Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-25 / 293. szám
1924 október 25 BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Szombaton reggel végzik ki Tóth Imrét Kém kapott kegyelmet — Megérkezett Szuboticára a szarajevói hóhér — Tóth édesanyja fiával együtt töltötte a pénteki napot — Á halálraítélt vigasztalja anyját Beszélgetés Tóth Imrével a kivégzés előtt Pénteken reggel 8 órakor hirdet ték ki a Halasi-úti rablógyilkos, a halálra Ítélt Tóth Imre előtt a, legfelsőbb elhatározást, amelv szabad folyást, enged az igazságszolgáltatásnak, Tóth Imrét két szuronyos börtönőr 'és a fogházörmester kisérte a földszinti főtárgyalási terembe. Levették kezéről és lábáról a bilincset és odavezették a vádlottak padjához, amely előtt Tótit Imre merev tartással, hideg nyugalommal állt meg. Pontosan 8 órakor vonult be aí bíróság a terembe. A bírói tanács tagjai ugyanazok voltak, mint akik első fokon meghozták a halálos ítéletet: Pavlovics István törvényszéki elnök, a tanács elnöke, üyorgyevics Jovan és Tászics Aleksander. Az ügyész Vasziljevics Ljuba dr volt. akii a főtárgyaláson a halálbüntetést indítványozta. Megjelent Tóth Imre védője is. dr. Kellert Benő. Pavlovics István elnök megnyitotta a tárgyalást és kihirdette az igazságügyminisztertől leérkezett legfelsőbb elhatározást, amely szabad folyást enged az igazságszolgáltatásnak. Ennek folytán Tóth Imrén végrehajtják a halálos ítéletet és pedig az első fokon hozott ítélet értelmében kötél által. Vasziljevics Ljuba dr. ügyész közölte azután az elítélttel, hogy szombaton reggel liét órakor fogják a halálos Ítéletet a. törvényszéki, épület udvarán végrehajtani. A legfelsőbb elhatározás kihirdetése után Kellert Benő dr. védő kijelentette. hogy megrendülve veszi tudomásul a legfelsőbb elhatározást, egyben bejelentette, hogy védői kötelességéhez híven még az utolsó érákban is távirati utón fordul a királyhoz kegyelemért. Tóth Imre szemrebbenés nélkül. fagyos nyugalommal hallgatta a végső elhatározás kihirdetését és szilárd léptekkel ment ki a teremből. Tóth Imrét a tárgyalási teremből nem régi cellájába vezették vissza, ■hanem a fogházépület földszinti iskola-termébe, amelyet siralomházzá alakítottak át Kegyelmi kérvény a királyhoz A védő a kővetkező táviratban fordult kegyelemért a királvhoz: A király őfelségének Beograd Szerencsétlen védencem. Tóth Imre. halálának árnyékában, ártatlan özvegy édesanyja megtört szívvel, könnyes szemmel és összetett kezekkel könyörög az utolsó pillanatban Felséged kegyeiméért. Védői kötelességemhez híven, magam is alattvalói hódolattal apellálok Felséged nemesleküségére. Dr. Kellert Benő síiboticai ügyvéd A védő telefon utján is érintkezésbe lépett a király kabinet-irodájával legfelsőbb kegyelmezés kieszközlése végett. A kabinet-irodából azt választ kapta, hogy a kegyelmet kérő távirat megérkezett és azt a kabinetiroda véleményadás végett az igazságügyminiszternek adta ki „Az én sorsom meg van pecsételve !“ A kegyelmi kérvény elutasításának kihirdetése után Kellert Benő dr.. a halálraítélt Tóth védőié meglátogatta a .siralomházban Tóth Imrét. akivei közölte, hogy táviratilag és telefon utján is kegyelmet kért a legfelsőbb helyen részére. Tóth Imre a legnagyobb nyugalommal legyintett a kezével és igy szólt: — Ugyan kérem, ügyvéd ur. kár mindenért, az én sorsom már meg van pecsételve. Később a védőügyvéd ismét meglátogatta Tóthot és kíméletes szavakkal tudatta vele. hogy most már számolni kell azzal, hogy reggel végrehajtják az Ítéletet. Tóth Imre a védő szavait ezzel a kijelentéssel vette tudomásul: — Tudom, hogy meg kell halnom, de mi ez a végtelen világűrhöz képest. Az ügyvéd, hogy megnyugtassa Tóthot, közölte vele. hogy szakértők véleménye szerint legföljebb csak öt percig jog szenvedni. — Nem bánom én. ha félóráig, azt se — felelte Tóth Imre teljes hidegvérrel. Látogatás a siralomházban Fehér miseingben, fekete stólával a mellén várakozott délután három órakor a pap a törvényszéki fogház kapuja