Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)
1924-07-13 / 189. szám
JO24 jufius 13. Szeretem a Giardinetío-t, mert a postámat iölienditi. Időnkint kedves írásokat köszönhetek e rovatnak, amelyek íölvilágositást kérnek, tanáccsal szolgálnak, témákkal kínálnak, sőt néha polemizálnak. Akármilyen blazirt az író — a én még csak nem is vagyok blazirt —, a leveleknek, amelyek visszhangként jönnek a cikkeire, örül. Most is kaptam egyet, szeretetreméltóan naivat, amelynek Írónője azt kérdezi, mit akartam mondani vasárnap azzal a kifejezéssel: »a szállóigék bölcsessége és naivitása«? Semmi különöset, kedves olvasónőm, csak azt, amit mondtam. Gondolom, a »naivitás« szó lepte meg őt a szállóigék mellett, amelyeket ő nem különböztet meg alaposan az u. n, bölcs'mondásoktól, amelyek nem szállóigék, s talán éppen azért nem lettek azokká, mert túlságosan bölcsek. A szállóigék nagyrésze bizony naiv, sőt nem ritkán együgyü, mert a karrierjüket sokszor, sőt a legtöbbször, nem a bennük' rejlő bölcsesség csinálja, hanem valamely véletlen csattanósság, amely semmitől sincs.oly. messze távolban, mint éppen a bölcsességtől. Seneca-nak, Cicerónak, Luthernek, Goethének, Vörösmartynak nem a legokosabb mondásai váltak szállóigékké, sőt a nagyon bölcs szentenciák nem is alkalmasok ily általános elterjedésre. A Schiller Wallenstein-trilógiái a hemzseg az idézésre kínálkozó okosságoktól, a legelterjedtebb oitáíuma mégis ez: Potz Blitz! Das ist die Gastl von Blasevitz! Goethe-nek a legtöbbet idézett szava pedig a Pudel’s Kern, ami aligha legnagyobb bölcsessége a nagy írónak. Labruyére-nek, IRochefoucauldnak, Pascalnak, Balzacnak egyetlen szállóigéjük sincs, pedig kötetszámra írták a bölcs mondásokat, s a magyar irodalom összes szép mondássá közt egy sincs olyan ismert, mint a Czalcó Zsigmond nagyon és agyonidézett sora: Mi az a tenger sima tiikréliez képest?, amely így magában ugyancsak nem bölcs szólás, de még csak gondolat se. Erre gondoltam, mikor a szállóigék bölcsességét és naivitását emlegettem, — arra, hogy bölcsek is vannak köztük, de határtalanul naivak, is, meg arra, hogy a költői remekeknek nem a legértékesebb sorai azok, amelyek szállóigékké nőnek. * x - • Egy kritikus albumából. — A politikai életben — csakúgy, mint a kártyások világában — vannak tisztességes játékosok is, s néha ezek is boldogulnak. Természetesen csak akkor, ha: szerencsés véletlen folytán hasonlóan becsületes játékosakkal kerülnek össze. Ha egy pártvezér csak szellemi tekintetben áll a pártja fölött, hamar elveszti az uralmat fölötte. Egy másik, aki nem a legkiilönb tehetség a pártjában, de akaratban és bátorságban a legerősebb, könnyen állhat a pártja élére és sikerrel maradhat sokáig a helyén. A pártéletben csakúgy, mint általában az életben, nem a szellem vezeti, hanem a jellem, s a kortól függ, amelyben élünk, vájjon a nemes jellem-e vagy a hitvány? De a szellem soha... Még a rablóbandákban is a legerősebb akarat a vezető és nem a legkülönb talentum. »Politikus ember«, — Így szoktuk jellemezni a furfangos ismerőseinket, akiket nem tartunk egyeneslelkii és őszinte embereknek. S ezzel egyúttal leadtuk a véleményünket a politikáról s a politikusokról is. Ha azt állítjuk valakiről: »nagy politikus«, rendesen azt akarjuk mondani, hogy: nagy huncut. S ha nem is ez a célunk, a hallgatóság arra