Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)

1924-09-13 / 251. szám

2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 szeptember 13. niszteri rendeléiét nem respektálják. A szükséges lépéseket ezirsny­­ban már a napokban megteszi a Német Párt, mert attói tart, hogy ennek a rendeletnek az elszabo­­t^iésával ebben az iskolaévben «— miután a beiratások már nagy­részt befejeződtek — nagyon sok gyermeknek isméi lehetetlenné teszik azt, hogy anyanyelvükön tanulhas­sanak. Aláírták a jugoszláv-osztrák optálási konvenciót A külügyminisztériumban pén­teken délelőtt aláírták az optálók ügyében Ausztriával megkötött egyezményt. A konvenciót az SHS. királyság részéről Ribarzs Ottokár meghatalmazott minisz tér, osztrák részről pedig Hoffin­­ger beogradi osztrák ügyvivő és dr. Ruber Ignác szövetségi kor­mánytanácsos Írták alá. Marinkovics külügyminiszter hazaérkezett Beogradba pénteken este meg­érkezett Géniből Marinkovics kül­ügyminiszter és Sumenkovics ke­reskedelmi miniszter. Az SHS. királyság delegációját a népszö­vetségi ülés további tartama alatt Kumanudi Koszta képviselő, volt pénzügyminiszter fogja vezetni. A minisztertanács ülése A minisztertanács pénteken este öt órától fél kilencig ülést tartott. Az ülés elején különböző kineve­zésiek ügyével foglalkoztak a bel­ügyminiszter, a szociálpolitikai, közlekedési és igazságügyminiszter referátuma alapján. A határozato­kat nem közölték a. nyilvánosság­gal. Ezenkívül tizenhat millió di­nárt szavaztak meg a Szerbiát ■Montenegróval összekötő ut kiépí­tésére, amely Andrijevicén halad keresztül. Háromnegyed nyolckor Kaland Irta : Vándor Iván Az erdő egyszerre egybefonódott, sürü lett és sötét. Egy páfránnyal bo­rított szakadék ölében halk suttogással bujkált a patak. Az egyik fenyőfa ki­terjesztett karján egy kis mókus hin­tázott, aztán merész Ívben átdobta ma­gát a szomszéd ágra. A nap keresztül tűzött a lombtengeren és itt-ott, mint elszórt brilliiáns, hevert a földön a fény. Az érett málna a part cserjéi kő­ikül mint egy-egy szájacska kandikált elő. Egyszerre valami furcsa nesz szál­lott. Mintha ember vagy állat törtetne keresztül a sűrűn. Aztán újra csend lett, majd megint roppant az ág és va­lami nyugtalanság suhant az erdőn ke­resztül. Anna, egy mohával borított sziklán ült és veszekedett az életével. Minden­re haragudott és haragudott magama­gára és szerelte a testét. Formái hi­bátlanok voltak, bőre tiszta, arca min­denütt érdeklődést ébresztett. Hiány­zott belőle minden erősebb szin és lei­kéből minden erőszakos vonás, tíe va­lami rejtelmes sugárzott belőle: a te­kintetéből, a mozdulatából és a halkan csengő nevetéséből, ami hozzávonta az embereket. De most valaki elment tő­le. Megtört a varázs, és elment. És An­na meggyülölte a testét, mert nem fe­hérebb, nem izzóbb, nem vágyóbb és a lelkét, mert nem csodálatosabb, nem mélyebb, nem vonzóbb. Úgy képzelte, csúnya lett. Sápadt és fénytelen sze­mű. Úgy képzelte, a szája nem- piros és két keble elvesztette büszke formá­ját. Minden báját, szépségét, erejét két férfiszem csillogásából, látta, ismerte. És ez a két szem most másfelé for­dul. Nem Miklóst vádolta ezért, hanem saját magát. Csúnya lett, gondolta és keservesea sírt. megjelentek a minisztertanácson Marinkovics Voja külügyminiszter és Sumenkovics kereskedelmi mi­niszter, akik este érkeztek meg Géniből. A külügyminiszter röviden referált a Népszövetség tanácsko­zásainak lefolyásáról és az európai államférfiakkal Géniben folytatott megbeszéléseiről. Szombaton dél­előtt a külügyminiszter meg fog je­lenni a király előtt, hogy beszámol­jon a genfi tanácskozásokról és csak ezután fog részletesen referál­ni útjáról a minisztertanácsnak. A bolsevik! Moszkva parancsnoka Elkészült a vádirat Pogonyi Antal újságíró ellen Budapestről jelentik: Ez év tava­szán a rendőrségnek tudomására jutott, hogy Pogonyi Antal egri új­ságíró sürü egymásutánban levelet kap Oroszországból. Figyelni kezd­ték a leveleket, amelyekről kiderült, hogy Kun Béla gépirónője. Csircs Kriszta írja őket Pogonyinak. A szerelmesen szóló sorok mellett hű­ségesen referál a moszkvai állapo­tokról és érdeklődik az itteni és bé­csi kommunista propaganda felől. Pogonyi Antalt március 10-én le­tartóztatták. Később a budapesti ki­rályi ügyészség Markó-uccai fog­házába került, most is ott van. A megindított nyomozás és vizsgálat teljesen világosságot derített a vi­déki újságíró nem mindennapi kar­rierjére. Pogonyi mint hadapród­­jelölt őrmester 1915 májusában orosz fogságba jutott. 