Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-13 / 281. szám
4. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1924 október 13 — Az uj becskereki rendőrfőkapitány hétfőn veszi át hivatalát. Becskerekről jelentik: Stefdnovics Milos az ujbecskereki rendőrfőkapitány hétfőn foglalja el a hivatalát. — A suboticai ujsgiró-szekció évi közgyűlése. A Jugoszláviai Újságíró Egyesület suboticai szekciója az egyesületi alapszabályok értelmében szerdán, október 15-én délután 3 órakor a Lloyd helyiségében évi közgyűlést tart. Minden tag személyes megjelenése szükséges, aki akadályoztatás folytán nem jelenhetik meg, meghatalmazás utján képviseltetheti magát a közgyűlésen. A közgyűlés megválasztja a szekció uj vezetőségét az 1924—25 évre, azután a folyó ügyeket intézik cl. — Az elnökség. — Franciaország húszezer állami tisztviselőt bocsát el. Párizsból jelentik : Hcrriet miniszterelnök és Clementei pénzügyminiszter ma a minisztertanácsban ismertették köztisztviselők fizetésemelésének tervezetét. A minisztertanács elhatározta, hogy az illetmények felemelését a létszám apas^ásától teszik függővé. Az egyes szolgálati ágak újjászervezése utján 20.000 állami tisztviselőt szándékoznak elbocsátani. Végül a minisztertanács Degoulte tábornokot helyébe, akit a maga kérelmére más feladattal bízták meg, a legfelsőbb haditanács tagjává Guilleaume tábornokot, a rajnai hadsereg parancsnokát nevezte ki. — Jackie Coogan Budapesten Budapestről jelentik: Jackie Coogan, a világhírű syermekmüvész szombaton este a fcsojTádi gyorsvonattal megérkezett Budapestre. Több mint tizezer főnyi tömeg várta az állomáson .a kís művészt, akit állandó ün■Tiepfés közepette kisértek Ritz-szállóbeli lakására. Jackie hétfőn kihallgatásra megy a kormányzóhoz, majd az egész családdal egyetemben megtekintik a magyar fővárost. SPORT Bácska—Sombori Sport 4:0 (2:0) SZÍNHÁZ Túl a nagy KrIvánon Bemutati a Kalkolikus Legényegyletben A szuboticai Kalholikus Legéaycgylet műkedvelő társulata, ma már a magya1 operett-színházat pétolja olyan készült' séíigel és hivsloUságg-al, amilyent kevés müke*lvelő»área tud felmutatni. Az eddigi sikerek után újból ezt igazolta a „Túl * n*tl) Krivánon" szombati és vasárnapi bemutatója, amely ismét megérdemelt najy sikert hozott a Katholikus Legényegyletnek. A főerőssége ennek a műkedvelő társulatnak ta'án az, hogy mindig újabb tehetséget tud a siker szolgálatába állítani, ilyen friss uj tehetség Harangozó Gina, aki Ancsura kedves szerepében meglepő hanganyagot és énektudást hozott magával a színpadra és őszinte sikert aratott. Weisz írénke a másik női főszerepben ismét végtelenül bájos és közvetlen volt és szépen énekelt. Jó uj szereplője az együttesnek Mamu.zsicsné is. Kiadd: Károlyt intelligens játéka és szép éneke predesztinálják a bonvivant szerepkörre, Kocsmár Ferenc szivhezszólóan énekelt magyar dalokat és pompásan alakította a magyar legényt. Koncz Dániel az öreg tót szerepéből kitűnő kabir.etalikitást csinált és lelke volt az előadásnak, nagyszerű partnerével, az egészséges hurnoru Maurer Kálmánnal együtt. A többi szereplők: Juries Mariska, Kozma Gyula, Kladek József, Bárány: Jenő és a többiek mind a legjobbat nyújtották és részesei a nagy sikernek, Kovács Kornéllal, a kitűnő karmesterrel együtt. A rendezést Koncz