Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-25 / 293. szám

8. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. október 25. — Dijaik felemelését kérik a bács­kai állatorvosok. A bácskai helyható­sági állatorvosok, mint már jelentettük, Novivrbaszon anyagi helyzetük megbe­szélésére értekezletre gyűltek össze. Az értekezleten 23 bácskai állatorvos je­lent meg, köztük dr. Wisinger noviszadi és Peirusek kulai járási állatorvos is. Imre Izidor bácsi állatorvos indítványára kimondták, hogy megalakítják a bács­kai helyhatósági állatorvosok szövetsé­gét, amely szoros kapcsolatban műkö­dik a beográdi központtal. A szövetség tiszteletbeli elnökéül Skomerfj Pá! tör­vényhatósági íőállatorvost, elnökéül Petii Jánost yálasztottak s disztagokui bevá­lasztották az állami állatorvosokat. Az elnökség megbízást kapott, hogy az alapszabályokat dolgozza ki s bogy kérje a megyei törvényhatóságtól az állatorvosi dijak felemelését olyan mér­tékre, ahogy az állami állatorvosokat díjazzák. Az állatorvosi fizetésekre még ma is az 1919-cs ideiglenes szabályren­delet van érvényben, amely az állat­orvos évi fizetését 2000 dinárban s az ötödéves korpótlékát 200 dinárban szabja meg. Az állatorvosok helyzetét ismertető memorandumot küldöttség adja át az alispánnak. — A szuboticai festő- és ipar művészeti iskola eló'adásai október elején kezdődtek meg. A tanítás két kurzuson folyik: az egyiken az alak-, fej-, aktrajzot és festést, a másikon az iparművészeti tervezést, belső diszitést, szőnyegszövést és batikolást adják elő. Érdeklődők kedden és csütörtökön fél 12-től fél 1-ig kaphatnak felvilágosítást a városi bérház műtermében. — Időjárás. Popovics György közok­tatásügyi inspektor jóslata.) A szél cm ged, fagyos éjjelek után derült nappa­lok következnek. — Képeket árul a Gyermekvédő Liga. A beográdi Gyermekvédő Liga megbí­zottja Szuboíicán tartózkodik, ahot a liga alapja javára színes-reprodukciókat árusít. A liga megbízottja kéri a közön­séget, hogy képvásárlásaikkal támogas­sák a jótékonycélu törekvést. — Hetvenöt optált család érkezett Magyarországból. Noviszadról jelentik: Pénteken hetvenöt optált család érke­zett Magyarországból Noviszadra. Az agrárhivatal az újonnan érkezett opíáí­­takat Mólón és Adán helyezi el. — Három családot kilakoltattak Noviszadon. Noviszadról jelentik: A lakásbiróság építkezések miatt bárom családot kilakoltatott a Toldi-közből. Az uccára került lakók MHadinovics Bozsidár, Grigorievics Mita és Miczics Lenka semmi áron sem tudnak lakáshoz jutni és a lakáshivatal még csak oly helyiséget sem tud rendelkezésükre bo­­csájtani, ahol ideiglenesen bútoraikat elhelyezhetnék. — A tanitóvizsga és a tanítók javadalmazása. Beogradból jelentik : A közoktatásügyi minisztérium elha­tározta, hogy azokat a tanítókat, akik a nemzeti tárgyakból nem vizs­gáznak le, nem fogják beosztani a tisztviselő-törvény rendelkezéseinek megfelelő előnyösebb kategóriába. A minisztérium határozatának eredmé­nyeképpen a mostani vizsgálatokra sokkal több tanító jelentkezett, mint a múlt évben és ugylátszik szintén ebből a szempontból kifolyólag sokkal több tanitó is bukott meg ezúttal, mint máskor. — Felfedezték a rák fcaciilusát, Berlinből jelentik: Az emésztőszervi és az anyagcsere betegségekkel foglalkozó társaság negyedik ülésén Wassermann és Blumenthal tanárok tartottak elő­adást az emésztőcsatornában fellépő rák diagnosztikájáról. Blumenthal előadta, hogy sikerült három bacillusfajtát talál­nia, amelyek rákot idéznek elő. A ba­­cillusokat