1920 január­jában. amikor az orosz vörös had­sereg elfoglalta Krasznoiarszkot, belépett a vörös hadsereg kötelékébe tartozó nemzetközi brigád politikai osztályába, mint politikai munkás. A politikai munkások feladata volt a kommunista-párt magyar szövegül jegyzőkönyveit orosz nyelvre, az orosz vörös újságok cikkeit pedig agitációs célból magyarra fordítani. Ezeket a magyar szövegeket aztán a magyar hadifoglyok köréből to­borzott legénység előtt felolvasták. Ezt a munkát végezte Pogonyi is egészen 1920 május haváig, amikor egy aranyszállitmány kíséretével Kazánba vezényelték, ahol az ottani Mi marad az életéből, ha Miklós el­megy? A lemondás gyönyörűsége? Megborzongott. Az erdő élt buján, szí­nesen, zölden körülötte és tiltakozott minden ellen, ami lemondás, elfeledés, halál. Pár lépést tett, aztán megint megál­lóit. Egy ismeretlen kerülgette, hol há­­tamögött, hol oldalt: a félelem. Mene­külni szeretett volna, de merre? Ki akart kerülni valakit, de kit? Futni, de hová? A völgybe, hátha karjába fut an­nak, kitől menekülni akar. Vissza a csúcs felé és ha fent, a napos tetőn várja a veszedelem? A félelem meg­nőtt benne és megzavarta egészen. Nem mert indulni és nem mert marad­ni. Végre összeszedte magát és futni kezdett a forrás felé. A fordulónál elébe bukkant egy em­ber. Nagyszál férfi volt, sötét nézésű és vöröshaju. A forrásra hajlott és markából ivott. Mikor észrevette An­nát, felegyenesedett és meg törülte szá­ját. — Adjon Isten. Keresztbe állott az utón, hogy nem lehetett elkerülni. — Adjon Isten, — válaszolt Anna és habozva megállóit. Nem tudta vissza forduljon-e, vagy a mellékösvényre térjen. Az idegen mereven állott előtte és megnézte tetőtől talpig. Valami gúnyos udvariasság költözött az arcára, mely sajátságosán halvány volt, mint a hold. Egyik meztelen karjával a kövekre tá­maszkodott. Érre a karra egy kék szív volt tetoválva és a szív közepére*egy évszám. Anna el akart menni mellette, :de az idegen, nem lépett odébb, és így kellett állniok szemtől-szembé a csend­ben, az elhagyatottság közepén. — Kérem szépen — hebegte Anna. Az idegen nem mozdult. Most levált tekintete az Anna arcáról §s körüljárt Kommunista Könyvtár főkönyvtáro­sának nevezték ki. A könyvtárosi ál­lást Pogonyi 1921 junius haváig töl­tötte be. amikor is a Kazánban léte­sített politikai pártiskola gazdaság­­politikai előadója lett az akkor már nagynevű fiatalember. A pártiskola feladata agitátorok kiképzése volt, akiket az iskola végeztével Magyar­­országba küldöttek. 19?1 október havában Moszkva azt a megbízást adta Pogonyinak, hogy menjen Bécsbe és állion a bé­csi magyar kommmista-párt ren­delkezésére. . Pogonyi 1921 október 18-ika körül hamis névre kiállított útlevéllel elhagyta Oroszországot és Berlinbe, majd Düsseldorfba uta­zott. hogy az ott és a város környé­kén dolgozó szépszámú magyar munkásokat egy kommunista cso­portba szervezze. Ez sikerült is. Megalakította a düsseldorfi magyar kommunista agitációs csoportot. 1922 februárjában Pogonyi hamis útlevéllel Magyarországba érkezett és Egerben lakó szüleinél telepedett meg. Hazaérkezésének főoka az volt, hogy Moszkva abban a hi­­szemben van — mondja az ügyészi vádirat — hogy Magyarország po­litikai életében küszöbön áll a for­dulat és ekkor minden kommunistá­nak Magyarországon a helye. Az ügyészség most készítette el Pogonyi Antal ellen a vádiratot, a melyben az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irá­­' nyúló bünteti vádját emeli ellene. A szabadkőmüves-páholy visszakapja székházát Zavarok a lefoglalt elemi iskolák körül Evek óta érezhető már Szuboti­­cán az iskola-épületek hiánya, ami­nek következtében az elemi iskolák tanulói csak félnapos oktatásban ré­szesülhetnek többnyire egészségte­len tantermekben összezsúfolva. A helyzet a tavalyihoz képest még rosszabbodott, mert az idén két ele­mi osztállyal több nyílt meg. mint amennyi tavaly működőit, a rendel­kezésre álló tantermek száma