Bácsmegyei Napló, 1924. november (25. évfolyam, 302-329. szám)

1924-11-07 / 306. szám

1924. november 7. BACSMEGYE1 NAPLÓ 7. oldal Karácsonyi ügyész háníalmazái a budapesti törvényszék elölt A vádlott rendőrök szerint az ügyész ittas volt Budapestről jelentik: A büntetötör­­vényszék csütörtökön kezdte meg Ka­rácsonyi Bálint ügyész bántalmazóinak Tóth József, Oberle Márton rendőrök és Gunhardt Tibor rendőrorvos bűnügyé­nek a főtárgyalását. Tóthot és Oberlét az ügyészség hamis vád, hamis tanu­lásra való rábirás, súlyos testi sértés és személyes szabadság megsértésével vádolja, mig dr. Gunhardt Tibor ellen az a vád, hogy hamis orvosi bizonyít­ványt állított ki. A vádirat szerint Tóth József május 20-án éjjel hamisan vádolta meg Kará­csonyi ügyészt azzal, hogy ittas álla­potban az uccán hevert és a járókelőket inzultálta. Tóth azonkívül két rendőri felügyelet alatt álló nőt arra akart rá­bírni, hogy vallják azt, hogy Karácsonyi ügyész nem kardütésektöl sérült meg, mert már az előállítását megelőzően is sérülten látták. Majd amikor az ügyészt törvényellenesen előállították, megbilin­cselte és ütlegelte, amiben Oberle Már­ton rendőrtársa is segédkezett. Gun­hardt rendőrorvos — a vádirat szerint — az ügyészről hamisan állapította meg, hogy szeszmérgezésben szenved és há­rom óra hosszat nem voit kihallgat­ható. A bíróság először Tóth József első­rendű vádlottat hallgatta ki, aki tagad­ta, hogy ütötte volna az ittas Karácso­nyi ügyészt és azt állította, hogy az ügyész őt bántalmazta. — Tudta akkor, hogy kivel beszél? — kérdezte az elnök. — Akkor még nem tudtam — felelte a vádlott — de most már tudom, nagy­ságos királyi ügyész ur volt Kétszer arculütött és a kardomhoz nyúlt. Az­után segítségért kiáltottam, mire a nagyságos ügyész ur futásnak eredt. Én utána menteni és Oberle rendőrtár­sammal együtt elfogtam. Megbilincsel­tem, mialatt Oberle hátulról megrugta. Bent a főkapitányságon, amig megír­tam a jelentésemet, addig megbilincsel­ve az udvaron állott a nagyságos kirá­lyi ügyész ur. Oberle Márton vádlott tagadja, hogy bántalmazta volna a sértettet. Dr. Gunhardt Tibor vallomásában ki­jelentette, hogy ö jóhiszeműen irta meg az orvosi bizonyítványt. A vádlottak kihallgatása után a bíró­ság még Karácsonyi Bálint ügyész sér­tettet hallgatta ki, aki részletesen el­mondta megverctésc történetét. A tárgyalást pénteken folytatják. Huszonkilenc bajmoki kisgazdát kidobtak a házából Háztulajdonosok kunyhóban várják az igazságot Többször esett szó már a Bácsmegyci Napló-bzn a bajmoki bérlők szomorú kálváriájáról. Subotica városnak Baj­­mok község határában navvobb föld­birtoka volt, amit a város annak idején kis parcellákban bérbe adott, a bérlők azt a kötelességet vállalták, hogy a bé­relt területen házakat építenek, amelyek a bérlet lejártakor, 25 év múlva, a vá­ros tulajdonába mennek át, addig a bér­lők tulajdona maradnak. A Subotica vá­rossal kötött szerződés szerint a bér­lőknek az a jog is biztosíttatott, hogy a bérlet lejártakor ők vagy családjuk el­sőbbséget élveznek minden bérleti aján­lattal szemben, a bérlők tehát ezt a föl­det sajátjuknak tekintették. A bajmoki földek bérlői szorgalmasan dolgoztak s munkájuk nemcsak azért volt értékes, mert önmaguknak adott becsületes meg­élhetést, hanem azért is, mert termé­nyeik feleslege segített ellátni azokat a területeket, ahol vagy a