Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-15 / 162. szám
BÄCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal, 1924 június 15. v rászat követelményeinek, 'de en egy A rokkantak Talányos utakon, ködbeburkolt állomások télé robog fölöttünk a történelem, amelynek zakatolása a fülünkben zug anékül, hogy irányát, célját íölismernők, megállóhelyeinek és fordulóinak jelentőségével tisztában volnánk- Valami misztikus erő tiz évvel ezelőtt letaszította az emberiséget a békés fejlődés sínéiről és ami azóta történt, szörnyűségeinek céltalanságában, véres borzalmainak fantasztikus arányaiban és pusztításai jóvátehetetlenségének vigasztalanságában olyan rejtélyes, mint egy •katasztrofális földrengés,, amelynek csak pillanatnyi hatása esik szemhatárunkba, de rendeltetésének lényege az értelem számára felfoghatatlan. Vitatkozunk az okokról, amelyek a háborút előidézték, eszmecseréket folytatunk a népek és kormányok felelősségének kérdéséről, tanácskozunk a világ újjáépítésének nagy problémáiról, álmodozunk a csodatévő szérumról, amely a háborúnak, mint legfőbb bajnak baktériumait leköthetné — és nem akarjuk észrevenni azt a végzetes törvényt, amely a népeket egy adott pillanatban a természet parancsának kikerülhetetleuségével öldöklő harcba sodorja. Elemi csapások, ha sűrű rendet vágnak az emberéletben és munkája gyümölcsében, nem bujunk-e össze mindnyájan áldozatkészségre hangoló megilletődöttséggel, nem veszünk-e részt a mentésben, nem sietünk-e sebek gyógyítására, károk megtérítésére, egymásra utalt rabszolgái [titokzatos vaskényszernek? És van-e kegyetlenebb elemi csapás, mint a háború? Van-e sürgősebb kötelessége az emberi közösség szolidaritásának, mint azok életét elviselhetővé tenni, akiket a háború tett nyomorékká? Mennyivel emberibb és konkrétabb, nemesebb és célravezetőbb a jóvátételnek az a módja, amelyre az eggyéolvadt suboticai társadalom ad példát a rokkantak felkarolásával, mint azok a nagypipáju és kevésdohányu akciók, amelyek a diplomácia parkettjén és a nagypolitika porondján folynak már évek óta! A kegyelet, amellyel az elesettek emlékét gondozzuk, hálaáldozat a halottak iránt, akik hamvaikkal megtermékenyítik a talajt az élők számára. Szabad-e azonban megfeledkeznünk azokról a szerencsétlenekről, akik a fejlődés termőföldjét csak levágott kezükkel, ellőtt lábukkal vagy kifolyt szemükkel trágyázták? Nézheti-e egykedvűen nemcsak a jólét, de még a testi épség örömeit élvező szegénység is, hogy a háború rokkantjainak csonka életmaradéka a nyomor fertőjébe fullad? Az emlékművekkel, amelyek az elesett hősök cselekedeteit örökítik meg, inkább várhatunk — a sir lakói türelmesek —, de a háború élő áldozatainak jajkiáltásai belenyilalnak a meg nem kövesedett lelkiismeretbe és sürgős segítséget követelnek. Angliában Macdonald, Franciaországban Herriot, a harcias Millerand helyén a békés Dournergue reményt sugalló jelenségek ezek, amelyek a békében újjászülető világ ragyogó képét varázsolják a romlatlan naivitással megáldott hit elé. Ugyanilyen bizakodás gyűlt ki a békevárókban két évvel ezelőtt, amikor Lloyd’ George a génuai konferencián a megértés és kiengesztelődés politikájának zászlaját kibontotta. A mag el van vetve, de ki tudja előre kiszámítani, hogy meddig tart, amig a megvalósulás kalászába szökken? Ki tud eligazodni a babiloni számok között, amelyek a holnap körvonalait jelzik? Európa politikájának uj kurzusa, az igazság uralmának helyreállítása jegyében indul útnak. De amit az égjük fél igazságnak tart, azt a másik fél vérlázitó igazságtalanságnak bélyegzi. Az ellentétes nemzeti és társadalmi erők eredőjének kialakulása hosszú folyamat és elvonja a politikusok figyelmét és energiáját azoktól a humanitárius feladatoktól, amelyek megoldása elsősorban az állam kötelessége. A politikusok csatájának fegyverzajában elvész a rokkantak jóvátételt kérő szava. Minden állam parlamentjét a jobb- és baloldal döntő mérkőzése vonja el törvényhozó hivatásától. Talán elháríthatatlan történelmi szükségesség ez és produktívabb, mint amilyennek látszik. A rokkantak számára