Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-25 / 351. szám
1924. december 25, BACSMEGYEI NAPLÓ 15.' oldal. Reményik és a no Irta: Diószeghy Tibor A péklegény volt és Ötvenöt fogytak le róla. 1. ötvenöt esztendős kilós. A kilók úgy ahogy az évei nőttek; alacsony, vézna emberke lett belőle lassankint. szakasztott olyan, mint valami zsoké. Ez a hasonlatosság neki talán sohasem jutott eszébe, de azért télen-nyáron zsokésapkában járt. szürke, lapos, széles szövetsapkában. aminőt lovászok meg trénerek civilben viselnek. Az arca régi lumpolásoktól egészen kifakult; amig a felesége élt, addig még csak visszatartotta magát, de korán özvegységre jutott és akkor teljes gőzzel kezdett korhelykedni. A keresetét mind beitta. Al'ondják.hogy bánatában szentelte magát az italnak. Ez valószínű is. Mindenesetre jó nagy bánata lehetett, kiadós, terebélyes bánat, mert csak a harmadik liter után kezdte felejteni. Pedig máskülönben nem panaszhatott a feledékenységére. az például sosem jutott eszébe, hogy a megboldogulttól két leánygyermeket örökölt, akikkel illene törődni is valamit. Hagyta őket felnőni, men avatkozott bele az életükbe, a családi körön belül feltétlen hivő volt a Wilson-féle önrendelkezési jognak. A nagyobbik lányt Idának hívták, ez lopta ki a konyhapénzt a papa nadrágzsebéből olyankor, ha részegen aludt. Máskor éber álmu volt és rögtön fölneszelt, ha a kis Ida kotorászni kezdett a háromlábú, amputált székre hányt ruhadarabok között. A két gyerek ezért valósággal csapásnak tekintette, ha a péklegény kivételesen józanul tért haza. ilyenkor kétségbeesve és elkeseredetten tárgyalták egymás közt hogy a vén disznó már megint nem ivott. Szerencsére ez csak ritkán fordult elő ... így ment ez egészen addig, amig csak be nem lovagolt ötvenkettedik életévébe a péklegény. Akkor váratlanul és minden átmenet nélkül teljesen abbahagyta az alkoholfogyasztást. nem ivott egy decit se többé, senki nem tudta meg soha, hogy miért. És ha már egyszer benne volt az absztinenciában, egy füst alatt búcsút mondott mondjárt a szerelmi kalandoknak is. Ezt már inkább meg lehet érteni, ötvenkét éves korukban a pékiegénvek általában búcsút szoktak mondani a donzsuáni szórakozásoknak. Szorgalmasan kezdett járni a templomba. darab Ideig ez leit a szenvedélye, aztán beleunt és más szórakozás után nézett: valami hallatlan makacssággal a spórolásra adta a fejét. Azonban, hogy megöregedett. már nem keresett annyit, mint régente. a hetibére kellett a megélhetésre, abból nem tudott félretenni. Meg aztán most már a lányok is másképpen beszéltek vele. mint gyerekkorukban. kértek pénzt, ha kellett és nem lehetett megtagadni. Ida ugyan maga is keresett, telefonkezelőnél állást szerzett az ujpestiWolfner-bőrgyárában. de a fiatalabbik, a tizennégy éves Manci még iskolába járt és taníttatása sokba került. Kis bestia volt és ha apja megpróbálta valamilyen ürüggyel redukálni a kosztpénzt, mindjárt készen állt a válasszal: — Jólvan. azt akarod, hogy eladjam magam. A péklegény ugyan nem vette volna túlságosan szivére ezt sem, de azért mégsem akarta és inkább ledobott az asztalra minden ilyen alkalommal pár forintot. Hogy takarékossági szenvedélyét kielégíthesse, egészen komplikált és sajátságos módszerhez folyamodott. Gyártott magának három perselyt szivarskatulyákból; ezeket a műhelyben őrizte, hogy családja ne is tudjon róluk. Egyikre ráirta tintaceruzával: »villanyos*, a másikra: »borbély«, a harmadikra pedig: »bérlő«. A villanyos kasszába akkor került pénz. ha a villamoson — műhelybe menet, vagy jövet — sikerült elbliccelnie a jegyváltást. A takarékosságnak ez a módja az izgalmak kiapadhatatlan forrása lett számára, életét rendkivüli kalandokkal színesítette be és szinte megszépítette. Naponta változatos harcokat vívott a szakaszjegy áráért a kalauzokkal, meg az ellenőrökkel, akik hamar kiismerték szokását és utaztak arra, hogy megcsípjék. Ilyenkor egyszet a rendőr is közbelépett, amikor az öreg sehogyan sem akart újat váltani átjátszott villamosjegye helyett. Mindamlelett hetenkint kétszer-háromszor is bevételezte a villanyoskassza a jól megszolgált illegális jövedelmet. A borbély-kassza története már kevésbé romantikus, de annál véresebb. Amikor rájött a péklegényre a takarékossági mánia, vett magának a Teleki-téren egy ócska pengét és ettől kezdve nem járt borbélyhoz, hanem maga nyúzta le bőrét minden reggel. Hónapokig rémes lövészárkokat viselt ábrázatán, behegedt sebeit újra meg újra felkaparía, de végül mégis megtanult a beretváva bánni. Minden alkalommal, amikor használta, pontosan befizette kasz szájába a borbélynál szokásos taksát. Igen gavalléros borravalót is tett hozzá. Ez a tulajdonsága még korhely korából maradt vissza. Hotenkiirt ellenőrizte, hogy nem emelik-e a borbélyok a tarifát és ha emelkedtek az árak. ő is többet rákot: félre. A bérlő-kassza bkozta a icgróbb bajt. A péklegény egyszobás lakás ban lakott családjával és ez a szoba mint konyha is szerepelt ígyidta! Az asztalt, amikor a pék egér;-.,né tizennyolc éve meghalt, eladták, csak két hokkedii maradt a lakásban: ha asztalra volt szükség, azokat használták. Egyúttal széknek is. A bútorzat ezenkívül húrom, szorosan egymáshoz tapadó szekrényből állt, ellenben ágy csak egyetlenegy foglalt helyet a fal mellett, nagy. széles, úgynevezett dupla ágy. nem is érteni, hogy került ilyen ebbe a lakásba. Apa és két lánya keresztben aludtak a megtermett bútordarab ölén. Ide akart a péklegény albérlőt venni. Sok veszekedés volt emiatt elinte. a lányok tiltakoztak a terv ellen, de a péklegénv végre is kercsztülerőszakolta akaratát. Az albérlő is a dreadnought-ágyban aludt, a két lány között, három év óta ugyanaz a villanyszerelő, aki tréfás ember volt és a lánvok hamar megbarátkoztak vele meg a helyzettel. A szerelő a házbért minden elsején pontosan fizette és ez az összeg került a harmadik szivarskatuiyába. A villanyszerelő egyszer jegygyűrűt vett Idának és kijelentette, hogy ettől a perctől fogva menyasszonyának tekinti. Ida csak kénytelenségbő! fogadta el a gyűrűt, mert félt a vőlegényjelölttől, aki erőszakos ember volt és az eljegyzéskor azzal fenyegette, hogy megfojtja, ha nem akar a felesége lenni. A lány elhitte, hogy a szerelő valóban be is váltaná fenyegetését, mert LÁNYI SAROLTA: TÖREDELMES EMLÉKEZÉS ADYRA Szentelt a szesz, áldott a mámor a vérrel-pompás Ady-szüretben. (Minden mámortól illetetlen utáltam a részeg Adyt.) en Akkor, üres, fiatal főmben csak a magam csörgője hangzott, és attól nem hallottam a Harangot, Csak itt, most, idegenbe hullva, itt vakon vallom: a mámor minden, s a mámor: a felejtkezés, a mostból múltba elmenés s jövőt bolygató babonák. Áldott vagyok én és te s minden, kiben „zug-zeng“ e zord zene, az Ady-versek zengzete : „Jégcimbalom“ a Jégországban. 