természet mos­­tohasága, vagy a munkakedv és a hoz­záértés hiánya miatt a lakosság kenyér nélkül maradt. Az agrárreform végrehajtásának böl­csességére vall, hogy ezt a kisbirtoko­sok által müveit földterületet sem kí­mélte s a bajmoki rátákban levő földe­ket igénybe vette. A múlt év december haváig azonban semmi változás sem történt. Decemberben váratlanul meg­érkezett az agrárreform minisztérium rendelete, amely szerint a Subotica vá­ros tulajdonában volt földön 37 montenegrói és 19 délszerbiai telepest kell elhelyezni. A rendelettel csaknem egy időben megérkeztek a telepesek is. Az ötvenhat telepes részére azonban, ha volt is föld, nem volt lakás, mert a bérlők által épí­tett házak, amig a bérlet le nem járt, a bérlők tulajdona. Mindezt nem vették figyelembe s megkezdték a bérlők há­zaiba az uj telepesek elhelyezését. A bajmoklak deputációztak, ügyvé­dekhez szaladgáltak s elértek ahnyit, hogy 1924. junius 5-ikén, főleg Győr­­gyevics Dragoszláv volt szuboticai fő­ispán közbenjárására Bajmokra érke­zett Szretenovics Misa, az agrárreform minisztérium kolonizációs osztályának a főnöke. Szretenovics összehívta a rési bérlőket s azt ajánlotta nekik, hogy ad­­iái- át a földet és .házakat, az Mám kár ­pótolja őket.. A vetésekért és a házak­ért pénzbeli kárpótlást kapnak, az el­vett föld helyett pedig másutt ugyan olyan minőségű és ugyanannyi földet. A bajmoki bérlőknek, akik szinte ki­vétel nélkül bunyevác emberek, tehát azt sem lehet rájuk fogni, hogy nem­zetiségük miatt nem ukarják őket meg­tűrni a határ mentén, nem volt kedvük­re való ez az ajánlat. Logikusan azt mondták a miniszteri kiküldöttnek, hogy ha az államnak van másutt feloszt­ható földje, miért nem helyezi el oda az 56 dobrovoljácot és csetni­­ket s hagyja meg Bajotokon azokat, akik ott régen gazdálkodnak s is­merik a földet. A miniszteri kiküldött azonban kije­lentette, hogy a telepeseknek Bajmokon kell maradniok, a bajmoki gazdálkodók pedig vehetik a vándorbotot s mehet­nek máshova, esetleg arra a területre, amelyet a telepesek elhagytak. Aratás után az 56 uj földesgazda ma gatartása mind türelmetlenebbé vált, az uj birtokosok és a régi bérlök közt több­ször összetűzésre is került a sor s szep­tember 20-ikán megérkezett Bajmokra Radonics Milán, a Gradjevinska sekci.ia kiküldöttje, hogy megállapítsa a kárté­rítést, amit a bérlők házaikért kapnak. Felbecsülte a házakat. A bérlők azon­ban a becslésben nem vettek részt, ez­zel is jelezni akarták, hogy protestálnak kilakoltatásuk ellen. Radonics ekkor ki­jelentette, hogy a bőrök októberben fel­tétlenül tartoznak kiköltözni. A bajmokiak ekkor Raics Balázs ve­zetésével dcputációt menesztetek Ve­­szenyúk agrárminiszterhez, aki szep­tember 30-ikán felfüggesztette a bajmo­ki bérlők kilakoltatását. Ugyanakkor a dobrovoljácok és a csetnikek is elutaztak Beogradba s az ö megnyugtatásukra a miniszter október 6-ikán Bajmokra küld­te Bauer Stevant, a minisztérium sze­mélyügyi referensét. A miniszternek a kilakoltatást felfüggesztő rendelete még érvényben volt, s érvényben van ma is, amikor értesítés jött, hogy október 26-ikán Bajmokra érkezik a noviszadi savez ograrna zajednica kiküldöttje. A kiküldött, dr. Hadzsi meg is érkezett Bi­­kár Imre szambori főszolgabiró kisére­­tshfiB s újra felajánlotta, hogy kártérítési fizet. A lakosság azonban abban a hitben, hogy a miniszter