mindenesetre a legsivárabb helyezetet teremti ez a históriai vajúdás. A A hotelünk főpincére nemcsak jó hivatalnok volt, de nagy szakértője is a vendégipamak. Ha nem is tudott megnyugtatni bennünket, egy kissé megvigasztalt, amikor fölvilágosított bennünket a scirocco ármányos természetéről. Nagyon tanulságos beszéd volt ez, de nem állította helyre az étvágyunkat, s a legközelebbi ebédnél megint csak azt suttogtuk az ételhordó pincérnek: — Csak tovább, tovább! Qrazia, nem kérek... Nem’ tudtunk enni. Ami még lecsúszott a torkunkon, az a Starace-kávéház pompás fagylaltja volt a Galleria Umberto-ban. Olaszországban készítik a világ legjobb fagylaltját, s azt hiszem, hogy a Starace-ban meg a legjobba,! mert a legkeményebbet egész Itáliában. A szomszéd: asztalnál, amelyet olaszok ültek körül, szintén a kitűnőségéiről volt sízó, s az urak azzal a fantáziával és lelkes túlzással beszéltek róla, amellyel délszaki emberek azokról a dolgokról, amelyeket szeretnek, nyilatkozni szoktak. Az egyik igy szólt: — Csak egy helyen ettem jobb fagylaltot: [Rómában, a Café Aragnoban... Képzeljék. Luigi elhozza a bomba di ciocolatta-t, amelyet rendeltem, s épp, amikor elébem teszi, abban a pillanatban veszem észre, hogy a pénztárcámat otthon felejtettem. Megijedtem: — jókora összeg volt benne —, kiszaladok a kofzóra. bérkocsiba ugrok és hazahajtatok a Via Nazionale-n levő lakásomra. Fölrohanok a harmadik emeletre, s mikor már ott vagyok, akkor jut eszembe, hogy a tárcát nem otthon, hanem a fürdőben hagytam. Leszaladok a lépcsőkön, újra kocsiba ülök s a Ludoviisi közelében levő fürdő felé. irányítom a carozza-t. A pénzemet nem adták ki mmgyárt, előbb legitimálnom kellett magam, s aztán elismervényt, valami nyugtafélét irni. De végre megkaptam s nem hiányzott belőle semmi. Borravaló a cameriere-nek, aki oly becsületes volt, tiszteletdij az írnoknak, aki a pénzt számomra megőrizte, s aztán (boldogan vissza az Aragno-ba. Az expedíció mintegy ötnegyed órát tartott... Leülök az asztalomhoz, ott van a bomba', s mondhatom nektek, bomba volt az most is. Éppen olyan kemény, mint amikor szervírozták. Csak a déli oldalán látszott az olvadásnak némi nyoma, csekély kis nedvesség. Más úriember vette át a szót: — Ez semmi. A velencei Café Florian-nak van egy saját külön fajta fagylaltja, specialitá della casa, ahogy ott dicsekedve emlegetik. társadalom äz o frajgédiájukkal szemben nem belyezkedhetik arra az álláspontra, hogy nem tartozik rá az államkormányzat mulasztásának pótlása. A suboticai társadalmi egyesületek most folyó nagyszabású mozgalma, amelyhez a város lakosságának minden rétege készséges támogatással csatlakozott, a faji és vallási különbségeken felülemelkedő emberiesség nagyszerű manifesztációja. Ha minden városban és minden országban ilyen egységes akarattal lépne fel a társadalom a háború sebeinek betapasztására és a szenvedések nemzeti osztályozásának kiküszöbölésére, akkor talán gyorsabban oldódnék meg a világválság, amelynek mindnyájan rokkantai vagyunk. bm. Hogy miféle ingredienciák vannak benne, azt nem tudom, de hogy kanállal nem lehet vágni, azt tudom, s hogy baltával nem illik, azt meg ti tudjátok. De az ize valami fölséges, én nagyon szeretem, s hogy meg is ehessem, mindig olyankor rendelem meg, amikor a Lidóra készülök. Elhozzák a fagylaltot, én azt a müveit közönség védelmébe ajánlom, fölkelek az asztaltól, lesétálok a Rivára, jegyet váltok a piroscafo-ra, amely kivisz a fürdőszigetre. ott tramra ülök. azután megfürdök, kifekszem a homokba, flörtölök, nem sokáig, de jó ideig, ha van kivel, felöltözöm, az állomáshoz sietek a piroscaro-val vagy vaporetto-val, amelyiket előbb érem, visszahajózok Velencébe. Három óra alatt megjártam a Lidót, elvégeztem a fürdőt, mindent, s néha találtam egy bonne fortune-t is a homokban. Mire visszajutok a jó öreg Florian-hoz — tudjátok, hogy ez a kávéház már Canova idejében is antik volt —, ott találom a bomba-t vagy a cassala-1 a márványasztalomon, még mindig keményen ugyan, de mégis oly állapotban, hogy ha kissé energikusabban vájkál benne az ember a kanalával, már el