magyarázza Vigyázzunk hát, hogy ne nevezzük nagy politikusnak azt, aki valóban az, anélkül hogy egyszersmind nagy huncut lenne. Mert, akár hiszik, akár nem, vannak ilyenek is: Az a tehetség, amely katonákat és államférfiakat valamely nagy s a hazá-1 jukra vagy az emberiségre fontos ak BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal cióra buzdít, igen hasonlít ahhoz a szintén érthetetlen erőhöz, amely némely nagy szellemnek tollat ad a kezébe, hogy halhatatlan költeményt írjon, vagy a kutató szellemét oltja némely nyugtalan lélekbe, hogy az ne pihenjen, amig valami újat, nagyot és üdvösét föl nem talál. A Napoleon tehetsége sokkal kevésbbé különbözött a Danteétől vagy a Pasteur-étől, mint a gimnazisták gondolnák. Napoleon is genie volt, ha nem is olyan előkelő elme, mint emezek. Egy nemzet szellemi nívóját a legnagyobb fia, az erkölcsi színvonalát az uralkodó osztálynak a politikai viselkedése állapítja meg. A politikában becsületesnek lenni és maradni: az erénynek legnagyobb diadala. # A vasút. — A Vasutat, amikor uj intézmény volt, nem üdvözölte mindenki egyenlő örömmel, s némelyek épp úgy nem bizíák magukat rá, mint ahogy most sokan nem mernének repülőgépen utazni. Az u/'-nak nemcsak lelkesedéi, de irtózói is voltak mindég. Egy régi bácskai főispán, id. báró Rndich József például egész életében nem ült vonatra s Zombcrból meg Szabadkáról akkor is a saját négyesfogatán utazott Pestre, amikor már Szegedig ki volt építve a vasút. Rossini is, a »Szevillai Borbély« szerzője, nemcsak idegenkedett az uj intézménytől, •— egyenesen gyűlölte azt. De nem {élelemből, hanem — zenei szempontból. A muzsikális szellemét sértette a lokomotív idétlen fütyülése és a kocsik zenétien dübörgése. ,— Hogy’ lehet muzsikát hallgatni, — igy szólt méltatlankodva —, mikor az ember dobhártyáját széjjeltépte a lokomotív füttye? Hiszen ezt a rettenetes zajt hallgatni annyi, mintha arra volnék ítélve, hogy egész életemben sose halljak egyéb zenét a Meyerbeer-énél! ¥ Gyermekajkról. — A hatéves Gyulus (a vezetéknevét elhallgatom) jól tud figyelni s mindent megjegyez magának, amit a »nagyok« mondanak. Ebből aztán néha bajok származnak. Tegnap például egy rokonhoz, aki Olykort meglátogatja a szüleit, a következő kérdést intézte: — Ugy-e, bácsi, nagy bogárgyűjteménye van a bácsinak? Megnézhetném egyszer? Jaj, de szeretném látni! Csodálkozva feleli az: — Mi jut eszedbe, Gyulus? Nincs nekem bogárgyűjteményein. Sose foglalkoztam ilyenekkel. Most nieg Gyulus csodálkozott s igy kiáltott föl nagy méltatlankodva: — Ezek a - »nagyok« mindig becsapják a kis fiukat! Apa éppen tegnap mondta, hogy a bácsinak bogarai vannak... A bácsi most haragszik, és Gyulus nem tudja, mért. Mert hiszen csak neki volna joga neheztelni, hogy igy fölültették. S egy másik úriembertől nem meri megkérdezni, hogy gyüjt-e levélbélyegeket? Mert hátba nem gyűjt, : akkor az is megharagszik? Baedeker. Törekvések és irányok a moehrn művészeiben Irta Szentelek*] Kornél II. Evvel tehát elérkeztünk a jelenhez, a legaktuálisabb művészi törekvések közé, elérkeztünk a kifejező művészethez, az Ausduckkunsthoz, a Tart d’expressionhoz. itt is vannak nevek, szavak, melyek azonban megint hűek. Hogy csak a sok közül néhányat említsek: expreszszionizmus, postimpresszionizmus, futurizmus. kubizmus. primitivizmus, aknéizmus. aktivizmus. dadaizmus, revizionizmus. Ismétlem, a