Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)
1924-08-24 / 231. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 11. oldal. A modern halál-probléma' Ma idegen helyre érkezel, állj meg a fényképészek kirakatai előtt és csendesen szemlélve az élettelen képeket, megtudhatsz egyet-mást, amit nem tudhatnál meg abból, ha az élőket nézegetnéd. A fényképezés ünnepélyes aktus, ahol- az emberek ki akarnak tenni magukért és ahogy a fényképészhez: a legjobb ruhában mennek, a fényképezőgép előtt isi a legjobb arcukat veszik magukra; és érdekes dolog megtudni azt, hegy hol milyen arc imponál. Vannak helységek, ahol boros üveggel á kezükben, kiíent bajusszal állnak meg a legények — Becsben a fényképész kirakatokban nagyjában három érdekes típust látni: félmeztelen nőket, erősen mozi hatás alatt elmélyedő arcot utánzó ifjakat és tányérsapkás diákokat, utóbbialkat többnyire csoportosan. (Vannak persze más képek is, de ezek mindenütt egyformák.) Már most abból kell kiindulni, hogy az élet minden jelentősége összefügg és meg kell keresni az összefüggést a fényképész kirakatok, a csőd miatt bezárt üzletek, a változatlanul zsúfolt kávéházak, a munkanélküliség, a politika sfb. között. Ezt’mind egyenként mindenki a maga számára megcsinálhatja és érdekes eredményekre fog jutni. Itt azonban egy másik kirakatokról legyen szó, ami még a fényképészkirakatnál is érdekesebb, a könyvesbolti kirakatokról. Egy nagyváros könyvkirakatai a világ szellemi arcának a fényképei, csak érteni kell hozzá, a szétfutó sokság egybeíogásához, egy arcba látásához, ami persze nemcsak a szem tevékenysége. Az ilyen könyvkirakatok úgy viszonylanak a napilapokhoz, mint a fényképészkirakatok az eleven emberekhez. Emezek pillanatnyiak, a pillanatnyi felszint mutatják; amazok a pillanatnyiban az általánost, a pillanatra jellegzetest, a változó helyett a változtató háttért. Erotika és mágia: ez a jelszava a könyvkiadóknak és öröme a könyvkereskedőknek. Paracelsus, Pietro Aretino, Swedcuborg, Hugo Bettaner, Rudolf Steiner, Ovidius, Des Kussbuch, és — a címek nem fontosak — sok, sok antroposophus, theosofus, ezerévelőttiek és maiak a legtarkább egymásmellettiségben. Ezenkívül vannak könyvkereskedések, amelyek kizárólag okkultizmusra és spiritizeiusra specializálták magukat. Továbbá ezenkívül három erotikus van ma Becsben, mind a háromról azt mondják, hogy kitűnő üzlet. (Bettauers Wochenschrift, Ich und Du, Adam und Eva). Még továbbá ezenkívül Bécsben a rendőrség 'rendeletet adott ki a grapholc-gusok, kártyavetők, jövendőmondók, astrologu&pk ellen; hogy ez szükségessé vált '— ennek jelentőségét — csak akkor tudhatja kellőképpen valaki, ha a könyvkirakatok előtt állva sikerült neki az a bizonyos arcmeglátás. Ezt a káoszt elrendezve, minden darabjának a helyét, mint egy-egy markáns arcvonást, felismerve a kirakat ablakon keresztül a modern ember arca néz rád; az ember arca, aki nem találja a helyét önmagában, akinek számára egyéni élmények által vált problematikussá a saját léte. Meglehetősen eltorzult arc: a háború és a forradalmak formálták; kiábrándult és ábrándokra szomjas, nem veszi komolyan önmagát és senkit és semmit se tud teljes meggyőződéssel csinálni, minden igen mellett árnyékul követi a nem és mégis él és élvezni akar és mögötte, körülötte, benne egy rettenetes