Dániel különösen gondosan végezte, a színpad ízléses és a kiállítás pazar, a tengeren mozgó vitorláscsónaktól egészen az éjszakai égbolton kigyuló csillagokig, a rendezés minden részletre kiterjedő gondosságról és áldozatkészségről tesz tanúságot. A Katholikus Legényegyletet mindkét este zsúfolásig megtöltő közönség elfelejti, hogy műkedvelő előadást néz és ez a kitűnő mükedvelőtársulat legnagyobb érdeme. Bajnoki. Bíró: Krausz. A Bácskapályán közel kétezer főnyi közönség előtt találkozott a két rivális csapat. A mérkőzést, amely egyáltalán nem mozgott magas nívón, a szerencsésebb Bácska nyerte meg, amely, bár a mezőnyben semmivel sem volt jobb ellenfelénél, energikus csatársorával a maga javára döntötte el a játék sorsát. A sombori csapat a nagy gólarányu vereségét annak köszönheti, hogy részben a védelme csinált helyrehozhatatlanul vaskos hibákat, részben a csatársora dolgozott olyan puhán és időnkint tehetetlenül, hogy a legkedvezőbb gólhelyzeteket —- pedig volt elég — sem tudta értékesíteni. Nagyon letörte a csapatok játékkedvét — különösen a somboriakét —* Krausz biró, aki hol a Bácska, hol a Sport terhére durva szabálytalanságokat nézett el. A mutatott játék alapján eldöntetlen lett volna a legreálisabb eredmény. A játék Bácska kezd és rögtön támad. A 2-ik percben Slezák lefut, de centere hosszú, Szárcsevics nem éri ei. A 4-ik percben, a Sport kerti! frontba és közel öt percig szívósan küzd. A 10-ik percben Mari éles szabadrúgását Virág csak nehezen fogja. Lljabb Sport-akció következik, majd Poiyákovics próbálkozik a jobboldalon. Osztrcgonác faultjáért a biró szabadrúgást ad. Kuíundzsics hosszú labdáját Kovács ügyesen Marcikicsnak játsza, aki közvetlenül közelről megszerzi a vezető gólt. A Sport most belefekszik a játékba és szép csatáriátékkal uralja a mezőnyt. A lb-ik percben Kaics jut kedvező helyzetbe, élesen jő, de Virág ment. A következő percben Sulyok tör ki Gubícs mellett, Kulim cLzsics azonban leszereli. A sombort csatársor fölöslegesen passzolgát a ti-; zenhatos körül és a suboticai védelem; kényelmesen parírozhatja az akciókat! A 20-ik percben Poiyákovics szélsebc sen leszalad, centerét Kovács kapásból küldi a kapura, de a sombori kapus véd. Tíz percig élénk mezőnyjáték, jórészt : Bácska térfelén. A sombori halfsor ki tűnőén áll a lábán, csak Osztrogonáe mozog bizonytalanul. A 28-ik percben Sulyok centerezett labdája körül nagy tumultus a Bácska-kapu előtt, a kritikus helyzetet Kuíundzsics végül is úgy tisztázza, hogy ráfekszik a labdára és a sombori csatárokat megakadályozza a lövésben. A biró nem tudja mit csináljon, tizenegyest nem mer ítélni: — a játék tovább folyik. A 32-ik percben isimét a Sport van frontban. Mayer átemeli a labdát Kaicsnak, akit Kulundzsics IF. faulttal akaszt meg. A szabadrúgásból Bácska-támadás alakult ki. amelyet Rack rombol szét. A 40-ik percben a védelem hibájából Kovács lejut a kornervonalig, középre játszik a tisztán álló Szárcsevicsre, aki pár lépésről védhetetlen gólt lő. A második félidőt heves Sport-akció vezeti bt, de Kaics kitörése nem sikerül. Sulyok centerfedezet szép labdákkal segíti a csatársor munkáját. A 6-ik percben Marit szökteti, aki magasan fölé lő. A Bácska-támodásckat Slezák vezeti, aki régi partnerével, Marcikicscsel, igen jól megérti magát. A 