Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-29 / 353. szám
2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. december 29. r ály sárnak futna Észak-Albánia Skuiarival, Görög őrs zásnak pedig Uél-Albánia Argyrocastróval. A megállapodás szerint az érdekelt államok ezeket az országrészeket tartósan megszállnák, ha veszedelmes foradalom ütne ki Albániában. így érthető, hogy Olaszország számára kapára jött Achmed Zogul lázadása. Angliát az késztette intervencióra, hogy az utóbbi időben angol petróteumtársaságok fontos bérleteket 'szereztek és a kormánytól konceszsziókat kaptak Észak-Albániában a petróleumíorrások kiaknázására, amelyekre amerikai vállalatok tartottak igényt, i így érthető, hogy Anglia nem akarja megdönteni azt az albán kormányt, amely ilyen fontos koncessziókat biztosított az angol petróleumérdekeltségnek. Beográdban az amerikai lap hitét a. jugoszláv beavatkozásról a leghatározottabban cáfolják. gyilkossága után megvizsgálták holmiját és megállapították, hogy nadrágtartója emberbőrböl készült. A legfeltűnőbb a dologban, hogy Denke rettenetes üzelmek ilyen sokáig űzhette anélkül, hogy nyomára jöttek volna. A kis házban, amelyben Denke élt, mások is laktak. Ezek most utólag elmondj- k, hogy Denke hálószob jábó! ha lotta borg st, sóhajíozásí és nyöszörgést. Több ízben figyelmessé ic'tek arra a borzasztó szagra is, amely a ‘ömeggyi kos lakás ból kiáramlott. Ezt oly elv selhetvtlenne talált k, hogy a hatósághoz panasszal fordult.ik miatta. Minthogy Denke felakasztotta magát, valószínű, hogy a sorozatos gyilkosságok rugóit nem is sikerül meg íapitani. Az egyetlen tanú, ha a münsterbergi tömeggyilko ság felett a földi igazságszolgáltatás is ítéletet mondha'na, az az iparosseg cl, akit Denke legutoljára behívott szobájába, s akit, amikor az asztalhoz ü t, baltájával hátulról fejbevágott. Az iparossegéd azonban semmi közelebbit nem tud mondani a münsterbergi tömeggyilkos lelkivilágáról, mert alig egy p r szót váltott vele. Éhes volt, enni kért, Denke étellel kínálta meg, azután evés közben hátulról fejbeütötte. hogy az ellenzéki lapok támogatóit keressék fel, verjék meg és ricinusolajjal itassák meg őket. Az emlékirat azt is fölemlíti, hogy egy bizonyos lap leghevesebb cikkeit a miniszterelnök maga irta. CS3E5E35 Török lauest A becskereki disszidens radikálisok tüntetést rendeztek a Isivatales jelölt ellen Lovasrendő ok oszlatták szét a tömeget RépBISszerencsétlenség London mellett Lezuhant és Ssszeéoett egy utasszállító N repülőgép Londonból jelentik : Karácsony estéjén London mellett repülőkatasztrófa qörtént, amely minden eddigi balesetnél nagyobb arányú, amióta Angliában megszervezték az utasforgalmi repülőjáraío kát. Nyolc ember, közöttük a pilóta, életét vesztette. A szerencsétlenül járt 'repülőgép a D. H. 34. jelzésű forgalmi repülőgép, a crydoni repülőtérről, Paris-felé indult. Alig haladt egy kilomé’ert a levegőben, hirtelen lezuhant. A szemtanuk leírása szerint a gép attól a pi’lanattól kezdve, hogy a levegőbe emelkedett, csónakja hátsó részéből fekete füst látszott rövid ideig, amikor azután orral lefelé a földre zuhant,' beievágódoit a talajba.és rögtön Mngbáborult. A közelben lévő « mb rek a szerencsétlenség színhelyére futottak, bár nem sok remény volt arra, hogy akár a pilótát, akár utasait megmentsék. A riadójelre néhány perc alatt megjelent a tűzoltóság s ők rövidesen kimentettek két holttestet. Az egyik férfi holttest volt, valószinüleg a pi'ótáé, mert közvetlenül a motor fölött találták. Mire a tüzet teljesen eloltották, a repülőgépnek csak a váza maradt meg-A zuhanás ereje valamennyi utast az u’asfülkc elülső részére taszította és többeken ütés-okozta súlyos sérülések találhatók. Nadrágtartó emherbfíM A sziléziai tömeggyilkos felakasztotta maga* a börtönben Borosz’óból jelentik: Karácsony előtt fedezték fel Münster városában azt a borzalmas bűntényt, amelynek az eddigi nyomozás eredménye szerint több mint ötven ember az áldozata, A gyilkos, Denke Károly föídmives bűntetteiben felülmúlta Haarmar.t is, mert amint kiderült, áldozatai húsát megette és éveken ái ez volt a tápláléka. Denke egy őrizetlen pillanatban, közvetlen letartóztatása