Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-12 / 280. szám
1924. október 12, BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal Bolyongás Novisz&don keresztül A gazdasági viszonyok Novisadon is mély szántást végeztek. A bácskai Kanaan kereskedelmi és ipari metropolisa ma a gazdasági pangás fojtogató karmait érzi. A kereskedők kétségbeesetten panászkodnak, a boltok tele vannak árukkal, de nincs, aki vásároljon. Az annyi jogosultsággal megindult ipari fellendülést a nyomasztó pénzszűke derékben kettétörte. Szomorú képet ad a gyárnegyed néma siri csendje. A magasbanyuló kémények hónapok óta nem füstölögnek, a kazánok, ki tudja, már mióta nem voltak befiitve. De a krízis halálaratását «emcsak ezen a téren végezte, mindenütt lelógó fejjel járnak-kelnek az emberek. A még egészén röviddel ezelőtt napróinapra zsúfolt Kraljica Mária- kávéház vendégsora is erősen megritkult. Az American bar a múlt évadban még hangos volt a mulatozók jókedvétől és a barnők énekétől, ma alig tizen-tizenöten néma csendben nézik meg a gazdasági viszonyokhoz hozzásimuló műsort, —• amelyhez legfeljebb egy-cgy törökkávét fogyasztanak. Bor, barital: ccctail, sherry cobbler, pláné pezsgő még csak a bar itallapján —<, de már a vendégek asztalán egyáltalán nem szerepel. Szomorú látvány, ami az eltűnt vigasság helyébe jött. A nemzeti színházat se igen látogatják, noha előadásaik nívósak és különösen az újonnan szervezett operatársulat működése elé van minden okunk, fokozott reménységgel tekinteni. Még a premiereket se látogatják, a reprizeken azonban alig van már valaki A mozik — más szórakozás úgy sincs Novisadon — szintén rosszul mennek. A moziipar különben is világszerte erős visszaesésben van. A pénzhiány itt is erősen érezteti hatását. Berlinben a hires mozivárosban, az összes mozik S0%-a' hitelezői felügyelet alatt állanak. A helybeli Apolloi-, Odeon- és Korzómozik, minden megfeszített és túlhajtott reklám ellenére is, alig tud aktiv •üzletnapokat feljegyezni. A filmek se olyanok már, mint amilyenek még tavaly voltak és amilyeneket a joggal elkényesztetett ízlésű közönség elvár. A nagy filmvállalatokat sem kímélte meg a világnyavalya: a pénzszűke, ők is — spórolnak. A kávéházakban és vendéglőkben mindenfelé zene szól és itt-ott van is kevés közönség, de ha tekintetbe veszszük a számokat — amelyek beszélnek — megértjük, hogy miért sírnak mégis a kávésok és vendéglősök, hisz egy öttagú zenekar esténként 750—900 dinárba kerül, és ha már a Slobodában — amely ma késő virágzását éli — van is egy este 150—200 vendég, ezek legiöbbje mégis csak feketekávét iszik és kétszázszor 3 dinár (amibe egy kávé kerül), ez még mindig csak 600 dinár összbevételt jelent. A zene pedig maga kilencszáz dinárba kerül. Semmihez sincs kedvük az embereknek. Pár hete lelkes természetbarátok turistaegyesületet alakítottak, hogy vasárnaponként bebarangolják a szomszédos Fruska Gora festői szépségű hegyeit, hogy onnan gyönyörködjenek a természet áldásaiban. Alig 4—5-nek, ritkán 8—10-nek van kedve a Venác-ra felmenni, ahonnan páramentes szép napokon Beográdig lehet ellátni és szabad szemmel is látható a Száva kacskaringós ezüst csikja, amint a Kalimegdán alatt a szürke Dunába-ömlik. Az emberek tele Vannak gonddal. Nincs kedvük a hegyekre felmászni, hogy . onnan lássák, milyen szép itt lent. Ök tudják, hogy ez csak megtévesztés, optikai