Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)

1924-06-21 / 168. szám

I 6. oldal Az árvlzkatasztréfa okait bizottság vizsgálja meg iuüus 2-án fari ülést a bizottság Noviszadon Novisadról jelentik: Julius 2-án össze Novisadon az a bizottság, amely" nek az a feladata, hogy megvizsgálja a bácskai és baranyai árvízkatasztrófa okait és megállapítsa, hogy kik felelősek az áradásokért. A bizottságban a beo­­gradi egyetem hidrotechnikai osztályá­nak egy tanára, a földmivelésügyi és a hadügyminisztérium egy-egy szakértője, a Jugoszláviai Mérnökök és Építészek Egyesületének egy tagja, Zsakics titeli és Du/ics sentai mérnökök, valamint Nov isad város képviseletében Stefáno­­vics Zsarko polgármester vesznek részt. A bizottság meg fogja állapítani az árviz-okozta károkat és a helyszínén megtekinti — ahol lehetséges — az át­­szakitoti gátakat és jelentést kér az ármentesitő társulatoktól azokról a pre­ventív rendszabályokról, amelyeket az áradás kezdetén az árvíz meggátlása végett életbeléptettek. BOTE® Hétszázötvsn kilogramm okrazit explodált Newyorkból jelentik: Borzalmas katasztrófa borítja gyászba az ame­rikai haditengerészetet. A méretei­ben is megrendítő szerencsétlenség a páncélozott Mississipi hajón szed­te áldozatait, számszerint 48 embert, akik közül három tiszt meghalt, a legénység közül pedig húsz súlyo­san megsebesült, a többi meghalt. A hajó Kalifornia közelében lőgyakor­­latokat végzett. Amikor a tüzérek a második páncéltorony 35 cm.-es ágyúját megtöltötték, az^ ágyú zá­várzatában rendellenességet láttak, amire a vezető tiszt felgyújtotta a villamos lámpát. Ebben a pillanatban vakító láng csapott ki a csőből, a páncéltornyot valósággal elsöpörte a tüzáradat. amelyben 750 kilogram robbanó anyag exploáált. Hogy a szörnyű robbanás közvet­len oka mi lehet, még nem tudni. Lehetséges, hogy az a katona, aki parancsot kapott, hogy világítsa meg a páncéltornyot, tévedésből azt az elektromos gombot nyomta meg, amelyre az ágyú elsül. A robbanás következményei meg­döbbentő hatásúak voltak. jA másod­percnek egy tört része elég volt ah­hoz, hogy vagy 50 tengerész meg­fulladjon vagy élve elégjen. A hőség oly irtóztató volt. hogy a páncélto­rony acélja megolvadt és csak a legnehezebb óvóintézkedésekkel le­hetett a katasztrófa színhelyét meg­közelíteni. Az explóziók után a Mississipi pa­rancsnoka teljes gőzzel Sam Pedro felé közeledett és egyben drótnél­küli telegramm-jelt adott a kataszt­rófáról. Alig ért be a hajó a samped­­roi kikötőbe, amikor újabb detoná­ció rázkódtatta meg a levegőt. A páncéltorony ' második, ugyancsak megtöltött ágyúja is elsült, az ágyú­golyó kirepült belőle, szerencsére a tenger irányában, de igy is alig pár száz méterre repült el egy arra ha­ladó hajó mellett. Ha a páncéltorony csak egy-két fokkal fordult volna arrébb, az ekrazitlövedék San Ped­ro városára csapott volna le és ak­kor a szerencsétlenség példátlan méretűre nőtt volna meg. megrendelésre 48 óra akti készít Weiss kefegyár Suhotica Telefon 188. BÁCSMEGYEI NAPLÓ____________________________1924 junius 21. HÍREK © SS© — Szombaton aláírják a már elkészült jugosziáv-nsagyar kon­venciókat. A Beogradban tárgyaló megyar delegáció vezetője Wodia­­ner Lipót pénteken visszaérkezett Beogradba és délelőtt felkereste Pesics Ninkót a jugoszláv delegá­ció vezetőjét, akivel