Bácsmegyei Napló, 1924. május (25. évfolyam, 120-148. szám)
1924-05-28 / 145. szám
1924. május 28, BACSMEGYEI NAPLÓ 7. oldal NYILTTER. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik mélységes gyászunkban részvétükkel, vigasztaló szavakkal keservün- j| két enyhiteni törekedtek, igaz és hálás szív- I vei mondunk köszönetét. ozv. Stern Zsigmondié fej és gyermekei. Válasz a „Háború a fogtechnikusok ellen“ és „Aranyfogak rézből“ című cikkekre. A Bácsmegyei Napló május 20-iki számában megírta a fenti első- focim és „Milliókat érő fogorvosi felszerelést foglalt le a rendőrség“ alcím alatt, hogy a suboticai rendőrség, a helybeli fogorvosok és vizsgázott technikusok interveniálására lefoglalt a nem vizsgázott fogtechnikusoknál komplett fogorvosi felszereléseket. Nem felel meg a tényeknek, hogy ezek a felszerelések milliókat érnek, mert ha az összeseknél lefoglalt műszereket ma kellene beszerezni, akkor sem kerülne többe, mint maximum 30.000 dinárba az egész. Nem felel meg a tényeknek, hogy a helybeli úgynevezett „Dentist fogtechnikusok“ egy évi klinikai gyakorlattal rendelkeznek. A 16447/919. számú rendelettel, melyre való hivatkozással végrehajtották ezen lefoglalást s mely annyira sérelmes a fogtechnikusokra, hogy teljesen segédmunkásaivá degradálja a fogtechnikusokat a fogorvosoknak és a vizsgázott fogtechnikusoknak, mely utóbbiak maguk is keresztülmentek ugyanezeken a tortúrákon 1911. év előtti időben — mondom, ezen reánk nézve sérelmes rendelettel nem foglalkozunk itt hosszabban, mert hisz az a fogorvosoknak teljesen sikerült müve, hogy a nagyobbik falat kenyér nekik jusson, ne pedig a fogtechnikusoknak, akik végeredményben mégis csak saját két kezük munkájával kífiizitik el a fogmüveket, akár fogorvos helyezi azt a szájba, akár vizsgázóit technikus. De viszont nem hagyhatjuk szó nélkül azt a tendenciózusan beállított második közleményt, mely „Aranyfogak rézből“ cím alatt jelent meg s teljesen arra van bazirozva, hogy az általunk készített müfogak tulajdonosai megijedjenek, hogy az ő fogaik nem aranyból, vagy ha aranyból is, de nem 22 karátos aranyból vannak készitve s ijedelmükben a fogorvosokhoz, vagy a vizsgázott technikusokhoz forduljanak megvizsgáltatni müfogaikat. Vagy az a célja ennek, hogy ily módon uj munkákhoz jussanak a fogorvosok és vizsgázott technikusok, vagy pedig az, hogy ily módon tudják meg, hogy kiknek ős mit dolgoztunk, az nem lényeges. Fontos az a bizonyos aranyfog — rézből, hogy mi is az tulajdonképen ? Randolf-fém ! S ebből a Randolf-fémből csinálnak ma müfogat Berlinben, Becsben, Budapesten sőt Suboticán is a fogorvosok és vizsgázott technikusok is, de a páciens tudja azt, hogy nem arany, tehát nincs félrevezetve, mert nem telik mindenkinek 22 karátos aranyfogra. Egyébként ez a nagyon felfújt „zugfogász“-ügy nem egyéb, mint egy legenyhébb elbírálás alá eső közegészségügyi kihágás, amelyre maguk a fogorvosok és vizsgázott technikusok kényszerítik az embert, akkor midőn mint fogtechnikus-segédet felfogadják, de olyan csekély fizetéssel, hogy ők maguk felajánlják már az akceptálásnál, hogy megengedik a „privat-pacientura“ végzését sőt már legújabban a tanulóiknak is megengedik, hogy ilyen — privat — munkát végezzenek. Ezek után még csak annyit, hogy miután az iskolaévnek rövidesen vége, ajánljuk a szülőknek, hogy fogtechnikus pályára adják gyermekeiket. Nagy jövő vár rájuk! Benn lesz az újságban a nevük! Mint most a mienk — „zugfogász“ 1 Tisztelettel a megtámadott fogtechnikusok nevében Zvekánovics Béla 3965 fogtechnikus. 9? JELENA“ nőidivatszalon Subotica, Aleksandrova ul. 11. Korzó A 1 eguj abb ango 1 és francia női - szabás és varrásból úgy kezdők, mint haladók, valamint hivatásos varrónők részére 1924. június 15-töl kézdődőleg női szabászati és varrási tanfolyamat tart egy hónapi időtartammal. Résztvevők és azokhozzátartozóí kosztümjeit, kabátjait, ruháit stb. dijmentesen kiszabom és azok útmutatásaim szerint készülnek. Jelentkezés junius 10-ig bezárólag. 