12-ik percben Kovács szökteti az erősen ofsidről induló Marcikicset, aki közelről megszerzi a harmadik gólt. A somboriak tiltakoznak. a biró azonban kérhetetleniil gólt Ítél. Ettől kezdve a vendégcsapat — miután semmi reménye sincs már a kiegyenlítésre sem — kedvét vesztve játszik. A 18-ik percben veszélyes B ácskaakció, amiből egymás után három kornert érnek cl. A 23-ik percben ismét a Sport nyomul föl. Sulyok lefutja a védelmet, de addig állitgatja a labdát, mig Oubics eléri és megakadályozza a lövésben. Kitűnő helyzet volt. A 25-ik percben Kaicsnak van jó helyzete, de gyöngén lő és Virág ment. A következő percben Mári centerét a belső csatároz elhibázzák. A támadó szerepét eZ' után Bácska veszi át. Kovács szép labdát ad Polyákovicsnak, aki ügyesen átjátsza Rackoí, bekanyarodik, Kovácshoz passzol, akines éles, félinagas lövése a hálóban akad meg. A gól után mezőnyjáték. A 37,-ik percben Sport ismét elszalaszt egy kedvező gólhelyzetet Sulyok fölösleges driblizése miatt. Az utolsó percekben a Bácska próbál szerencsét, de a sombori védelem nagynehezen leszereli a kitörő Marcikicset. A csapatokról A Bácska ezúttal gyönge teljesítményt nyújtott, A csapat halísora egyáltalán nem felelt meg és a csatársornak is csak nagyritkán sikerült valami formás akció. Budanovics a centerhaif posztján kevés hasznára volt a csapatnak. Ugyanez áll a két szélsőhalíra is, akik csak szorgalmukkal tűntek ki. A csatársor egységét leginkább Szárcsevics bontotta meg, aki Poiyákovics mellett nem érvényesült. Kovács a szokott jó volt. Nénküle kevés vizet zavart volna a Bácska-csatársor, A baloldal sablonkombinációkkal is boldogult a rossz formában levő sombori jcbbhalffal szemben. A védelemben Kuíundzsics magaslőtt ki, inig Gubics durvaságaival exceiláit. A sombori csapat játéka a mezőnyben sokkal szemrevalóbb és rendszeresebb volt a Bácskáénál. A csapat leggyöngébb része a halfsor volt; egyedül Sulyok centerhaif játszott kitünően. A közvetlen védelem sokat hibázott. A csatársorban Kaics volt a legjobb. Mári megfelelt, csupán beadásai nem sikerültek. A jobbszélső Sulyok túlzásba vitte az egyéni játékot. Mayert nem igen lehetett észrevenni, Kapkodott. Krausz bíróra kár rábízni az ilyen fontos mérkőzéseket. Sem rutinja, sem érzéke nincs a helyzetek gyors megítéléséhez. Nagyon rosszul vezette a játékot. Jiigoszlávir..—Hajíluk 2:1 (Isö) Zagrebből jelentik: A Concordia pályán hatezer főnyi közönség előtt játszották le az országos bajnokság döntőmérkőzését. Az első félidőben a Jugoszlávia lelkes játékkal már a 2-ik percben megszerezte a vezetést Gyurisics révén, akinek éles. hosszú lövése a spliti kapps kezeiből perdül a hálóba. A második félidőben a splitiek felülkerekedtek és csatársoruk egymás után vezette a veszélyesebbnél-veszélyesebb támadásokat. A 20-dik percben Bencsics ió helyzetből hatalmas lövéssel kiegyenlített. A gól után elkeseredett küzdelem fejlődött ki a győzelemért. A Jugoszlávia pompás finisének a splitiek nem tudtak ellentállr.i és a 36-ik percben Petkovics beadását Ljubovics kapásból gólba vágja. A közönség lelkesen ünnepelte a győztes teográdi csapatot. SzMTC—Sub. Sport 1:0 (1:0). Bajnoki. Biró: Kocsmár. A mérkőzést a Sport nagy balszerencsével vesztette ei. Az első félidőben hulámzó mezőnyjáték némi Sport-fölénnyel. A 