Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-24 / 292. szám

ARINA PLAĆEHA XXV. évfolyam Subofica, FENTEK, 1924 október 24. 292. szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Telefon szám: Kiadóhivatal 8—58. Szerkesztőség 5—10 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár Kiadóhivatalt Snbotica, Aleksandrova ul.l.(Lelbach-palota) Szerkesztőség: Aleksandrova oL 4. (Ross'a-Fonciére-palota) A demokrácia infernacionáléja A boulogni kaszinó olvasóterme jelentős politikai eseménynek lett színhelye. Tizenöt európai állam baloldali polgári pártjainak kép­viselői jöttek ott össze, hogy En­tente internationale des partis ra­­dicaux et partis dernocraiiques si­­nnlaires szövetséget alkossanak, mely szövetség hármas feladatot vállal : 1) a hasonló politikai ide­­. álu, vagy rokonprogramu pártok együttműködése, 2) a résztvevő politikusok utján a népek kölcsö nős érintkezése, 3) előmozdítása annak, hogy a népek jobban is­merjék meg egymást, nemzeti problémájukat jobbon átértsék, az emberi együvétarlozás gondolatét megerősítsék, a súrlódási felüle­teket elsimítsák s konfliktusok esetén a döntőbíróság eszméjét érvényre juttassák. Bz s program — ngye bár — a nemzetközi békének, a pacifiz­musnak, a2 emberi szolidaritás kiépítésének, a leszerelésnek, a háború elleni háborúnak, az örök békének programja, — érthető te­hát, nem a nemzeti uralmak de­legátusai, nem a kormányok ki­küldöttei, hanem az ellenzékbe szorult, uralomra nem jutó kisebb­ségek képviselői vállalják felada­tait. Macdonald kormanyralépésé­­nek puszta ténye az európai po­litika jobbfelé tolódott fejlődési vona'át eltérítette a szélsőségek szakadékodnak útjairól s visszate­relte abba az irányba, amelyen a béke követelése, a népek testvéri megértése, a leszerelés gondolata nem fantomok többé, hanem a reálpoliiika problémái. Addig is úgy vö t, hogy minden európai ország, kormánya az országa ha­tárain kívül ezeknek a gondola­toknak prédikátorává szegődött. A genfi szószéket mintha csak arra emelték volna, hogy ott Eu­rópa népeinek kormányai leborul­janak az örök béke, az erőszak nélküli uralom eszméje előtt. De — ismerjük a történetet a gyil­kosról, aki gaztettéhez az isten segítségét kéri. Amikor Géniből a világbéke dalnok versenyéről hnzaszélednek a politika Lohen­­grinjei, otthon levetik prédikátori ruhájukat s szőrcsuhájukkal együtt programjukat is. A népek testvéri megértésének, az erőszak nélküli uralomnak, az emberi szolidaritásnak hite az emberiség erkölcsi meggyőződé­sébe ereszti 1c gyökereit. Más képen érthetetlen lenne, hogy a leggyilkossbb erőszak és legfék­telenebb kizsákmányolás is tér­­det-fejet hajt előtte az európai nyilvánosság előtt. Á politikának most az a feladata, hogy ezt a hitet az erkölcsi meggyőződés mélységéből ez élet közvetlen feladatai közé emelje. Hogy ne csak imádkozni kelljen hozzá föl­­mérhetetlen messzeségből örök­­változatlan szavakkal, de fára­dozni kelljen vele, dolgozni kell­jen rajta — a megvalósításig. Európában van sárga, van zöld, van fekete, van kettes, hármas, kettő és feles internacionálé, nemzetközi szervezete van a nagytőkének, az egyházaknak, a szélsőségek demagógiájának jel­szavaival nemzetközi csatornákon keresztül mérgezik meg az euró­pai közszellemet, egyedül a de­mokrácia gondolata vivja minden országban társtalanul, magára hagyatva tiszta küzdelmét. Az európai demokráciák még nem találták meg közös küzdelmük feltételeit, még nem látták meg közös ellenségüket s nem álla­podtak még meg a küzdelem kö­zös eszközeiben. Elszigetelten, guerilla-hadjáratot viseltek eddig azzal az ellenféllel, mely messze­­ágazó nemzetközi kapcsolatait minden eggodalom nélkül hasz­nálta fel a küzdelemben. A de­mokrácia az igazság parittyájával harcolt az imperializmus vaspán­céljába öltözött osztálydiktatura messzehordő ágyúival szemben s az internacionálékkal összerótt nemzetközi hadsereg ellen közös terv nélkül kezdett támadást. Nem kell katonai tudós a kike­rülhetetlen, a végzetszerü tudás megjósolásóhoz. A boulogni kaszinó olvasóter­mében most találkoztak össze először a demokrácia európa­­hivei. A jövendő meg fogja mu­tatni, hogy milyen politikai je­lentősége van ennek az össze* találkozásnak s hogy a demok­rácia elvét és a progresszivitás gondolatát mennyire emeli a realitások közé á küzdelem nem­zetközi szervezete. A blokk is Pasics kinevezését várja A belügyminiszter szerint a király már adóit megbízást kormányalakításra — Újabb audienciák A „hon it* népképvkslei“ rsaokciéjn• ßeogradbol jelentik: A csütörtöki nap folyamán sem történt döntő ese­mény a válság megoldása tekinteté­ben. Általában az a vélemény alakult ki politikai körökben, hogy a kibon­takozás csak hosszú idő múlva tör­ténik meg. Az érdeklődés előterében Davidovics Ljuba tanácskozásai ál­lanak. aki — mint már jelentettük — megbízást kapott a királytól bizo­nyos olyan kérdések tisztázására, amelyeknek rendezése módot adna az uralkodónak arra, hogy minden oldalról megvilágítva ítélhesse meg a helyzetet és hozhassa meg a dön­tést. Mint politikai körökben állítják, különösen a blokk egyes pártjai közt. elsősorban a szükebb blokk és a Radics-párt közt fennálló viszony­ról kivan a király bizonyságot sze­rezni. Davidovics uj akcióin a félhivata­los Demokraiiia szerint abban az irányban halad, hogy megnyerje a radikálisokat az együttműködésre és velük egyetértésben töltse be a miniszteri tárcákat. Ha a radikáli­sokkal ilyen megegyezés nem jöhet létre — irja a Demokraiiia —- akkor ismét a parlamenti többség képvise­lőiből alakulna meg a kormány és tovább folytatná a blokk programjá­nak megvalósítását. Egyelőre nem lehet még megállapítani, hogy Davi­dovics tett-e kísérletet és milyen formában a radikálisok megnyeré­sére. miután politikai körökben sem­mit sem tudnak arról, hogy szerda este óta akár közvetlenül, akár köz­vetve tárgyalt a radikálisok veze­tői vei. Radics támadja Jovartovics Ljubái A helyzet súlypontja egyébként csütörtökön — úgy látszik — Za­­grebba helyeződött át. ahova — mint már jelentettük — a Radics­­párt valamennyi képviselője vissza­tért és ahol az úgynevezett »horvát népképviselet« csütör­tökön ülést tartott. Radicsnak a Slobodm Dom-ban szerdán egy - nyilatkozata jelent meg. amelyben rendkívül élesen tá­madja Jovanovics Liuba házelnököt és saját képviselőit is azért, hogy Jovanovicsra szavaztak az elnök­választásnál. E nyilatkozat után meglepetések sincsenek kizárva és számítani lehet arra. hogy Radicsék az eddiginél harciase.bb magatartást fognak tanúsítani, ami természete­sen megnehezítené a Davidovics­­kormdny visszatérését és nem ma­radna más megoldás, mint a Pasics vezetése alatt álló választási kor­mány kinevezése. A miniszterelnök tanácskozásai Davidovics Ljuba miniszterelnök csütörtökön már a kora reggeli órákban megjelent a miniszterelnök­ségen. ahol pártja több képviselőjé­nek látogatását fogadta. Kilenc óra­kor Petrovics Nasztáz belügymi­niszter kereste fel a miniszterelnö­köt. akivel egy óra hosszat tanács­kozott. majd megjelentek a kor­mányelnöknél a blokk többi pártjá­nak vezetői is. Negyed tizenegykor Davidovics Liubh a királyhoz ment audienciára. A kihallgatás tizenkét óra után ért véget. A lemondott kor­mány tagjai a miniszterelnökségen várták Davidovics visszaérkezését. Az audienciáról kiiövet a minisz­terelnök szemindlátliatóan jó han­gulatban volt. azonban tanácskozá­sának eredményéről nem volt haj­landó nyilatkozatot tenni. Ezután rövid tanácskozást tartottak a mi­niszterelnökségen a lemondott kor­mány tagjai. Várják Radics megbízottait Csütörtök délután sem volt sok­kal mozgalmasabb a politikai élet. mint délelőtt. Egész nap a Radics­­párt küldötteit várták, de estig nem érkeztek meg a Radics állásfoglalá­sáról szóló hírek. Davidovics és Petrovics a királynál Délután öt órakor Petrovics Nasz­táz volt belügyminiszter, utána Da­vidovics Ljuba voltak audiencián a királynál, ahonnan hat órakor együtt távoztak Az újságírók kérdésére Davido­vics azt felelte, hogy az audiencián a helyzetről tanácskoztak. Az ujs ságirók megkérdezték Davidovicsot, hogy van-e már mandátuma, amire Davidovics kijelentette: nincs. Pet­rovics Nasztáztól azt kérdezték az újságírók, hogy ki kan mandátumot. mire a volt belügyminiszter ezt fe­lelte : — Annak van mandátuma, aki­nek azt adni kellett. Petrovics kijelentését ttgy magva-* rázzák, bogy a válság tulajdonkép­pen már meg is van oldva, s hogy Pasics már megbízást is kapott választási kormány alakítására s a mostani tárgyalások és tanács­kozások csak arra szolgálnak, hogy elleplezzék még egy ideig — esetleg csak néhány óráig — a mandátum megadásának tényét. A királyi udvarban tegnap és ma feltűnően sok magasrangu katonai személyiség is megjelent: úgy lát­szik a király a hadsereg vezetőitől is kért információkat. A blokk hangulata nagyon pesz­­szimisztikus s a blokk vezetői sem bíznak ma már abban, hogy más megol­dást lehet elérni, mint radikális választási kormány kinevezését. Az esti órákban megérkezett a hi­vatalos jelentés a Radics-párt — •agy ahogy magukat nevezik: a horvát népképviselet — mai ülésé­nek határozatáról, melyet a kor­mány hivatalos kommüniké utján nyomban közzétett. Ez a kommüniké a következőkép­pen hangzik: A horvát népképviscict október 23-ikán Zagrebban megtartott, rendkívüli ülésén, melvet a kor­mány- és parlamenti krízis tár­gyában tartottak meg. a követke­zőket határozta el: 1. A horvát népképviscict a leg­élesebben itéi el miniden kisérlete­­zést. amivel a másik alkotmányos faktor akár közvetlenül, akár köz-

Next

/
Thumbnails
Contents