Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-05 / 333. szám
1924 december 5. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. olđaf. Kisebbségi Élet «sí« A brassói nagygyűlés előtt, a kortesharcot nagy lendülettel vezeti tovább az erdélyi magyar sajtó. A küzdelem, amely rendkívüli heves, két ellentétes táborra osztotta a romániai magyar közvéleményt: az egyik Ugrón István, a másik Bernády György mellett van, akiknek megütközése, a nagygyűlésen, a jobb- és balodal csatája lesz. Az erdélyi magyar lapok közül, meg lehet állapítani, egyre többen állnak Bernády oldalára, inig Ugrón Istvánért ma már tigyszólván csak két székely vidéki lap küzd, a hivatalos pártemberekkel, akik érthetetlen konoksággal igyekeznek elgáncsolni a kipróbált, reálpolitikus Bervissza, de ez a szám még nem végleges, mert még hátra vannak a hatóságok által bejelentett tisztviselők: orvosok, vasutasok, postások és igazságügyi hivatalnokok. A visszautasítottak 25 százalékot tesznek ki az elfogadott 75 százalék opcióval szemben. Nem is nagy szám, ha meggondoljuk, hogy — lehetett volna több is... * Napok óta folyik Bukarestben a kisebbségi iskolaankét. Anghelescu — mint a magyar lapok jelentik — hoszszabb halogatás után, a magyar kisebbségek vezetőinek is üzent, hogy vegyenek részt a tanácskozásokon. Az ankéton résztvesznek: Majláth Gusztáv püspök, Gyárfás Elemér, Uándor József képviselő, Bernády György és Zima Tibor. A legutolsó tanácskozást kedden tartották megi a miniszter lakásán: iskolaankét, teával. A következőt ugyanoda hívta össze Anghelescu. De ezen már a szászok is résztvesznek, akiknek szintén igen sok clpanaszolni valójuk van a kultuszminiszter számára. Érvényben marad a régi lakástörvény Gyuricsics miniszter nyilatkozata a Lakók Szövetsége előtt nády vezérségét. A párt baloldali sajtója nagy felháborodással ir a jobboldal machinációjáról és mindent elkövet, hegy a magyarságot egységesen Bcrnády mögé sorakoztassa föl. A »Nagyváradi Napló« a jobboldal akadékoskodásáról igy panaszkodik: »...jött végtére Ugrón István, redivius, aki abból az indokból lépett vissza, mert a maga személyét nem tartotta alkalmasnak a magyarság vezetésére. Ugyanakkor történik ez, amikor majdnem kivétel nélkül úgy nyilatkozik meg a sajtóban véleményt nyilvánító, nemcsak újságírókból álló publicisztika, hogy az legyen az elnök, aki már évekkel ezelőtt felismerte és hangoztatta a szervezkedés és aktivitás szükségességét és e célból körútra indult, de, naiv ábrándozók, akik részben már a határokon túl vannak, elgáncsolták, reálpolitikai irataiból, beszédeiből kikapott részletek elniagyarázása révén fajárulást' kerestek, politikai múltjában az Apponyiéhoz hasonló elkalandozásokat fedeztek fel. Szóval, az aktivista Bernády György, az européer, dolgozó' és a múltban eredményeket felmutató, egy élet tapasztalataival felszerelt és taktikai készségekkel rendelkező magyar nem kellett azoknak,, akik ma is a régi magyar parláménti mértékekkel mérig az ideális megbízhatóságot az elvekhez, sőt nem is, hanem a pár zászlóhoz való szolgai ragaszkodást tekintik a politikai karakter zsinórmértékének. Szóval, Bernády ellen, akinek némely berkekben nem tetszett az — orra, kampány indult és az ellentáborban a jelszó nem az lett, ez vagy az legyen az elnök, hanem az, hogy: bárki, csak ne Bernády. Ez az antibernádysta-áramlat vetette felszínre Teleki Artúr nevét, akiről mondóin, mágnástársai se tudták, hogy melyik Teleky-családból származik és ez termelte ki a kilences jóléti bizottság eszméjét is. amelyet később megteremtői is halvaszületett eszmének ismerték el. Ekkor jött az újabb lépés — visszafelé. Tehát jöjjön a lemondott elnök, aki semmiképen sem akart tovább ína-Beográdból jelentik : A miniszterközi szakbizottság folytatja tanácskozásait a iakáskérdés megoldásának módozatairól. Gyuricsics Márkó törvényegységesitő miniszter fogadta a Lakók Szövetségének küldöttségét és a bizottság munkájáról a következőket mondotta : — A kormánynak az a véleménye, hogy a lakóknak joguk van az állami védelemre az egész ország területén. Nem lehet szó a szabad felmondásról és házbérfelemelésről és megmarad a stalusquo egészen az uj törvény meghozataláig. — Az