előtt, hogy lelki vigaszt nyújtson a halálraítélt rablógyilkosnak. A tisztelendő ur több mint fél piája didergőit már kint az uccán: Tóth Imre egyelőre nem hallandó a lelkészt fogadni Senkire sem kiváncsi. senkivel sem akar beszélni, az édesanyja van bent nála. vele akarja tölteni utolsó óráit. A földszinti folyosó sarkában, a fegyőrök tanterme előtt négy börtönőr beszélgetett: amikor megpillantottak bennünket, már messziről jelentették: — Nem akar újságírót fogadni. — Nem baj. — mondtuk — csak jelentsenek be. hátha meggondolja a dolgot és fogad. — Dehogy gondolja meg. — tiltakozott egyik mokány. feketebajszu börtönőr — nekiugrott az a saját ügyvédjének, kérem, meri elnézte magát, azt hitte róla. hogy ttjságiró. Nem ajánlom, hogy újságíró bemenjen hozzá, egész biztos, hogy rá fog ugrani. Amikor látta, hogy az ijesztgetéssel nem megy semmire és mi továbbra is ragaszkodunk látogatási szándékunkhoz, fenyegető hangon hozzátette: — Különben, ha akarják, én beengedem magukat! Az urakat, fogja megtámadni . . . Rettenetesen dühös! Azt remélte, hogy meggondoljuk a dolgot és visszalépünk a vizittől. Látszott a derék börtönőr arcán a csalódás, amikor azt feleltük, hogy hadd legyen dühös Tóth. csak ereszszen be hozzá. A vége az lett. hogy mégsem engedett be. — Úgyse áll szóba senkivel. — mondotta szigorúan — és dühöngeni fog egész nap. amiért zavartuk. Maguk elmennek innen, nem törődnek ezzel, csak nekünk lesz baiunk vele. Én nem merek bemenni hozzá ilyesmivel . . . Nem lehetett a börtönőrökkel sehogyse boldogulni, roppantul respektálták a halálraítélt rablógyilkos diszkrecionális jogát, hogy csak azt fogadja, akit neki tetszik. Szerencsénkre Marusics Koszta főügyész éppen ebben az időtáiban látogatta meg a siralomházban ülő elitéltet és kíséretében mi is bejutottunk Tóth Imréhez. Siralomháznak a íogházőrök iskolatermét használják. Ez a legnagyobb helyisége a törvényszéki fogháznak. A két végén vasráccsal lezárt folyosóról alacsony ajtó nyilik a íehérremeszelt terembe. Szemben három hatalmas rácsos-ablak. Az ajtótól jobbra három méter hosszú asztal, rajta barnakockás feivánkos. levelezőlap-fénykép. amelv fiatal nőt ábrázol, bádogbögre vizzel tele, egy nyitott skatulya Sumadia-cigaretta. ehhez Tóth még hozzá se nyúlt. Odébb az asztalon még tiztizenöt Vardar hevert, rendetlenül edaszórva és egy kitépett ujságlap. Az asztal melletti lócán cav csomó könyv, rajtuk Tóth Imre sapkája. A terem másik végében három ugyanilyen asztal sorakozik egymás me! !é. köztük a padok. A legszélsőn, közvetlenül az ablak alatt ült Tóth az édesanyjával, egy falusi tar.itó feleségével, aki fekete ruhát viselt és fekete fejkendőt; öreg parasztasszony vasárnapi ünneplőben. Arcát eltakarta két kezével és megszakítás nélkül sirt. Tóth teljesen hozzásimulva ült a lócán, szabadonlévő jobbkarjával átölelve anvia vállát. Balkezét eldugta barna darócruhája alá. szegyelte anyja előtt a csuklóidra csatolt bilincs-karperecet. Amikor az államügyész megállt előtte, mintha vonakodott volna fölálhii. tovább beszélt anyjához, de ez csak egy szempillantásig tartott: a következő másodpercben fölegyenesedett. haptákba állt és fórsriftosan összevágta a bokáit. Lábán a papucsok furcsán csattantak. — Van valami kívánsága? — kérdezte az ügyész. ! A novellákban a halálraítélt ilyenkor pompás vacsorát, spanvol borokat. havanna-szivarokat szokott rendelni. vagy pedig kijelenti, hogy szeretne megtanulni héberül. A valóságban ez is másképp van. Tóth Imre pillanatig gondolkodott és közömbös arccal kijelentette: — Nincs. Harapdálta az ajkát, de ez nem valami különös megilletődés jele nála. a főíárgyaláson is folvton ezt csinálta, rendes szokása, hogy rágja a szája szélét, A főügyész újabb kérdést akart hozzá intézni, de özvegy Tóthné félbeszakította, elkezdett hangosan zokogni és oldalbalökte fiát: —- Azt kérdezd, gyütt-e mán írás? Azt mondják meg inkább! — Ugyan édesanyám! — szólt rá rendreutasitó hangsúllyal Tóth Imre — hallgasson édesanyám! Látszott