lehet vágni s meg lehet enni. Figyelemmel hallgatták, senki se köhécselt. s egy harmadik ur igy szólt: — Jó fagylalt lehet, de nem látok semmi különöset benne. Palermóban a Hotel des Palmes cukrásza olyan kemény fagylaltot készit, hogy baltával kell- darabolni. Egy barátom beszélte, aki Palermóban lakik, hogy a nagy rout-ját, amelyre tutto Palermo-t meghivta, valamelyes okból el kellett halasztania egy nappal. Nem szívesen (tette, mert a fagylalt, amelyet a nevezett hotelben megrendelt, már kész volt s a lakására küldték jókora számlával. De aminő szerencséje van a barátomnak (azonkívül, hogy neki terem a legjobb bora egész Szicíliában), nem lett belőle semmi kára. A fagylalt másnap este is oly kemény volt, mint ha akkor került volna ki a fagyasztó-gépből. Kint a konyhán bárddal kellett kockára és szeletekre vágni. A történet befejezése után hallatszott ugyan egynéhány csodálkozó felkiáltás, de senki se kérdezte, vájjon az a bárd, amely olyan hiperkemény tárggyal került összeütközésbe, mint a Grand Hotel des Palmes fagylaltja, nem csorbult-e ki a nagy küzdelemben? Pedig ennek az eldöntése lett volna itt igazán fontos ... E helyett egy úriember igy szólt: — Ez a fagylalt bizonyára lege artis készült és megfelelt a mücukrnég érdekesebb esetet tudok. Van egy ismerősöm, aki mindennapos vendég a Doney et Neveu-féle világhíres firenzei cukrász- és. kávéházüzletben, a Tomabuoni-utcában. A Doney-féle fagylalt hires egész Európában, s még azon túl is, s állítólag vannak amerikai családok, amelyek azért laknak évszámra az Arnoparti szép müvár.osban, mert a hölgyeik nem tudnak meglenni ez édesség nélkül. Nos, az én ismerősöm rendelt ott egyszer egy adag fagylaltot, valami kuglóf formájú műremeket. Olyan volt az, mintha sziénai márványból készült volna. Erezve is úgy volt s a keménysége is arra emlékeztetett. (No, a márvány egy árnyalattal tán mégis szilárdabb, — szólott valaki közbe, de az elbeszélő nem zavartatta magát és folytatta:) Éppen, ahogy hozzá akar kezdeni, táviratot nyújt át neki a postaszolga, aki őt a törzsasztalánál megtalálta. Elolvassa a telegrammot, amelyben egy nagybátyja hirtelen haláláról értesítik, kapja a felöltőjét, ház,arohan, gyászruhát ölt, az épp akkor induló vonattal Pizába utazik, eltemeti a halottját, örököl utánna egy csinos házat és kilencvenezer lírát, fogadja a részvétláíogatókat, visszajön Flórencbe, kialussza a fáradságát, s mikor harmadnap beállít Doney-heZj elébe teszik a számára megőrzött fagylaltkuglófot, — intakt állapotban, úgy, ahogy tegnapelőtt itthagyta. Nem csodálatos ez? Többen . csodálkoztak. Mi pedig vártuk, hogy akad majd valaki, aki a következő történetet beszéli el: — Milánóban a Café Bifíi-btn ültem, amikor äzt kérdezte egy barátom, volna-e kedvem a föld körül utazni vele? Azt feleltem, hogy kedvem volna, de nincs hozzá pénzem, mire ő megnyugtatott azzal, hogy a költségeket ő viseli. Erre persze megegyeztünk. Mingyárt indultunk is, úgy hogy már nem volt időm elfogyasztani a mogyorófagylaltot, amelyet éppen elébem tettek. Az udvarias pincér, nem sejtve, hogy hosszú útra megyek, mosolyogva jegyezte meg. hogy megőrzi számomra, amig visszajövök. S mikor négy hónap múlva újból beállítok a Biffi-be, elébem áll egy ismeretlen pincér s igy szól: »Uram, Antonio, aid a múlt héten szabadságra ment, azzal adta át nekem ezt az adag gelato-1, hogy Uraságodnak szolgáljam föl, ha megint szerencséltet bennünket«. Csakugyan, ugyanaz a darab fagylalt volt, amelyet az utazásom előtt itthagytam. De hiába vártuk. Ezt a tagadhatatlanul érdekes és kétségtelenül megtörtént esetet nem mondta el senki, valószínűleg azért, mert attól félt, hogy nem hiszik el neki. Bizony, az ember kénytelen néha elhallgatni egy igazságot, hogy. hazugnak ne tartsák. Akar-e Használja az egyedül biztos és célravezető szert, a Z E T A - foszforpasztát, hatása legrövidebb időn belül a legbiztosabb mértékben érvényesül. Küldjön be 20 dinárt a gyárnak: Zeta D. D. Sombor és kap egy próbatégelyt köitségmentesen. Biztos hatásért kezeskedünk! 3317 _________ / Olasz napok Irta: Baedeker A FAGYLALT
