Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-25 / 351. szám

10. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 december 25. belátták, hogy ezen a módon nem lógják eldönthetni. vájjon jó lesz-e Panurg urnák megházasodni, akkor Vergiüustól. az édesszavu latin poé­tától kérnek tanácsot. Publius Ver­gilius Maró nem léven kéznél, mert már régesi meghalt, a főmüvét ve­szik elő. ama hires Aeneis-t, s mi­után kockát vetettek, föliitik e remek költeményt s a fölütött lapnak azt a verssorát olvassák rá Panurgre, a melyet a kockaszám mutatott Ez­után a házasulandónak álmaiból pró­bálnak a tervezett házasság sorsára következtetni. Majd a panzouit-i. si­­billái kérdezik ki. később a néma Nazdecabre-tól kérnek tanácsot, az­tán az öreg költőhöz Rarninagrobi?­­hoz folyamodnak, meginterjúvolják E'pistemon-t, Trippát és János barár töt. Pantagruel udvarának e kedé­lyes figuráit, s mikor mind e jó urak tanácsa se eiégiti ki Panurg-öt (mert nem azt tanácsolják neki. amit hal­lani. óhajtana), akkor Pantagruel — micsoda modern ember volt ez! — aukettet hív össze. Egy teológust: a derék Hippothadäus-t, egy orvost: az ügyes Rondibilis-t, egy filozó­fust: az elmés Troillogan-t. meg egy jogtudóst: a ravasz Bridoye-t, s mi­kor mindezek kibeszélték magukat anélkül, hogy a fontos kérdést Pa­­nurg kedvére dönthettek volna el, Pantagruel igy szólt a habozóhoz: — Kérdezd meg most már egy bolondtól, hogy mi jobb: ha' megná­­z&sodol, vagy ha agglegény ma­radsz? A legokosabb tanács, amit csak adhatott neki. Az elmélkedése ez le­hetett: Ha a bölcsek javaslatai nem voltak kielégítők, mi természete­sebb, miint hogy akkor a bolondok véleménye lesz irányadó? Ámde Triboulet-é. a bolondé se volt az (mert néha a bolondok se belesebbek az úgynevezett okosem­bereknél) és Panurg. ha azóta meg nem halt. bizonyára máig se házaso­dott meg. S úgy látszik, ez az egye­düli mód, hogy az ember ne kerül­jön papucs alá. Da hát micsoda tulajdonképpen az a papucs, amelynek elkerülése vé­gett Panurg Pontiustól Pilátusig és Vergiiiustó! Triooulet-ig minden1 el­képzelhető fórumot bejárt? Micsoda hát ez a sokat emlegetett papucs? Válaszom az: kérdezze meg min­denki a saját feleségétől! Ez ugyan nem fogja megmondani neki. de azért mégis megtudta tőle. És azok, akiknek nincs feleségük, hogyan és kitől fognak e kérdésre feleletet kapni? Ezeknek azt taná­csolom (és pedig nem úgy. mint Pantagruel, hanem egészen határo­zottan). hogy házasodjanak meg, s azonnal meg fogiák tudni, hogy mi á papucs! Kézikönyv amelyből hat hét , alatt meg lehet tanulni egy idegen nyel­vet, vagy a rádió-tudománvt. még nem jelent meg erről a fontos tan­tárgyról. Hogy mégis hali kink vala­mit róla, fölkértem egy hölgyet, aki abszolút hatalommal kormányoz és egy urat. aki notórius papucshős (de ő nem tudja!), hogy e kérdésben nyilatkozni szíveskedjenek. A kérdezett asszonyság a követ­kező választ adta: — Rossz nyelvek, a szomszédok, meg azok. akik a zsúpjaimat látogat­ják. rám fogják, hogy papucs alatt tartom az uramat. A legvastagabb hazugság, amelyet az idén hallot­tam. Pedig sokat hallottam, s az esztendő már a végére iár. fin va­gyok az. aki az ő zsarnoksága alatt nyögök. Valósággal én vágyók pa­pucs alatt, csakhogy ezt mondani'se szabad, mert papucs alatt lenni ki­zárólag a férjek privilégiuma. Igaz, hogy; egyszer mérgemben hozzávág­tam a papucsomat, de csak azért, mert más alkalmatos tárgy akkor