után felakasztotta magát és ezzel elkerülte a földi ígazságszolg Itatást. A rendőrség munkája most m r csupán arra terjed ki, hogy megállapítsa a sziléziai emberevő áldozatainak kilétét. A nyomozás folyamán olyan rettenetes, hajmeresztő dolgok derültek ki, hogy m g a szakértők ereiben is meofagyott a vér. Emberi kassal telt fahordókban hajas férfimelleket, combokat és fűteket talállak. Egy hordóban, amely a ház távoli zugában félig befalazva állott, foggal teli emberi álLapcsok, lábak, kézcsuklók feküdtek egymáson besózva. Nagy fazekat találtak tele emberzsirrái, amelyben két nadrágtartó volt. A szakértői vizsgálat megái lapította, hogy a nadrágtartók emberi bőrből — De;', ke áldom! ablak bőréből — készültek,-Denke maga is ilyen borzalmas nadrágtartókat viselt, mert a börtönben elkövetett ön Becskerekről jelentik: A becskereki radikális-párt a főbizottság utasítására vasárnap délelőtt uiabb jelölőgyülést tartott Becskereken a »Szerb Korona« vendéglőben. A gyűlést a már ismert előzményeknél fogva izgalmas várakozás előzte meg, mert attól tartottak, hogy a hivatalos radikális-párt tagjai és a radikális disszidensek között komoly összeütközésre , kerül a sor. Emiatt a rendőrség is nagy készültséggel vonult ki a »Szerb Korona« elé, hogy az esetleges zavargásokat megakadályozza. Tíz óra tájban a hivatalos jelölt. Beslies Nikola mérnök hívei a vendéglőben kezdtek gyülekezni, míg a Zsupánszki csoport tagjai a szomszédos »Beograd« kávéházban találkoztak. A vendéglőbe, ahol a jelölőülést tartották, a rendőrök a hivatalos radikális-párt tagjain kívül senkit sem engedtek be és igy a Zsupán szki-csoport egyes tagjainak az a törekvése, hogy a jelölő ülésre bejusson. meghiúsult. A gyűlés ideje alatt Zsupánszki hívei kitódultak az utcára, ahol jelöltjüket. Zsuoánszkit éltették. A jelölőgyülésen Anlúcs Bozsó, a »Radikalski Borac« főszerkesztője elnökölt, aki az ülés megnyitása után dr. Ráics Tósónak adta át a szót Dr. Ráics hosszabb beszédben fejtegette, hogy a radikális-párt tagjai az önálló lista hívei és Zsupánszkiék megegyezése a független demokratákkal csupán egyesek egyént akciója. Ezután egyhangúlag Beslics Nikola mérnököt választották meg Becskerek város radiká isj várit jelöltjének. Ezalatt Dimitrijevies Névén rendőrkapitány Zsupanszkinak az utcán üsszesereglett híveit szétoszlásra szólította fel, azok azonban nem engedelmeskedtek a felszólításnak, úgy hogy már összeütközéstől lehetett tartani, amikor Zsupánszki felhívására a tömeg megindult a vármegyeház elé, hogy Alexisvics Mita főispánnál panaszt tegyenek a rendőrök eljárása miatt. Alexievics főispán azonban nem fogadta Zsupánszki híveit. Közben nasrv tömeg gyűlt össze a vármegyeház előtt, mire lovasrendőrök is kivonultak, akik felszólították a tömeget, hogy oszoljon szét. Minthogy a tömeg többszöri felszólításra sem hagyta eb a megyeház előtti teret, a lovasrendőrök a tömeg közé vágtattak és így kényszeritették az embereket a távozásra. Zsupán szkiék a történtekről jelentést fognak tenni a radikális-párt főbizottságának. A radikális-párt választmánya szombat esti ülésén foglalkozott Zsupánszki egyéni akcióiával és kimondotta. hogy Zsupánszkit és híveit nem tekinti többé a radikálispárt tagjainak. nem ismerik ei pravoszláv püspöknek A Szent Szinódus kifogásolja az első magyar pravoszláv püspokfelszenlslését A beogradi Szent Szinódus egu'óbbi ülésén tárgyába .Tűrök János amerikai magyar pravoszláv püspökké történt felszentelésének ügyet és a t rgyalas folyamán olyan nézeteltérések merültek fel, amelyek kétségessé teszik Török János püspöki elmének érvényét. Törököt, aki mint magyar emigráns több évet löl ott Amerikában és sok amerikai magyart átvezetett a pravoszláv hitre, Doszitej, a nisi püspök szentelte fel nemrég Becsben a szerb pravoszláv egyház püspökévé. A felszentelés azonban a papi szábor előzetes,jóváhagyása n lkül történt és ezt a formai hibát a Szent Szinódus több tagja a legutóbbi ülésen élénken kifogásolta. Doszitej püspök, aki a szerb pravoszláv egyház iegagiliscbb misszionáriusa a külföldön, a szinódus előtt a2za' mentegette eljárását, hogy ha a püspökké szentelést formai okokból túlságosan sokáig halogatta