üresség: a félelem, hozzáteszem mindjárt: a halál félelem. Az ember csak attól fél, amit nem ismer .A vallásos embernek ismerős a halál; a halál jegyében van csak értelme az életnek. Ha a halál az érthetetlen, üres, semmi: akkor annak akkora árnyéka van, hogy az élet epizódja is elvész alatta ugyanabba a sötétségbe. Hogy a halál micsoda — attól függ az élet micsodássága, mint ahogy a kontúrok szabják meg a kép alkatát. A háború előtti emberiség se épugy mint a mai nem értette a halált; a halál egy természeti igazság, amely ellenkezik a 1924 augusztus 24,_______ feltétlen állandóságot követelő lélek igazságával. A középkori katholicizmus volt az európai emberiség életében az egyetlen hatalmas békekötés, egybebékíiiés ej kétféle igazság között. A renaissance, a feivilágosodás, a természettudományok kora ezt az egységet két egymással mereven szembenálló igazsággá repesztette. De mégis, egy nagy külömbség volt a háború előtti és a háború utáni ember halálhoz, illetve életéhez való belső viszonyában. A háborúval kezdődött cl a tartós tömeghalál, az egyéni élet értékének teljes megszűnése. És ahogy milliós tömegben nem lehetet egy embert valakinek, aki a tömegén kívül van, megtalálni, hanem csak egyetlen óriási masszát lát; az történt az egyes emberrel, aki a saját életével vágyaival valóságban, lelkében sose teljesen együtt nem lehet egy milliós tömeggel, ez az egyes ember kétségbeesett saját életének, az egyéni életnek értéke felett, mert az ő szándékait, az ő akaratát sehol se tudta döntő tényezőként felfedezni, csak a tömeget látta és éreznie kellett, hogy az ő lelke csak szubjektív csalódás, a valóság: a tömeg. Én a katona, ha én meghalok csak’ én tudom, hogy nem egy katona, hanem én — a világ, egy egyszeri, megismételhetetlen valóság vész el. A háború utáni emberiség nem kapta vissza az egyéni élet értékének tudatát. A kapitalizmus az egyén jogainak proklamálásávai indult és eljut mai fokán a "forradalmi állapotba, amikor ellenségei fis csak osztályokról akarnak tudni, mint í értékteremtő tényezőkről. Az egyén icsak annyiban fontos, amennyiben íjmunkás, illetve bajtárs. És a szegény legyén, aki nem tudja megcsinálni az I ugrás t, hogy önmagái az égből nézze, lahol osztályokról nem tudnak, csak lel- Ikékről — itt marad elhagyatva a tömeg Isivatagában; és a mágia vonz, a mágia p feltámad, mert a világ és az én egymástól idegen valóságok. A tömeg ellen harcol az egyén; a tömeg ellen, amelynek ő is tagja, melyet egyének alkotnak és amely függetlenné válik az öt alkotó egyének szándékaitól, saját törvényszerűségei lesznek és szorít, mint valami láthatalan varázsgyürü. A harcban, mindenki önmagának is ellenségévé válik, mert a láthatalan tömeg ellen harcolva önmaga ellen is1 küzd. Az erotika nem is akar megoldást hozni ebben a harcban; a mágia pedig nem fog, mert csak annyit tesz, hogy az egyént önmagával gyötrődő harca elöl idegenbe csalogatja szellemek és titkos erők közé. A modern halál-probléma megoldása azonban csak a megfordított utón lehetséges: ha az egyén nem kimenekül magából, hanem önmagának, mint abszolút értéknek, megint birtokába. jut. Enélkül a tudat nélkül az ethika helyét szükségképp az erotika foglalja el, mely jól megiér a legmisztikusabb megismerések mellett is. Sinkó Ervin. IV. Kárain Újvidéken tudta meg a hatos háziezred