éppen nein veit a kseem ügyében. Ez mérnem papucskormánv! Ugyan kérem, ha amint az más háztartá­sokban már nem egyszer előfordult. a barométert, vagy a francia szótárt dobtam volna az uram feiéhez, ak­kor az mindjárt barométer-, vagy szótárkormány lett volna? Hiszen! ilyen értelemben a férfiakra vonat­kozólag lehetne esernyő*-, bot- és pipaszárkormányokrói is beszélni, mert hát nem egy házasságban ezek az értéktárgyak is olykor érezhe­tően szerepelnek! Szóval: a papucs| egy igen méltatlanul rágalmazott öl-jj tözködési pikk s épp oly ártatlan do-1 log. mint akármelyik pár lakkcipő I vékony talppal és magas sarokkal, | amelyre még senki se nierto ráfogni. I hogy az jelképe valamely politikai | irányzatnak a családi életben és a | polgári háztartásban. Mért nem. rá-1 galmazza senki a cipészmüvészeí ] egyéb remekeit? Hiszen éppen a.pa-j pücs az. amely legékesebben bizo-j nyitja,. mennyire hódolunk be a fér^ § jeink előtt, akiket urunknak vallani jj soha meg nem szűnünk. Melyik asszony nem hímezett életében, leg­alább egyszer az urának ezv- párat? Én is elkészítettem Jánosomnak egy I gyönyörűt mindjárt az első eszten­dőben. (Mert amely házaspár jól akar élni, az mór az első esztendő-Ig ben igy kezdi.) Nagyon iói sikerült, I— délszaki virágok voltak beléje hi- Imezve. Egy valóságos költemény! I (Hogy milyen? Hát természetesen: lírai.) Igen ünnepélyesen voltam hangolva, amikor átadtam neki — aj hangom szinte elakadt az érzékeny- 5 ijségtől. S ő, a barbár! Mit gondolj I hogyan viszonozta e gyöngéd fi* | jgyeimet? Egy hasonlattal. Aztj ! mondta (és impertinensül mosoly- j I goit hozzá), hogy ez az ajándék | olyan természetű, mint a történelmi nevezetességű selyemzsinór, amely­­lyel a török szultánok állítólag sze­­mélyesen szokták megörvendeztetni ama kegyeltjeiket, akiket a további I adófizetések alól és egyéb apró kel- j jj lernetlenségektöl fölmenteni akar- \ Ínak. Ezt az elmésséget (ha ugyani az!) tréfásan mondotta, de komo-| lyan gondolta az én uram és párán- jj 1 csőiéin. Ismerem a tréfáit! S aztán | Jnég papucskormányról beszélnek, j I mialatt férjeink ilyen cinikusan me-j I részelnek bennünket kieunyolnfil í.Higyje meg. kérem, nincsen papucs-j I kormány. Nem mondom, hogy nin-jj jcsenek pipogya férjek. Azt se rnon-í Idom. hogy nincsenek kardos me­nyecskék. De merem állítani, hogy .nincsen papucskormány. Ha volna, lakkor mink uralkodnánk és mink Í kormányoznánk, nem pedig a fér­jek! A jó asszony jóval hosszasabban ; beszélt, mert a nőknek általában 1 több mondanivalójuk van. mint ne- I künk gondolatokban és eszmékben I sokkal szegényebb férfiaknak és én I udvariasságból nem akartam a sza­rvába vágni. S aztán őnagvsága két­ségkívül jóhiszemüleg beszélt. — il­­jjletlen dolog lett volna megvonni tölel •ja szói. amely oly kedvesen, s annyi jj I közvetlenséggel folyt az ajkairól, üj I nagysága igazán azt hiszi, hogy mi \ ; uralkodunk és mi kormányozunk. Mi! Hadd higyje tovább is! Ha már nincs hatalmunk, higyjék. hogy van! | A nő tehát tagadta e kormányfői-- jj ma létezését és tagadná, ha a szén-| teskedésnek is nem volnának meg ajj határai, e kormányzat jelvényét, ajj papucsot is. Ezt azonban nein teheti, j mert papucsokat nyilvánosan árul- j inak nagyban és kicsinyben, kiállítást fis rendeztek belőlük Londonban. I egy párt pedig ő maga fs összeszer- I készlett az urának. | S most halljuk, mit mond a nor­­j rcáiférj erről a társadalmi és