Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-26 / 294. szám

1924 október 26.

BACSMEGYEI NAPLÓ

5. oldal

Kivégezték a Halasi-uti rablógyilkost

Tóth Imre vádbeszédet tartott az akasztófa alatt fölmentett társa ellen

Édesanyja a kivégzés előtt hazautazott — Az áldozatok férjei végignézték a gyilkos akasztását

Kilenc percig tartott a halálküzdelem

A sámlit hét óra tiz perckor rúgta ki a hóhérsegéd Tóth Imre lába alól és kilenc perc múlva mér halóit volt a halasi-uti rablógyilkos. A halálos Ítélet végrehajtása programszerűen ment végbe a suboticai törvényszék épületének udvarán; félórával azután, hogy a halál beállott, lehették a delikvens holttestét a bitófáról, koporsóba fektették, amelyet az előirt két óra múlva szögeztek csak le. A koporsót ezután elszállították a ferencrendi barátok temnloma elé. ahol bcszentelték és a kivégzett ember földi maradványait inég a délelőtt folyamán örök nyugalomra helyezték a bajai-uti temetőben.

Az utolsó órák

Utolsó éjszakáját nyugodtan töltötte Tóth Imre a siralomházban. Édesanyja 'és nővére pénteken éjjel tizenegy órakor hagyták magára; az öregasszony a féltizenkotíes vonattal elutazott Stíboticáról.

— Nem tudok ebben a városban maradni — mondotta —, amikor felakasztják a fiamat.

Elővette anyja és nővére fotográfiáit.

— Ezt tegyék majd be' a koporsóba. De csak akkor, ha virág is lesz!

A publikum

A közönséget pontban hét órakor engedték be a törvényszéki fogház udvarára; csak az juthatott be, aki az ügyészség elnökének aláírásával ellátott belépő-jegyet tudott felmutatni. Ügyvédek, pár rendőrtistztviselő, néhány katonatiszt, koránkelő orvosok és hivatalból éjszakázó nyomdászok, meg pincérek szorongtak a rendőrkordon mögött. Száz-százhusz emben Az első sorban csizmás gazdaember kibicelt, Tóth Imre egyik áldozatának ura, Kalmár János. Az öreg, szalmaszin bajuszu Kalmár úgy rázza folyton a fejét, mint sátoros ünnepkor szokás a lülefet. Idegsokkja van. Megkérdeztük, hogy miért jött el a kivégzésre? Anélkül, bogy a feje csak egy szempillantásra is abbahagyta volna a lötyögést, színtelen hangon válaszolta:

— Látni akartam, Hogy kötik föl azt a gazembert. Nagy öröm az nekem, kérem!

Molnár-Megyery Mihály, a halasi-uti gyilkosság másik áldozatának özvegyen maradt férje, köpcös, feketebajszcs, mándlis kisgazda, már sokkal diplomatikusabban nyilatkozott, amikor érdeklődtünk, boldog-e, hogy felakasztják felesége gyilkosát?

— Mért lennék boldog? — mondta komoran és patetikusan — az én boldogságom ammár odavan.

Valaki, aki mellette állt, szükségesnek tartotta ezt érthetőbben megmagyarázni;

— Az ő boldogsága már odavan, tetszik tudni, merhogy megölték neki a feleségét.

f Molnár-Megyery csak bólogatott érire. Aztán jóízűen, egészségesen nevetni l kezdett szives kommentátorának komi-Í’kus ijedelmén, akit körülötte álló barátai tréfából azzal ijesztgettek, hogy legköze!et»b majd őrái fog kerülni a sor----Tóth Imre a vesztőhelyen

leiratot Karapandzsics törvényszéki irodaigazgaló tolmácsolta magyarul.

Tóth szónokol

Tóth Imre íagyos nyugalommal hallgatta végig a tolmácsot, még mindig nem látszott rajta semmi izgalom. Csak akkor szólalt meg, amikor Vasziljevics ügyész felszólította az állami Ítéletvégrehajtót, hogy teljesítse kötelességét, Tóth, akit egyik börtönör már az akasztófa felé kezdett tuszkolni, váratlanul visszafordul:

— Nagyságos elnök ur, egy utolsó

kérésem —

Mauser hóhér meghökkenve uézett a halálraítéltre, hogy mit akar? Segédje hamarabb feltalálta magát, integetni kezdett a fejével, hogy ne engedjék beszélni. Az alacsony, energikus börtönör elrántotta az összekötözött kezii Tóthot, aki azonban nem engedte magát, dulakodni kezdett:

— Hagyjanak!---- Hagyjanak!.... —■

szólt rá fenyegetve és könyörögve a börtönőrre és a hóhérokra

És újból rákezdte:

— Nagyságos elnök ur! Főügyész ur....

A börtönőr megint félbeszakította, az ügyész azonban intett, hogy hagyják beszélni. Az irodaigazgató odaszólt magyarul Tóthoz:

— Na mondja!

A közönség izgatottan figyel, mindenki Tóthot nézi, a rendőrök visszaszorítják az előretolakodókat.