volna, akkor egy másik or-rág pravoszláv egyháza vette volna fel püspökei közé Török Jánost. A nisi püspök hívei ezzel kapcsolatban táinzc'Hk a papi szábor lassú műn* kijét, míg ellenfelei tovább is hibáztatták *z ejyhizjogi formalitások mellőzését. A Szent Szinódus a felmerült nézetehérés miatt nem is hozott határozatot Török J nos püspökké avatásának hivatalos elismerése ügyében, hanem drcndcltc, hogy a papi srábor döntsön elsőfo' on a jóváhagyásról. A papi szábor legközelebbi ülése a jövő év áprilisában írsz rs addig Török János pravoszláv püspöki méltósága vitás marad. Mussolini uj kormányzati rendszert készít eío A Mattealti-pőrlben szabad folyást enged az igazságszolgáltatásnak Rómából jelentik: A Gazella de! ellenzéki állásfoglalásán. Popo’o szerint Mussolini egy fascista képviselő előtt a következő kijelentéseket tette: Az uj választási javaslat semmiképen sem kompromisszum ered menye, hanem az ő saját kezdeményezéséből származott és csak egy r.sze annak a nagy programtanai, amelyet o jövő évi) ni me” akar vrlósdan . A választási javaslatot az ellenzék állásfoglalásától függetlenül keresztül fogja vinni. Az uj választást szintén ki fogja írni, de nem azonnal, hanem csak abban az időpontban, amelyet a választásra helyesnek tart. A MatU'otü-pert lefogjáktúrgyalni. Neki — mondta Mussolini — nincs mit félnie ettől. Az igazságszolgáltatásnak szabad utat engedhet Éppen ezért arra sem gondol, hogy a király élé amnesztia javaslatot terjesszen s még kevésbé gondol arra, hogy egy ilyen amnesztiát bizonyos pártvezérekkel megbeszéljen. A azt írja, hogy Giolitti őrömmel fogadja ugyan az uj választási javaslatot, de ez mitsem változtat a kormánnyal szemben elfoglalt A lapok közük Mussolininak az uj választói reformjavaslatra vonatkozó jelentését, amely az uj törvényt a következő pontokban foglalja össze: 1. A mandátumok számának 535-ről 560-ra való emelése úgy, hogy minden 7O.OJ0 lakosra egy-egy mandátum esÍK. 2. Minden kerület ismét csak egy ^ képviselőt választ. 3. A választói kompromisszum elkerülése kedvéért a pótválasztások megszüntetése. A választási borítékok behozatala. 5. A tisztviselők és katonai személyek inkompatibilitására vonatkozó rendelkezések megszigoritása. Az olasz ellen éki lapok részletesen foglalkoznak a Matteotti-gyilkosság miatt letartóztatott Caesaré Rossi volt sajtófőnöknek emlékiratával, amely Mussolinira súlyosan terhelő adatokat sorol fel. Rossi bizonyítékokat szolgáltat arra nézve, bogy a miniszterelnök utasitást adott Amendoia, Misuri és Forni képviselők, valamint mások megverésére. Ugyancsak ő volt az, aki parancsot adott a br.anci katolikus egyesületi helyiség feldulására, minthogy ő adott parancsot általában arra is, A francia srj?ó vádjai Néretorszáf e!Ien Ge*sle- német hadügyminiszter a Nafy ■ ovate1 Tan'csának döntéséről Berlinből jelentik: Gessler birodalmi hadügyminiszter nvilatkozott a »Berliner Tageblatt« munkatársá-Irjak a lefegyverzés és a kölni zóna kiürítésének kérdéséről. A hadügyminiszter rámutat arra, hogy a francia sajtó Németországgal szemben úgy viselkedik, mintha a németek nem akarnák magukat alávetni a katonai ellenőrzésnek. A francia lapok szerint Németország a katonai ellenőrzés megakadályozására törekszik. Ezzel szemben áll az a tény. hogy a szövetségesek eddig körülbelül ezernyolcszáz ellenőrző szemlét tartottak Németországban, a bizottságok minden kaszárnyába, gyárba és egyéb épületbe akadálytalanul bejutottak, mindenütt tüzetes vizsgálatot tartottak és semmi kifogásolni yvaiót nem találtak. Arról is, írnak a francia lapok, hogy Németországban nagy titkos fegyverraktárakat fedeztek fel Erre az állításra vonatkozólag is csak a katonai ellenőrzőinzntfsáz tanaságtételére kell hivatkozni, amely a legalaposabb nyomozás után sem bukkant titkos fegyverraktárak; a Németországban. Végül a német hadügyminiszter megállapítja, hogy a nagykövetek tanácsa a döntés meghozatala előtt nem tájékozódóit eléggé arról a munkáról, amelyet a katonai ellenőrzőbizottság Németországban végzett. Azok, akik még most is mondják, hogy Németországban titkos fegyvergyártás folyfk. a katonai eb ienőrzobizottságról állítanak ki sze* gónységi bizonyítványt.