Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-08 / 156. szám
1924 junius 8 BÄCSMEGYEI NAPLÓ 18. olđkl Borzasztó, hogy még mindig mennyi könyv jelenik meg a világon. Rettenetes. Csak magában Németországban a háború előtt átlag harmincezer hagyta eí évenkint a sajtót. A mai statisztikát nem ismerem, de bizonyos, hogy ott és egyebütt — bár igen sok kiadásra érdemes munka marad most kiadatlanul — ma is sokka! több lát napvilágot, mint amennyi az emberiség boldogulására okvetetlenül szükséges. S a legnagyobb baj az, hogy e tömérdekkönyvből aránylag csak kevés az igazán értékes... Isten mentsen minden cenzúrától! De mégis óhajtandó, hogy valamely pártatlan irodalmi bíróság — ha képzelhető ilyen — döntse cl, melyik könyv éri meg a nyomdafestéket, és melyik nem. Ily intézmnéy mellett nem történhetne meg, hogy olyan »müvek« parádézhassanak a kirakatokban, amelyekben egy olvasható mondat s egyetlen egészséges gondolat sincs , s hogy a papiros meg a nyomdamunka drágasága miatt olyan elgondolások maradnak megiratl.anul s olyan szellemi termékek a szerzőjük asztalfiában, amelyekből néhány száz vagy ezer olvasó meríthetne gyönyörűséget. A közönség ízlését is így lehetne egy kissé nemesíteni és a könyvvásárlását kanalizálni. Mert a jő publikum igen nagy része legszívesebben azokat a könyveket veszi, amelyeket a legtöbbet emlegetnek s a leghangosabban reklámoznak (ami nem jelent mindig valódi értéket), s igy nemcsak haszontalansásra költi el a pénzét, de rontja és továbbrontja a maga s a családja ízlését. Volna egy mód irodalmi areopág nélkül is a szanálásra. Ha minden kiadó olyan lelkiismeretes volna, mint a gorombaságáról, de az irodalmi komolyságáról is hires Rath Mór, aki elvül tűzte ki magának, hogy csak jó könyvet ad ki. S ez a nagyon termékeny könyvkiadó — néhány jóhiszemű tévedéstől eltekintve — nem is adott ki olyan könyvet, amelyet a legszigorúbb Gyulai Pál is ne tartott volna megjelenésre 'érdemesnek. Az önkiadásban megjelent dUettansinüyek bizonyos száma akkor is megmaradna, mert hiszen senkinek se lehet megtiltani, ha pénze van hozzá, hogy ne nyomassa ki a maga drámáját, amelyet nem fogadtak el a színházak, a regényét, amelyet nem tudott sehol elhelyezni és a közgazdasági, szociológiai vagy más diszcipiinabeli bölcsességeit, amelyekkel boldogítani kívánja az emberiséget. De ez nem volna komoly baj. Meri ezeknek a száma csekély árokéhoz képest, amelyeket értelmetlen vagy nagyon is értelmes (t. i. élelmes és a nagyközönség itéletnélküliségére spekuláló) kiadók a nyájas olvasók nyakába sóznak. Ezeknek a manipulációit meg a sortimenter (a könyvárus) akadályozhatná meg, ha csak jó , könyveket tartana raktáron, s a boltja igazán irodalmi intézet volna, nem pedig mindenféle Ízlést egyforma készséggel kiszolgáló üzlet. Pitim desiderium! ' * Göttling, a kiváló régész, jénai egyetemi tanár, fiatalabb docensekkel és tanulókkal meglátogatta egy Ízben valamelyik archeológiái múzeumot. Egy antik szobor torzója előtt állottak éppen, s a magántanárok egyike művészeti és archeológiái rajongásának ekképen adott kifejezést: — Nem tehetek róla, de ha valódi antikot látok, az öröm könnyei mindig a szemembe tolulnak. — Hiszen ez nagyszerű! — kiáltotta Göttling. — ön