hosszasan tanácskozott. Elhatározták ez al­kalommal, hogy a két delegáció szombaton délután együttes ple­náris ülést tart, amelyen aláírják a már elkészült konvenciókat. — A Dunahizottság megkezdte ülé­seit. Beogradból jelentik: A Nemzet­közi Dunabizottság tagjai pénteken délelőtt meglátogatták Pasics miniszter­­elnököt és Nincsics külügyminisztert, majd Gavrilovics Pánté és Rihari Otto­kár külügyminiszter iumi osztályvezetők­nél tettek látogatást. A bizottság tagjai ezután az udvart keresték fel, ahol az udvari fogadókönyvbe bejegyezték ne­veiket. Délután a bizottság tagjai a a közlekedésügyi miniszterrel s a pénz­ügyminiszterre! tárgyaltak, majd délután öt órakor az uj egyetem dísztermében teljes ülést tartottak, amelyen Nincsics külügyminiszter tartotta az üdvözlő-be­szédet. Az ülésen megválasztották az albizottságok tagjait és kijelölték azok munkakörét. — Véget ért a noviszadi konzervgyári sztrájk. Noviszadról jelentik: A Prunus gyümölcskonzervgyár 60 munkása három­napos sztrájk után pénteken újból mun­kába lépett. A gyár vezetősége teljesítette a munkásságnak .3 dináros órabér-javítás­ra és 50 százalékos tulóra-dijazáSra vo­natkozó »követelését. — Aranyéremmel kitünteteti sznbolicai ipartelepek. Noviszadról jelentik: A no­viszadi mintavásár .igazgatóságához pén­teken érkezett meg a kereskedelmi és ipari minisztérium leirata, amely szerint a minisztérium a mintavásár vezetőségé­nek előterjesztésére a következő szubotí­­cai ipartelepeket aranyéremmel tüntette ki: Bélipar R.-T., Lőwy és Társa kemé­nyítőgyár, Zorka vegyipari r.-t., SZtantics és Lassner koporsógyár, Mednyanszki és Mayer »Mema« butorveret- és galvanizáló­­gyár, Rottmann Imre vasbutorgyár. — Időjárás. (Popovics György közokta­tásügyi inspektor jóslata). Zivatarra hajló idő jár, nagyobb' változásra való kilátás nélkül. — Az Aranymadár előadása a Legény­­egyletben. A szuboticai Katholikus Le­gényegylet junius 22-ikén este megismétli az Aranymadár előadását. Az előadás fél­­kilenckor kezdődik. A Legényegylet mű­kedvelői junius 21-ikén délután hat óra­kor futballmérkőzést játszanak a Bácska­­pályán a zenekar tagjaival. — Súlyos vasúti szerencsétlenség Né­metországban. Berlinből jelentik: Iser­­lohnban a közúti vasút fékje elromlott és a vonat egy gyárépületbe futott be, amelyet teljesen összerombolt. A szeren­csétlenségnek 21 halottja és 30 súlyos sebesültje van. — Eljegyzés, Dózsay Juci és Komme­­rer Féci jegyesek. (Minden külön értesí­tés helyett.) — A noviszadi rendőrség akciója a drágaság letörésére. Noviszadról jelentik: A rendőrség erélyesen folytatja a drága­ság letörésére irányuló akcióját. Minde­nekelőtt megkereste a járásbíróságot, hogy az árdrágitási ügyeket soron kívül intézzék el. Pénteken a járásbíróság tíz piaci árus ügyében ítélkezett, akiket, mert az arak nem voltak kifüggesztve, egyenként öt-öt napi elzárásra és ötszáz dinár pénzbüntetésre Ítélt. A kereskedők küldöttsége pénteken megjelent Djakov Sándor rendőrkapitány előtt; kifejtették, hogy teljesen alapnélküli az a feltevés, hogy a kereskedők mesterségesen drágít­ják az árakat és adatokat tártak a rendőr­­kapitány elé, amelyek tanúsítják, hogy a mai viszonyok mellett minimális haszon­ra dolgoznak,I — Beogradi diákok Sentán. Sen­táról jelentik: A beogradi elemi isko­lák 100 növendéke szombaton Sentára érkezik