3605 Önálló képzett mechanikus aki autójavításokban és azok építésében jártas, azonnali alkalmazást nyer Kiss Tibor javítóműhely és autófuvarozási vállalatánál Novi-Vrbas. Megnyílt a „Mir” (volt Béke) sörcsarnok és étterem! Gyönyörű kerthelyiségében Hano íamburazenekara játszik. Elsőrendű ételek és italok. Állandóan frissen csapolt sörök. Szives pártfogást kérnek Vukov és Buzder 3(396 tulajdonosok IC ELEKTRO ILI MAŠINSKI INŽENJER traži se za veće električno preduzeće u Beogradu i Zagrebu. Gospoda koja su na samostalan kancelarsko rád naučena te posjeduju iskustvo u akviziciju dobivaju prednost. Uveti: đržav- Ijanstvo SHS potpuno poznavanje srpsko-hrvatskog i nemačkog jezika i apsolutno poverenje. — Oferte sa naznakom kurikulum vite i zahtevima plate neka se uprave pod „Inženjer“ na upravu lista. 3943 KOMLÓ-, SZALMA-, TOLL és GYAPJÚSS ZSÁK n-LEGOLCSÓBBAN Schossberger és Sered eégnél Novisad, FutoSki put 13. Telefon : 531, Távira*: Hessian’ 3586 Vadászat és Sport spe ci ö lis szak üzlet Óriási választék vadászfegyverek, vadászlőszerek és vadászfelszerelési cikkekben. — Vadászfegyverek raktáron minden gyártmányban és minden kaliberben. Az ország legolcsóbb és legjobban feh.sercli, vadászati szaküzlete K agy bau 2 Árjegyzék ingyen! Kicsißybea! Nagy raktárt \ Football-Tennis- és Atlétikai felszerelési cikk kbsn. Angol és német football-labd/k és cipők — Eredeti angol Slazengers Doherty és Pattersen-rakettek Tűzijátékok! Halászati íelszerelések2 V. Bata Sin9 Subotica Raktárról szállíthatók: 2926 Standard olajak cséplő 9 ép cylinder nyers J BE NZIN Michelin Cable gummi AU'ÍŐOIAJ KOi MEISR» GÉPEK, Hofherr-cséplőgarmturák Ssivógóz generátorok Dobsln Alkatrészek Csapágyak Cséplőponyva, f-a gépszij R3. CQRN1CK kévekötőaratógép, eredeti Standard Manilla, alkatrészek, fűkaszálók BERAIPM MARCEL Telefon 106 V£,U5D-B£Ö »VEREK Telefon 106 a CM CM FŰZŰKÜLÖNLEGESSÉGEK Has Ütők, melltartók eredeti francia és angol modellek után készülnek ĐIMSTRIJEVICS JULISKA füzőiennében, Scotus Viatora ulica 10. Tisztítás és rossz füzek újjáalakítása a legpontosabban eszközöltetik. 6EPSZ13AI Schamoi tégla és föld, tömítések és csövek, mindennemű armatúrák és műszaki cikkek, gép ás henger olaj ok, benzin és gépzsirok nagy raktára: Telefon 83. - Legolcsóbb napi árak! Legelőnyösebb fizet ési feltételek! KÉRJEM ÁRAJÁNLATOT! 0PTALT MAGYAROK S Szegeden keríe3 családi házat, jövedelmező bérpalotát beköltözhető lakásokkal, föld és szőlő tanyásbirtokskat, biztos megélhetést nyújtó berendezett üzleteket, igen előnyösen vételre közvetít csak M É Z E R országos ingatlan irodája Szegeden Bástya-utca 19. (Bohn sörcsarnok mellett). Jugoszláviában képviseli Bőmches Emil, Bačka-Tooola. a.___.-------------------------------------' atew. . vr mr: I in I nrrrn«, ■. i mH 'V.ITOTO3 fa-“" or-r ' Príma téliszalámi vágásra teljesen érett, állandóan raktáron. VERHOREL PERMETEZD GÉPEK Dm. 500.— valamint az összes alkatrészei és KÉKKŐ jutányosán kapható KEMÉNY GYULÁNÁL SUB0T2GA TELEFON : 29. 224Ü E L A-D 0 kedvező fizetési feltételek mellett: gyárilag- javított kitűnő állapotban levő 1 drb 8-as MÁV cséplőgép-készlet 2 drb Cormick-féle kévekc'íő-gép (uj ponyvákkal) 2 drb rnarokrakó-gép a TORONTÁLI MEZŐGAZDASÁGI GÉPIPAR, VAS- és FÉMÖNTŐDE R. T.-nál VELIKI-BEČKEREK, Miie:iéeva-ulica, vámházzal szemben. Telefon 51. Cséplőgéptulajdonosok figyelmébe! Mielőtt , IflfOIB vásárolnak a küszöbön levő cséptésre, saját érdekükben kérjenek ajánlatot: Kemény Arnold cégtől, Vel.-Kikinda Telefon: 93. Csopoitos rendelések esetén kedvezmény. MÉHÉSZETI ^ÜGYEKBEN INGYEN TANÁCSOT AD méhesek berendezését, méhek beszerzését, a méhek szakszerű kezelését részesedésre elválla ja. Méhe'-e', mézet, viaszt bizományi értékesítésre bankgarancia mehet! átvesz NAGY JÓZSEF a „Vajdasági Méhészeti Lapok“ szerkesztője Stari-Bečej. 2341