Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-07 / 335. szám

iy24 december

BACSMEÜYEI NAPLÓ

13. óidéi,

Patália

( 'budapesti Tcrézköruti Színházban ezen a héten mutatták be Kosztolányi Dezső egyfelvonásos groteszk játékát, a Patáliát. Ennek a darabnak főhősnője egy hatéves csodagyerek, ki a bemutató estéjén, az öltözőben, összevesz Farkassal, a primadonnával. Egyik jelenetét itt közöiiik.)

FARKAS: És maga gyönyörűségem? PIROSKA (szálát pirosítja): Én rendkívül naiv vagyok. Olyan naiv vagyok, hogy nem is tudom, milyen naiv vagyok.

FARKAS: Ah, ah. És akkor hóimét tudja ezt?

PIROSKA? A kritikából. Én három

vatrírnlf itK'Cfprk-nlptlon 1\ 07-(Piroska. és Farkas a tükörnél festi magát, szemléli arcát, női szakértelemmel.

A játék mindig párhuzamos, mint egy bábszínházban.)

FARKAS (kis szünet után hátrafordul): Én is gratulálok Piroska, (őszinte gyűlölettel, foghegyröl.) Egészen jó yolt.

PIROSKA: Ó, dehogy. Ne tessék gúnyolódni. Ma egyáltalán nem vagyok diszponálva. (hátrafordul.) Hanem a Farkas néni, az igen. Én gratulálok. Isteni volt. Szenzációs. Tüneményes.

FARKAS: Igazán?

PIROSKA: Igazán. Mindenki ezt

mondja.

FARKAS: Mégis, kicsoda? Az igazgató?

PIROSKA: Az nem.

FARKAS: A szerző?

PIROSKA: Az sem.

FARKAS: Hát kicsoda?

PIROSKA (vállat von): Mindenki.

FARKAS (hidegen): Köszönöm. Jaj. hol is a .szemkékem? (mázolta arcát.) Mondja, kedves, ma nem jön el az anyuka?

PIROSKA: Az anyuka otthon maradt, vacsorát főz. Megjött a nagymama Késmárkról. A csehszlovák nagymama. Itt van ni. ma ö kisért el.

FARKAS (nagymamára néz): Van szerencsém. Mutassa be Piroska.

PIROSKA (bemutatja): Farkas néni. Nagymama.

NAQYMAMA (föláll. leül.)

FARKAS: Tudniillik szerettem volna beszélni az anyukával. I)e magának is megmondhatom, szivein, hiszen már nagylány. Hétéves.

PIROSKA (indulatos): Csak öt. Nem igaz, hogy Hét. Ezt —- tetszik: tudni

! C. csak a Fecske Juciék terjesztik, azok az aljas rágalmazók, akik az lóságokban., pénzért, kommünikéket helyezték el rólam, hogy szanatóriumban fekszem, betegen.

PARKAS: Ezt nem értem. Tavaly azt hallottam, hogy már hat. Aztán már öt éve játszik. Pólyában csak nem léphetett fel a színpadon?

PIROSKA: Ne tessék haragudni, de igazán nem emlékszem már. hogy mi, kor születtem. Anyuka azt mondja, öt múltam.

FARKAS: Hány évvel? Ettől eltekintve figyelmeztetni akarom valamire, édesem, aminek maga is hasznát veszi majd. Legyen szives és a végjelenetkor ne álljon az arcok elé. (nagyon élesen.) Igen?

PIROSKA: Miért?

FARKAS: Mert ez nem illik. Aztán nem felel meg a szerző intencióinak. Érti szivem?

PIROSKA: Értem.

FARKAS: A szerző, az az aranyos jó szerző bácsi nem azért irta a darabot. Végre itt minden köröttem forog, én jövök, én megyek, én élek. én lángolok. s a közönség, az a szegény közönség. nem érti meg a cselekményt, ha maga, ibolyám, mindig ott illeg a súgóitok előtt, gyöngyvirágom. Jegyezze meg. hogy az ijycsmi tapintatlanság. egyszerűen Ízléstelenség. Rossz ize van.

PIROSKA: Igen. Farkas néni.

FARKAS: Azt is már többször mondtam, lelkem, hogy én nem vagyok néni.

PIROSKA: Miért nem néni a néni?