tiszta kultúrában is kite­nyésztette. Ahhoz, hogy rákos daganat képződjék, minden esetre szükséges va­lamilyen izgató anyag jelenléte. Kísér­letezéseit tovább folytatja — Uj városi főmérnök. Noviszadról jelentik: A nyugdijazott Havnics István városi főmérnök helyére a belügymi­nisztérium Plavcsics Miklós zagrebi ma­­gánmérnököt, a volt pénzügyi diktátor öccsét nevezte ki. A belügyminiszter betegség címén nyugdíjazta Steiger Ernő városi mérnököt, akinek helyébe Chovan János becskercki városi főmér­nököt nevezte ki. — A bécsi angol bank igazgatójá­nak hirtelen halála Zagrebban. Becsből jelentik: Az Augolbauk Zagrcbba küldte Stiassny Gyula igazgatót, az intézet könyvelési osztályának főnökét, hogy rovancsoíást végezzen az Angoibank érdekeltségébe tartozó Első Morvát Ta­karékpénztárnál. Stiassny igazgatói tnunkakijzben szivszélliüdés értő és azonnal meghalt. Haláláról a bank nem tett közzé semmiféle hírt és a család sem adott ki gyászjelentést. — Egy jugoszláv feltaláló után kutat az amerikai kormány. A zagrebi kivándorlási hivatal az ame­rikai kormány felszólítására keresi Kokotovics B. Domobran varazsdini származású embert, illetve hozzátar­tozóit. Kokotovics találmányának sza­badalmát az Egyesült-Államok a há­ború alatt szekvesztrálták és most ezért kártérítést akarnak fizetni. — Egy oldal hirdetés — négy­­százezer dinár. A Daily Mail ma ideérkezett számában tudtára adja olvasóinak és hirdetőineK, hogy a lap első oldalára kerülő hirdetések árát felemelte. Eddig ennek az oldalnak az ára 1250 font volt, január 1-től kezdve 1400 font lesz, ami mintegy 400.000 dinárt tesz ki. Az áremelés után egy nagykereskedő cég — Wil­liam Whitley — nyomban levelet irt a Daily Mail kiadóhivatalához s ebben tudtára adta a kiadóhivatal­nak, hogy az első oldalt az egész esztendőre mindannyiszor lefoglalja a maga számára, valahányszor szabad. Ha pedig megtörténne, — úgymond a levél — hogy egyik-másik hirdető lemondana az első oldalról, szíves­kedjék tudomásul venni, hogy én eb­ben az esetben is reflektálok rá. An­gol üzleti körökben egyáltalán nem keltett feltűnést az 1400 fontos hir­detési oldal, ellenkezően, ott azt a felfogást vallják, hogy ez aránylag olcsó. Ezekben a körökben ugyanis már régóta gyökeret vert az a meg­győződés, hogy a reklámok között az újsághirdetés a legolcsóbb és a leghuthaíósabb. — A tótok tót szellemet követelnek a pozsonyi színházban. Prágából jelen­tik: A pozsonyi cseh színház igazgató­sága annak ellenére, hogy a múlt szom­baton a Ziska halála cimii cseh propa­ganda-darab előadása miatt nagy tünte­tések voltak a színházban, szombaton estére újra ezt a darabot tűzte a műsor­ja. A tót néppárt hivatalos lapja, a Slo­vak ebből az alkalomból hatalmas tün­tetésre hívja fel olvasóit. Felszólítja az öntudatos tót katholikusokat, hogy es­tére még a falvakból is vonuljanak be Pozsonyba és vegyék birtokukba a, szín­házat. A vezetést a tót néppárt emberei vegyék át. Hlinka is elutazott Pozsony­ba. A pozsonyi rendőrség széleskörű előkészületet tett, hogy az újabb tünte­téseket megakadályozza. Városszerte nagy az izgalom a várható események miatt. — Útlevél-panama miatt letartóz­tattak egy román tábornokot. Buka­restből jelentik: Vaitoianu Alexandru tábornokot, Vaitoianu közlekedésügyi miniszter öccsét, aki az ismert útlevél­­panamában erősen kompromittálva van, az ügyészség rendeletére letartóztatták. Vaitoianu miniszter a Luptá-ban nyilat­kozva kijelenti, hogy ő fivére ügyétől teljesen távol ail és éppen ezért az út­levél-ügyből