ház­tartási problémáról. Remélem. ’ hogy f ;ő valamivel rövidebb lesz. mint az (előtte szóló tisztelt egyéniség. Ez aa ur a következőképpen érvel: — A papucskormány fogalmát, valamint az amerikai párbaiet és a | telepátiáét, csak a regény és szin- • müirók találták ki a t. c. közönség* mulattatására. Ilyenfajta uralmi rendszer egyáltalában nem létezik. A múltról nem állok jót. — lehet, hogy valamikor létezett. Kleopátra csakugyan olyanforma hatalmat gyakorolt Antonius fölött amely a megtévesztésig hasonlatos a vitás kormány formájához, de ez csak azért voit lehetséges, mert e két ér­dekes egyéniség nem volt törvénye­sen megesküdve. Lettek volna csak igazándi férj és feleség, alighanem Antonius lett volna az ur a háznál, j másképpen dől e! az aktiümi ütközet j és sok minden másképpen alakul, j Mert a politikai konfigurációnak: nem az az oka. amit Blaise Pascal állít, hogy tudniillik Kleopátra ur­­hölgynek nagyon is klasszikus volt az orra, hanem az, hogy ő és a deli Antonius papi áldás nélkül voltak boldogok . . . Higyje meg. a papucs­férj . csak az írók fantáziájában él. j Ezek a skriblerek még életben tart- f jak. mert nem nélkülözhetik. Haj nincs egyéb témájuk, elővesznek j egy gyönge férjet, aki a felesége szeszélyeinek a rabja (elv alak, a mely a valóságban elő se fordul), s a jő közönség mulat rajta. Istenem, ez a naiv közönség már úgy meg­szokta ezeket a figurákat, hogy nem tud meglenni nélkülük s megkívánja 1 őket a reggeli kávéhoz. Ha én rend­őrség volnék, betiltanám az olyan­fajta humoreszkek, bohózatok, ka­barétréfák és komikus tárcák Írását és közzétételét, amelyek a férjek nimbuszát lerontják, a tekintélyét veszélyeztetik, s az olyan hasznos polgárokat, aminőknek a férjek min­dig bizonyultak (mert hiszen ők tartják el a feleségeiket), nevetsége­sekké teszik. Mert az irodalomnak e fajtája csak arra való. hogy gúny tárgyává tegyen bennünket a le­gényembe rek előtt, akikkel szembeni vajmi sovány elégtétel nekünk, hogy valamikor ők is meg fognak háza­sodni . . . .Az egész papucskérdés csak onnan ered. hogy a legtöbb férj a világ előtt merő lovagiasság­ból az előzékenyet, az udvariast, a hajiühatót. az engeđćkenvt. a meg­alkuvásra hajlandót, szóval a pa­­pucsférjet játsza, pedig ... De talán jobb lesz hallgatni és nem árulni el amaz intim titkokat, amelvek ne­künk biztosítják a házasságban a .he­gemóniái. Célszerű lesz. ha a közép­európai férjek kongresszusa, amely­nek egybehivása remélhetőleg nem-; sokára megtörténik, hivatalosan is j ki fogja jelenteni (s e jegyzéket az j összes kormányoknak megküldi), hogy papucskormánv nem létezik. fin a magam részéről, ha összeül ez a kongreszus (mert kérdés, hogy . a megtartását megengedik-e az asszo­nyok?), részt veszek benne s a kö­vetkező indítványt jelentem be: »Mondja ki a kongresszus, hogy az oly férj, aki papucs alatt nvög s ezt j bevallja, gonosztevőnek tekintendői s több évi magán-elzárásra itélen-1 dő.