megfizethetetlen ember, aki pénzzel meg se háláható szolgálatokat tehet a tudománynak! Ezentúl majd, valahányszor nem tudjuk, hogy egy lelet valódi-e, mindig felkérjük, hogy tekintse meg. Ha ön a megpillantásakor könnyekre fakad, akkor eredeti mü áll előttünk, ha pedig a saentei szárazok: maradnak, akkor tudjuk, hogy hamisítvánnyal vagy modernnel van dolgunk. * A Szemere Miklós híressé lett szállóigéjét: »nem boldog a magyar«, ki lehetne terjeszteni az egész civilizált világra: nem boldog az ember. Mert 1c* het-e boldog valaki (ha igazán ember), bármily jól folyjanak dolgai, mikor anynyi szenvedést és nyomorúságot lát mindenütt, amerre néz? Lehet valaki boldog férj (ha szereli a feleségét s azt hiszi, hogy az is szereti őt), lehet boldog apa (ha a gyermekei jó! sikerültek s nem bánnak úgy vele, mint ahogy’ Lear királlyal bántak a kedves leányai), de nem lehet boldog crnlfer. Nem tehetek róla, szín je rosszul esik, ha azt hallom egyik-másik embertársamtól, hogy ő boldog. Mert mit mást jelent ez az önérzetes és dicsekedő kijelentés, mint azt, hogy őt bizony csak igen kevéssé érdekli az emberiség sorsa, hogy őt nem bántja az a tragikus tömegnyomor, amelyet a muiiklanélküliek. a rokkantak s a többi kitagadottak szomorú tábora fölmutat, hogy előtte közömbös a saját »müveit középosztályc-ának a leziillése, hogy ő csak a maga becses énjével, a saját drága személyével foglalkozik, s ami ezentúl van, az neki csupa pomád, vurst és »schnuppe«? Azért hát, ember, ha boldognak érzed magad, akkor szégyenkezzél is egyúttal, és ne tüntess a boldogságoddal, nehogy azt higyjék: szívtelen vagy. Avagy talán — Isten mentsen! —. való-Frank dr., Ausztria helyettes kancellárja. nemrégiben feltűnést keltő beszédben foglalt állást az eljövendő élet ellen elkövetett bűntett büntetésének kérdésében. Széles medrii vita indult meg a nyilatkozatok után. Tulajdonképen az osztrák büntető törvénykönyvnek 293. paragrafusáról van szó. Ez súlyos börtönbüntetéssel sújtja az anyát, ha magzatja' ellen -merényletet követ el, mielőtt a világba lépett volna. Ez a magyar törvénykezésben is úgy van és általában mindenütt, mert eddig az állam nem talált módot arra. hogy a tudatlanság, lelkiismeretlenség és a gazdasági körülmények okozta válságok _ következményei ellen eljövendő életet megvédelmezze. Ausztriában a hires 293. paragrafus elieni küzdelem még a háború előtti időre, az 1910. evré nyúlik vissza. Nyolcvan ausztriai nőegyesület tette magáévá más alakban az ügyet és megindította a harcot a törvény megváltoztatására. Abból indultak ki. hogy a törvény eléri az élet által amúgy is lebunkózotí, tönkretett bűnözőt, ellenben futni hagyja a jó módban élőt. akinek meg vannak az anyagi eszközei arra. hogy semmit sem kell kockáztatnia. A nyolcvan nőegylet öt pontban foglalta össze azokat az eseteket, amikor a 293. paragrafust nem volna szabad alkalmazni. A második pont például felmentést kér az esetben, amikor akár a törvényes. akár a törvénytelen apa cserben hagyja az anyát. A harmadik pont azt veszi figyelembe, hogy a gyermek az apa iszákossága vagy más testi vagy lelki betegsége miatt súlyos terheltséget örökölt volna. Az ötödik pont azt vitatja mentőoknak. hogy a már meglevő gyermekeknek