név nem fontos, mikor művészi törekvéseket keresünk, mikor az utak irányát nézzük és tulajdonképen a lényeget akarjuk megtalálni. A lényeg pedig nem a nevekben rejlik, a lényeg röviden az. hogy a mának művészetében az érzési elem a döntő, a mozgató, az irányitó. Az uj művészi irány művésze teljesen, szinte maradék nélkül azt akarja adni, ami: érez. A szubjektivizmus uralja a legújabb művészetet s mindjobban háttérbe szorul a természet hűvös tárgyilagos szemlélete. Evvel pedig elhangzik az uj jelszó: el a természettői! A naturalista - impresszionista iránynak a jelszava tulajdonképpen ez: vissza a természethez! A festők ugyanazt a képet adják vissza a vásznon, ahogy azt a természetben látják. Elvetik a klasszikus szabályokat, az eszményi törekvéseket, a történelmi tanulmányokat, a természet általánosítását és megszépítését. fia csúnyának látják a; természetet, úgy csúnyának festik,* ha értelmetlennek, úgy értelmetlennek is festik, hiszen az elv az: visszaadni mindent úgy, ahogy van, póridén szépités, hazugság, magyarázgaíás nélkül, hűvösen, tárgyilagosan. A szobrászok nem törekednek klasszikus tökéletességre és meghatározott, pheidiászi arányokra, nem az embert mintázzák már, hanem egy embert, egy modellt a maga hibáival, feleségeivel és fogyatékosságaival A költők észre- j veszik a szemétdombot, a zöldül'• { hullát, a tőzsdét, az ucca sarát. A regényírók végletekig menő tárgyilagossága és személytelen, kegyetlenül hű természetszemlélete talán legjobban illusztrálja ezeket a törekvéseket. De a »vissza a természethez« elve megtalálható, ha nem is oly kifejezetten, a táncban, a zenében is, szóval a szimbolikus művészetekben, melyeknek nincs is közvetlen kapcsolatuk a természet tel. Azonban ez az elv ez az irány - mint már említettem — már elérK"zett a tökéletesedésbe, ezen az utón nincs tovább, nincs több emelkedés Az örök Szépet más utón kell megközelíteni s az uj utat keresők ért Írják fel, zászlajukra: El a terme szettől! A művészet örök keresés, őrök keresése annak az útnak, rnelv a örök Szép hegyormára vezet. Ü mikor újabb lehetőségek nem nyi! _ nak a fejlődésre, mikor a vezető szépségideál megáll és lehanyatlik. a művészben ellankad az ihlet, az alkotásvágy, miképen minden vágy meghal, amikor beteljesül. A művészet nem merevedhet meg dogmák és elvek között, a művészet fejlődik, visszaesik és újból felfelé tör és a művészet sohasem érheti el a célját, mert a művészet célja — amint azt már előbb emlitettem —ismeretlen, megváiaszolhatlan, következőleg : elérhetetlen. Ma már a naturalista irány haldoklását látjuk és egy uj irány útjelzője rikit fel, mely a holnapba mutat, mely a holnapban ígér kibontakozást és megoldást. Az uj probléma az érzés-, helyesebben az érzéskifejezés problémája. A legújabb művészi irány már nem óhajtja a természetet visszaadni a maga hibáival és csúfságával, hanem azt az érzést közli alkotásában, amely érzést a természet a művészet lelkében kivált. Nem törekszik a természet hű, tárgyilagos másolására, hanem csak az érzést akarja mennél tökéletesebben, mennéi viharosabban megszólaltatni a művészi- alkotásban, A szépségideál már nem i a ’ külvilágban rejlik, hanem a művész lelkének érzésvilágában. »Azt kelt megírni, amit érzünk, azt kell megfesteni, amit érzünk, azt keli márványba