Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)
1924-04-10 / 100. szám
4. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1924 április 10. A körülzárt Módos Látogatás a kiokád alá helyezett községben — Ä módosiak fekete hete — Nyolc-tiz millió dinár értéket rekvirálfak a románok — Elszállították a tébolyda- és a kórház berendezését Retorzióként leszerelik a zsombolyai villanytelepet Módost és Párdányt a román-jugoszláv egyezmény ratifikálása óta szigorú blokád alatt tartották a románok; a kicserélésre szánt két községet még Románia felől is csak külön engedéllyel lehet az év eleje óta megközelíteni. Párdány átadása után a román határőrség teljes haderejét koncentrálta Módos köré és szinte légmentesen elzárta ezt a nagyközséget a világtól, hogy a kiürítést a román hatóságok zavartalanul folytathassák. A kiürítési munkálatokról érkező riasztó hírek ellenőrzésére a Bácsmegyei Napló munkatársa még hétfőn megkísérelte a körülzárt Módosba behatolni, de a román határőrség egyszerűen nem respektálta a román vízummal ellátott csehszlovák útlevelet: •— Tessék a hivatalos átadás után jönni. — mondták — péntektől kezdve még vizűin sem keli Ezzel a megnyugtató válasszal természetesen nem voltunk megelégedve, hanem minthogy a jugoszláv és román missziók — mint megtudtuk — keddre Módoson adtak találkozót egymásnak, hogy az átadás lebonyolítását megbeszéljék, kedden hajnalban felszálltunk a becskereki állomáson a jugoszláv katonai misszió különvonat ár a, a mely öt órakor indult el.a román ha«•. .I. £í.: ££ öt kilométernyire a szécsányi állomástól a román határőrség megállította a különvonatot. de rövid eszmecsere után, amit a szuronyos román baka a vonatvezetővel folytatott. folytathattuk utunkat a lekonpasztott távíró-póznák mentén: a sürgöny úr ótokat mindenütt gondosan leürítették a románok. A határszéli vasúti őrhúznak tárva-nyitva ajtaja-ablaka, ahogy’ elrobogtunk mellette, láthattuk, hogy a csupasz falakon kívül nem maradt benne semmi. Az őrház tetejéről a pár dinár értékű bádog jelző-harangot leemelték és elvitték. ita visszakérnie i í-i .■■■ •-A módosi pályaudvaron a románok udvarias előzékenységgel fogadtak bennünket és igyekeztek a delegáció tagjait kint az állomás mögött várakozó kocsikra felültetni, mielőtt még tüzetesebben szemügyre vethetnék a kiürítésnek itt látható nyomait. A felültetés nem sikerült, mert néhányon mégis megszemléltük előbb az állomásépületet belülről is. A szobák üresen íátonganak, egy-két széken kiviil semmit nem találni bennük, a falakon a telefonvezetéknek csak a nyomai látszanak. A román hatóságoknak nem tetszett érdeklődésünk és egv vasúti hivatalnok barátságosan, de egyben igen erélyesen felszólított bennünket, hogy csatlakozzunk a bizottság többi tagjához, akik már várnak ránk és — nem ilyen kiváncsiak. Egyikünk nem állta meg. hogy oda ne szóljon ai román vasutasnak: — Na itt nem sokat hagytak! — Többet, mint önök Zsombolyán, — felelte a román nevetve. A jugoszláv delegátus erélyesen visszautasította ezt a kijelentést és rámutatott arra. hogy ami Zsombolyán történik, az csak retorzió a párdányi kiürítésért. Megtudtuk, hogy néhány nappal előbb a román hatóságok még a perronon levő üres Stollwerckatuomatát is elvitték, csak amikor Petkovics Radomir ezredes, a jugoszláv határkiigazitó-bizottság elnöke erélyes átiratban felszólította a román bizottságot, hogy szüntessék be s további jogtalan rekvirálásokat, szánták rá magukat az elkövetett túlkapások jóvátételére: — vissza; adták az automatát. Adói vannak a lovak ? A bizottsággal