pécsi lázadását 1918 április 18-án történt a pécsi békeforrongás .amelyet a K. u. K. katonai büntetőtörvény »katonai lázadásának minősített és fegyveres túlerővel vérbe fojtott. A katonai ügyészség gyorsan és »jól« működött és a a hadbiróság a vádirat alapján több katonát főbe is lövetett. Az újvidéki 6-ik cs. és kir. gy. e. katonái, akik akkortájt Pécsett teljesítettek szolgálatot, ezen a történelmi április 18-án elsőknek tüntettek a béke mellett, ami egyúttal tanuságtétel volt arról is, hogy a k. u. k. Armee fegyelme nemcsak meglazult, de fel is bomlott és már maga a katonaság is kifejezést mer adni elégedetlenségének, amely érzés akkor már millió és millió polgár szivében erősen lobogott. A »lázadás«-nak minősített béketüntetésről persze a háborús cenzúra egyetlen betűt sem engedett megírni és a külföld is csak hetek múltán tudott meg egyet-mást és mert a külföldi lapokat sem engedték be hozzánk, a pécsi »lázadás« hét lakat alatt őrzött titok maradt, csak ép Újvidéken, — lévén a 6-os ezred újvidéki háziezred, — terjedt el a hir. A. szabadságra hazaérkezett katonák mesélték cl, mi történt. Annyira titkolták ezt a pécsi esetet, hogy még Károly király sem tudott róla. Három nappal a pécsi vérfürdő után Károly király, mint ismeretes, a bolgár cár és a török szultán látogatására Szófiába és Konstantinápolyba utazott. Útja Bad énből, — a főhadiszállásról, — Budapesten, Szabadkán, Újvidéken át vezetett. Lefelé utaztában a király kiilönvonata éjjel haladt át Szabadkán és Újvidéken és az újvidéki pályaudvaron csak az ideges Pamlényi Gábor határrendőrfőtanácsos Lohengrinköpenye és Payerle Nándor újvidéki rendőrkapitány és kirendelt nagyszámú rendőrlegénysége volt látható. Négy-öt nappal utóbb jött vissza a király vonata. Ugyanazon az útvonalon, mert más útvonal nem is volt lehetséges. A menetrend szerint a király vonata Újvidékre déidiszruhás, fehér keztyüs legényei, de a város úgynevezett honorációi is hivatalosak voltak. Hivatalos bemutatkozás volt tervbe véve. Amikor a vonat berobogott, husz-harminc notabiiitás várakozott az első osztályú váróterem előtti pályatesten. Elől a vonat sínpárja mellett csak . gróf Chottek Rezső és, neje járt fel és alá. A grófné kezében hatalmas virágcsokor, amelyet a királlyal utazott Zita királynőnek kellett volna átnyújtani. A vonat megállt. A király. — persze, »ruganyos léptekkel elsőnek szállt ki a kocsijából és eléje sietett a Chottek grófi házaspárnak, Chottek Rezső kezét melegen megrázta, a grófné kezét megcsókolta és a grófnőt a királyné kocsijához vezette és oda besegítette. A királyné már a kocsi lépcsőjéig eléje sietett üdvözlésére jött vendégének, aki Chottek Zsófia, Ferenc Ferdinand néhai felesége révén rokonságban is volt a királyi családdal. A király az alatt karonfogta a grófot és: vele a vonat előtt néhányszor fel és alá sétált, szinte tudomást sem véve az üdvözlésére megjelent és meghívott előkelőségekről. Csak amikor Jakabffy főispán felkereste a király vonatán utazó gróf Zichy Aladárt, a király személye körüli minisztert és őt megkérte, hogy a királynak bemutathassa a megjelenteket, tette Zichy Aladár a királyt erre figyelmessé, mire a király ugyancsak »ruganyos: léptekkel« a kis feketeruhás csoport felé sietett, amelyből Jakabffy főispán vált ki, pár szóval üdvözölte az erősen