Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-10 / 337. szám
2. oldat. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 december 10. a suhoucai kerületben is meg* hiúsult a közös lista terve Tárgyalások a két párt fóbizotts íg-ai előtt A választások kiírásakor úgy a kormánypártok, mint az ellenzék elvben elhatározta, hogy ahol csak lehetséges lesz. közös listával veszi fel a választási küzdelmet. Hogy a gyakorlatban milyen nehéz azonban megvalósítani ezt a választási együttműködést, arra a legjobb bizonyíték ép a szuboticai kerület, a hol eddig még egyetlen közös lista se jött létre. A kooperálás érdekében egyik párt se hajlandó a másik javára engedményeket tenni. Meghiúsult a megegyezés a két kormánypárt között. Kezdetben arról volt szó, hogy a radikálisok és Pribicsevicsék közös választási listát állítanak a szuboticai kerületben és egy ideig erre vonatkozólag tárgyalásokat is folytattak. Legutóbb azonban — mint a Bdcstnegyei Napló már jelentette — a független demokraták körében mindinkább előtérbe nyomult az a terv, hogy önálló listával vegyenek reszt a választásokon, mert így inkább biztosítva látják a maguk mandátumát. Miután azonban a kormánynak az az intenciója, hogy a kormánypártok közös listát állítsanak, a két párt helyi vezetősége a pártok főbizottsága elé vitte az ügyet. A radikálSspárt részéről Gyorgyevics Dragoszláv főispán, a független demokraták képviseletében pedig dr. Milics Ivó egyetemi tanár tárgyaltak a választási együttműködésről Beogradban, azonban ezek a két párt főbizottsága előtt folytatott tárgyalások sem vezettek eredményre. Bizonyosnak kell már tartani, hogy a megegyezés nem fog létrejönni és a Pribicsevics-párt is önálló listával lép fel a szuboticai kerületben. Hogy a független demokratáknak kik lesznek a jelöltjeik, az még bizonvtalnn. Értesülésünk szerint a párt Pribicsevics Szvetozárt akarja listavezetőnek jelölni, a szuboticai jelölt pedig Milics Ivó dr. lenne. A radikálispártra nézve, amely teljesen egységesen megy a szuboticai kerületben a választási küzdelembe, nem jelent különösebb hátrányt a Pribicsevicsékkel való együttműködés meghiúsulása, mégis úgy értesülünk, hogy a radikálispárt egy része súlyt helyez a választási megegyezésre, hogy ebben is kifejezést nyerjen a nacionalista blokk egysége. A vagyon-, jövedelem- és hadinyereségadőí újból kivetik Becskerekeu Megsemmisítették a régi bizottság kivetéseit Becskerekről jelentik: A vajdasági kereskedelmi egyesületek — mint a Bácsmegyei Napló jelentette — szerdán deputációt küldenek Beogradba, hogy a pénzügyi, a közlekedésügyi és postaügyi miniszter előtt feltárják a vajdasági kereskedelem és ipar sérelmeit és azokra a kormánytól orvoslást kérjenek. A Vajdaságot egyaránt érdeklő kívánságokon felül a deputáció becskereki résztvevői külön sérelmet is fognak előterjeszteni a pénzügyminiszternek, mert tudomásukra jutott, hogy a pénzügyminisztérium revízió alá akarja venni a becskereki vagyon-, jövedelem- és hadinyereségadót kivető bizottság működését és a kivetett adótételeket fel akarja emelni. A múlt évi adókivető bizottságok működését minden városban ellenszenvvel kisérte az adófizető polgárság. csak a becskereki bizottság működése ellen nem hangzottak panaszok. nem mintha a bizottság nem sújtotta volna elég nagy adóval a becskereki adóköteleseket, hanem azért, mert a bizottság elnöke Jankovics Koszta. a bánáti kereskedelmi- és iparkamara elnöke úgy irányította a bizottság munkáiát. hogy az adózókat teherviselési képességükön felül nem terhelték meg és igyekeztek a megállapítandó adóalapot összhangba hozni a már befizetett akoníációval. 4000 tétel közül 725-öt végzett el a bizottság, de méltányos eljárása úgy látszik szemet szúrt a pénzügyi hatóságoknak és a múlt év decemberében a becskereki pénzügyigazgatóság beszüntette a bizottság működését. Azóta megszűnt az adókivetés, viszont az adók behajtását — adóelőleg formájában — folytatták a pénzügyi hatóságok. Néhány hónap múlva a bánáti kereskedelmi és iparkamara átiratot kapott a becskereki pénzűgyigazgatóságtól. amely felszólította, hogy delegáljon az adókivető-bizottságba uj tagokat. Minthogy a kamarát senki sem értesítette arról, hogy a régi adókivető-bizottság hatásköre megszűnt, csak arról volt tudomása, hogy