faragnunk, amit érzünk, azt kell hangokba, mozdulatokba öntenünk, afnit érzünk. Nem másolnunk kell a, külvilágot, hanem érzéseinket kelli kifejezésre juttatnunk, azokat az . érzéseket, melyeket a külvilág lelkűnkben felébresztett«. Ez a vezérszavakba foglalt uj, kifejező vagy — ha úgy tetszik — expresszionista művészet programja. Az. amit előbb a festészetről mondottam. ez a durva leegyszerüsitése a modern művészi irányoknak, tulajdonképen minden művészetre ráillik. Tudom, hogy ezek az általánosítások. ezek a nyers, goromba vázlatok sok finom árnyalatot kihagynak. de viszont általánosabb, átfogóbb képet adnak a legújabb művészi irányokról. Tudom és nem kicsit szégyelem. hogy ez a vaskosvonaluság. ezek a nagy, rikító színfoltok a plakátfestés kiabálós. hangsulyozós modorára emlékeztetnek, de egy felolvasás keretében nem térhetek ki részietekre, árnyalatokra, személyekre. szinte kényszerülve vagyok erre az. erőshangu. plakátszerü vázlatozásra. Félek, hogy a sokfelé elvont figyelem eltéved és elbágyad nevek és részletek között, félek, hogy a lényeges körvonalai elíuladnak az apróbb megállapítások sokszínű színfoltjaiban Ezért a vastagvonalú változás modoránál kell maiadnom. A képirás újabb irányairól tett megállapítások érvényesek a költészetre is. Emlitettem, hogy az impressionista festő úgy fest. ahogy lát. mig az expresszionista úgy, ahogy érez. Mivel azonban a lirai költészet a legszubjetivebb művészet itt nem alkalma zható ilyen egyszerűen ez a megállapítás. A lira mindenképen szubjektív s ezért inkább intenzitásbeli és formai külömbségek vehetők észre az utolsó két iránynál. Az előbbi, a naturalista irány költője megfigyeli a lelkét, leírja a lelkét. Hűségre törekszik. Szinte tükörből nézi önmagát, mint idegen lényt, kivü! szeretne kerülni, kf szeretne lépni magából, hogy pontosabban irja le önmagát. Objektiv akar lenni főleg saját magával, szemben. Tiszteli a formákat. Mérsékletes. hiszen csak leírja önmagát és nem markol bele mélyen . a lélekbe Az u.i irányok költője a végletekig szubjektív. Nem akar kívül kerülni, hanem még mélyebben hatol saját léikében. Csak érzéseket ád minden gátlás, formai akadály és tudatos megfigyelés nélkül. Felnyitja a zsilipeket. hadd zuhogjanak az érzések. a legtitkosabb ösztönök. Semmi tudatosság, semmi önelemzés, semmi fáradt ineditálás, hanem csak fékezetten erő, melyet ősi ösztönök mozgatnak és tettre vágyás és tenni vágyás. Nem ismer rímet, formai nehézségeket, szinte azt mondhatnék nincs is formája, mert a forma is gátolná a tökéletes szubjektivitás kitörését. * Az araarchai Withmann volt talán az első. ujhangu poéta, de az uj iránv legharsányabb hirdetője mindenesetre az olasz Marinetti, aki nagy garral és zajjal hirdeti a futurismot. a jövő művészetét. Sok reklám. sok mulatságos gesztus van a futuristák elindulásában, de nemsokára mégis csak tért nyernek a művészi forradalmárok. A közönség is belátja lassanként, hogy újat, mást ' kell adni a poézisban. fel kell szabadítani az érzést, mely eddig az önmegfigyelések kötelékeiben, a formák bilincseiben sínylődött és sápadozott. Fel kell tárni a meztelen lelket. fel kell hozni a lélek fenekéről — ab imo pectore — a szunnyadó ösztönöket, a végletekig, a túlzásig szubjektívvá kell tenni a költészetet. Ez a törekvés minden népnél máskép nyilvánult meg. Az oroszok pél-1