nagy száma • lehetetlenné tenné az újszülött eltartását. Az ausztriai nőegyesületek országos követsége most is visszatért a már vitatott öt pontra, de hangsúlyozza, hogy mindamellett szükségesnek tartja, a büntetés jogának Egy budapesti lapból ollóztam ki ezt az ott meg nem jelent apróságot. Az egyik varieté-színpadon több más látványosság mellett egy atléta is szerepel, aki játszi könnyűséggel tépi szét az eléje tett vasiáncokat, minden nagyobb megerőltetés nélkül emel föl egy soklóerős automobilt, s még sok meglepő erőmutatványt produkál. A hálás közönség nem gyözj tapsolni, s a még halasabb erőmutatványos ráadásul még egy mutatvánnyal toldja meg a műsorát. Egyenruhás szolga dobozt ad át neki; az atléta kinyitja, kivesz belőle egy pár bordószinü kesztyűt, és — hozzáfog, hogy azt eltépje. Homlokán megdagadnak az erek, az izmai megfeszülnek, a verejték csurog róla, a lélekzcte nehézzé és sipolóvá lesz, s mindazok a tünetek jelentkeznek nála, amelyek, a végső kimerülést jelzik. De a kesztyűt sehogyste képes eltépni, s végül hosszú és hiábavaló k'sérletezés után ezekkel a szavakkal a fordul a közönséghez: — A legerősebb embernek se szabad lehetetlenségre vállalkozni. Nagyon elhíztam magam, s most az a büntetésem, hogy bocsánatot kell kérnem a magas nemességtől és a t. c. közönségtől, s be kell ismernem a nagy nyilvánosság előtt, hogy ez a mutatványom nem sikerült. Jó lecke lesz ez nekem a jövőre nézve, — sose fogok többé kísérletet tenni a Z-cég kesztyűivel, amelyek elssakithatatlanok! (Képzelhetik, hogy másnap hány pár kesztyűt adott el a Z-cég, amelynek valódi nevét nem árulom el azért, mert nem akairok kárt okozni a többi kesztyű sboltokuak.) fenntartását. Szerinte más megoldást kellene az államnak találnia. Felmerült olyan javaslat, amely állami bizottságoknak a megteremtését ajánlja és ezek a bizottságok állapítanák meg esetenként, vájjon kivánatos-e a hatalmas harmadiknak eljövetele? A bizottság tagjai orvosok, orvosnők, birák. állami gyermekgondozók és szociális egyesületeknek tagjai lennének. A beavatkozásnak kizárólag nyilvános kizárólag nyilvános kórházakban volna szabad megtörténnie. Ennek a megoldásnak természetesen szintén vannak támadói és pártolói is. Azt azonban egyhangúlag elismerik, hogy a kérdés megoldása' az állami népesedés szempontjából rendkívüli fontos. A legnagyobb körültekintéssel kell dönteni a 293. paragrafus ügyében. Megszólal ebben az esetben Marianne Uainisch és a következőket mondja: — A társadalmi bölcselők abban keresnek vigasztalást, hogy a kérdés tulajdonképen átmeneti jellegű. Ha a gazdasági viszonyok változni fognak, és a nők lassanként megérlelődnek igazi hivatásuk megértésére, akkor nem a törvény szigorától való félelem, hanem a legmagasztosabb érzés, fogja védeni az eljövendő életet; a nőknek veliiksziiletett vágyuk a szent anyaságra. Ez lesz az igazi gyermekvédelem. Ezt kell kifejleszteni az utánunk kővetkező nemzedékben. Valóban, Marianne Hainischnek igaza van. Korunk asszonyainak erkölcsi érzéke a »legyen vagy ne Ieg3ren« kérdésében már nemcsak hogy lejtőre jutott. hanem le is bukott menthetetlenül. Itt már nem a súlyos gazdasági viszonyokbói származó megmásíthatatlan kényszerűséggel állunk szemben, hanem