10-ik percben a kék-fehérek kedvező gólhelyzetét Szagmeiszter elrontotta, majd néhány percre rá Tamási lőtt kapu mellé egy tiszta és holtbiztos labdát. A 26-ik percben esett az SzMTC győztes gólja. Srvaka erősen ofseidről indulva, lefutotta a Sport-védelmet és lapos lövéssel megszerezte csapatának a győztes gólt. A második félidőben a kék-fehérek erősen küzdöttek a kiegyenlítésért, a csatárok azonban a kapu előtt lövés helyett •'-tulkom-! binálták a helyzeteket. A mérkőzést' Kocsmár biró vezette. Sombori TK — Síoga 1:0 (0:0). II. osztályú bajnoki. Biró: Drenkovics. A mérkőzés mindvégig váitozatos és I nyílt volt. Az STT a második félidő utolsó pesceiben tizenegyesből érte el a győztes golt. A, sombori c:apat.ban a csatársor, a Slogában a két Gabrics já* téka tetszett. Typograph—Sioga IB 0:0. Barátságos. K'ula: Kulai AC—Sand 1:0 (0:0) Bajnoki. Biró: Orcsics. A Sand, mely Ördöggel megerősödve vette fel a küzdelmet, mindvégig egyenlő ellenfele volt a kulai csapatnak. Á mérkőzés heves, sokszor durva volt, aminek főként a biró az oka, aki túlságosan erélytelenül vezette a játékot, A győztes gólját a második félidő 12-ik percében érte el Schaller révén, aki erősen ofsied helyzetből védhetetlenül helyezte a labdát a hálóba. A gól után a játékot életveszélyes faultok tarkították. A durvaságokban előljártak a kulaiak, akiknek eg-yik játékosa, Sztruk'iics a mérkőzés után inzultálta Ördögöt. Sombor: Amateur—ZsAK 2:2 (1:1). Bajnoki Biró: Csajághy. Az első félidőben a játék teljesen nyílt volt. A somboriak többet, a vasutasok veszélyesebben támadtak. A vezető gólt Haj révén az Amateur szerezte meg a 30-ik percben. A 42-ik percben Schmidt hibájából, Roglics egyenlített. A második félidőben az Amateur erősen küzdött a győzelemért,; a vezetést azonban a ZsAK szerezte meg. Rá két percre kornerből Háj egalizált. Az Amateur nem játszotta ki rendes formáját. Csillag sokat rontott.. Schmidt hátvéd is feltűnő gyöngén játszott. A ZsAK-ban a közvetlen védelem: Dér és Bence, valamint Roglics voltak jók. I Senta: Scntai AC—Bajmokí AC 0:0. II. cszt. bajnoki. Biró: Mazics. Novisad: NAK—OSKV 4:3 (1:2). Bajnoki. Biró: Joksics (Beograd). Egyenlő ellenfelek küzdelme. A NAK góljait Dobi, Lerch és Bcrtók, az OSKV-ét Dudás és Sevics lőtték. Becskerek: Vasutasok—Schwäbische 1:0 ■ (0:0). Bajnoki. Slavia—Kadima 3:1 (3:0). Bajnoki. Obilics—Borac 6:2 (4:1). Barátságos. Beegrađ: BSK—Mask (Zagreb) 2:1 (szombat). A BSK megérdemelten győzött a fáradtan játszó zagrebi csapat fölött. Mask—BSK 2:1. A vasárnapi revánsmérközést a zagrebiaknak erős küzdelem után sikerült megnyerniük. Budapest: MTK—UTE 1:0 (1:0). Az MTK heves küzdelem után Dernkó góljával győzőt':. Fogl II. egy tizenegyest Kropacsek kezébe lőtt. III. kér.—NSC 2:0 (0:0). KAC-BEAC 2:0 (1:0). FTC—Törekvés 1:1 (1:1). Vasas—VÁC 2:2 (2:1). Zugló—BTC 1:0 (0:0). II. osztályú bajnokság: TTC—33FC 2:1 (1:0). MAC-KTE 1:1 (1:0). Ékszerész—KAOE 2:1 (0:0). Postás—UMTE 3:1 (1:1). ETC-BAK 1:0 (1:0). Bécs: Amateur—DFC (Prága) 2:1 (2:1). Szombat. Admira—Hakoah 1:0 (0:0). Vienna—VAC 1:0 (1:0). Simmering—Rudolfshiigel 4:0 (l:0). Amateur—WSC 4:0 (1:0). A szerkesztésért felelős ár. FENYVES FERENC. Nyomatott a kiadótulajdonos Minerva (ezelőtt Bácsmegyei Napló) Nyomda és Lapkiadó R.-T. körforgógépén Suboticán.