pedig csökkent. Legutóbb már irtunk arról, hogy az Alekszandrova-uccai íelsőleány­­iskolából kilakoltatták a magyar elemi iskolát és azt a külvárosi sötét Galamb-iskolában helyezték el, ahol a magyar gyermekek csak félpapos oktatásban részesülnek, a belváros­ban levő kétemeletes iskola-épület pedig — amelyet már régebben a vámhivatalnak bocsátottak rendel­kezésére — még mindig üresen áll. Pénteken azután a városi hatóság még egy iskolaépület lefoglalásáról szerzett tudomást. Pénteken délelőtt ugyanis egy népes alsó-csikériai küldöttség kereste fel Gyorgyevics Dragoszláv főispánt és Malagurszki Albe polgármestert, akiknek előad­ták. hogy az alsó-csikériai elemi népiskola épületét a határ mentén szolgálatot teljesítő pénzügyőrök foglalták el és igy a csikériai tan­köteleseknek naponta kétszer óra járásnyira kell a legközelebb eső iskolába gyalogolni. A küldöttség kérte, hogy a város vezetősége ezt a sérelmes állapotot változtassa meg és adja vissza az iskolát ere­deti rendeltetésének. Á küldöttség távozása után a Bácsmegyel Napló munkatársának alkalma volt beszélni Malagurszki Albe polgármesterrel úgy az alsó­­csikériai. mint az üresen álló Alek­szandrova-uccai iskola ügyéről, amiről Malagurszki polgármester a a fák közt és az utón. Valamin töpren­geni látszott. Anna megborzongott és kendője alá rejtette kezét. — A gyűrűmet akarja, — gondolta. — Szólni kell hozzá, mondta magá­ban. Lehet, hogy hülye ez a rettenetes emberszobor és bizonytalan hangon megszólította: — Ez az ut vezet a faluba? — Ez — hangzott a válasz. Különös, nyers hangja volt. — Maga hová megy? — kérdezte az idegentől egyszerre erős hangon. — Az erdőbe. — És honnét jön? — Munkából. Kaszáltunk a réten. — Milyen volt a termés? — Semilyen. Agyonvert mindent a jég. Sajátságos, unott kifejezés ült az ar­cára. A keze megmozdult. Mintha ma­darat akarna fogni röptében. Anna azt gondolta: , — Odaadom neki a gyűrűmet ma­­gamtul. Akkor elereszt. — Isten áldja meg —< mondta és egy lépést tett előre. Az óriás megmozdult. Nagy . keze előrelendült és mint egy ragadozómadár, lecsapott az Anna kar­jára. — Ne siessen. — Barom, Eresszen el. — Majd mindjárt. — Van pénzem és odaadom a gyű­rűmet. Az sokat ér. — De te még többet. Nem kell kia­bálni. Ne félj, én finom ember vagyok. Értek az ürmökhöz. Katona koromban ■sok szép kisasszonyt ismertem. De te szebb vagy, mint azok. Becsületemre, ■te a legszebb vagy. — A gyűrűm kövének csodálatos a tüze. Vagyont ér. Esküszöm az élő is­tenre. hogy nem fogom kerestetni. — Se koldus nem vagyok, se rabló. Anna íelsdkoltott, A paraszt feléje hajolt és érezte forró leheletét. — Csendesen — mondta mély torok­hangon. Anna úgy érezte, erős, durva ujja belemélyed a húsába és vérig sebzi karját. — Katona — hebegte irtózattal, — most nem ellenséges országban vagy. Most itthon vagy. itthon garázdálkodni nem szabad. Földönfutó leszel, ha bűnt követsz el. Katona ne énreám, a ma­gad életére vigyázz. — Szép nő vagy. Hiába, a szép nő­ket nagyon szeretem — nevetett. Fütty hasította keresztül a csendet. Az erdő megelevenedett, üyerekhang csicsergőit, asszonykacagás és iérii­­szók röpködtek. A durva kéz lebom­lott az Anna karjáról és a katona, mint egy menekülő vad eltűnt a páirányok között. Anna futni kezdett. Amint hazaért, megmosta homlokát és kezét hidegvízben. A tükörben fi­gyelmesen megnézte magát. Csak­ugyan szép? Újra szép? Vagy csak azért akarta, mert asszony és mert egyedül voltak a rengetegben ketten, két kivert állat: egy nőstény és egy him? Most már mosolygott a tükörbe és gyönyörködött a válla formájában és Miklósra gondolt. Közben az óriást is látta, amint a forrás szikláira támasz­kodik tetovált karjával és holdszinü arcát felemeli hozzá. Az izgalma las­san elpárolgott, mint a mámor. A fáradt­ságtól elbágyadt teste és a gyors moz­gástól kellemes meleg járta át. Lefe­küdt a divánra és behunyta szemét. Miklóst látta és a rettenetes óriást. Az­tán ■ a kettő egybefonódott és az óriás Miklós arcát viselte és Miklós olyan vörös volt és rettenetes, mint az óriás. És Annái egy édes bizonyosság járta át: hogy szép és még minden az övé le­het'és boldogan, elégedetten súgta iéí­­álomban: —. Nem a gyűrűmet akarta,...

Next

/
Thumbnails
Contents