üzlethelyiségek kérdése nem azonos a iakáskérdtssel, ezt külön kell kezelni. A szakbizottság legkésőbb nyolc nap alatt befejezi munkáját és akkor a kormány rendeletet fog kiadni, amely az egész országra érvényes lesz és rendezni fogja a lakásbérleti viszonyokat. A küldöttség a választ megnyugvással vette tudomásul. Nincsics találkozása Mussolinival A külügyminiszter vasárnap Rómába utazik Beogradból jelentik: A , politikai köröket élénken foglalkoztatják a zagrebi és beogradi egyetemen lezajlott véres események. A kormány oldalán sajnálkozással nyilat-, koznak az egyetemi ifiuság és a rendőrség súlyos összeütközésérők de a rendőrség eljárását jogosnak és törvényesnek mondják. Az ellenzék ezzel szemben az egyetemen történteket, mint a kormány politikájának káros következményét tüntetik fel. Pasics tárgyalásai a dzsemjet jobbszárnyával Csütörtökön a kormány nem tartott ülést. Pasics délután megjelent a miniszterelnökségen és fogadta Cseman Dzsia volt dzsemjetpárti képviselő látogatását, akivel hoszszasan tárgyalt a dzsemjet állásfoglalásáról. Cseman Đzsia tudvalevőleg ellenezte a dzsemietnek az ellenzéki blokkal való együttműködését. A dzsemjet két frakciója most éles ellentétben áll egymással. Gál ffy György Pasics miniszterelnöknél a memorandumot, azt a kívánságát fejezte ki, hogy személyesen is beszélni kíván Gdlffy Györggyel, aki azonnal meg is jelent a miniszterelnök előtt. Pasics miniszterül nők hosszasan elbeszélgetett Gálffyval, aki közölte, hogy azoknak a magyaroknak a nevében jött Beogradba, akik csatlakoztak a miniszterelnök politikájához és egyúttal kijelentette. hogy szerencsésnek érzi magát, hogy személyesen üdvözölheti Európa egyik legnagyobb államférfiót. Pasics miniszterelnök kijelentette, hogy a magyarok baráti jobbját csak baráti jobbal viszonozhatja és azt kívánja, hogy a béke és a szeretet hassa át a népeket, vallás és nemzetiségi különbség nélkül, mert csak igy boldogul az ország. A miniszterelnök hozzáfűzte még, hogy a memorandumban foglaltakat átfogja tanulmányozni és a kívánságokat, a lehetőség határain belül, a kormány teljesíteni fosia. A kihallgatáson Blázsics György szuboticai cletektivfőnök tolmácsolt, aki a belügyminisztériumban való jelentéstétel végett utazott Beoeradba. radni, de beleerőltették- az uj jelöltségbe, csakhogy Bernády ne legyen. Mi egyéb ez, mint passzív aktivitás. Akkor. amidőn a romániai magyarság eltöltött öt meddő évet, ami alatt elmulasztotta azoknak a védgátaknak a megépítését, amelyek az intézményei, kultúrája és gazdasági ereje ellen intézett támadásoktól legalább részben megóvták volna, akkor, amidőn látta, hogy az aktivitás szükségességének belátása nyomán indult félszeg — mert szervezeti alapot nélkülöző •— védekező mozdulatai hatástalanok, amikor legújabban azt is világosan megmondták a magyarságnak, hogy vallási alapon csak felekezeti kérdéseket lehet elintézni, az egyéb kisebbségi kérdésekben nem ismerik el az egyházak vezetőségének ingerenciáját: ebben a huszonnegyedik órában a magyarságnak gyorsvonat! tempóban kellene kiépítenie szervezetét, helyrepótolnia hetek alatt az évek alatt mulasztottakat.« * Az állampolgárságot megállapító bizottság Nagyváradon befejezte munkáját. A bizottsághoz 20.738 magyar nyújtott be opciós-kérvényt. A 20.738 közül 0658 magyar kérvényét utasították Radonics Jován szuboticai radikális képviselő és fídltfy György gyógyszerész, a radikális-párt szuboticai jelöltjének helyettese, csütörtök reggel Beogradba utaztak, hogy átnyújtsák Pasics miniszterelnöknek a Gdlffy György által kidolgozott memorandumot. amelyben kéri a közoktatásügyi minisztérium névvegyelemzési rendeletének víszsztfvonásái. A memorandumban Gálffy arra való hivatkozással kéri á rendelet hatálytalanítását, hogy ezzel a radikális-párt bizonyságát adja annak, hogy a párt keretében is meg lehet valósítani a kisebbségek kívánságait. Radonics képviselő és Gálffy György a délelőtt folyamán a miniszterelnökségre ■ mentek, ahol Radonics átadta a memorandumot Pasics miniszterelnöknek. Ugyanekkor Gálffy György a miniszterelnök fogadótermében beszélgetést folytatott.az éppen ott tartózkodó Makszitnovics Bózsó belügyminiszterrel, Srškics törvényegységesitő