Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-11 / 338. szám
2- oldal. BACSMEGYE1 NAPLÓ 1924 december 11. minisztert is és kifejtették előtte, kegy a külfölddel a vajdasági városok közül csak Noviszadnak van telefonforgalma, mig a többi vajdasági város nem folytathat telefonbeszélgetést Magyarországgal. Pedig Szuboticának közvetlen vonala van Budapesttel, amelyen keresztül Beccsel és Prágával is beszélhet. A küldöttség kérte a minisztert, hogy nyissák meg a telefon-forgalmat Szuboticán keresztül is és adják meg a jogot valamennyi vajdasági városnak, hogy Szuboticán és Noviszadon át a külfölddel telefon-beszélgetést folytathasson. A postaügyi miniszter kijelentette a küldöttség tagjainak, hogy a kérdést már áttanulmányozta, a követelést jogosnak tartja és még a csütörtöki nap folyamán kiadja a rendelkezést, hogy a Szubotica—Budapest közötti telefonforgalmat nyissák meg és valamennyi vajdasági város részére engedélyezi a külfölddel való telefonösszeköttetést költségvetés és az 1925. évi rendes budget tárgyalására. A rendkívül kedvező jövő évi költségveíéstervezet, amelyet vita nélkül fogadtak el, az eddigi 45 százalékos pótadót 15 százalékra szállítja le. A költségvetésben rendezték a nyugdíjasok illetékét is, amelyet 25 százalékkal emeltek fel, valamint a megyei tisztviselők járandóságát, amelyet szintén felemeltek bizonyos százalékkal. A közgyűlés végül különböző segélyeket szavazott rneg, igy a sombori uj kórháznak 1,300.000 dinárt, a Baranyában levő árvaháznak erre az é'rr és a jövő évre 50—50.000 dinárt, a ombori szerb dalárda részére 25.CÍX) dinárt, a beográdi anyák egyesületének 5000 dinárt. A közgyűlés fél 12-kor végződött. Krstics alispán köszönetét mondott a bizottság tagjainak s a közgyűlést bezárta. A Radics-párt főbizottsága tárgyal a seboticai közős ellenzéki listáról A bunyevácok és demokraták együttműködése biztosítottnak látszik Leszállítják a megyei pótadót Bács'Bodrogmegye közgyűlése Somborból jelentik: Bácsbodrogmegye törvényhatósági bizottsága Krstics Vásza alispán elnök'etével szerdán délelőtt tartotta rendes közgyűlését, amelyen a bizottsági tagok majdnem teljes számmal vettek részt. A közgyűlésen Kupaszarevics Mihajlo főjegyző zajos ovációk közben felolvasta Petrovics Milivoj főispán és Krstics Vásza alispán kinevezéséről szóló királya ukázokat. Protics Sztanko azt javasolta, hogy táviratilag mondjon köszönetét a megnegijülés a kormánynak a két kipróbált, érdemes tisztvise ö kinevezéséért. A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag, nagy lelkesedéssel elfogadta. A főjegyző ezután a volt alispán, jelenlegi főispán, Petrovics Milivoj jelentését olvasta föl, amit szintén egyhangúlag tudomásul vett a mcgyegyü’ás, amely ezután áttért az 1924. évi pót-Érdekes emberek. Akik. hallgatnak Nem csoda, hogy az arany még az ezüsthöz mérve is ritka és drága, — hiszen a közbölcsesség szerint a hallgatás: arany, mig a beszéd, az embernek e megkülönböztető tehetsége: csak ezüst. Az igazi hallgató bizony az aranynál is ritkább jelenség, mert a kulturember szabályszerűit beszédes szokott lenni. A paraszt, azt más. Az tud hallgatni, akár egy böícs. S talán bölcs is azon okból hogy hallgatag. Ellenben a műveltség meg a tudás, a társasélet s a kultúrának többi megnyilvánulása