Tóth változatlanul egykedvű hangon, amiből alig csendül ki a halálfélelem, jegyzi föl észrevételeit a halálos ítélet margójára:

Hozzátartozói távozása után Tóth szemmelláthatólag összeroppant, de egy pillanatra sem tört meg. Egyik cigarettát a másik után szívta el és bort kért. Ekkor már bent volt nála Kuluncsics Oaudenz ferencrendi szerzetes, aki előtt Tóth szükségesnek látta exkuzálni magát azért, hogy inni akar.

— Nem fogok berúgni, tisztelendő ur — így szólt —, öntudatosan akarok szembenézni a halállal.

Józan is maradt mindvégig. Ami ételt kínáltak neki, visszautasította, azzal az indokolással, hogy nem kell még jobban hizlalni a férgeket. Sajnálta azt a pár falatot a gilisztáktól. Csak reggel háromnegyedhét felé, közvetlenül a kivégzés előtt evett néhány szem gesztenyét. Aludni nem tudott; órákhosszat feküdt a számára odakészitett pádon, közbe-közbe felugrott és idegesen fel és alá sétált a siralomiháznak berendezett iskoiateremben. Hajnalban a ferencrendi szerzetes ujból fölkereste; Tóth Imre ekkor meggyónt, megáldozott és fölvette az utolsó kenetet. A pappal előzőleg hosszasan elbeszélgetett, vitatkozott vele és nyilatkozott politikai nézeteiről is:

— Nekem bolseviki érzelmeim vannak — jelentette ki —, de a hitemet azért nem felejtettem el és nem akarok mint pogány meghalni.

A lelkész és Tabak Pál dr. ügyvédjelölt előtt végrendelkezett is, kifejezte azt a kívánságát, hogy o kivégzés után húzzák le róla a bekecsét meg cipőjét és küldjék el az édesanyjának.

Amikor a kitűzött idő elérkezett, szeminellátható izgalom vett rajta erőt és szinte türelmetlenül megkérdezte az ügyvédjelölttől:

— Itt vannak már az urak?

A tagadó választ idegesen csodálkozva többször is megismételte:

— Még nincsenek? Nincsenek még itt?

Aztán minden átmenet nélkül, váratlanul kitört:

— Úgy leszek csuk kidobva? Mi? Csak úgy, a szemétre?

Meg kellett nyugtatni, hogy rendes temetést kap majd, és az ügyvédjelölt azzal is csillapitgatta, hogy még virágot is fog kapni. Ez roppant megtetszett Tóth Imrének.

— Virág is lesz? — kérdezte érdeklődve — még virág is lesz? Az már más. Akkor ezzel a' két fényképpel együtt •emess.enek el.

Az udvar másik fele a vesztőhely. A mikor nem tartanak akasztást, itt vágnak fát a raboki. A falak mentén a még össze nem fűrészelt fahasábok L betű alakban sáncot alkotnak, ennek a szögletében volt fölállítva az akasztófa. Olyan, mint faluhelyt az uccai lámpaoszlopok, csap dupla széles és sokkal alacsonyabb. Másfél embermagasságu. A tetejéből vastag szög áll ki. Ez az egész. A bitófa előtt az obiigát zsámoly, mögötte egy asztal és egy piros szinü állvány-lépcső, amilyet a boltokban használnak a kereskedősegédek, mikor a magasabban fekvő polcokról kell leszedni a dobozokat.

Szemben a bitófával a bíróság asztala, közöttük tizenöt lépésnyi üres tér. Az asztalon üveg tintatartó, két tollszár, tapper világoskék itatóspapírral, zsebóra és néhány lap telcirt papír. Az asztal körül hét szék, csak kettő volt közülük egyforma. A bíróság tagjai és a törvényszéki orvosok az asztal körül álltak, vagy ültek és csöndesen beszélgetve tárgyalták meg a teendőket. A szimpatikus, fiatal ügyész, Vasziljevics Ljuba dr. falfehéren nézegette az órát, nem neki való az a látvánv. ami itt következni fog. Háta mögött Marusics Koszta, az államügyészség vezetője, Gyorgyevics Jován dr. törvényszéki bíró, Karapandzsics Milorád törvényszéki irodaigazgató és a két törvényszéki orvosszakértő, Bartha Antal dr. és Perazics Bozsidár dr. Tóth védője, Kellert Benő dr. nem jelent meg a kivégzésen, nem akarta végignézni védence akasztását, csak ügyvédbojtárját küldte el. Pavlovics István dr., a törvényszék elnöke, egyik ablakból nézte végig az Ítélet végrehajtását. Az emeleti ablakok egyébként tele voltak érdeklődőkkel, néhány hölgy is figyelte kíváncsian az udvaron történő eseményeket.

