsején délelőtt 9 órakor a szokott helyen rendkívüli közgyűlést tart, melyen a tagok megje­lenése kötelező. — Miksa főherceg nem volt Buda­pesten. Münchenből jelentik: Miksa volt főherceg bajorországi birtokáról megcáfolja azt a híresztelést, hogy Budapestre érkezett és ott egyengeti a talajt Zita exkiráiyné visszatérése és fi nak, Ottónak trónrajutása céljából. Kijelenti a főherceg, hogy az összeom­lás óta nem volt Budapesten és nem is szándékozik oda utazni. Leány és fiú intézet és iníernátus. Nyilvános joggal felruházott fiú reál­gimnázium. Nyilvános joggal felruhá­zott felső leányiskola. Nyelvtanfolya­mok. irodalom, főzés stb. A második, félév kezdete 1925. február 1. Dr. Ad. Brolf i Scstre Zagreb. Gunduliéeva 63/11. Vasút? balesetbiztosítási kötyény­­tiékettet váltson ít Rossiia-FonciérenéL Szívbetegek és ételmesszesedésben szenvedők a természetes Ferenc József keserüviz használata által könnyű ég pontos, bélmüködést érnek él. Automobilvezetői esti tanfolyam höl­gyek és uralí (nem hivatásos soffőrök)' részére február J-én kezdődik és tart március 15-ig. Jíjjlentkezés Automobillá Subofica, ökadarska ulica 7.. Telefon; 151

Next

/
Thumbnails
Contents