rendelete még ér­vényben van s nem kell a házaikat el­hagyni, nem fogadták el a kártérítést. Amikor az uj kiküldött is eltávozott, a telepesek nem törődve miniszterrel, tárgyalásokkal maguk kezdték végre­hajtani a kilakoltatást. Huszonkilenc ta­nyából kiáobáiták a régi bérlők bútorát s az épületeket ciíoglalták. A bajmokiak, akik évtizedeken át do­­goztak a földjükön, akik maguknak es családjuknak házakat építettek, most i észben a szabad ég alatt, részben rög­tönzött kalyibákban és kunyhókban vár­ják, hogy hol találnak otthont s hol ta­lálnak védelmet a tél hidege elől. HÍREK Meghalni naponta egyszer Már jóval elmúlott éjfél, hogy a sz.ük lépcsőházon keresztül a szobámba igye­keztem. — Milyen érdekes volna — gondoltam fáradtan, mig a vak sötétben a karfát kerestem -— ha ezeknek a lépcsőknek sose érnék a végére, fölvezetnének a emntibe, az ég kupolája alá, a csilla­gokhoz, vagy akárhová valami csodá­hoz, ami ismét megindítaná a szivemet. De persze szamárság ilyesmit kívánni egy undok kisvárosi lépcsőháztól. Itt mindent jól ösmerek, a karfán lefelé jövet szánkázni szoktam, jobbra a ka­lapos, balra a kozmetikus, fölöttem az ügyvéd lakik és tudom, biztosan, hogy a harmadik fordulónál vár rám a hideg rézkilincs. Álom. Hétköznap. Bizonyos­ság. — Ez a szőke nő nagyon megzavart — tódultak felém szerelmes emlékek —, milyen csacsi gyerek is vagyok én, hogy az ezüst Máriát még mindig nem adtam vissza neki — és elővettem a kulcsot, hogy kinyissam az ajtót. De az ajtó nem volt sehol. Fekete ürességbe nyúltak tapogatódzó ujjairn. — Ejnye — jutott eszembe önkénte­lenül —, máskor bárom bővített mondat után menetrendi pontossággal szoktam ideérni. — Szórakozottság, — gondol­tam, majd utána gőgösen — paralizis —, de ezen már magam is mosolyogtam a sötétben. — Na, ez még korai volna! A sötétben nem tudtam tájékozódni, csak a karfa vezetett hűségesen. Nyug­talanított az idő. — Te jó isten — gondoltam —, mi történik itt velem? Varázslat, babona, idegesség? Ezt az utat három év alatt háromszor háromszázhatvanötször tet­tem már meg. Még mindig nem találom az ajtót. Érthetetlen. Ért-he-tet-len. Csak legalább a hold világitana, hogy az ablakot látnám, olyan jó kalauzom volt mindég a hold, ez a sárga, tüdő­vészes öregember, még álmaimban is őrködött felettem. És most cserben hágy. Esztelen rémülettel tapostam a lép­csőket felfelé, gyorsuló Irammal, mint a szívdobogás. Hirtelen eltűnt a karfa a kezem alól. Ür, sötétség, jobbra-balra, mindegy. Vagy ötszáz méter magasban lehettem. Behunytam a szemem és ugyanolyan sötétséget láttam. Könnyebb és ritkább volt a levegő. És rengeteg mondanivalóm támadt a halálról. A lép­csők nem akartak véget érni, már úgy kúsztam, négykézláb, körömmel, foggai és a széleken, akár a hegyszirtről, szé­dülve tántorogtam vissza. Kivert a ha­lálos veríték. — Ez igazán érdekes, mért vagyok úgy megijedve? — tettem magamat ma­gam előtt — szégyen igy begyulladni egy közönséges optikai csalódás miatt — és torkomszakadtából ordítani kezd­tem a láthatatlan fekete lépcsőkön: — Halló! Ha-a-al-l-l-ó-óó! De nem hallottam a saját hangomat. A lábaim pedig egyre feljebb szágul­doztak velem. Szöktek és vittek erő­szakkal, mint a rablók. — Árulás! — kiabáltam minden erőm­ből — segítség, jó emberek! — de is­mét csak csönd tódult ki a tüdőmből és 8 vágva. a hang megfagyott bennem, mint a