« Az ilyképpen elitéit maid beiát-1 ja aztán, mennyivel többet ér al csendes, nyájas, édes házias élet, j amelyben számunkra a nő a béká'-l nek angyala s a költészet neiníőie! | Férjek és nők tehát egyformán tagadják le a papucskormányt, ami csalhatatlan Jele annak, hogy az cskugyan létezik. Úgy az egyik. • mint a másik kevesebb animozitás­­sal argumentálna, ha jó ügyet vé­delmezne. Mind a két beszéd, ame­lyet gyorsírói följegyzések nyomán közöltem, tele van rabulisztikus fo­gásokkal, amelyeket könnvü volna megcáfolni. De kár volna az időért, amely drága és a papirosért, amely még drágább, amibe e cáfolat kerül­ne. Az olvasók és az olvasónők — főképpen, ha házasságban élnek — ügy te el fogják hinni és úgy is be fogiák ismerni, hogy igenis létezik papucskormány. Persze, csak ön­maguk előtt fogják bevallani. Meri Őrültség volna azt kívánni tőlük, hogy ezt nyíltan beösmeriék. Egy ily vallomás a férjek részéről meg­alázkodás. az asszonyok részéről dicsekvés lenne. Amaz nem lenne férfias, emez nem volna nőies. En­gedjük hát el nekik (hiszen ők is emberek!) ezt a keserű vallomást. ... És most néhány Dóstanap ugyancsak érdekes lesz. Garmadá­val jönnek majd a levelek, amelyek­ben névtelenül, de őszintén be fog­ják ismerni papucs alatt szenvedő férjek és annak jele alatt kormány­zó asszonyuk, hogy a papucs bizony nem khiméra. se nem haiavány köd­­fátyoljiép, de a nőuralomnak egy valóságos és kézzelfogható eszköze, amelynek előnyeit Xantippe (vagy ahogy a német humor elkeresztelte: Zanktippe) néni utódai vígan élve­zik. a hátrányait pedig Szókratész apó leszármazó! kereszténvi meg­adással tűrik. Ezt a kétségbe nem vonható tényt a világ előtt letagad­ni rájuk nézve »point d’honneur«, amely azt parancsolja rájuk, hogy a házi tűzhely kesernyés titkait épp úgy hallgassák el mint ahogy nem viszik piacra annak édes misz* tóriumait ... SINKÓ ERVIN A régi város Mint fáradt, téli, bús, fagyott madár, Remegve bújna tárt meleg tenyérbe; Szerettem okét, kiknek szive fáj, S lettem vön boldogan mindük cselédje. Szabadkán is sok ember szive fájt De mindé másért s úgy nem mint énnékem; O úgy szégyeitem ezt a vad magányt S gyerek-daccal növesztettem sörényem. Tizenhat évvel úgy égett a vágyam Cselédje lenni, társa társaságnak; Száz száj-íz szerint élni megpróbáltam Smár nem volt ut, hogy magamhoz találjak Akik szerettek is nevettek rajtam S csak attól féltem megtudják, hogy látom S megtudták s én féltem kimenni nappal Es ekkor jött a muzsikus barátom. Ma nem tennék barátja volt-magamnak Mert elriaszt, ki nagyra van magával; De S, barátom, ö bölcs, szeret, ért hallgat Es lát jobb szivem szép ezer bajával. Hozzám gyerekhez minden este eljött Es jelzavarta alvó szomszédinkat; Csak felkiáltott, csak éppen köszöntött S virágot vittünk árult húgainknak. Sötét rossz ucca ! És szivünk szőrű 't Es árvább voltunk, mint az árvák könnye; És éreztük, hogy arcunk sárba hullt, Tiszteltük egymást s mart a szégyen csendje. Beszélni unszolt — én okos vagyok, Beszéljek háláé szép, de nagy dolgokról! Fejünk fölött csillag, csillog ragyog, Ö részegedni csiliagfényü bortól. Beethoven Niefsche—mennyi volt a szent ^ Marx, Ady, Toístoj, 0 s bj Testamentum Már ö is szól s kottázva lépte leng S buzog velem nagy benső bús mámortul. Ö tiszta élet, édes, tornyos álom! ,Ó szárnyas lélek föl magosba hágói Ó jónak lenni, szépnek minden áron, De jaj — szólt o — szívem hajh! tétovázó. A Kossuth uccán majdnem minden ház Egy-egy szerelmet őrzött zord sötéten ; O volt szerelmes, én: részvétteít láz S Vigasztaltam sokszerelmű testvérem. Rosszúion jártunk, ám komoly volt minden Komoly, komoly, mint élet és halál; Be kellett látnom öt hiába intem: „A szive fáj s oly sok és szép a lány.“ De hajnal táján, mint a torpant ördög Majdhogy ránkdő! a városháza tornya; S egy szál baráttal ott alant ődöngök S csodára várunk vagy egy jó asszonyra.

Next

/
Thumbnails
Contents