működése szünetel, viszont delegátusainak mandátumát vissza nem vonta, a pénzügyigazgatósághoz intézett válaszában a kamara ismét Jankovics Koszta elnököt és egy kamarai tagot nevezett meg megbizottaiként. A pénzügyigazgatóság visszairt, hogy a delegátusokat nem fogadja el. jelöljön a kamara másokat. A kamara ragaszkodott jelöléséhez, mire újabb aktaháboru következett, végül is a kamara, hogy az ellentéteket a pénzügyigazgatóság és a kereskedők között ne élezze ki még jobban — engedeti és Jankovics Koszta elnök helvett Mihajlovics Dusánt jelentette be delegátusul. Erre a bejelentésre a pénzügyigazgatóság pár nappal ezelőtt válaszolt és visszautasította Mihailovics Dusán jelölését azzal az indokolással, hogy Mihajlovics a III. osztályú kereseti adót kivető bizottság tagja és igy nem lehet tag ,a vagyon-, jövedelem- és liadinvereség-TUDJA-E...? TUDJA-E, hogy mi történik most Kínában. Olvasunk hébe-hóba egy-egy hadi jelentést, de igazán nem vagyunk tisztában, micsoda görcsök közt fetreng ez a négyszázmüliós birodalom, mely most nem a Menny Birodalma, hanem a Pokol Birodalma. Mi európaiak, őszintén szólva, nem sokat törődünk vele. Holott a világ sorsa ott kovácsolódik. Souilé, ki alaposan ismeri a csodálatos országot, megvilágítja a helyzetet. Ma Kina három ellenséges királyságra oszlik. Északon, Mandzsúria és keleti Mongol-ország Csang Cső Linn birtokában van, kit gyilkosságért halálra Ítéltek, aztán megszökött, bandita-vezér volt, de győzelmes banditái a hólapdarend szerint újra fölíegyverkeztek. Közép-Kinában Pel Fii zz ur. Délen Sun Yat Sen még mindig küzd a lázongó csapatokkal. A háttérben pedig, mely sokkal érdekesebb, ez folyik ie. Csang Cső Linn Mandzsúriában minden repülőgépét és fegyverét Japántói szerzi be. Japáni repülők, köztük egy repülőnö is, tanítják be katonáit, japáni pénzemberek előlegezik szántára a hadviseléshez pénzt. Terveit is a japáni vezérkar készíti, szóval Csang Cső Linn japán fizetett zsoldosa. Pco Fu Közép-Kinában ellenben az Egyesült-Államok szavára hallgat, Amerika tanácsára, melyet Japán hivatalosan a semlegesség kimondására kényszerűért. ö repülőgépeit Franciaországban vásárolja. De hadait régi kínai hadászattal vezeti és ennek köszönheti 1921-iki nagy győzelmét is. Sun Yut Sent Németország támogatja és Szpvjetoroszor.szággal van szerződésben. Erre vall az a hir is, melyet a napilapok is közzétettek, hogy Oroszország hadihajóját Kinába küldte, hogy támogassa szövetségesét. Bármi is történik, Európára nézve nem lehet közömbös. Az egyre növekvő Japán teljesen kiküszöbölte Európa ipari termékeit először otthon, majd azokban a tartományokban, melyeket Oroszországban hódított meg, Koreában és déli Mandzsúriában. Viszont a szovjet a kinai kérdés megoldásától várja az európai tőkeuralom teljes bukását. így áll a; helyzet. Nagyba megy a látók. ♦ TUDJA-E, hogy mikor Angliában uralomra jut egy kormány, akkor arról nemcsak az uiságirók, a politikai rovatvezetők Írnak bírálatot, hanem a fodrászok és szabók is. Baldwin második minisztériumát, nem tudni, hogyan nevezi a történelem, de ebben a pillanatban a kopaszok minisztériumának nevezik. Egy újságíró fedezte ezt fel a fegyverszüneti ünnepségen, mikor a miniszterek a szobor előtt nemcsak hajadonfőit álltak, hanem mezitlen főve!. Ettői a pillanattól kezdve mindenki gondosan tanulmányozta a miniszterek koponyájának tenyészetét, a vizsgálódásokat elmélyiteték és az eredmény arról tanúskodik, hogy lord Birkenheadon és Austen Chamerlaidon kívül egyetlen miniszternek sincs annyi haja, hogy említést érdekelne. India minisztere és a külügyminiszter elég szép hajjal rendelkezik, de a többiek, ha fejük nem is biliiárdgolyó, nem dicsekedhetnek müvész-sörénnyel. Baldwin fejebubján van egy kis hajzat, de azt sivatagok övezik, az oázis rajta vajmi kevés. A többiek is eredménytelenül használhatták a különböző petróleumos vizeket és kőrisbogár-kenőcsöket. Egy kaján újságíró véleménye szerint a legjobb korcsolyapálya a mostani miniszterek feje. A kopaszságok mindenféle fajtájával találkozunk itten: teljesen tar fejekkel, meglepő csupaszsággal, ünnepélyes kopaszsággal, melyet a hadügyminiszternek, Laming Worthingon, Evausnak fején bámulhatunk, vagy közönséges hajtalansággal, mellyel szegény lord Carzon