Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-31 / 355. szám

1924, december 31. BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. 1 Újfajta hálókocsikat építenek Né-g metországban. Berlinből jelentik: A né-1 met hálókocsitársaság azt tervezi, hogy uj rendszerű hálókocsikat fog járatni, olyanokat, amelyeken minden fülkebérlő utasnak külön fülkéje lesz hálóhellyel, nem úgy, mint a mostani kocsikban, ahol az utas idegennel kerülhet össze. Az újfajta hálókocsikon a folyosó nem oldalt, hanem középen lesz s abból nyíl­nak kétfelő! a fülkék. Az uj kocsikban összesen 18 egyágyas hálófülke* lesz, még pedig négy' elsőoszíályu és tizen­négy másodosztályú, — Elítélték Rajics torontáli alispán rágalmazóját. A Bácsmegyei Napló közölte, hogy Csokerlics Milutin vo't boesári jegyzőt a beogradi első fokú bíróság három hónapi fogházra ítélte, mert Rajics Szvctisziáv torontálmegyei alispánról rágalmazó cikket irt a Bal­kánba. Csokerlics a sajtótörvényre va!ő hivatkozással lielyreigazitó közleményt tett közzé, amelyben azt ádilja, hogy őt semmiféle bíróság nem ítélte el. Rajics Szvctisziáv alispán most bekül­dőké a beográdi bíróság 1924 novem­ber 14-én megtartott főtárgyalásán ho­zott ítélet hiteles másolatát, amelynek jegyzőkönyvi száma 52063. Az ítélet rendelkezési része szerint a bíróság bű­nösnek találta Csokerlics Milutint a „Balkán“ 1924 május 30-iki számában „Vojvodina mit kellett megérned“ cimü cikk miatt becsületsértés s rágalmazás bűntettében és ezért — az erre vonat­kozó törvénycikkekre való hivatkozással — három hónapi elzárásra ilélte, amely a büntetés kitöltésének megkezdésétől számit, továbbá 50 dinár illeték, az államügyésznek 50 dinár költség-megté­rítés és 2000 dinár perköltség megfize­tésére kötelezte, amely összegeket be­hajthatatlanság esetén Szvetisziav Sza­­vics a Balkán tulajdonosa köteles meg­fizetni. — Kifosztott tehervonati. Karán­­sebesről- jelentik, hogy egy rabló­banda Temesvár és Karánsebes kö­zött egy egész tehervonatot kifosz­tott. A felfegyverkezett rablók már Temesváron vagy Lúgoson szállottak­­fel a vonatra és elrejtőztek a vaggo­­nokban. Karánsebes előtt megtámad­ták és megfélemlítették a vonatsze­­mélyzetet, az egész rakományt ki­rámolták a pályatestre. A személy­zet a vonatot teljesen üresen vitte be Karánsebesre. Az állomási rendőrség egy mozdonyon visszatért a helyszí­nére, ott rá is talált a rablókra, akik éppen a kidobált holmit szedegették össze. Valóságos tűzharc fejlődött ki, amely a rablók javára dőlt el. A rendőrök kénytelenek voltak a moz­donnyal visszavonulni Karánsebesre, ahonnan újabb erősítéssel tértek visssza, addigra azonban a rablók el menekültek. A karánsebesi ügyészség a vonatrablás gyanús körülményeire való tekintettel elrendelte a téhervo nat egész kisérőszemélyzetének letar­tóztatását. Csakis »Kelico« nemes likőrjei a iesc­­iobbak. — A Topolai Sport Klub szilvesz­teri kabaréja. A Topolai Sport Klub Szilveszter-este a Polyák-féle vendéglő­be:! kabaré-előadást rendez gazdag mű­sorral. A kabarét tánc. követi. — Hétűrás szilveszteri műsor a Sa­ionie-barban. Szilveszter éjjel két óra­kor teljesen uj műsort mutat be a szu­­bűticai Salome-bar. Az éjféli kabaré kü­lön meglepetéseket hoz a közönség szá­mára. A kibővített műsor teljes hét óráig fog tartani. A szenzációs előadás iránt nagy az érdeklődés. Ön és felesége állandóan a megfelelő magaslaton maradnak, ha a pihenés óráiban 'aktuális szellemi olvasmányok­ba mélyednek. Anya