egyenesen beszédességre csábit. Itt már feltűnő az az ember, aki ritkán és nehezen szólal meg. S ezek között is a legfeltűnőbb Mólt ke volt, a hires hadvezér és csatagyőztes, aki a németek történetében a nagy hallgatag (der grosse Schweiger) címét is viseli. Az ő szűkszavúsága a tettek emberének a némasága volt, amely azt az igazságot szimbolizálta, hogy teltekben nyilatkozik meg az igazi férfiasság, s cselekedetekben él a valódi férfi... A nagy katonának azért mondanivalója is bizonyosan akadt volna elég (bizonyítják a nyomtatásban is megjelent olvasható írásai, de nem tartotta érdemesnek, hogy beszéljen, mert ugyan mi értéke lehetett az ő szavának ama nevezetes tények mellett, amelyekkel a világtörténetet bővitette? A másik nagy hallgató a hírességek közt Robert Schumann volt. Ez a meicgtónusu, intim liráju zenész egyáltalában nem szokott társalogni. Azokban a dalokban élt, amelyek a szivét megrezegtették s abban a csodásán muzsikáló világban, amelyet a kebelében hordott. Nála és benne olyannyira . zene volt minden, hogy az a társalgás, yjíat-A szuboticai pártok körében a legnagyobb érdeklődés a bu-~'vvácsokác-pártnak a közös ellenzéki lista megteremtésére irányuló akcióját kiséri. A bunyevác-sokácpárt szakadása óta a dr. Ivkovics- Ivandékics Imre vezetése alatt álló párt mint ismeretes kísérletet tesz arra, hogy a demokratákkal és a Radics-párttal közös ellenzéki listát álPitson. A demokratáknak ezer. a listán való szerepeltetése jelentené, hogy a Davidovics-párt is két részre , szakad, mert a párt hivatalosan már megejtette a jelöléseket. A demokrata-párt belső ellenzékének a bunyevácokkal való koooerálására nézve kérdést intéztünk dr. Popovics Milivojhoz az ellenzék vezetőjéhez, aki kérdésünkre a következőket mondotta: — Nem tudok semmit a bunyevácokkal folyó tárgyalásokról, mert én nem veszek részt s?.rn*-;fé'c tárgyaláson. A magam részéről visszavonulok a politika! élettől és ezentúl a párt «—oniféle akciójában nem veszek részt. Magkérdeztük dr. Ivkovics-lvanr dékies Imrét, a bunyevác-sokacpárt vezetőjét is. hogy milyen stádiumban van a közös ellenzéki lista íigvfi. mire vonatkozólag a következőkben nyilatkozott: — A közös ellenzéki lista létrehozására a legjobb reményeink vannak. A demokrata-párt belső ellenzéke késznek nyilatkozott velünk kooperálni és miután a párt igényei igen mérsékeltek, valószínűleg sikerülni is fog a megegyezés. Ami dr. Popovics Müivojnak a politikai élettől való visszavonulását illeti, úgy tudom, hogy erről csakugyan szó voi't és dr. Popovics a mögötte álló ellenzéki csoportnak, amely ellene van Groll Milán listavezetői jelölésének, azt ajánlotta, hogy vonuljon passzivitásba és ne vegyen részt a választásokon. A demokrata-párt belső ellenzéke azonban nem akar passzivitásba menni és íagaszkodik dr. Popovics Milivoj személyéhez is. • — De folytatjuk a tárgyalásokat a Radics-párttal is. A Radirs-párt helyi szervezetének megbízottai éppen most vannak Zagrebben. ahol dr. Macsekkel, a párt <delnőkével tárgyalnak a velünk való együttműködés feltételeiről. Ha a párt főbizottsága hozzájárul feltételeinkhez, úgy a Radics-párttal való kooperálás is biztosítva lesz. ellenkező esetben csak a demokratákkal közös listán megyünk a választásokba. A jelölésekről természetesen majd