Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-20 / 346. szám
12 OLDAL t* ARA DINÁR POSTARINA PLACENA XXV. évfolyam ubotica, SZOMBAT, 1924 december 20 346. szám Megjelenik minden reggel, ünnep afihkä&jbtifon délben Telefon szám: Kiadóhivatal 8—58. Szerkesztőség 5—19 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár Kiadóhivatali Snbotica, Aleksandrova ul.l.(Lelbach-palota) Szerkesztőségi Aleksandrova ul. 4. (Rcsjia-Fnr.citrí-paiota) Fajok harca Sunjaísen, a kínai köztársaság elnöke Kobe-han az ázsiai népek szövetségének ülésén beszédet tartott, amelyen éles szavakkal tiltakozott az ellen, hogy ez európai államok Kína belügyeibe tovább is beavatkozzanak. Felszólította Ázsia népeit, hogy kövessék Japán példáját s rázzák ie magukról Európa és Amerika igéjét. Vessünk el mindent — mondotta — amit az európai civilizáció hozott Kínába, vessük el azt a civilizációt is, mely csak üzleti érdeket s az üzleti érdekek erőszakos és szemérmetlen érvényesítésének durva eszközeit ismeri. A kinai szózat, ami mögött véres és kegyetlen polgárháború üszkös romjainak kontúrjai meredeznek, nem egyedülálló jelenség többé abban a monstruózus harci készülődésben, aminek irtózatos méretű kifejlődése felé rohan a világtörténelem. Emlékezzünk arra az akcióra, melyet, Afrika néger intellektueljei indítottak s melynek sikereiről hol az egyik, hol a másik európai világlapban bukkan fel egy-egy beszámoló. „Világ sötétbörüi, egyesüljetek" — körülbelül ez a jelszó fejezné ki a feketék mozgalmát, melyet emberi egyenjogúságuk kivívásáért s a fehér faj hegemóniájának letörésére indi tottak. S Gandhi mozgalma nem teljesedik ki az angol uralom ellen az aszkézisig menő demonstrációban. Gandhi nem csalt az angol kormányzat ellen s az indiai önkormányzat megvalósulásáért küzd, hanem az európai civilizáció ellen s India ősi szokásainak, erkölcseinek,a tökéletes elzárkózottság elvének diadaláért is. Ez a mozgalom fanatizmusában s páratlan megszervezettségében már csodákat produkált, amikor Gandhi egyetlen parancsára India őslakói összehordták és elégették angliai kelméből készült ruháikat és kizárólag az otthon, rokkán szőtt anyagból készítik ruháikat. Gandhi is az európai civilizáció ellen hirdeti a muzulmánok és indusok háborúját s ennek a háborúnak a tökéletes visszavonultság mellett egyetlen harci eszköze van: a rokka. Feketéknek, sárgáknak, a színes bőrű embereknek egész faja lép most a történelem színpadára, hogy fölszabadítsa magát a fehér faj uralma alól s megtisztítsák magukat az európai civilizáció piszkától. Nemcsak a háború élőt! elnyomott népeknek kellett kiharcolniok az önrendelkezési jogot, ezért az önrendelkezési jogért küzdenek most a sárgák és feketék, a világ minden népe, mely zsarnokságnak érzi a fehér fajtának pálinkán és hajóágyukon alapuló uralmát. Amerika hirdette és világította meg először a Monroe-elveí. Amerika az amerikaiaké s mintahogy Amerika távol tart magától minden külső beavatkozást, távoltartja magát is attól, hogy idegen népek belügyeibe beavatkozzék. Ennek az elvnek általánosításáért s reájuk is való alkalmazásáért lépnek sorompóba a világ színes népei, akik most kezdik el történelmi életüket, mert most vált tudatossá bennük a faji érzés. Ez a faji érzés mutatja meg nekik, hogy az elnyomatás, a kizsákmányolás, az eszközül való felhasználás szégyene nem egyéni sérelme, hanem közös sérelme