kifolyólag állásáról le nem mond. — Felülvizsgálták a zentai ipari üzemeket. Zentárói jelentik: Szánkon Lázár noviszádi munkafelügyclö pénte­ken Zentára érkezett és Vuics Szveto­­zár iparügyi tanácsnok kíséretében meg­látogatta az ipari üzemeket. A munka­­felügyelő csupán a kisüzemeknél talált kifogásolnivalót tüzrendészeti szem­pontból. — Brazíliában ujabh felkelést kísérel­lek meg. I.ondonból jelentik: Rio de J,i­­nciróból érkezett jelentés szerint ott újabb fegyveres felkelést kíséreltek meg. A felkelők mozgalmát elnyomták és a vezetőket a kormánycsapatok elfogták. •*- Egy hold szuboticai föld —- ingyen. A Bácsmegyci Napló kiadóhivatala új­évi ajándékul i egy hold szuboticai földet ad teljesen ingyen előfizetőinek. A hold íöldet kisorsoljuk azok között, akik no­vember 15-ig legalább három hónapra előfizetnek a Bácsmegyci Napló-ra s az előfizetési dijat, 135 dinárt a kiadóhiva­talba beküldik. Az előfizetési dijat nem emeli a kiadóhivatal s igy aki elölizet. nemcsak megkapja pontosan minden nap a Bácsmegyci Naplót, hanem az a reménye is megvan, hogy szerencsés esetben egy hold szuboticai termőföld boldog birtokosa lesz. A hirdetési sorso­lási akciót kénytelenek voltunk elhalasz­tani, az egy hold föld területet azonban minden esetre kisorsoljuk. A sorsolás királyi közjegyzó jelenlétében úgy tör­ténik, hogy minden előfizető nevét egy urnába tesszük be s akinek a nevét el­sőnek húzzák ki, az nyeri meg a hold földet. — Moszkvában kivégeztek egy ma­gyar ügyvédet. Berlinből jelentik: Mosz­kvából érkezett hírek szerint az ottani forradalmi törvényszék halálra Ítélt és kivégeztetett egy neves budapesti ügy­védet, aki nagy szerepet játszott a for­radalomban és a diktatúra alatt rövid ideig Kassa parancsnoka is volt. A for­radalom bukása után Erdélybe emigrált és onnan ment Szovjetoroszországba. Bővebb részletek és az ügyvéd neve még nem ismeretesek. Az orosz szovjet­követségen a kivégzés hitét megerősí­tették. — Autókatasztrófa érte a násznépet. Bukarestből jelentik: Csütörtökön dél­után egy esküvő násznépe négy autó­taxin és egy autóbuszon Bukarestből Oltenita felé indult. Legelöl egy autótaxi haladt, mögötte pedig az autóbusz kö­vetkezett, azután ismét autótaxik. Az autóbusz soffőrje mellett ült Petrescu bukaresti rendörkomisszárius. Petrescu megkérte a soffőrt, hogy adja át a íkor­­rr ányt, mert ő szeretné vezetni az au­tót. Útközben az elöl haladó taxi defek­tus miatt megállt. Petrescu is fékezni akart, de nem tudta a kocsit megállítani. Az autóbusz hirtelen felborult. A szeren­csétlenség következtében egy Vasilescn nevű bukaresti kereskedő nyomban meghalt. Holttestét rettenetesen össze­zúzva szedték ki a kerekek alól. A többi utas közül kilenc olyan súlyosan sérült meg, hogy felépülésükhöz kevés a re­mény. Tizen könnyebb sebesüléssel sza­badultak. A sebesülteket kórházba vit­ték. A kórházban egy húsz éves lány meghalt, két asszony pedig agonizál. — Froraicbet Budapestre szállítot­ták elmeállapotának megfigyelése végett. Budapestről jelentik: Froreich Ernőt, az Egyedi-gyilkosság tettesét pén­teken Budapestre szállítottak elmeálla­potának megvizsgálása céljából. Bár Froreich feltűnően Sokat eszik, mégis teljesen legyöngült, gyakran összeesik és az őrülés jelei mutatkoznak rajta. így jobbkezét, amellyel apósát megfojtotta, állandóan dugdossa. Dr. Minnich és dr. Németh törvényszéki orvosszakértők szombaton kezdik rneg Froreich meg­figyelését. Meghívó. A Suboiicai önálló Iparosok Betegsegélvző Egyesülete által okt. 19-én hirdetett