viz. Ekkor már hatezer méter magasan le­hettem a föld szinc felett. Hát csak vége lesz valamikor — pró­báltam mentőövet kötni a derekamra —, semmi se tart örökké, — gondoltam és makacsul ismételtem — sem-ni-i-se-tart­­ö-rök-ké-ha-ha-ha! — kacagtam egész vidáman és a számba vettem az ujja­mat és sípoltam élesen, hosszan, mint a skót pásztorok. Ekkor hirtelen vad, gyilkos világosság gyűlt ki és valaki erősen megfogta a [taromat. — Hej, mit csinál itt, fiatal ur? — és az álmos házmester rémülten nézett az arcomba. Válasz helyett sírva magamhoz ölel­tem. Legalább tízezer méter távolság volt közöttünk. Tamás István. — A belügyminiszter engedélyez­te a Magyar Párt becskereki nagy­gyűlését. Beogradból jelentik: A belügyminiszter engedélyezte a Ma­gyar Párt november 9-érc hirdetett becskereki nagygyűlését. Az erről szóló rendelet utasítja az illetékes hatóságokat, hogy gondoskodjanak a gyűlés lefolyásának zavartalan­ságáról. —- Scipel kancellár közvetít a sztráj­koló vasutasok és a vasutigazgató­­ság között. Becsből jelentik: Seipel kancellár személyesen közvetít a sztráj­koló vasutasok és a vasutigazgatóság között. Remélik, hogy az általános vas­utassztrájk elkerülhető lesz. — Marghiloman pártja fuzionált a román néppárttal. Kolozsvárról jelen­tik, hogy a román konzervativ-párt köz­ponti vezetősége bizalmas értekezleten egyhangúlag elhatározta, hogy fuzionál Äverescu tábornok pártjával. Marghilo­man, aki jelenleg Bécsben tartózkodik, már elutazása előtt elintézte a fúzió ügyét Áverésen tábornokkal, úgy, hogy a vezetőség hozzájárulása tulajdonkép­pen csak formalitás volt. — Jegyzői kinevezés. Gruity Milivojt a sztrakanizsai adóhivatal főnökének helyettesét a belügyminiszter Szeikclin községbe jegyzővé nevezte ki. — A novÍ3zadi hidsáncokat ma vette át a váro3. Noviszadról jelentik: A petrovaradini vár nyúlványait, a no­viszadi Dunaparton évszázadok óta el­terülő hidsáncokat a katonai kincstár, sok évi tárgyalás után, csereképen át­engedte Noviszad városnak, amely az uj városrendezési tervek szerint a hid­­náncok helyén fog kiépülni. Oda kertii többek közt az uj közúti hid, a hidsán­­cok mai helyét fogja az uj Kraljica Mária sugárút átszelni, ott épült fel az uj egészségügyi palota és a dunai rak­part. A hidsáncok átadása eddig bürok­ratikus formaságok miatt késett, de csütörtökön délelőtt 10 órakor vegyes bizottság megkezdte az átadást. Növi. szád városát Lakics János alpolgármes­ter és Siessél Rudolf főmérnök, a ka. tonai hatóságot Popovics Vojiszláv ezre. des, petrovaradini várparancsnok kép. viselte. A bizottság mérnököket dele. gál, akik az átvétel technikai részé), elvégzik, de az átadás csütörtökön már formailag megtörtént. Noviszad polgár, ságának régi vágya ment teljesedésbe — Felállítják Párásban a szovjet követségét. Párisból jelentik: pa­­kovszky a Temps tudósítója előtt ki­jelentette, hogy tizennégy napon be­lül szovjetnagykövetséget állítanak fel Parisban. — Uj doktornő. Klein Lili, dr. Klein Adolf szuboticai orvos leánya, a bee i egyetemen sikerrel letette az orvosdok­tori szigorlatot. — Árvíz Franciaországban. Reims­­ból jelentik: A Marne áradása megha­ladja az 1910. évi nagy áradás színvo­nalát. Több mint 800 család kénytelen volt elmenekülni viz alá került ottho­nából. Több kiürült helység egészen elszigetelten áll, mert útjaik el vannak

Next

/
Thumbnails
Contents