ennél sokkal félelmetesebb ellenféllel: Korunk fékezhetetlen mindent legázoló. kegyetlen és barbár önzésével. Az önmagát imádó és a vele szemben a magatehetetlen harmadik. aki lenni akar... Nem enge’diít meg. hogy legyen. Meg kell halnia, mielőtt élt volna .. . Ez év májusában tartották meg Rómában az olasz nőszövetségek kongresszusát. Ennek egyedüli és I kizárólagos tárgya, a nevelés és r z I otthon volt. Az előadások iránya mind visszamutat az otthonra, valamennyi azt emeli ki. azt hangsúlyozza, hogy a nőnek. legelsősorban mint anyának kell hivatását betölteni az állammal szemben. Az olasz nők kongresszusa a legniagasztosabb állásfoglalás a hatalmas harmadik ellen elkövetett merénylet kérdésében. A fa és az ember Irta: Lakatos László (Áprilisi este, erős alkony exi presszionista színekkel és !:u-> bista kontúrokkal.) Tölgyfa (kétszáz éves. fiafal, friss, rügyező. Kéjjel rázza magát a tavaszi szélben.) Fiatalember (huszonhat éves, öreg, sárgás, kétségbeesett arc, fekete. árkos szemek. Megáll a fa előtt, zsebéből kötelet húz ki, ráakasztja a fa egyik ágára. Szomorkás udvariassággal): Megengedi kérem? Tölgyfa: Hogyne, maid megőrültem. (Szigorúan.) Hallja, micsoda szemtelenség! Pár lépés innen a Duna és maga pont velem kezd kií Vagy mondja fiatalember, nem tudja. hogy mi a huszadik században élünk? Maga igazán nem ismeri a modern technika csodás vívmányait! Annyi millió ember közül épen maga nem tudná, hogy mi a revolver? Fiatalember: Revolver. Tessék megbocsájtani (szégyenlősen). nincs nekem kérem arra pénzem. Méltóztátik tudni a mai árak. Tölgyfa: Szegénységgel aztán hiába jön nekem. UtáLni a szegényeket. Egész télen tördelik rcMam az ágakat. Hallja, ha nekem minden kolduson megesne a szivem. Éppen elég koldust tartok el. Csak fatetiiben és mohában van tízezer házi koldusom. A véremet szívják és . . . Fiatalember (élénken): Nem a szegénység miatt teszem, hanem.... Tölgyfa: Szerelem. Üsmerjük. Azt hiszi, imponál vele nekem? Kétszáz éve dalolnak rajtam a madarak. a gyökereimben hangyák szeretkeznek. egész hangyahadseregpv és derekamon a méhek, a rovarok, a pillangók. Igen uram. ahogyan rám néz. kétszáz év erotikája nyüzsög és dalol le rólam és maga most azt hiszi, hogy elkábulok attól a kis körúti foxtrott szentimentalizmustól. Fiatalember: Én sem. Szerelem? (Vállat von.) Tölgyfa (is szeretne, de nem tud): Hát akkor? Fiatalember: Az élet. (Végtelen szomorúsággal): Én nem tudom, kérem, meg tetszik-e érteni, de az élet . . . olyan nehéz, olyan csúnya. olyan . . . Hát nem lehet azt kibírni. Az életet nem lehet. Tölgyfa: Na nézd a tacskót! Én bírom kétszáz év óta és neki huszonhat éves korában gyomorgörcsei vannak az élettől. Százmillió cserebogárnak és szúnyognak megteszi az a kis büdös. élet. de a nagyságos urnák derogál. Mondja, és mit szóljak akkor én? Minden évben tízezer rügyet és levelet hozok a világra. Szavamra, úgy termelem az életet, mint egy őrült, mint egy gyár, mint egy tröszt. Úgy adom az életet, mintha lonám. Mondja, és ha én unnám meg egyszer? Kire akasszam föl magam én? Talán magára, maga kávéházi törpe. mi? Magának könnyű. De nekem? Itt a tavasz. Szezonmunka! ban az vagy? anya joga Nyolcvan ausztriai nőegyesület állásfoglalása