924. szeptember. LÁNYI SAROLTA t DIDERGŐ DAL AZ ÉLET ŐSZÉN Felöltőm immár lelkem lepleit, Mert didergek itt a hideg világon. Mire kisírom: könnyem is kihűl. Hideg lávából verseket faragjak ? Olcsó műtárgy ez és ízléstelen. Vagy kergessek elszállt szerelmet? Magas fára repült az tőlem el. Fölnézek rá, de el nem érhetem. Messze zöldéi az ág: az ifjúság. S az én hajtásom ? Bimbó, kicsi még, De már mellőlem elfelé kiváncsi. Az élet elfordítja tőlem arcát, A gyértermésü nyár im őszbe hajlik. Didergek én az idegen világon. Felöltőm fázva lelkem lepleit. 924, auguszhis. egyszer , amikor együtt voltak a sziv-utcai Hamburg-szállóban, a férfi alaposan megszorongatta torkát féltékenységből. Akkor ugyanis könnyelműen bevallotta a szerelőnek, — ugratni akarta — hogy előző délután mással volt a hotelben. Nehezen lehetett csak a dolgot elsimítani ; Idának szent esküvel kellett megígérni, hogy nem tesz többé ilyet és hü lesz ezentúl, mire a szerelő megbocsátott. Igaz. hogy ettől kezdve a rég tervezett eljegyzést félévig halogatta, azon gondolkozott közben, hogy mégis inkább a falujából házasodik, de végül csak elhozta a karikagyűrűt a kacér telefonoskisasszonynak. Az eljegyzés a péklegényt rendkívül kellemetlenül érintette, mert a villanyszerelő, azon a címen, hogy már a családhoz tartozik, beszüntette a Iiázbér fizetését. Az öreg nem mert fellépni az erős. brutális szerelővel szemben, aki őt is terrorizálta. nem mert szólni neki a pénz miatt, de titokban alig győzte kivárni, hogy megfelelő alkalommal szóba hozhassa az ügyet. Pár hét múlva elérkezett a kedvező pillanat: a szerelő késő éjszaka összeveszett Idával az ágyban és a sikoltozó nőnek szokása szerint megint elkapta a torkát. A péklegény előre megfontolt szándékkal kifakadt: — Micsoda lármát csinál. — kiabálta vékony hangon — ki maga? — Mit akar? — felelte a szerelő meghökkenve az öreg szokatlan erélyességétől — a maga veje leszek nemsokára. Ezt azért mondta, mert érezte, hogy az öreg a veszekedést a házbér inkasszálására akarja felhasználni. A péklegény, amiért így elgáncsolták, még dühösebben tovább ordítozott: — Hogy adhassa az ember egy ilyenhez az édes leányát, amikor még nem is történt köztük semmise, csak épen hogy ismeri, máris fnjtogatja. A szülői beleegyezésnek ez a megtagadása nem nagyon izgatta a vőlegényt, aki változatosság kedvéért csókolgatni jkezdte a lányt és egészen közel bujt hozzá; hangosan cuppogtak a sötétben, hogy a papát bosszantsák, A péklegény ekkor határozta el, hogy uj albérlő titán néz. 2. Az uj albérlő másnap este költözött be. A péklegénnyel együtt jött. közvetlenül a kapuzárás előtt. Ida még nem volt otthon, csak Manci, aki aludt már. Az öreg péklegény az uj lakó tiszteletére három . szál gyújtót lobbantott lángra egymásután, amig odakaluzolta az ágyhoz, de fekhelyét már sötétben jelölte ki: — Ide tessék! Kivette zsebéből a másik gyufaskatulyáját és belerakta az elhasznált három szálat; ezeket tűzrakáshoz gyűjtötte. Manci álmosan szólalt meg; — Ali az? — Uj albérölt hoztam. — felelt a pék — Ida itthon van? — El van a Lajossal. Kit hoztál? — Reményik urat. ftt fog nálunk lakni ezentúl. Biztosan ismered látásból. Mutassa be magát Reményik ur a lányomnak! Az albérlő az előbbi hang irányába bemutatkozott: — Reményik, hírlapterjesztő. — Tudod, — mondta a pék — aki a Lajos-utca sarkán ül. Hogyan Is szokta árulni a lapokat. Reményik ur? Ez felhívás volt arra, hogy Reményik ur produkálja magát. A hírlapterjesztő szabód ott. húzódozott egy darabig, mint a műkedvelők, ha társaságban elő kell valamit adniok, de a péklegény addig noszogatta, amig