FARKAS; Azért. Aztán még valamit. Mikor tapsolnak, tudja, mikor olyan nagyon tapsolnak, szentem, ne ugorjon előre, életem és ne zsebelje be a tapsokat mindig, angyalom. A színpad nemcsak magáé, rubintom. hanem mindnyájunké, gyémántom. Ez egy kollektív művészet. Tanulja meg, hogy a kezdő színésznőnek elsősorban szerénynek kell lennie. Látja, a Fecske Juci ilyen nem tenne, pedig milyen ügyes kis színésznő.

PIROSKA: ízlés dolga. Kollegákról vagy jót. vagy semmit. De nekem nem tetszik.

FARKAS: A közönség intádia.

PIROSKA: Azért játszik mindig üres

házak előtt? (elbiggyeszti száját.) Tudja Isten, olyan langyos limonádé. Reklámbaba. Nem igazi gyerek. Nem eléggé naiv. (puderczi arcát.)

vétlen. Tessék, itt a kritikakönyy, anyukám beragasztotta az összes kritikákat. Nekem egyéniségem is van ám. : A kis művésznőt orkánszerü tapssal fogadta az ő rajongó közönsége bájos, egyéni játékáért...« Némely újságíró oly gyönyörüszépen tud irni.

FARKAS (fitymálja): Ó. Ó. Én tíz sort kaptam, iia tudni akarja, akkor, mikor maga egyet. A Nőstény-tigris címszerepében. Olvasta?

PIROSKA: Én nem tudok olvasni.

FARKAS (halk megvetéssel): Analfabéta!

SZOLGA (óriási panirdobozt hoz, melyet a középső asztalra tesz): A művésznőnek küldték, (el.)

(Farkas és Piroska együtt az asztalhoz

siet. Farkas leemeli a doboz tetejét,

nagy matyóbaba látszik benne. Piroska kikapja. magához öleli, s közben fölárchull egy névjegy.)

PIROSKA: Jaj de szép baba.

FARKAS: Matyóbaba. Mutassa csak. (Kiveszi Piroska kezéből.)

PIROSKA (visszaveszi tőle): Ez az enyém.

FARKAS: Ez az enyém, (fölemeli a névjegyet.) Igenis, (olvassa.) »A nagy művésznőnek«.

PIROSKA: Az én vagyok.

FARKAS: Az én vagyok, cicám, (megsimogatja.) Maga a kismüvésznő. Én pedig a nagymüvésznő. Ha majd anynyii játszik és tanul, mint én, akkor maga is nagymüvésznő lesz.

PIROSKA: De én gyerek vagyok. A baba gyereké.

FARKAS (toppant): Ugyan, édesein. A baba az enyém, mert először nekem küldték, másodszor mert mindé tiki tudja, hogy én babákat gyűjtök s a nivósabb színházi lapok egymásután közük is hires babagyü.iteményerti. Maga,nem látta? Nekem van Schottola-babáni, Stcii-babám. Kaetlie- Kruz-babám, kaucsnk-babám. porcellán-babám. gummi-babám és fababám, német karakter-babám, japán gésababám és francia beszélő-babám. Van egy pólyás-babám is. És van egy angol tengerész-katonám is. (megakarja fogni a Piroskánál lévő babát, de az hátrál. Farkas utána, a játék e párbeszéd alatt addig tart. inig Nagymama elé nem érnek.)

PIROSKA: Csak nem akaria elvenni tőlem? (Nagymama leié): Nagymama és ezt te engeded? Miért nem. beszélsz? Lámpalázad van? Megbámultál?

NAGYMAMA (kpzben már föláll, beszélni akar. de csak légüres térben hápog.)

FARKAS (szintén Nagymama felé kapacitálja): Bocsánat, csak nem tetszik képzelni, hogy egy gyereknek babát küldenek?

(Nagymama megsemmisültcn leül.)

PIROSKA (miután Farkast egy sarokba szorította): Már pedig ez az enyém, ha a íejcteteiére áll is.

FARKAS: Nézze, drágaságom, éri néni vitatkozom magával. Engem illet és punktum. Azért sem adom.

PIROSKA: Miért? Hánv éves a néni?

FARKAS (nyel): Huszonnyolc.

PIROSKA: U.ijé. Anyuka azt mondta, hogy legalább harmincnyolc.

FARKAS: Mondja meg az anyukájának, hogy tiszteségesebben ncv.elic. Hallatlan. Otthon szemtelenkediék. Itt nincs otthon. Itt színházban van. Maga kis dilettáns.