csalódás, mert itt lenn igazán nem szép — az élet, hanem küzdelmes, göröngyös és utálatos. Egyetlen üzem, ami most a fénykorát éli: a korzó. Mondhatni, nagyvárosi ott az élet. Szebbnél-szebb nők, asszonyok és leányok, férfiak és serdülő ifjak, öregek és fiatalok elözönlik a korzót, amelyen szinte életveszélyes ilyenkor járni. Mindenki odatódul. A szép nők, — akikből túltermelés van — odavonzzák a jeunesse d’oréet is és igy ez az üzem virágzásának magaslatán van. A korzón apró, ártatlan, néha kevésbé ártatlan flirt-ek szövődnek, amelyek hol jól, hol kevésbé jól, néha, pláné házassággal vagy válóperrel Végződnek. Majd kifelejtettem, a korzóiizemnek erős konkurrense van: sehol széles e világon nem 1 nzik a pletyka annyira, mint a mi keuves, de szomorú, kis városunkban. Ez valósággal nagyüzemmé nőtte ki magát. A pletyka csataterén néha elhull egy pár áldozat, de azért a pletyka tovább virul, mint a futórepke és sokfelé ágazódik el. így él, ha életnek lehet nevezni, a kis város és akik benne robotolnak, verejtékes, gondterhelttől ráncolt homlokkal törik a fejüket: mi lesz holnap?.: Ki tudja ezt megmondani? A holnaputánnal pedig ki törődik ma? M. J. TERE-FERE A szovjeikövetrw bevonul Krisztiániába. A forradalom egyáltalán nem szakit a diplomáciai külsőségeivel. Kollontai urhölgy, »kegyelmes aszszony«, ki az orosz Szovjetközíársaságot képviseli a norvégiai király előtt, teljes és feltűnő pompával vonult be a csodaszép, krisztiániai palotába, hogy átadja megbízólevelét. Ódon, velencei köpeny borította termetét, kacér fejét takaros süveg födte, bokája finom volt, tekintete, járása azonban, mint illik ünnepélyes, öntudatos. így írják le a szov.ietkövetnőt (nem követnét) az újságok. Kollontai urhölgy férje Gjenko, volt tengerész, ma már nem egyéb, mint a »követnő ura«. Különben a követnő, ki a régi rendszerbeli magasrangu tisztnek a leánya, már a forradalom előtt is forradalmár volt, már akkoriban látogatta a moszkvai kávéházakat és társaságokat, melyekben előkészítették a revolúciós Aztán, hogy a forradalom győzött, a népgyülésre császári páncéloshajón ment s a matrózok annyira meglepődtek szépségén, hogy elkáprázva csaknem térdre rogytak. Ekkor kezdődött pályafutása. Most Krisztiániának egyik legszebb palotáját bérli, itt fogadja a norvég értelmiség szinejavát, melyet bundái, ruhái, utolsó divatu kalapjai máris meghódítottak. Nincs az a »burzsoá«-aszszony, ki versenyre kelhetne vele. * Mi arák? Nem arról a beharangozásról van szó, mely hetente bejárja a világsajtót szinte unalmassá is vált; hogy a rák gyógyítását »ismét« föltalálták. Kevesebbről van szó, tehát többről. Eiliás Barker, angol orvos, a Fortnightly Review szeptemberi számában közli búvárkodásának eredményét, mely a tudományos világban méltó feltűnést kelteti. Fejtegetésének menete ez: A tudományos eszmény természetesen az lenne, hogy fel kellene födözni a rákokozó mikroorganizmust, elszigetelni s utatmódot találni megsemmisítésére, anélkül, hogy a betegnek árthatna. Csakhogy ez a módszer sok esetben még akkor sem sikerült, mikor ismerték a kórokozó baciliust, mint a gümökór bacillusát, melyet Koch már 1882-ben íelfödözöít. Másrészt sok betegséget leküzdtek a betegség okozójának ismerete nélkül is, igy a fekete himlőt is, melynek gyógyítására tudatlan tehénpásztorok jöttek rá. Ha ily nyomon, tapasztalati alapon haladunk, ezt mondhatjuk: A rák a