a város megtekintésére. A város a beogradi diákok részére ün­nepélyes fogadtatást készít elő és vasárnap hangversenyt rendez tiszte­letükre. — Wilson veje elnökjelölt. Wa­shingtonból jelentik: Mac Coonol, Wil­son veje és D. Smith, Newyork polgár­­mestere a novemberi elnökválasztáson jelöltetik magukat a köztársasági elnöki, illetve alelnöki állásra. — Pusztító vihar Franciaországban. Parisból jelentik: Csütörtökön és pén­teken egész Franciaországban óriási felhőszakadás és vihar pusztított. Az anyagi kár, különösen a vetésekben, igen nagy. A villám több embert meg­ölt és sok házat felgyújtott. — Elfogott zsebmetszök. Novisad­ról jelentik : A novisadi rendőrség pén­teken letartóztatta Horvát Borbála sta­­nisicsi es Kovács Mária suboticai asz­­szonyokat, akik a halpiacon több zseb­metszést követtek el. •— Ugyancsak zsebmetszésért elfogták Hadik Ferenc novisadi csavargót is. — Betörés Melon. Sentáról jelen­tik : Hegedűs Péter mohoii kereskedő üzletébe csütörtök éjszaka betörtek és elvittek pár ezer dinár értékű árut. A rendőrség a tettest még aznap el­fogta Beretka András tizenkilenc éves petrovoszelói fiatalember személyében, akit átadtak a suboticai ügyészségnek. — Halálozás, özv. Kálnay Sontáné Budapesten folyó hó 17-ikén elhunyt. Holttestét hazaszállították Suboticára. ahol a családi sírboltban pénteken dél­előtt temették el. Kalnay Béla igazgató és dr. Kálnay László budanesti ügyvéd az elhunytban édesanyjukat gyászolják. — A seniai cipészek jubiláns ünnepélye. Sentáról jelentik :• A sen­tai cipészek egyesülete Űrnapján ün­nepelte meg jubiláris évfordulóját. Az ünnepélyen dr. Keceli ügyvéd, Novo­­sel Mihály és Horváth Mihály káplán mondottak üdvözlő beszédeket és a közönség lelkesen ünnepelte dr. Lo­­vászy Antainé zászlóanyát. A suboticai izr. nöegylet közgyűlése. A suboticai izr. nőegylet és népkonyha folyó hó 22-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését az izraelita népiskola helyiségében, melyre a t. tagokat ez utón hívja meg az El­nökség. — A szentai katolikus hitközség gyűlése. Szentáról jelentik: A szentai római katolikus hitközség szerdán tar­tott gyűlésén megállapították a kánto­rok javadalmazását, majd elhatározták, hogy felhívják Gózon prépost-plébánost, hogy a félbenmaradt templom felépítése ügyében minden intézkedést tegyen meg A sombori r. kath. Legényegylet folyó évi junius hó 21-én este 8 órai kezdet­tel tartja kertmegnyitó táncmulatságát kabaréval egybekötve. Gyászistentisztelet dr. Singer Bernát főrabbi és Hartmann Rafael emlékére. A suboticai izr. hitközség vasárnap, f. hó 22-én délelőtt fél 11 órakor ünnepé­lyes rekviemet tart Hartmann Rafael­nek. a nagyszivü emberbarátnak halálo­zási évfordulója alkalmával. Ugyancsak vasárnap délután a rendes istentisztelet keretében, fél 8 órakor, tart gyászisten­tiszteletet a hitközség kegyelettel, el­hunyt kitűnő főpapja, dr. Singei Bernát emlékére. — Megtalálták a sentai hidfestes­nél szerencsétlenül járt munkás holt­testét. Sentáról jelentik: Gyurasch Iván, mint közöltük, a sentai hidfestési mun­kálatok közben az állványról beleesett a Tiszába. A szerencsétlenül járt mun­kás holttestét pénteken kifogták a víz­ből. Gyurasch családja kártérítési port indít a vállalkozó eilen. Dentist Schäffcr Géza rendel délelőtt 8—12-ig, délután 2—6-ig. Székrekedésnél reggel éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserüvizet iszunk; SPORT • E ® Kisorsolták a kardvivő csapatverseny első fordulóját. Parisból jelentik: A fran­cia olimpiai bizottság tegnap kisorsolta ai tör- és a kardolimpiász puljait. A kard­­olimpiászt ugyanis párhuzamosan folyó pulok formájában aképpen rendezik, hogy a különböző nemzeti csapatokat négyes; illetve hármas csoportokba osztják, ame­lyekből mindig két-két győztes csapat megy tovább a következő púiba, mind-, addig, amig két csapat marad a döntő küzdelemre. A magyar kardcsapattal az első fordulóban Anglia és Dánia csapata fog mérkőzni. A kardcsapatverseny juliu$ 13-án kezdődik, A magyar tőrcsapat az első púiban Franciaország, Spanyolország és Litvánia csapatával kerül össze. A törvlvó olimpiász már junius 27-én kez­dődik. Az MTE győzött Münchenben. Az MTK csapata a legjobb összeállításban mérkő­zött tegnap a müncheni Wacker csapatá­val, 8000 néző előtt. A győztes gólt Opata lőtte. A magyar csapat legjobb emberei Nadler, Mandl és Opata voltak ® a © A dinár külföldi árfolyamai 1924. juoius 20. Zürich 6.7250. Géni 6.7350. Berlin deviza 49.9—50.4 milliárd már­ka, valuta 48.65—48.85 milliárd márka. Becs deviza 836—840 valuta 833— 839. Prága 40.325—40,825. London 362—362.50. Newyork 119. -Noviszadi terménytőzsde, junius 20, Mérsékelt forgalom mellett változatlan árak.*Buza, bácskai 300—305 dinár. Ár­pa, bácskai 270—275 dinár. Zab, bács­kai 275—280 dinár. Tengeri, bácskai, prompt 230—232.50 diliár. Fehérbab 600—610 dinár. Liszt, bácskai 0-ás GG. 465—470 dinár, 0-ás G. 460—465 dinár, 2-es 415—420 dinár, 5-ös 365—370 di­nár, 6-os 340—345 dinár, 7-es 290—300 dinár. Korpa 190—195 dinár, A szentai gabonaárak. Irányzat lany­ha. Búza 305 dinár. Tengeri 220 dinár. Árpa 275 dinár. Zab 250 dinár. Köles 500 dinár. Bab 400 dinár. Korpa 180 di­nár. Beograd, junius 20. Zárlat: Amster­dam 31.90, Bukarest 3.75, London 367, Páris 4.57, Prága 25.15, Szófia 59.50, Genf 14.97, Milánó 3.68, Newyork 84.85, Budapest 11. Zürich, junius 20. Zárlat: Beograd 6.7250. NeWyork 563.75, London 24.4650, Páris 30.40, Milano 24.4375, Prága 16.65, Budapest 0.0065, Bécs 0.0079%, Buka­rest 2.50, Szófia 4.10. Budapesti értéktőzsde, junius 20. Cse­kély forgalom mellett az árfolyamok nem szenvedtek változást. Tőzsdezár­lat: (ezer koronákban): Bankok: Angol­­magy. 56, Bosny. agrár 57, Földliitelb. 325, Hazai 179, Szlavón jelz. 58, Lloyd­­bank 11, Magyar Hitel 560, Mercur 13, Osztrák Hitel 197, Keresk. bank 1170. Takarékpénztárak: Belvárosi 27, Egye­sült főv. 150, Ált. takarék 146, Moktár 240, Pesti hazai 3740. Biztosítók: 1. Ma­gyar bizt. 9000, Fonciére 220. Malmok: Back-maiom 58, Borsod-miskolci 115, Concordia 38, f. bpesti gm. 150, Gizella 55, Hungária 100, Királymalom 28. Bá­nyák és téglagyárak: Beocsini 965, Borsodi 125, Szentlörinci 65, Cement 77, Szászvári 355, Kohó 465, Dräsche 200, Magnezit 1825, Álr. köszénb. 3260, Újlaki 180, Urikányi 1015. Nyomdák: Franklin 90. Vasművek és gépgyárak: Gróf Csáky 18, üazd. gép 180, Fegy­ver 1240, Franki 120, Ganz Dán. 3180, Ganz vili. 1420, Hofherr 143, Kistarcsai 50, Lipták 14, Rimamurányi 123, Roes­­semann 85, Schlick 70. Különféle válla­latok: Ált. gázizzó 15, Bárdi 12, Baróti 3, Bóni 74, Danica 12.5, Diana 8, Do­rogi 31, Délicukor 450, Czinner 14,

Next

/
Thumbnails
Contents