és leánya az ő lapjukban mindenféle ruházati és ház­tartási kérdésekben tanácsot találnak, mig aí ház ura egy világlap révén a na­pi eseményekről tájékozódik és egy ió illusztrált lap vagy éictap az egész csa­ládnak kellemes időtöltésül szolgál. Külföldi lapok, divatlapok, illusztrált lapok. stb. központi terjesztőié a Nem­zetközi Hirlapiroda (Zagreb. Samostan­­ska ul. 1—2. telefon 26 58.) Prospektu­sokat ingyen leüld. A Gradianszka Kaszinó értesíti t. tag­iak. hovv december 31-én este 9 órai kezdettel Szilvesíer-estélyt rendez. Ta­gok vendéget hozhatnak.-----­­-------­KÖZGAZDASÁG * Eí ® Fizetésképtelen lett egy mitrovicai kézmiiáru cég. Noviszadról jelentik: Putya Pantelija mitrovicai kézmiiáru­­kereskedő fizetésképtelenséget jelentett be. A kényszeregyezségi tárgyalást ja­nuár 21-én fogják megtartani. Putya Pantelija hatszázötvenötezer dinár passzívával szemben , kétszázhuszon­­négyezer dinár aktívával rendelkezik. Hitelezőinek húsz százalékos egyezsé­get ajánlott fel. A noviszadi hitelezők védegyesülete kedden foglalkozott Pu­tya Pantelija ajánlatával, amelyet visz­­szautasitott. A beogradi Szrp.»ka Banka kényszer­egyezsége. Beogradból jelentik: A Szrps­­ka Banka kényszer,egyezségi kérvényt nyújtott be a kereskedelmi bírósághoz. A fizetésképtelenség okául a bank a régi igazgatóság könnyelmű befektetéseit és kötelezettségvállalását jelöli meg,| to­vábbá azt a körülményt, hogy IliCs Jo­­szip beogradi kereskedő, aki egymaga mintegy négymillióval tartozik a bank­nak, fizetésképtelen. Hitelezőinek száz­­százalékos kiegyezést ajánl a bank, négy részletben leendő törlesztésre. Verekedés a budapesti Népgazdasági Bank közgyűlésén. Budapestről jelen­tik: Hétfőn délután hat órára hívták össze a budapesti Népgazdasági Bank rendkívüli közgyűlését, amelyen botrá­nyos jelenetek és tettlegességig fajuló inzultusok játszódtak le. Körülbelül másfél évvel ezelőtt alakult meg a Nép­gazdasági Bank, amely a pénzintézeti tisztviselők gazdasági érdekeit szolgál­ta és szoros nexusban állt a szociáide­­mokrata-párt gazdasági alakulataival is. A rossz üzletmenet következtében a bank a befizetett százmilliós alaptőke felét elvesztette, s ezért cl kellett hatá­roznia a felszámolást. A közgyűlés ele­jén is már botrányos jelenetek játszód­tak le, majd a heves vita folyamán Sütő József szociáldemokrata képviselő arculütötte Kálmán Józsefet. Az első tettlegességet további inzultusok kivet­ték, végül is több lovagias ügy kelet­kezése után a közgyűlés egyhangúlag megadta a felmentést az igazgatóság­nak. , SPORT 9SS Birkózőverseny Szentán. Szentáró! jelentik: A Szentai AK vasárnap a Becskereki Kadimával klubközi birkózó­versenyt rendezett, amelynek eredmé­nyei a következők: Légsuly: 1. Tóth SzAK, 2. Mclegi Ka­­dima, 3.. Gaborov Kadima. Pehelysúly: 1. Bencsik SzAK, 2. Ke­celi SzAK, 3. Horti SzAK. (Ebben a súlycsoportban Kadima birkózó nem in­dult.) Könnyiisuly: 1. Kosz Kadima, 2. Ko­mori SzAK, 3. Abonyi SzAK. Közép A): 1. Polkovics Kadima, 2. Grrtik SzAK, 3. Dadics Kadima. Közép B): 1. Graf Kadima, 2. Sala­mon Kadima, 3. Pozsar Kadima. A noviszadi OSKV közgyűlése. Az OSKV futballegyesület január 18-ikán közgyűlést tart. i KINTORNA ® ® a Kiss Vilmos, a noviszadi kosztpénz­­esaló sokat panaszkodott a fogház­ügyésznek, hogy tegyék valakivel kö­zös cellába, mert sokat szenved a ma­­gáucsságtól. Végre teljesítették kíván­ságát és áthelyezték egy másik, dupla­zárkába. Itt a magával hozott jó modo­rával