civilizáció betegsége. Már az ókorban nagyon elterjedt a legműveltebb népek közt s ma is a városiak, gazdagok nyavalyája. Sokkal inkább szedi áldozatait a jóltáplált és tiszta, mint az éhező és tisztátlan népek között. De vájjon mi lehet az oka? Olykor látjuk, hogy keletkezik. Némely esetben rákot okozhatnak a Röntgen-sugarak, a rádium, s egyes vegyi mérgek, az arzén, anilin, kátrány stb., tizenöt, húsz, huszonöt év múltán is, de csak úgy, ha kis adagokban kerülnek a szervezetbe. A rák tehát — ezt következteti az orvos — krónikus mérgezés utján áll elő, azokból a mérgekből, melyeket a városi lakosság kis adagokban, apránként nyel el. Fontos elésegitőie lehet az is, hogy a városiak jórészt főzött ételeket esznek, melyekben tudvalévőén nincs a mi újonnan ismert titkos éltetőnk, a vitamin. Nézete szerint a rákot ez a két körülmény hozza létre: a krónikus mérgezés és a vitamin-hiány. Föltevését számos szembeszökő esettel igazolja, melyet hosszú orvosi gyakorlata alatt tapasztalt s fölszólítja orvostársait, szóljanak hozzá cikkéhez. Nekünk egyelőre azt a tanácsot adja, hogy sok nyers gyümölcsöt együnk, héjastói, rozskenyeret, májat, általában olyan eledeleket, melyek vitamint tartalmaznak. ★ Miért lett Pirandello fascista? Luigi Pirandello, a mai Olaszország előkelőbb szelleme, a külföldön is ismert és ünnepelt drámairó belépett a fascistapáríba, most, mikor mindenütt döngetik a íascizmus fellegvárát. Meglepő elhatározását következőkép okolja meg: — Mindezt egyetlen szóval magyarázhatom és ez: — Matteotti. Az a szemérmetlen iizieteskedés, melyet a képviselő holttestével végeztek, az ö hullájának kihasználása, minden lázitó következményével együtt, valamint a hazugságok, a csalárdságok tömege s az a részben sikerült kísérlet, hogy a íascizmus történelmi jelentőségéből lerángassák a politikai rosszhiszeműségig és annak a világos átértése, hogy az országom veszélybe dűl, ha e kuruzslók kezébe kerül: ez birt arra, hogy szint vallják. Aztán igy fejtegeti álláspontját: — A fascizmus rokon volt az én bölcseletemmei, mielőtt megszületett volna, amennyiben tagadja a Föltétien fogalmát és azt vallja, hogy állandóan káprázatokat kell alkotnunk, folytonosan uj célokat kell kitűznünk, hogy a sohasem elérhető Igazsághoz megérkezzünk. A fascizmus azt hirdeti, hogy egy nép élete nem dermedhet meg egy formában, mely azért mert forma még nem élet, a fascizmus formát alkot magának és reákényszeriti azokra is, kik erre nem képesek, hogy minden erőt egyesítsen. Olaszország uj céljairól ezi mondotta: — A mai válság csak úgy oldódhat meg, ha lerázzuk magunkról a különböző pletykákat és rágalmakat, elnémítjuk az ellenfél sajtóját, vagy legalább is hasonlóan fölfegyverzett fascista sajtót alkotunk, bezáratjuk a képviselőházat, mely fölösleges, kártékony intézmény és ellentétben áll az Állam fascista fölfogásával, újjászervezzük a szenátust, melynek a szakemberek és legelőkelőbb hivatalnokok együtteséből kell állania, szóval siettetjük mindannak a fölszámolását, mely az Államban halott és csak zavart okoz. így beszél Pirandelli . . . itt Japánt mese az igazságról. A régi japáni mesék nagy kincstárából megint kiástak egyet, mely eddig ismeretlen volt számunkra és ■ csak most jelent meg egy angol könyvben. Ősrégi mese, Yurishima irta, de annyira finom, bölcs és friss, hogy nekünk is érdemes megismerkednünk vele. At utolsó tündér