rajta, hogy röstelli az ügyész előtt, hogy az édesanyja nem tudja hogyan kell ilyenkor viselkedni és nem tud uralkodni magán. Ez nagyon bánthatta, mert megismételte kijelentését: — Hallgasson anyám! Még nem lehet itt a kegyelmi rendelet — Itt volt már a pap? — kérdezte a főügyész. — Holnap reggelre rendeltem ide. — felelte Tóth — reggel hét órára. Édesanyja újból felsikoltott: — A gyerekem adják vissza! Ne papot, a gyerekem adják . . . Tóth lehajolt hozzá: — Ne., anyám, ez szokás ilyenkor . . . Az öregasszonyt most már nem lehetett elcsittitani. Kitört— Jaj. megszakad a szivem . . . Jaj. ez a szívtelen világ! — Ne sírj, — csillapította a fia — legyél erős. még minden pillanatban jöhet őfelségétől valami. Az államügyészség vezetője távozott és magunkrahagyott bennünket Tólhtal és zokogó édesanyjával. A halálraítélt rablógyilkos leült megint az asztalhoz, rákönyökölt és percekig mereven nézte az előtte lévő két szem gesztenyét. Aztán luitracsapta a fejét és a világ le gnyugodt ali) arcával. derűs, mesélő hangon vigasztalni kezdte édesanyját: — Nem megy az olyan gyorsan! Sok minden történik még addigi — Kegyelmet fog kapni. Tóth. — szóltunk közbe, csakhogy az öregasszonyt megnyugtassuk. — Na látod, anyám. — kapott rajta a halálraítélt — az ur is mondja. Nem lesz semmi. Ez csak olyan igazságszolgáltatási ijesztgetés. Nem kellett hozzá nagy lélekbúvárnak lenni, hogy az ember észrevegye: Tóth minden meggyőződés nélkül igyekezett elhitetni anyjával, hogy kegyelmet kap. Ö maga egyáltalán nem bízik ebben, tűéi a. hogy a kivégzés meg fog történni, és csak azért hazudott az anyjának, hogy megvigasztalja; mint egy idegen személy, akinek semmi köze az egészhez . . . — Öt perc alatt jöhet távirat. — mondta anyjának — őfelsége egészen biztosan meg fog kegyelmezni. Tudod, odacsusztatták cicié az akiéit és ö aláírta, anélkül, hogy tudta volna, mi van benne. Na de most megkapja a táviratot és maid intézkedik . . . Özvegy Tóthné kezdte elhinni, amit a fia mondott. Megtörölte az arcát és csöndesen megszólalt: — Éu remélem, hogy megkegyelmezett. Hiszen volt az újságban is, hogy meg fog kegyelmezni. Mennyi* imádkoztam, térdepeltem érted . . egy imakönyvet is bekiildtem a fogházba. Reméljük . . . A halálraítéltet föllelkesítette a siker. Lendületbe jött és valósággal szónokolni kezdett: — Hol van még a reggel? Messze. Nem kell elveszteni a reményt. Mit tudjuk mi. hogy mi lesz addig. Jöhet olyan földrengés, hogy összedől bele az egész ország, az egész világ. Mi egy ember élete ilyenkor ... A félmüveit, három gimnáziumot végzett rablógyilkosnak ez a kijelentése nem a legkedvezőbb hatást tette öreg édesanyjára, akit csöppet sem kecsegtetett, hogy fia akasztás helyett földrengés utján pusztul el. Tóth is észrevette ezt, mert más hangnembe csapott át: — Ne légy úgy oda. Látod én milyen vig voltam egész délelőtt, nevettem. daloltam. Pedig én . . . Azt akarta mondani, hogy pedig ő is érdekelve van egy kicsit a holnapi akasztásban, de ideiében lenyelte a mondat folytatását. Hogy eloszlassuk a kellemetlen hangulatot. megkérdeztük Tóth Imrétől: — Ki volt magánál látogatóban délelőtt? — A nővérem. — Menyasszonya nincs? — Van. — felelte Tóth — de odaát Magyarországon. Az nem is tudja. hogy halálra vagyok ítélve. Az anyja újból elkezdett pityeregni. Tóth erre odahajolt a füléhez és mintha valami nagy titkot árulna el neki. folyékonyan belekezdett a nagy meséjébe: — Eddig nem akartam ezt neked elmondani, de most már megmondom őszintén, hogy itt nincs is halédbüntetés.Csak elrettentő példának csinálják ezt az egészet, hogy kihirdetik a Tóth Imre felakasztását. Ha nyíltan is eltörölnék a kivégzéseket, akkor mindenki rabolna, gyújtogatna. gyilkolna, ezért kell titokban tartani a dolgot. Az öregasszony mondani akart valamit, de Tóth nem hagyta szóhoz jutni: — Aztán meg nincs is kötéláltali halál. — folytatta — ha meg is történne az velem, akkor is golyóval kellene csinálni Ebből is látszik, hogy csak formaság fesz holnap az