lendelkezik. Windston Churchill, ki mindenben szerencsés, a társaságával sem vall szégyent. Kopaszsága eredeti. Bizonyos az, hogy a hadügyminiszter koponyája fényesebb és csupaszabb, de C húr chili nah az a szerencséje, hogy neki kitünően áll. Azon kívül ő hordja egész Angliában a legváltozatosabb kalapokat. A torzképrajzolók folyton kalapokkal ábrázolják őt, vagy afrikai rohamsisakban, vagy elleníengernagyi sapkában, vagy tölgylevéllel ékes tábornoki fövegben, vagy bohóc-süveggel. Churchill, amint Julius Cézár babérkoszorúval takarta ei kopaszságát, kalapokkal igyekszik védeke'zni és váltakozva hord kemény-kalapot, nemez-kalapot, tirolikalapot, kürtő-kalapot. Egész kalapgyüjteménye van. A szabók és szabászok lapja erősen meg is bírálta őt ezért. —• A kancellár — írja egyik szabó vagy szabász — hajlamos a különcködésre. Ezt helytelenítsük. Asztrakánprémes téükabátjában inkább egy színházigazgatóhoz, mint egy államférfihez basonlit. Ez a lap sorra veszi az uj minisztérium tagjait. Baldwint megdicséri, hogy utóbadót kivető bizottságban is. A leg* újabb pénzügyigazgatósági leirat ezenkívül megindokolja azt is, hogy Jankovics Koszta kamarai elnök delegálását miért utasította ismételten vissza. Azért — mondja az átirat — mert a pénzügyminisztérium feloszlatta a múlt évben működött, bizottságokat, működését megsemmisítette és uj bizottság alakítását rendelte el, amely elölről kezdi az adókivetéseket, az uj bizottságnak pedig nem lehet tagja az, aki a feloszlatott bizottságban is működött. Ebből az átiratból derült tehát ki. hogy a pénzügyminiszter elégedetlen a méltányosan működő bizottsággal, adóreviziót rendelt ei és az uj bizottságba nem vesz fel olyanokat, akik a régiben »kompromittálták« magukat. A becskereki kereskedők a szerdai küldöttség által tiltakozni fognak a tervbevett adórevizió ellen, a kamara pedig amiatt, hogy a pénzügyigazgatóság nem tiszteli a kamara autonómiáját. Oyükosság — ijesztésbo! Elfogták az obiiinsevői gyilkosság tettesét A bánáti Obi'icsevó községben nemrég történt gyilkosság tetteseit a törökkanizsai csendőrségnek sikerült kézrekeriteni. Amint annak idején megírtuk, Somogyi István obilicsevói földmivest egy este ismeretlen emberek kicsalták a házából. Előbb egy kutyát tettek be a ház nyitott ablakán, majd később bezörgettek és a zörgésre előjövő Somogyi Istvánt botokkal fejbeverték. Az ütések ha’ált okoztak és a gyilkosod nyomtalanul elmenekültek. A meggyilkolt Somogyi a demokrata-párt hive volt és a képviselőtestületben is helyet foglalt, ahonnan legutóbb leváltották. A község népe politikai okokat sejtett a gyilkosság mögött. A csendőri nyomozás végül kiderítette a tetteseket Gruics Branko .és Perkucsin Milivoj rovottmultu emberek személyében. Mindketten beismerték, hogy Somogyi Istvánt bottal fejbeverték, de azt vallják, hogy nem volt szándékukban Somogyit meggyilkolni, hanem csupán meg akarták ijeszteni. bi időben valamit javult az öltözködése. Múlt évben azonban kíméletlenül elverték rajta a port, mert ruháinak szabásával nem voltak megelégedve. Az még ma is sok kívánni valót hagy, hátra. — Baldwin — olvassuk — sohasem gombolkozik be: sem a télikabátját nem gombolja be, sem a szalon-kabátját, sem a sacco-ját. Amint igy begombclatlanul jár az uccán, az egyensúlyművészhez hasonlít, akit attól fél, hogy; lepottyan. Ezt ti tréfának vélitek? Ha az uj minisztérium valóban imponálni akar, akkor le kell tennie az ilyen szokásokról. A Westministerben csak az maradhat sokáig, aki kifogástalanul öl-; tözködik. Szakítsunk az öltözködés bolsevizmusával... * TUDJA-E, hogy Anatole France mint mentette meg egy ember életét? A történet megindító. 1917-ben Bechelleriben fölkereste őt egy barátja. Az áprilisi zendülés előtt állottak. Barátja mondja el most azt, amit itt közzé teszünk. Az iró levelet kapott egy katonától, kit a haditörvényszék halálra ítélt és ki hozzá folyamodott segítségért. — Csak önben van még reménységem — irta a katona —, mentsen meg. Február volt, havazott. France, az aggastyán, mihelyt felbontotta ezt a levelet, vette kalapját, botját s még cipőt sem váltva, papucsában elcsoszogott a három kilométerre lévő Toursba, hogy ott azonnal föladja a köztársasági elnökhöz intézett sürgönyét. Pár nap múlva aztán a katona kegyelmet kapott. K. D.