csak e tárgyalások végleges befejezése után fogunk dönteni. A bujiyevác-sokác-pártból kivált frakció, amely jelenleg a Vajdasági Néppártot alkotja, értesülésünk szerint aggodalommal néz a közös ellenzéki lista elé és azt mindenképpen igyekszik meggátolni. Amint értesülünk a párt listavezetője valószínűleg dr. Ivkovics - Ivandékics Imre volt főispán lesz, mig az időközben állítólag a demokrata-párthoz csatlakozott Pieszkovics Lukáccsal való együttműködéstől teljesen eltekintenek az ellenzéki pártok, egyrészt azért mert Pieszkovics válogatás nélkül minden párttal kész megegyezni, mely öt listavezetőnek elfogadja, másrészt azonban elvi okokból is. Ellentét Macdonald és pártja kozott Elégedetlenek az orosz kérdésben tett felszólalásával Londonból jelentik: Jelentették a lapok, hogy Ramsay Macdonald az angol parlament tegnapi megnyitásán feltűnő beszédet mondott. Élesen kritizálta a kormánynak azt az elhatározását amellyel az angolorosz szerződést elejtette. » Lz a beszéd Ramsay Macdonald saját pártjában kínos hatást keltett. Olyan nagy az elégedetlenség, hogy még a legbizalmasabb hívei is elfordultak tőle és a Labour Party par« lamenti pártja eredeti szándékától eltérőleg úgy határozott, hogy nem Ramsay Macdonaldot. hanem Trevelyan volt közoktatási minisztert bízza meg. hogy a jövő héten a párt nevében a trónbeszédre a munkáspárt határozati javaslatát megokolja. A Times szerdai száma azt írja, hogy Ramsay Macdonald idegbeteg es ez magyarázza elhibázott felléf pásét. Párthívei remélik, hogy hoszszu időre tervezett dálamerikai útja Iiót fog tenni neki és siettetik is utazását. kozás, járáskelés és minden egyéb lárma, amely körülötte zsongott s ugj-ancsak nem volt muzsikális, az ő számára hangtalanná vált, tehát nem is létezett. Nem lehetett soha határozottan megtudni, vájjon halloita-e egyáltalában, amit a jelenlétében mondtak vagy akár egyenesen őhozzá szóltak, de bizonyos, hogy úgy viselkedett, mint aki nem hall semmit... Lehet, hogy az élet banalitásaival szemben a különben oly. érzékeny költő éppen oly süket veit mint a nagy Beethoven minden hanggal szemben... Hallotta-e a körülötte folyó társalgást vagy nem, eldöntetlen, de hogy nem volt nagyothalló, teljesen bizonyos. Úgy látszik, megvolt az a szerencsés adománya, hogy csak azt hallotta, ami érdekelte, s igy nem igen kellett neki válaszolni... Olyan keveset talán senki se beszélt mint ő. Legfeljebb egy másik hires művész, a valamikor olyannyira divatos Makart, aki bizony egyáltalában nem veit csevegő természet. A játékok közűi is azt szerette, amely nem volt egybekötve élénk társalgással: a sakkot. Ennek mestere volt, s mikor egy úriember ajánlkozott; hogy játszani szeretne vele, azt fbleitc:--; Igen szívesen, de csak úgy, ha játékközben nem diskurálunk. Amaz elfogadta a szigorú föltételt s a sakkparti hetekig fennakadás és szó nélkül folyt, mig végre egyszer a festőművész partnere — merő lojalitásból — azt találta mondani: — Vigyázat! Veszélyben a királynéja! Makart mérgesen ugrott föl s méltatlankodva kiáltott: — Fecsegökkci nem játszom! S a »fecsegő- urnák más játszótárs után kellett nézni, mert a hallgatag Makart — nem állt többé vele szóba. Bár ilyenformán a jeles kolorista nem sokkal járult hp?zá a társaság mulattatásához, mégis sok estélyre