miniszterrel. Milosevics bécsi követtel és trifunovics állanititkárraI. ■A miniszterelnök, miután átvette Az olasz követ Nincsicsnél Nincsics külügyminiszter csütörtök délután Bórdrcro tábornok, olasz követ látogatását fogadta. Nincsics ugyanis vasárnap Rómába utazik és az olasz követtel a Mussolinival való találkozás részleteit beszélte meg. Nincsicsnek római tartózkodása alatt alkalma lesz az angol és francia politika vezetőivel is eszmecserét folytatni, tekintettel arra. hogy a Népszövetség főtanácsa ott fog ülésezni. Jóváhagyott demokratapárti jelölések A demokrata-párt végrehajtó-bizottsága csütörtök délelőtt ülést tartott, amelyen több jelölést hagytak jóvá. így többek közt jóváhagyták Tomjertovics Tomiszláv volt horvát bánnak a modrus-riiekai ke: riiletben. Zsivkovics Urosnak az uzsicai és Vélj kavics Vojának a sabáci kerületben listavezetővé történt jelölését. A választási körzetek kijelölése A választásokat intéző állami bizottság csütörtök délelőtt folytatta1 munkáját. Az albizottságok mosi dolgozzák fel az egyes kerületekből beérkező adatokat a választási körzetek és a választási elnökök kijelölésére vonatkozólag. A bizottság csütörtöki üléséről nem adtak ki kommünikét. Likvidálják a ljubljanai tartományi kormányzóságot A minisztertanács szerda esti ülésén a belügyminiszter javaslatára 300.000 dinárt hagyott jóvá a maribori főispáni hivatal berendezésére. Ez az intézkedés összefügg a szlovéniai tartományi kormányzóság likvidálásával. Ugyanebből a célból a szociálpolitikai miniszter indítványára elhatározták, hogy a zagrebi és ljubljanai tartományi kormányzóságok szociálpolitikai osztályát megszüntetik. Megszüntetett járásbíróság A minisztertanács elhatározta, hogy a délbánáti Karlsdorf községben székelő járásbíróságot megszünteti. A megszüntetést a kormány takarékossági szempontokkal indokolja. Abban az esetben, ha később szükségesnek bizonyulna a járásbíróság működése ezen a vidéken, akkor az igazságügyminisztérium a közeli Uljm községben fogja megnyitni a járásbíróságot. A német Párt képviselői megállapítják, hogy a kormánynak ez az intézkedése a járás német lakosságának érdekei ellen irányul.. Kettészakadt a jugoszláviai kommunistapárt A nemzetiségi program és a Radkesal való szövetség miatt kiléptek a pártbdl a volt képviselők Beográdból jelentik: A jugoszláviai független munkáspártban, amely a volt kommunista-párt hiveit foglalja magában, a legutóbbi napokban szakadás állt be. A szakadásra közvetlen okot a munkáspárt központi vezetőségének a Radicspárttal való egy lift működésről hozott határozata adott, de a most kirobbant ellentétek már sokkal régebbi időből származnak. Az ellentétek főleg a munkáspárt nemzetiségi politikája kérdésében merültek fel, a kommunista internationale legutóbbi kongresszusa után. A hivatalos pártpolitika intézői olyan propagandát kezdtek, amely a horvátok és a nemzeti kisebbségek törekvéseinek feltételezett irányával egyezett volna meg, inig a pártvezetőség egy töredéke ragaszkodott az ismert moszkvai recepthez. A pártellenzék a munkás-szakszervezetekben keresett támaszt és csakhamar éles viszálykodás tört ki a pártvezetöség és a független szakszervezetek között. A központi vezetőség végül kizárta a pártból Milojkavics Zsivota publicistát, az ellenzéki kampány látható fejét, aki élesen szembehelyezkedett a pártvezetőséggcl. Az ellenzéki csoport elégedetlensége tovább növekedett, mig végül most, a Radics-párttal való választási együttműködés körül tetőpontjára hágott és szerdán hat volt kommunista képviselő, nagyszáma intei/ektuel és munkás bejelentette a pártból való kilépését. A kilépettek kiáltványt bocsájtottak ki, amelyben a párt vezetőség politikáját destruktívnak és á munkásosztály érdekeire károsnak bélyegzik. A kiáltványt 1 odorovics Mika, Sztefánovics Lázár, Bnkvics Dragutjn, dr. Vladiszcivljevks Drago, Cvetkovics Zsika és Milojkovics Zsivota volt képviselők írták alá. Egyidejűleg, dr. Markovic.s Szima volt képviselő, aki nemrég szabadult ki a fogházból, lemondott a központi vezetőségben viselt tisztségeiről. A szakadás, amely igy teljessé vált, a választások elöli csak fokozza a jugoszláviai munkásság politikai erejének szétforgácsolódását. >