bemutatkozott a már ott tartóz­kodó urnák, egy úgynevezett intellek­tuális bűnözőnek. — Kolléga ur, miért van itt? — kér­dezte az tőle. — Kosztpénz.' És ön? — Bigámia. Odakünn két feleségem van. A kosztpénzcsaló kezet fogott a bi­gámistával és igy szólt: — És mondja kérem, ugy-e ízlik itt utána a szabadság...? * A járásbíróságon. — Mondja: csak, — kérdi a bíró a tanútól — milyen messze voltals a kocs­mától, amikor a vádlott pofonvágta a panaszost? — Harminchat méter és hetvennyolc centiméterre, — feleli a tanú angyali nyugalommal). , A bíró egészen megdöbben. — Honnan tudja ezt ilyen pontosan? — Megmértem, —i válaszolja a tana — mindjárt gondoltam én arra, hogy a bíróság képes lesz még ezt is megkér­dezni. TŐZSDE ® E3 ® A dinár külföldi árfolyamai 1924. december 30 Zürich 7.S0. Budapest deviza 1115—1125, valuta 1095—1115. Berlin deviza 645—647, valuta 640— 644. Becs deviza 1088—1092, valuta 1084 —1091. Prága deviza 51.875—52.375, valuta 51.75 —52.25. ‘ Zürich, dec. 30. Zárlat: Beograd 7.80, Newyork 513.50, London 24.33, Paris 25.65, Prága 15.575, Budapest 0.0070 há­romnyolcad, Bécs 0.00724, Szófia 375, Bukarest 256.50. Beograd, dec. 30. Zárlat: Paris 350— 352, London 305—309.50, Newyork 65.10-65.15, Milánó 2.70—2.74, Genf 12.69—12.70, Prága 19.550—19.650, Bécs 9.18—9.20, Budapest 9.14, Bukarest 33.75—34, Szófia 41.50. Noviszadi terménytőzsde, dec. 30-án. Lanyha irányzat mellett élénk forga­lom. Búza 75—76 kg.-os 420 dinár, bá­náti 425 dinár. Zab szerbiai 290 dinár, l'engeri 195 dinár, bácskai márchts-áp­­riiisi 200 dinár, szeréiig 195 dinár, ja­nuári 2C9 dinár, szeibiai 200 dinár. Liszt J-ás GG. 610 dinár. Korpa 175 dinár. Budapesti terménytőzsde, dec. 30-áu. A terménytőzsdén nyitáskor az irány­zat gyengébb volt, a forgalom szűk ke­retek között mozgott. Tiszavidéki 7S kg.-os búzáért 550.000 koronát kínáltak, 545.000 koronás ajánlattal szemben. Az árak 2500—5000 koronával csökkentek. VÁROSI KAVEHAZ SUB0TICA MA NAGY SZILVESZTEREST Válogatott tréfák, zeneszámok TOMBOLA ÉS KONFETTICS AT A ÉLŐ- ÉS SÜLT MALAC ÉJJEL 12 ÓRAKOR FRISS FÁNK SOK MEGLEPETÉS I KEZDETE 9 ÓRAKOR % wmmmuBammmm wmmmé ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Molnár Megyeri József késedelmes vevő kárára, veszélyére és költségére 6 drb. 11 mm. 39 kgr. súlyú követ­­ser t é s dr. Radlvoj Miladinovlé kir. közjegyző közbenjöttéve! a városi má-. zsaház udvarában (városi magazin) a mai napon, december 3i-én d. ti. A3 órakor elárverezíetik. Nagy újévi vásár ; Legszebb, legalkalmasabb és r legolcsób karácsonyi aján- 1 dékok. a legdivatosabb női f ridikülökben, férfi pénztár- s cákban, akta- és iskolatás- 1 kákban, berendeze.it nesse- * sérekben, utazótáskákban lesmagyobb választék SCHLAGER HENRIK ^ bőröndös szaküzlete <3 Subotica, Aleksandrova u. 1 .a------------———— 1 Hullámos, \ selymes ha? \ f i wiiniiiMiiUiiiiHiniimiinniinitHniíiiiiuiumiíJi \si/^ „Elida“Shampoon állandó használatánál W-. PAPLANOKAT^ pehelyböl, gyapjúból és vat­tából újat és régit a leg­szebben kikészítek bánnal is. Raktáron tarlók minden j színben jó és olcsó PAPLANOKAT I CSÁNYI KÁROLYNÉ edénypiac, gőzfürdő oldalán J Németh trafikban. .■ javít és talpai Vulkán-garage Scmbör, |Yejv. Futóik ven. 7. Telefon ‘*45 Gyenge férfiak­nak 10 dlntír beküldése esetén bármeníve küldöm szabadalma­­zott Bzenzictó3 taUtmänyoraal ismertető könyvemet. — Clra „Patent 608» CtnJ (Kolozsvár) 9022 Első azánr.i postai lók bérlet.

Next

/
Thumbnails
Contents