mindenkinek, akiket származásuk, fajtájuk, bőrük színe egy néppé fog össze. Mit adott nekik az európai civilizáció, aminek nevében gyilkolják őket dum-dum golyóval és pálinkával, amire hivatkozással elveszik gyapotjukat, kávéjukat és gummijukat, amiért kény-A politikai események középpontjában a kormánynak a Radics-púrtíal szemben tervbevett intézkedései állanak. Mindezekről a foganatosítandó rendszabályokról még semmi pozitivet sem tud a politikai közvélemény, de mindenki előtt világos, bogy a kormány rövidesen erélyes intézkedéseket fos tenni a Radicspárt és egy-két kisebb várt ellen. Ezek közt elsősorban a dzsemjetst emlitik, mint amely párt működését a kormány államellenesnek Ítéli. Nincsics külügyminiszternek a külföldön tett kijelentései tárták fel a kormány terveit. Nincsics tudvalevőleg határozott kijelentést tett az antiboisevista-íronínak Jugoszláviára való kiterjesztéséről, sőt kijelentette, hogy erre vonatkozólag Romániával és Bulgáriával már létre is jött a megegyezés. Politikai körökben azt állítják, hogy a bolsevizmus elleni rendszabályok a Radicsvárt ellen szándékolt intézkedésekre is módot fosnak nyújtani s az antibolsevista propagandának az a célja. hosy ezt kifelé és befelé indokolja. Ezt a feltevést az is támogatja. hogy úgy a radikálisok, mint Pribicsevicsék támadásaikban sajtóban és népgyüléseken egyformán keveset foglalkoznak Radics közjogi álláspontjával, hanem Rádiósnak a Ili. Internacionáléhoz való kapcsolatára helyezik a fősulyt. . Sokat beszélnek politikai körökben a »Rees« által csütörtökön publikált megállapodásról is. amely állítólag Radics és Zinoviev között jött létre. Ezt az állítólagos szerződést a nagyobb beogradi laook közül csak a Vreme vette át minden kommentár nélkül. A Novosti. péntek esti száma azt állitia. hogy a szerződés hamisítvány, amely a szeritették a világháborúban való részvételre őket — a felszabadított rabszolgákat. A színes népek úgy érzik, hogy amig önrendelkezési joguk nem teljes, amig rájuk erőszakolhatják a nekik idegen európai civilizációt s amig a civilizáció nevében kifoszthatják és rabszijra fűzhetik őket, addig még a rabszolgafelszabaditás nagy müve sincs befejezve. A színes emberek azt akarják, hogy a bőrük lemoshntatlan színe ne jelentsen lerézhatatlan rabságot. A fehér faj uralmát minden oldalról fenyegeti már az öntudatra ébredő színes fajok támadása. A civilizációk romjain született meg a fehér ember uralma s rajta is beteljesedik az elkerülhetetlen végzet. Porból lett és porrá lesz s mindaz, amit évezredeken keresztül álmodott, szenvedett és alkotott, csak trágyázni fogja azt a földet, amin megszületik az uj ember uj kultúrája. kommunista iníernaeionálé huszonegy pontjának ügyetlen utánzata. Ezzel a szerződéssel — iria a Novosti — a kormány, ansol mintára egy második Zinoviev-levelet akar produkálni. Tekintettel a választások közelségére, a kormánynak Radicsék elleni intézkedései nem késhetnek már soká, bár a kormánypártok még szükségesnek tartják a közvélemény előkészítését. A radikális-párt vezetői a miniszterelnöknél A miniszterelnökségen Pasics miniszterelnöknél a radikális-Dárt vezetői konferenciát tartottak, amelyen résztvett többek közt iovanovics Ljuba, a parlament volt elnöke, f Jovanovics Jócó. Miletics Krszta és Peles Dusán. A konferencián, hir szerint, a radikális-párt választási taktikáját beszélték meg. Pasics