PIROSKA: Dilettáns, aki mondja. Már akkor főszerepet játszottam, mikor a néni csak akkorka szerepet kapott, hogy a tenyerében is elfért, mint egy szakaszjegy. Dilettáns én? Hát ki pendlizett Szilveszterkor egyik színházból a másikba, egyik kabaréból a másikba? Kihez jönnek interiura újságírók? Kinek írnak darabot a szerzők? Ki filmezett a nyáron Berlinben? Ki ült a repülőgépen? Kit nyomtatnak vastag betiivet? Ki hangversenyezik és ki szaval állandóan a matinékon? '

FARKAS: Pósa bácsit?

PIROSKA: Kikérem inasamnak. Ady Endrét. »Léda asszony ajkai közölt/«

Úgy ám! Aztán én már voltam angyal. fiú és halott is (hirtelen hanyatvágódik.) Koszorú a fejemen, kis

üvegkoporsóban alszom, gyöngyvirágok fölöttem, (lehuny szemmel szerepet. mond.) »Fehér, mint a hó, piros, mint a vér. fekete mint az ébenfa...«' (szünet, szünet, szemét dörzsölve felül és ámul.) »Jaj. hol vagyok? Tagjaim zsihognak, csöng a félem . . .« (elkacugia magát. talma ugrik.) Mondja néni. de esküdjön, meghalt már nipga színpadon?

FARKAS: Meg.

PIROSKA: A Rákosi színi-iskolában? FARKAS: Romlott béka. Adja ide azt a babát.

PIROSKA: Nem adom.

FARKAS (kicsavarta a kezéből): Látja, oda akartam ajándékozni, de most majd ezt kap, (csipiszt mutat) ni. Előbb tanulja meg, hogy mi az a kollegialitás.

PIROSKA': Kollegialitás? Még mer kollegialitásról beszélni. Maga. ki mindig

elnyeli a végszót, csak azért, hogy’’ belesiiljek a szerepembe, nem adja oda a kelléket, trombita holvett kefét nyom a markomba, aztán mikor a közönség nevetni akar. szavamba vég, rámborul, összevissza nyal. hogy befogja a szájam és rikácsol azzal a kelemetlen páva-hangjával. Pedig nem értem, mit henceg. Hiszen ma is úgy megbukott, hogy csak úgy zúgott, mindenki kiröhögte. De megpukkad az irigységtől. Tudja.mi a néni? Közönséges könyök-s?' ’ész.

FARKAS: Mit mondott?

PIROSKA: Azt, hogy könyök-szinésznck tetszik lenni!

FARKAS: Taknyos. (sírva fakad, a középső asztalra dobja a babát, tükre elé ül.)

PIROSKA: Ripacs. (sírva lakad. elmegy az asztaltól, tükre elé ül.)

Lenau adomája

Irta: Baedeker

Most, hogy Lenaunak a verseit olvasgatom a Barát Ármin nemrég megjelent igazán pompás fordításában (amely, sajnos, mindössze ötszáz példányban jelent meg, s Így csak kevesen gyönyörködhetnek benne), clgondolkozom e három nemzetfajtából öszszegyurt költő komplikált jellemén és regényes életsorsán. Fz érdekes egyéniség jellemzésére szinte, elég, ha a származására figyelünk. Magyar földön született német (nevii és uj elvű) anyától és szláv eredetű apától. A Nicmbschek, akiktől származott, szlávok voltak s csak a költő öregapja kapta katonai) szolgálatok elismeréséül a vön Strahlenaa nemesi predikátumot, amelynek két utóbbi szótagjából lépett ki a halhatatlanság Htjára a költő hires neve.

Valamikor talán irodalomtörténeti és uépi'ajpszikológiai föladat lesz kikutatni, vájjon a háromféle vér, amely az ereiben csörgedezett, hogyan és mindegyik mely arányban befolyásolta a poétái fejlődését. Már eddig is bizonyos, hogy a származása (apai részről) s a családi neve szláv eredetre, vallanak, a születése és a fiukori nevelése magyarrá teszi, a műveltsége pedig és a nyelv, amelyen irt, a németség közé sorozza. A háromféle ős háromféle öröksége szinte láthatóan van fölraktározva benne. Ahogy barátja és életirója Anastasius Grün (polgári nevén Auersperg gróf) megállapította:, a tüzes érzése, arisztokratikus függetlenségi vágya, katonai bátorsága, izzó és keleti képekben fürdő fantáziája alkotják a magyar elemet benne. A .zenéhez való hajlama és tehetsége, a patriarkális-demokratikus ősszokások iránti érzéke, a külső sorstiyomásokkal szemben mutatott álmodó belenyugvása, időnkint félénk zárkózottsága és szelid melankóliája: szláv ősök öröksége. Ami ezeken túl van benne: szigorú jogérzék, mély igazságszeretet, kitartó hűség, alapos jóindulat, ábrándozásra való hajlandóság s bizonyos gyámoltalanság az élet gyakorlati problémáival szemben: az mind német.