A két hóhér szerényen meghúzódott a háttérben, nekitámaszkodtak a farakásnak és zsebredugott kézzel unatkoztak. Mauser Flórián, a főnök, barna uccai ruháját viselte, amiben csütörtökön este megérkezett. Fekete keménykalapja alól szelíden és barátságosan pislokott ki kék szeme, leri róla, hogy jámbor és jóindulatú ember, aki a légynek sem tud véteni a mestersége keretén kivül. Kabátja szivarzsebébő! zöld selyem áivaizsebkendö fityegett ki---- A

segédje, Hart Károly már kevésbé megnyugtató jelenség, előreugró állkapcsokkal és kiálló pofacsontokat hord kisubickolt bajuszához, nem a legnagyobb élvezet lenné vele. éjjel a külső halasi-utón találkozni. Ez a vice-bakó civilben nagy dendi, szeret elegánsan öltözködni, a kivégzéshez azonban roszszabb ruháját vette fel. Zöld pörgekalapját betyárosan a szemébe nyomta és bár a délelőtti munkára való tekintettel kénytelen volt elhanyagolni külsejét, a gavallér azért kibújt belőle: zakóját egy gombra gombolta csak be, Szarajevóban, ugylátszik, még mindig ez a divat.

Moraj. Jönnek. Rakus Radota rendőrkapitány és Csupurdia rendőrfelügyelő intézkedésére a nézők tömege középen kettévált és megjelent a menet: elől a fogházfelügyelő, utána két szuronyos börtönőr, azután Tóth Imre hátrakötözött kézzel, barna bekecsében, sapka nélkül. Nem sápadtabb, mint máskor és semmi félelem sem látszik az arcán. Se jobbra, se balra nem nézett, feszesen, katonásan odacsapva minden lépésnél talpát a földhöz, menetelt őrei között. Két rendőr kísérte, mögöttük feszülettel kezében a ferencrendi barát. A bíróság asztala előtt valamennyien megálltak. A fogházfelügyelő gyorsan elrendezte a csoportozatot: Tóth áll a középen, szemben az ügyésszel, jobbra tőle a börtönörök; balra a háta mögött a két rendőr. A hóhérok csöndb'en, szinte észrevétlenül surranva Tóth mögé kerülnek és készenlétbe helyezkednek. Az ügyész felállt és halkan Így szólt:

— Kapu dole!

Mindenki levette kalapját. Gyorgyevics Jován törvényszéki biró ntégegyszer kihirdette a semmitőszék végzését, majd felolvasta az igazságügyminiszter következő leiratát:

Tóth Imre szentai lakos a szuboticai kerületi törvényszék 1923 junius 4-ikén kelt 410/1923. számú ítélete értelmében kötél általi halálra ítéltetett. A büntető perrendtartás 500. §-a értemében eljártam ebben az üg5'ben és arra az elhatározásra jutottam, hogy Tóth Imre büntetése a kiszabott módon végrehajtandó. A további törvényes eljárás céljából erről értesítem az illetékes kerületi törvényszéket.

Hraznica

igazságügyminiszter. A szerb nyelvű igazságügyminiszteri

— Főügyész ur, szíveskedjék meghallgatni utolsó kérésemet! Ezt a kezem oldozzák ki.... a spárgát.... csak az egyiket__

Nincs mondanivalója. Csak azért beszél, hogy huzza az időt, meg akarja obstruálni a kivégzést, az életét akarja kinyújtani, két perccel, égével, amenynyjvel lehet.... Kapkod, hogy mit mondjon és igy folytatja, sürü ismétlésekkel :

— Mélyen tisztelt közönség! Nagyságos elnök ur! Csak azt akarom mondani, hogy nem mondom, hogy nem vagyok bűnös, tudom, hogy nem vagyok ártatlan, de nem én vagyok a főbünös, mert ha Torkos nemi engem— ha nem vezetett volna a Megyeri-házba, soha nem történt volna__

Nem mondja ki, hogy mi nem történt volna. Ezen, megakad. Mauser hóhér, akinek nagyon nem tetszett a delikvens szónoki szereplése, felhasználta a szünetet és klotürt akart alkalmazni, rátétté kezét Tóth vállára. A halálraítéltet most hagyta el nyugalma. Hátraszólt:

— Hagyjon!

S rákezdte ujból:

— Mélyen tisztelt közönség, én a

gyilkosságot teljesen ittas állapotban követtem el. Ha Torkos nem vezet el abba a korcsmába lés nem itat le, sosem követtem volna el a---- Én határozottan tudom, hogy Torkos a föbiinös. És ez a Torkos szabadon jár! Én határozottan tudom....

Most már nem csupán időhúzás volt, hogy beszélt, fölébredt benne a szónok, aki a főtárgyaláson is mindig produkálta magát, ezt az előre betanult beszédet a »határozottan tudonu-fordulatokkal ki kellett szavalnia magából. A kis börtönőrnek azonban már elég volt. Minden tiltakozása ellenére megvonta tőle a szót, ügyes taszitással odalöktc az akasztófa zsámolyához és mielőtt Tóth észbekapott volna, a segédhóhér már rá is emelte a sámlira. Tóth nem is védekezett, már csak beszélni akart. Mauser hóhér fölállt a háta mögé, ráhurkolta a kötelet a nyakára és Tóth Imre a kötéllel a nyakában még mindig beszélt:

— Engedje meg főügyész ur. még azt

engedje meg__ csak pár szó, azt még

legalább__ és---- és---Az első ;>és«-nél azért tartott szünetet, mert zavarában és izgalmában nem jutott eszébe, hogy mit szeretne mon-