és számtalan ebédhez hívták, mert annak idejében cn vogue volt, s a háznak meg a lakomának, amelyről elmondhatták, hogy a rikító színek virtuóza »jelenvolt«, a Makart megjelenése nimbuszt kölcsönzött. Egy előkelő bécsi ur, a művészek nagy barátja, megtette egyszer azt a tréfát, hogy egy általa rendezett vacsoránál a hallgatag piktor mellé a legtemperamentumosabb eperette-szubreítet, az elmés és eieven Gallmeyer Pepit ültette, és kíváncsian szemlélte, hogy, ez a két ellentétes jellem hogy’ fog egymással »kijönni«? Nos, az történt, hogy étkezés alatt nem szóltak egymáshoz egy szót se, mert a máskülönben szellemes és nagyon kedélyes Gallmeyer hallgatni is tudott, ha akart, — de mintegy másfél óra múlva a diva igy szólt a szomszédjához: — Mondok magának valamit, Herr von Makart. Ez a téma már untat. Tudja, mit? Beszéljünk valami másról! Mindenki nevetett, aki a pajkos művésznő tréfáját hallotta. Természetesen Makart is, de azért nem beszélt — valami másról. Nem sokkal kevésbbé egyszavu volt a jeles bécsi magyar tárcaíró és mükiltikus: Hevesi Lajos, akinek a hailgaíagsága azért volt nyomasztó, mert a legelmésebb írók közé tartozott, akikről általában azt tartják, hogy mint társalgó is kiválóak. Az ő hangtalansága igy szinte »unheimlich« benyomást keltett, pedig az csak egy formája veit az oekonómiának. ö minden csprit-jét az írásai számára tartotta fönn, s eimésségének ?. kincseit nem szóta széjjel a kávéházban ... Hasonló módon hallgatott egy kevésbbé ismert, de igen finomizlésü író: Irmey Ferenc, aki órákig tudott elülni beszédes emberek társaságában inéitól, hogy kinyitotta volna a száját. Ilyenkor állandóan mosolygott, de nem azon, amit beszéltek, mert arra ritkán figyelt.« Az a körűiméin', hogy a mosolya sztereotip maradt és mindig egyforma, azt g.vaniitaita velem, hogy valami műtárgyra vagy a legújabb beszerzésére gondolt, mert ez a szerény, sőt szegény íanárerober müdolgokat gyűjtött, s képes volt heteken keresztül megvonni magától a legszükségesebbeket, csak hegy egy rézkarcot, amely megtetszett neki, megvehessen... Neki meg az volt a sajátossága, hogy négyszemközt megoldódott a nyelve, s ha valamelyik barátjával volt együtt, szinte fecsegő lett. Ezt nem egyszer tapasztaltam nála, mert néhányszor utaztunk együtt, s ilyenkor, ha magunkban voltunk, nemcsak beszélt, de formális előadásokat tartott. De ahogy nagyobb lett a társaság, meg neműit. S a magyar közéletnek még egy férfiút ismertem, aki feltűnően keveset beszélt: Éber Nándort, a »Times« bécsi levelezőiét. Csak öreg korában találkoztam vele, amikor már fáradt volt és csöndes, š amikor inár rászolgált arra a viccre, amelyet csinált rá valaki, hogy »furcsa, miképp a magyar képviseiőliáz iegálmosabb tagját Fber-nek hívják«, — de amint hallottam, az emigrációban, amelyben résztvett, s még azontúl is, ha nem is volt épp »par excellence« éber, elég beszédes volt. Nála, úgy látszott, szenilis tünet volt a csendes halkan beszéd s az egyszavuság. A működése — politikai levelezője volt a legtekintélyesebb angol hírlapnak — eleven szellemre engedett következtetést, és én sajnáltam, hogy nem ismerhettem akkor, amikor ípég élénken társalgót! Mások, mire megvénülnek, fecsezökké lesznek, — a szegény Nándor öregségére lett álmosán hallgató. Baedeker.