S lehet, hogy a német clem s a német vér volt a túlnyomó ebben a nemes költői egyéniségben. Hiszen semmi se nyomja rá az emberre oly láthatón a bélyegét, mint a nyelv, amelyen ir és bcszé). De azért nagyon szeretjük öt, mert — s ez igen érezhető a Barát jól sikerült műfordításában — magyar lélekkel szabta pompás hangzású versekké a Tisza-dalokat, s magyar szívvel irta meg a betyár- és cigányromantikának az érzelmes epizódjait.

A vér nem válik vízzé, s a magyar puszták délibábja épp oly vonzó volt neki, mint a magyarul .éneklő költőknek, s a magyar lélek harca, vergődése kedvelt motívuma maradt mindvégig a költészetének. Rokonszenve a magyar hazájához és a magyar néphez sose szűnt meg. és Nürnberger, aki hires regényét, az Amerikamüde-1 öróla irta

(Lcnau e kitűnő elbeszélésnek a hőse), magyar-német vegyüléknek tekintette őt, sőt úgy állítja be a regény keretébe, mint a Steppe (a Puszta) előkelő, de romantikus hajlamú gyermekét. Az igaz, hogy a pusztát nem kevésbé szerette s az annak szépségét rajzoló dalait hasonló melegséggel irta meg, mint maga Petőfi.

Mielőtt beteg lett s a búskomorság nem vett erőt rajta, pompás elbeszélő és fölötte kedélyes társalgó volt. Mint ió adomázó is hódított a társaságban, és a barátai meg a tisztelői azt állították, hogy senki se tud olyan jellemző anekdotákat olyan jellemzően adni e'ő, mint ö.

Amikor foglalkozom e költővel, nekem is eszembe jut egy, amelyet szélesebb körben aligha ismernek, s amelyet ö nagyon szeretett elmondani, ha magyar

jellemről volt szó.

F,z adoma ír magyar emberről, helyesebben a magyar mágnásról szól (de mégis csak a magyarról, mert hiszen a mágnás is magyar), amely annak egykét tulajdonságát igen élesen világítja meg. Sejtelmein az, hogy az anekdotát Lcnau nemcsak elbeszélte, de maga is csinálta, s a lelkében magyar költő ezzel is bizonyította, milyen jól ismeri a honfitársait. Maga az adoma s a hozzáfűzött magyarázat, azt hiszem, csak szaporítani lógja Nicmbsch von Strehlenau-nak a tisztelőit azok között, akik eddig, a müveit olvasván, a származására nem igen gondoltak.

Egy nagy fürdőmedencében (mondjuk: egy gastaini vagy ragaíz-i bassin-baii) ketten fiirödiíck: egy szótlanságáról hires király és egy magyar. Jour. Egy ideig előkelő, sőt .síri csend Honol köztük. Nem ismerik egymást, s egyiknek sincs fogalma arról, hogy ki a másik. Végre a király, aki sajátmagáról biztosan tudta, hogy király, s igv ö szokta megszólítással kitüntetni a kevésbé jól szituált emberiséget, megszólítja a magyar urat, s ha riporter van jelen, a következő párbeszédet jegyezhette volna 1c:

A király: Fürdőnk? (Raden?)

A mágnás: Mosdunk. (Waschen.)

Egy percnyi szünet.

A király: Katona? (Militär?)

A mágnás: Mágnás. (Magnat.)

A király: Úgy? (Sa?)

Kissé hosszabb szünet Után a four kérdez.

A mágnás: Policáj? (Polizei?)

A király: Király. (König.)

A mágnás: Gratulálok! (Gratulir!)

Ez az egész* s a hozzáfűzött kommentár. se lesz sokkal több, de minden bizonnyal érthetőbb.

A magyar ur a király ama kérdésére, hogy fürdik-e? (Baden?), — bizonyos feisőbbséggel és lenézéssel válaszolja, hogy mosakodik. (Waschen.) Alert ezt a medencét csak nem fogja fürdőnek elismerni, ezt a csöpp vizet, amely fürdő (ehet egy pár halacskának s legfeljebb néhány né ni étkének de nem a