Lótuszvirág volt, az Igazság tündére. Egy napon az álmok kertjében bolyongót és itt egy árvalányra bukkant, Teavirágra. Annyira szépnek találta, hogy elhatározta, fölneveli őt átadja varázshatalmát, bübájosságát. Mikor Teavirág tizenhét esztendős lett, próbára tette őt. — Anyám, — mondta Teavirág a tündérnek — miért szeret Százszorszép és Mandulafavirág táncolni, beszélgetni a fiatalemberekkel. — Várj hat hónapot — válaszolt Lótuszvirág. Hat hónap múltán aztán Teavirág találkozott ezekkel a leányokkal, akik sir-, tak, mivelhogy elhagyták őket a vőlegényeik. — Minden férfi ilyen csalfa? — kérdezte Teavirág. —; Sejtettem, hogy ezt kérdezed — felelt a tündér. Vedd ezt a tükröt s benne meglátod mindazokat, kik szerelemről beszélnek neked, milyenek lesznek egy esztendő muiva. Másnap egy tiszt táncolni hívta Teavirágot s mihelyt leült vele egy padra, arról beszélt, hogy ő lenne a legboldogabb ember, ha elfogadná szerelmét. , Teavirág kivette tükrét és látta a tisztet, amint a tiszt csak fegyvereivel, hátaslovaival törődik, s nem foglalkozik asszonyával. — Köszönöm — kacagott a lány s elszaladt. Aztán egy másik ifjú jelentkezett, ki kastélyt, szőnyegeket, hintókat s lakájokat Ígért. Teavirág ismét előkereste tükrét és iátta, amint a törvény embere elviszi bútorait, urassági hintóit, minthogy az ura minden pénzét elkótyavetyélte. Teavirág erre elszomorodott. Egyedül gubbasztott otthon egy gyönyörű májusi napon is, amikor a szabad mezőn táncoltak, kacagtak a leányok és fiuk< Szeiiditett kis madara egyszerre elröppent kezéből a közeli erdőbe. Egy vadász hozta vissza neki, csinos és fiatal és igy szólván hozzá: — Mit adsz nekem Teavirág ezért a madáréit? A lány kezet nyújtott, aztán fésülködő asztalához lépve a földre dobta a tükröt és összetörte. j — Ezt adom. Nem akarom tudni, micsoda szenvedés vár rám a pillanat boldogságáért. Ez a tükör rossz barátom volt. Mert mindig csak az igazságot mutatta. És nem tudott sohasem hazudni . , .. ★ Wagner temploma. A bayreuthi színház, a német művészet e temploma 1914 julius 31-én, pont éjjel tiz órakor csukódott be (akkor már háború volt) a szerelem s a keresztény irgalom dicsőítésével, a Parisifal harmadik felvonásával. Pont tiz évre nyílt meg újra 1924 julius 22-én a Mesterdalnokokkal. A német nép legelőkelőbbjei i jöttek össze ez ünnepélyes megnyitásra, tudatában annak, hogy milyen jelentőségű Wagner színházának kaputárása. Kevéssel a harmadik felvonás vége előtt a közönség, mely pusztán németekből állott, minthogy az idegenek jegykérelmét nem vették tekintetbe, nyugodtan és ünnepien felállt, állva hallgatta végig Hans Sasch utolsó jelentős szavait s mikor a függöny legördült és a lámpák kialudtak, egyszerre rázendített mindenki a »Deutschland üder alles« kezdetű dalra. Aztán csöndben, a legkisebb tüntetés nélkül eltávoztak, hazamentek. Bármennyire is nyugodt és öntudatos volt ez az érzelemnyilvánitás, a német szellemek legkitűnőbbjei helytelenítették, s elsősorban a színház igazgatósága, mert ellentétben állott az intézmény hagyományaival és minden politikától mentes szellemével. A következő előadásokon nem is volt semmiféle tüntetés. De a színházon a rendelkezések ellenére még mindig a német lobogó lengedez, a fekete-fehér-piros. * A szappanig. Régi megállapítás az, hogy a szappany a műveltség fokmérője. Erre most mulatságos példát i$éz egy francia újság.