miniszterelnököt a délelőtt folyamán felkereste dr. Zserjáv erdőügyi miniszter és Vilder belügyi államtitkár is. A független demokraták jelöltjei a sombori kerületben Szomborból jelentik: A szombori független demokrata-párt csütörtökön ülést tartott, amelyen résztvettek a járási szervezetek kiküldöttei is. Az ülésen elhatározták, hogy kooperációs tárgyalásokat kezdenek a radikális-párttal, ha azonban ezek a tárgyalások eredménytelenül végződnek és a független demokraták külön listával vesznek részt a választáson, a párt a következő lista va! indul a választási küzdelembe jelöltje dr. Vakanyác Milán közjegyző, a hodsási járás jelöltje dr. Petrovics Brankó, a noviszadi tőzsde főtitkára. Szombor város jelöltje dr. Grigorievics Emil főorvos, a totó járás jelöltje pedig dr. Tyirity Dávid ügyvéd. Macsek dr. a Radics-párt elleni intézkedésekről Zagrebból jelentik: Dr. Macsek. horvát köztársasági parasztpárt aielnöke a Radics-párt ellen készíi lő intézkedések hírével kapcsolatban egy újságíró kérdésére a következő képperi nyilatkozott: — A Radics-párt ellen tervbevett kormányintézkedésekről semmit sen’ tudok. Mi már egyébként megszoktuk az ilyen intézkedéseket és a választási terrort. Ahogy megúsztunk két választást, éppúgy meg fogjuk úszni ezt a harmadikat is és hogy a terror egy niiánsszal erősebb-e. vagy gyengébb, az nem számit. Ennek egyedüli jelentősége csak az lesz. hogy magában hordja azok felelősségét, akik a terrort végrehajtják. A kormány alkalmazhatja az államvédelmi törvényt, de a választási törvény olyan világos, hogy ebből sem származik haszon a kormányra. Nyugateurópa jól ismeri a horvát nép törekvéseit és a kormány hiába reméli, lrogy onnan jóváhagyást kap az erőszak politikájára. A királyi pár visszaérkezett Beogradba A királyi pár pénteken délután három órakor Skopljébői visszaérkezett Beogradba. ahol hivatalos fogadtatás nem volt, csupán az udvari személyzet várta az uralkodópárt a pályaudvaron. A király visszaérkeztévé! most már bizonyosra vehető, hogy a Radics-párt ellen foganatosítandó rendszabályok Hévében rövidesen megtörténik a végleges döntés. Pasics miniszterelnök lakásán a tervbevett intézkedések ügyében pénteken délután tanácskozás volt, amelyen resztvettek Pribicsevics és Trifkovics miniszterek is. A tanácskozások anyagáról azonban nem szivárgott ki semmi hir. A magyar delegáció vezetője megérkezett Beogradba A magyar delegáció vezetője. Wodianer meghatalmazott miniszter pénteken megérkezett Beogradba. Wodianer délelőtt folyamán hosszasan tárgyalt Perics Ninko volt miniszterrel, a jugoszláv delegáció vezetőiével. A tanácskozáson hir szerint megegyeztek. hogy a magyar és jugoszláv delegáció a karácsonyi ünnepek után folytatni fogja tárgyalásait a szekvesztrumok feloldásáról és az árvapénzek elosztásáról. Jovanovics Ljuba és Grizog'i-o jelölőharca Dalmáciában A dalmáciai radikális-Dárt elha tározta, hogy Jovanovics Liubát, a parlament elnökét jelöli listavezetőnek a radikálisok* és független demokraták közös listáján. A független demokraták ezzel szemben azt követelik, bogy a listavezető fírizogöno miniszter legyen, (a radikális- Listavezefő: Dungyerszki Gyókö|párt pedig csak a járási ielöitségekuipini földbirtokos, az apadni járás I két kapja meg.) Az SHS királyság az antibolsevista blokkban A bolsevizmus ellen hozandó rendszabályokkal töri le a kormány a Radics-párt agitáciőjái