s határozatképtelenség miatt meg nem tartott rendkívüli köz­gyűlése. okt. hó 26-án. a meghirdetett tárgysorozattal, ugyanazon helyen s időben fog megtartatni tekinteti nélkül a megjelentekre. Az elnökség. A villám elpusztította a spliti tele­fonközpontot. Splitből jelentik: Csütör­tökön éjszaka éjfél tájban erős zivatar vonult el Sulit fölött és a villáin a vá­ros több bolyén lecsapott. Negyed egy­kor egy villámcsapás a főposta épüle­tét sújtotta, amelynek villámhárítója jössz volt és a viüiiiii felgyújtotta az épület tetejét. A tetőn levő telefondró­tok, a villámot levezették, úgyhogy a vezetékek lawkatrcszei is tüzet fogtak. iUgy ai tető, mint a telefonközpont pil­lanatok alatt lángokban állt. A telefon­­számokat fedő táblák leestek és a csen­gők lucgszóaltak , Úgyhogy a veszede­lemről a posi-'hivatal alkalmazottai ide­jekorán értesültek és elmenekülhettek. A készülékek nagy részét és az iratokat is sikerült megmenteni, azonban a tele­fonközpont teljesen tönkrement. A hiva­tal tetőzete is leégett. A kár meghalad­ja a. félmillió dinárt. Split város tele­fonforgalma hosszú időre megszakadt. — Bog va büntetését súlyosbította a felebbvítcii bíróság. Budapestről je­lentik: A budapesti járásbíróság annak idején Bogy a János nemzetgyűlési kép­viselőt egy millió kétszázezer korona pénzbüntetésre ítélte, mert a nemzet­gyűlés folyosóján orvul inzultalta Drozay Győzőt. A büntetőtörvényszék pénteken tárgyalta az ügyet. A tárgyaláson Bo­­gya kijelentette, Hogy azok a tanuk, a kik a járásbíróságon ellene vallottak, személyes ellenségei. A büntetőtörvény­szék a járásbiróság ítéletét helyben­­hagyía, de nem alkalmazta Bogyóval szemben a felfüggesztést, hanem tizenöt napi végrehajtás mellett kötelezte, hogy a kétszázezer korona felebbezési költ­séget fizesse meg. Az Ítélet jogerős. Dr. Mezey István orvos külföldi tanul­mányutjáról visszatért, rendeléseit in­ból megkezdte. !, M. Ovadia ügyvéd. Beograd, irodá­ját Kralia Petra-ucca sarok — Zniaia f d Nočaia 12 a/I szám alá helyezte át. 'felefon: 15—48. — Halálozás. Panéevóról jelentik: özv. Bach Mérné köz-tiszteletben _ álló ma­gánzónő kedden, folyó hó 21-én. 66 éves korában elhunyt. A boldogultban Por­ter Vilmos ur. a Bach és Porter cég beltagja, anyósát gyászolja. Ma, szombaton disznótoros vacsora a Bárányban. — Félmílllárd a cseh déliéit. Prágából jelentik: Kormánylapok értesülése sze­rint a költségvetés teljesen elkészüli és a deficit több mint félmillíárd koronára rug. I — Tűz Zentán. Zentárói jelentik: Pénteken Nagy János zentai kereskedő udvarán tűz ütött ki és nagymennyiségű szalma és egyéb takarmány elégett. A tüzet a tűzoltóknak sikerült idejekorán lokalizálni. A kár kétszázezer dinár. Művészi képeslapok készülnek Remé­nyinél, Rudiiévá í. — Elfogott gyújtogató. Szentáról jelentik: Julius hóuapbkn ismeretlen tettes felgyújtotta Hever Péter rom­gazdálkodó tanyáját. A tettes fölkutatá­sára akkor nagyarányú nyomozás indult meg, akit azonban csak most sikerült kézrekeriteni Kalmár Péter tizenhatéves fiának személyében. A gyújtogató bosz­­szuból követte el tettét. A szentai rendőrség a gyujtogatót átadja a szubo-’ ticai ügyészségnek. ..... ........ ........... ZONGORÁZIK? Megjelent az uj Moravetz album I HEGEDÜL? Megjelent az uj f'Graveíz album 1 CIMBALMOZIK ? Meg jelent az uj Moravetz süsüm i FUV0LÁZIK ? CI.ARINÉTOT vagy MANDOLINT JÁTSZIK ? Megjelent az uj Moravetz album I Minden hangszerre külön kiadás készült. Mindenütt kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents