Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-15 / 283. szám

1924 október 15. BACSMEGYEí NAPLÓ 5. füűm. Nem lehet elkészítem a városi költségvetést A tisztviselői fizetések rendezése késlelteti a budget összeállítását A szuboticai városi költségvetés összeállításának munkálatai már a nyár folyamán megkezdődtek. Az eredeti tervek szerint a városi tanács az uj közigazgatási vezetők hivatalbalépése után meg akarta kezdeni a budgetjavaslat tárgyalá­sát. hogy a költségvetés még ebben az évben a közgyűlés elé kerüljön. Ez a terv most lehetetlenné vált és valószínűleg költségvetés nélkül fogja a városi tanács a lövő évben ismét a pénzügyi gazdálkodást meg­kezdeni. A vajdasági városok leg­utóbbi noviszádi kongresszusán ugyanis mint ismeretes elhatároz­ták. hogy a városi tisztviselők fize­tését az egész Vajdaságban egy­formán rendezik és az erre vonat­kozó javaslatot most fogják együt­tesen kidolgozni. Ennek a javas­latnak az elkészítése azonban hosszabb időt vesz igénybe és előbb még meg kel! változtatni a városi szabályrendeletnek a tisztviselők fi­zetésére vonatkozó részét is így tehát a városi tanács a tiszt­viselői fizetések rendezéséig nem ál­líthatja végleg össze a költségve­tést. ^ mert annak egyik legfontosabb kiadási tételét: a tisztviselői fizeté­sekre előirányzott összeget nem ál­líthatja be a budgetbe. Ennek kö­vetkeztében most a költségvetés összeállUására vonatkozó tárgyalá­sok szünetelnek mindaddig, amíg a tisztviselői fizetésrendezésére nézve a vajdasági városok között létre nem lön a megegyezés. harminc dinár fizetése van az árva­széki elnöknek és csak ennvit kap­hat Vukics Ferenc, az újonnan kine­vezett árvaszéki elnök is. ha a vá­rosi közgyűlés nem szervezi át az árvaszéki tisztséget olykép. hogy az árvaszéki elnöknek megfelelő ja­vadalmazást biztosit. Az árvaszéki elnöki állás rendsze­resítése azonban hamarosan nem tör­ténhetik meg. mert még azt sem le-Beogradból jelentik: Kedden az esti órákban újabb hírek ter­jedtek e! a válság megoldásáról. A keddi rendkívül izgalmas nap után az a vélemény alakult ki a politikai körökben, hogy a krízis csütörtökön el fog dőlni, — hogy milyen irányban, arra még kombinációk sincsenek. Hic sze­rint Davidovics Ljuba miniszterel­nök szerdán levelet fog intézni Jo­­vanovics Ljubához, amely levél tel­jes világosságot fog deríteni a hely­zetre. Az ellenzék nagy bizakodással néz a válság megoldása elé és nagy jelentőséget tulajdonítanak hét tudni, hogy mikorra hiviák ösz­sze a közgyűlést, amelyen döntést hozhatnak az ügyben. A közgyűlés kedvező határozata után pedig a vá­rosi költségvetésben elő kell irányoz­ni az árvaszéki! elnöki fizetést, de ez már csak az 1925. évi költségve­tés terhére történhetik. A városi tanács — mint értesü­lünk — legközelebbi ülésén fog fog­lalkozni a kérdéssel. annak, hogy Pribicsevics Szveto­­zár kedden délután 4 órakor fel­kereste Pasics Nikolát, okive! hosszasan tanácskozott. A dél­után folyamán megjelent audien­cián a királynál Zsarjev volt mi­niszter, a szlovéniai független de­mokraták vezére. Zserjav kihallga­tását szintén a válság megoldá­sára irányuló kombinációkkal hozzák összefüggésbe. A késő esti órákban a külügy­minisztérium megcáfolta a Recsnck és Novostinak azt a hírét, hogy a király megtagadta az eléje terjesz­tett külügyi ukdz aláírását és az okmányt összetéple. Froreieh bevallotta a gyilkosságot A halottkémet bimrészességgel gyanúsítják — A leplombált koporsó és a véres újság — A gyilkos nyolcszázmilliós tartozása Pribicsevics-párti politikus a királynál Davidovics levélben fogja közölni álláspontját Jovanovics Ljubával Bonyodalmak az árvaszéki elnöki állás körül Vakie* Ferenc kinevezése ellenkezik a városi szabályrendelettel A belügyminisztérium — mint a Bácsnwgyei Napló közölte — Vu­kics Ferenc volt rendőrfőkapitányt városi árvaszéki elnöknek nevezte ki és ezzel egyidejűleg Tabakovics Miklós helyettes polgármestert fel­mentette az árvaszéki elnöki teendők alól. Tabakovics alpolgármesternek kedden délelőtt kézbesítették ki a felmentésről szóló végzést és igy, amint Ivkovics Ivandékics Imre dr. főispán-polgármester visszatér Beo­­grádból. átadja az árvaszéki ügy­osztályt utódjának A kinevezés .mint most kiderült, bonyodalmat idézett elő. mert egy­részt ellenkezik a városi szabály­rendelettel, másrészt pedig oly ke­vés jövedelemmel jár az árvaszéki elnöki tisztség, hogy abból lehetet­len megélni. Mind a két ok elégsé­ges arra, hogy a város vezetősége lépéseket tegyen a kinevezés felfüg­gesztésére legalább addig, amíg a városi tanács előterjesztésére a köz­gyűlés rendszeresíti az árvaszéki elnöki állást és szétválasztja a he­lyettespolgármesteri állástól, amely­nek betöltője a szabályrende­let szerint egyben árvaszé­ki elnök is. A városi szabály­rendelet 101. paragrafusa értelmé­ben ugyanis: a polgármester-helyet­tes elnöke a városi árvaszéknek, amennyiben az árvaszéki elnökre megkívánt törvényes képesítéssel bír. A javadalmazás tekintetében azon­ban még nagyobb zavarokat idéz elő a kinevezés. A szabályrendelet 299. paragrafusa szerint ugyanis az ár­vaszéki elnöki teendőkkel megbízott helyettes-polgármester vagy ha az nem rendelkezik az árvaszéki el­nökre megkívánt jogi képesítéssel, a városi főjegyző, esetleg városi ta­nácsnok. működési pótlék cimén évi négyezer dinár javadalmazást él­ve?. Havonként tehát lidromszáz-Egyedi nemrégiben lopásért följelentette vejéf Csornáról jelentik: Az Egyedi-gyil kosság nyomozását Budapesten már teljesen befejezték s azt most már a csornai csendörség folytatja, a mely — mint kétségtelenül megálla­pítható — teljesen alkalmatlan ilyen nagyobbszabásu bűnügy felderítésé­re. A csornai csendőrörs legény­sége, amely csirkelooási esetekben kiváló eredményekre tekinthet visz­­sza. ezúttal tehetetlenül áll a bonyo­lult esettel szemben s mindenben a falubeli lakosok pletykái után indul. Akkora »bizonyítási anyag«-ot hal­moztak föl, hogy azt a vizsgálóbíró napokig nem lesz képes földolgozni s addig a rejtély földerítésére ter­mészetesen semmi érdemleges lépés sem történik. A gyilkossággal gyanúsított Fro­­reich Ernőt a vizsgálóbíró kedd dé­lig még ki sem hallgatta, csupán a csendőrök intéztek hozzá néha-néha egy-egy kurta kérdést, hogy milyen helyzetben talált apósa holttestére, majd azt. hogyan volt a hurok a holttest nyakán? Mikor hosszabb idő múlva felkérték, hogy kössön olyan hurkot, mint amilyent a holt­testen talált, rendkívül ideges lett. folyton hadonázott kezeivel és tel­jesen képtelen volt megkötni a hur­kot. Dadogott és gyakran könny csillant meg a szemeiben, majd áju­lás fogta el. Froreieh különben alig alszik va­lamit. Némán hallgat A budapesti detektívek előtt, kik Budapestről Csornára kisérték és átadták a csornai csendőrségnek, útközben csak ennyit mondott: — Nem értem, hogy mit akarnak tőlem! Teljesen ártatlan vagyok! Ki adja nekem vissza régi nevemet, ha ebből az ügyből ki is szabadu­lok? Rajtam marad örökké a gyanú, mely öl! Kedden délben megérkezett Csor­nára felesége is. A csornai pálya­udvar a gyilkosság óta valóságos gyülekezőhelye Csorna és környéke lakosságának és.kéjelegve élvezik a rendkívüli eseményeket. Valóságos vesszőfutás volt. mikor Froreichné egyik komornájának kíséretében ki­szállt a vonatból és a kárörvendö arcoknak százai röhögtek felé. Fro­reichné azl hitte, hogy Csornán ta­lálja férjét, s mikor a pályaudvaron megtudta, hogy már Egyedre szál­lították. kocsin azonnal az egyedi kastélyba ment. hogy férjét viszont­láthassa és megvigasztalja. De nagy meglepetés volt részére. mikor Egyed község birája. ki mint ható­sági tanú állandóan a csendőrök mellett van. valamint a Froreieh őrizetére kirendelt csendőrök nem engedték meg. hogy férjét láthassa vagy vele beszélhessen. Gyanúsítják a halottkémet Több tanú vallomása, valamint a környék lakóinak szóbeszéde miatt a csendőrség szükségesnek tartotta, hogy tisztázza Géléi dr. orvos sze­replését. aki először vizsgálta meg Egyedi Artúrt és kiállította a halotti bizonyítványt. Posszelt Jakab csendőrszázados maga elé idézte Géléi orvost és megkezdte kihallga­tását. hogy tisztázza, miért állított ki az orvos olyan halotti bizonyít­ványt. amely szerint Egyedi Artur halálát »önakasztás« okozta Az or­vos vallomásáról részletes felvilá­gosítást a csendőrség nem adott, ki­hallgatásáról azonban a következő igen érdekes részletek szivárog­tak ki: Géléi dr. elmondotta, hogv amikor a szobában a halottat megnézte, csak gyér világítás volt. de mert a család tagjai azt mondották neki, hogy az öreg ur önkezével vetett véget életének, nem gondolt semmi gyanúsra. A holttest nyakán látott három olyan foltot, amelyek arra engedtek következtetni, hogy ujj­nyomok. A foltokat megmutatta Froreieh Ernőnek s a banktisztvi­selő kezét a holttest nyakára is tet­te. amitől Froreieh annyira megbor­zadt, hogy kezét nyomban vissza­rántotta. A banktisztviselő ezután azt. kérdezte az orvostól, nem vol­na-e célszerű magas gallért adni Egyedi Artúr holttestére. 'Alig mondta ki Froreieh a szavakat, egy gallért hozott és rákapcsolta a holt­testen lévő ingre. — Nem volt gyanús önnek — kérdezték a csendőrök az orvostó! — hogy az ujjnyomok eltüntetésére magas gallért adott a hullára Fro­­reich? > — Nem. mert azt hittem, csupán esztétikai szempontok miatt kívánja a banktisztviselő eltakarni a csúnya foltokat. Az orvos kihallgatása a késő esti órákig tartott és a kihallgatás után közölték Géléi dr. orvossal, hogy egyelőre a csendőrségen kell ma­radnia. Az orvos védekezése Dr. Géléi Frigyes a vizsgálóbíró előtt kedden délután történi kihallgatása al­kalmával azt vallotta, hogy azért nem tett rögtön följelentést Froreieh ellen, mert amig nem volt teljesen bizonyos abban, hogy bűntény történt, addig nem akarta az Egyedi-családot meghurcol­tatásoknak kitenni. Óvatosságból azon­ban elrendelte a koporsó leplombdlását és a legsúlyosabban terhelő bűnjelet, a Neue Freie Presse véres példányát is azért tette el, hogy átadhassa a nyo­mozó hatóságoknak. Dr. Kun László ügyész kedden dél­után a következő nyilatkozatát tette az ügy állásáról: — Kétségbevonhatatlan tárgyi bizo­nyítékok ugyan egyelőre még nincse­nek, de az őrizetbevett Froreieh ellen oly sufyos gyanuokok merültek fel, hogy elrendeltem előzetes letartóztatását. Géléi Frigyes dr. szerepének tisztázása most van folyamatban, nevezetesen azt kell megállapítanunk, hogy miért tar­totta magánál a véres ujságpapirost és legalább amikor már a gyanú Froreich­­ra terelődött, akkor miért nem adta ezt át a nyomozó hatóságoknak? Froreieh sikkasztása Budapestről jelentik: A rendőrség vi­lágosságot derített Froreieh Ernő dr. legutóbbi sikkasztási ügyére, amely minden jel szerint szoros összefüggés­ben áll a gyilkossággal. Froreichet néhány hónappal ezelőtt Bárczy László földbirtokos följelentette a rendőrségen, hogy nyolcszáz millió koronájával nem tud elszámolni. Fro­­reich ellen sikkasztás miatt megindult az eljárás és le Is tartóztatták, de utóbb kiszabadult, mert a vitás ügy tisztázá­sáig letett nyolcszáz millió értékben Ganz—Danubius-részvényeket. Kevéssel ezután megjelent a főkapitányságon Egyedi Artur ügyvédje és bejelentette, hogy Froreieh a részvényeket apósától lopta. Az eljárás ekkor újból megindult ellene, de sikerült a feleket úgy kiegyez­­tetni, hogy Froreieh kötelezettséget vál­lalt arra, hogy október 20-ikáig kifizeti a nyolcszáz milliót. Froreieh titkára, akit a rendőrség ki­hallgatott, azt vallotta, hogy Froreichet rendkívül idegesítette a terminus köze­ledése és egyizben a következő kijelen­tést tette előtte, Egyedire célozva: — Üsd agyon az öreget, akkor lesz majd pénz! Beismerés Sopronból jelentik lapzárta előtt a Bácsmegyei Naplónak: Posselt Jakab csendőrszázados kedden este újból kihallgatta Froreieh Ernőt, aki teljesen megtört és ellentmondások­ba keveredett. A keresztkérdésekre beismerte, hogy ö gyilkolta meg Egyedi Artúrt. Froreieh elmondotta ''állomásá­ban, hogy meg akarta szabadítani az egész családot a vén zsugoritól. A gyilkosság estéjén belopó zott apósa hálószobájába, aki ágyban feküdt és hosszas dulakodás után megfojtot­ta. A holttestet a mosdóhoz cipelte, törülközőt kötött a nyakára és azt a törülközötartóhoz kötötte. Froreieh kihallgatását szerdán folytatják.

Next

/
Thumbnails
Contents