megtört, korán őszült és igen megviseltnek látszó királyt, majd bemutatta a félkörben felállt Profuma Béla polgármestert, Vidicky György archimandritát, akkori szerb püspöki helynököt, Csirics főesperest, dr, Ámon Pál kanonokot, a hitközségek fejeit és a megjelent egyéb helyi előkelőségeket. A királynak mindenkihez volt egy pár úgynevezett »kedves szava«. Melegen érdeklődött a város lakosságának nyelvi és felekezeti összetétele után, az ellátás felől és bár után 5 orakor futott be. Pontosan jött mieg a vonat. A pályaudvaron már nemcsak Pamlényi és Payerle szemmelláthatólag erősen lei volt merülve és gondolatai bizonyára ä háborúnak akkor kétségtelen rossz végére lehettek koncentrálva, úgy tett mégis, mintha a kapott válaszok! érdekelték volna. Már-már vége volt a cercle, amikor a főispán meglátott engem, e sorok íróját, aki pár lépésre a cerclé-től újságírói kötelességemből kifolyólag a beszélgetéseket jegyeztem, odaintett magához és mint a helyi lap szerkesztőjét bemutatott a királynak, aki hihetetlen éles látással a megfelelő kérdést intézte hozzám: — Mi újság, szerkesztő ur? En nem rosszmájúságból, hanem ai kérdést általános kérdésnek értve, kibökkentem: — A pécsi eset ép elég ujság, felség! — A pécsi eset? — kérdezte szokatlan frisseséggel és türelmetlenséggel. a király. — A háziezredünk pécsi tüntetése és annak vérbeíojtása. — volt a válaszom, nem is sejtve, hogy milyen rettenetes indiszkréciót követek el ezzel. — Erről mit sem tudok — idegeskedett a király. Bolfrass exelienciás, a katonai kabinetiroda főnöke és a kamarilla feje is a vonaton volt. Zichy Aladár is, mások is Bolfrassért siettek, Bolírass lihegve rohant uralkodója elé és valamit motyogott, a király idegesebb lett, Zichy is, Chottek is csillapítani akarták, de a »plötzlicher Karl« nem tágított. Azon minuíumban bekapcsolták az udvari vonat telefonját és a király előbb Badent, a főhadiszállást, majd’ Pécsett hívta fel és közel 20—30 percig minden részletre kiterjedően inform áltatta magát a történtekről. A király kevésbé ruganyos léptekkel. a távolból szinte elszalutáiva, a vonatra szállt és a vonat megindult — a végzet fele. Itt és igy tudta meg a király a pécsi »lázadást«, amelynek árnyéka ma: hat évvel utóbb még mindig kisért. Soha többé királyi fogadtatáshoz el nem mentem. Mayor József. TAMÁS ISTVÁN: GYEREKEK Mindegy, hogy szerelem vagy érdek hozott-e benneteket a világra, ti vagytok a visszhang, láncszem, áldott folytatás, legszivheznötlebb hazugságunk rosszban, jóban, kikért dúlnak ínségek és gyulnak esztelen csaták, apátok rossz ember volt, de csudákat termett az ujjai alól, játéknak vasutat és gőzhajót dobott elétek, postásnak a repülőgépet és hangjával, mely örökéletű, körülkacaghatjátok a földet és mindenhova világos ut vezet már, ezer gyötrődéstől és ezer haláltól megkímélt és a csoda már nektek nem csoda, ti majd csak az állatkertböl tudjatok ki volt az oroszlán és szörnyű mesékből az ördögöt, istent és az ágyút ' és sötét muzeumfolyosókon, hol vérszagu penész ül mindenen, iszonyú féllabuak pergetik majd visszafelé az emlékezés filmjét, . . . gyerekek, ha megnőtök ti is rosszak és éhesek lesztek mint az apátok, aki tigrisekkel hált és gránátot vacsorázott, kicsi gyerek-emberekkel szóba nem állott és szive öblén csak a pénz muzsikált vad nótákat a halálról.