kocsikon áthajtot tünk a községházára, ahol megkezdődtek az előzetes tárgyalások a román hatóságokkal. A község lakossága tudomást szerzett a jugo szláv misszió megérkezéséről és többen megkísérelték, hogy bejussanak az ezredes elé. de a román katonák Rurescu granicsár-kapitány parancsára setikit_sem engedtek be a községházára.. Egy ősz szerb paraszt. aki panaszt akart tenni a jugoszláv delegációnál, nem hagyta magát elutasítani, hanem dulakodni kezdett az ajtóban a román katonák ka! és hangosan kiáltozott: — Gospodine pukovmce! Petkovics ezredes figyelmessé lett a zajra és intézkedett, hogy bocsássák elé a parasztot, aki kétségbeesve keseregte el, hogy az éjszaka román katonák négy lovát elhajtották. — Hol az a román őrnagy? kérdezte erre az ezredes röviden. Előkerrtették a román bizottság vezetőjét, aki mikor megpillantotta Petkovics ezredest. barátságosan odasietett hozzá és kezet akart neki nyújtani. Az ezredes nem fogadta az üdvözlést, hanem odaszólt Djakor.ovics Eta jugoszláv csendőr-őrnagynak: — Mondja meg annak, hogy addig szóba sem állok velük, amíg ennek a parasztnak elő nem kérdik a lovát. A román őrnagy sápadtan vette tudomásul az üzenetet és nyomban megtett minden intézkedést arra, hogy a lovakat visszahozzák — Keresztesről. Kéé varion szereteíajandck A jugoszláv bizottság tagjai a községházát csak a román delegátusok kíséretében hagyhatták el, vagy pedig három lépésről szuronyos román katona kísérte őket, hogy ne érintkezhessenek a község lakosaival. Minthogy a Bácsmegyei Napló munkatársa tanuk nélkül akart a módosiakkal beszélni, egyik földszinti ablakon keresztül távozott a községháza épületéből és igv szabadon járhatott-kelhetett mindenfelé. Tanulmányutunk alkalmával megállapíthattuk. hogy a módosiaknak a romáu-jugosziáv egyezmény aláírásáig nem volt okuk a románok ellen panaszkodni. Az átcsatolásra Ítélt területeket a románok részben küllőidnek, részben belföldnek tekintették, ahogy’ érdekük megkívánta. Az adókat az 1924-es év első negyedére éppúgy behajtották, mint belföldön, noha erre az egyezmény értelmében semmi joguk sem volt. Ezzel szemben a módosi kereskedőknek. ha. valamit, bevásároltak Temesvárod. kiviteli engedélyt kellett fizetniük. Két héttel ezelőtt kezdődött meg az erőszakosabb rendszabályok életbeléptetése. Rurescu granicsárkapitány behívatta a gazdákat a községházára és közölte velük, hogy csak abban az esetben fos megtörténni simán és minden atrocitás nélkül az átadás, ha két vagon búzát adnak a katonaság részére. A gazdák bíztak ebben az Ígéretben és összeadták a kivánt mennyiségű búzát és rozsot; a román kapitány március 31-ikén a két vagont elszállittatta Romániába. A kapitány, amikor később érdeklődtek nála. hogy mf történt a két vagonnal, kijelentette, hogy azt ö : i kapta lojális magaviseletéért n gazí dáktól ajándékba. A visszautasított kártérítés Az ígéret ellenére nemsokára újabb háromszázötvenezer lei-es követeléssel léptek föl a hatóságok azon az alapon, hogy a jugoszlávok übéba és Keresztes községek átadása alkalmával százhetvenezer lei-jel megkárosították a román államot és ezt az összeget Módosnak keli meg- I fizetni — duplán. Pozojevics István főjegyző április 5-ikén, szombaton este összehívta a gazdákat és azt tanácsolta nekik, hogy fizessék le ai kivánt összeget, mert igv még aránylag olcsón mentesülnek a rekvirá'lástól. A gazdák értekezlete úgy határozott, hogy összeadja a z összeget és másnap lefizetik a főbírónak a háromszázötvenezer leit. A Pénz vasárnap reggelig összegyűlt és a módosiak küldöttsége még a délelőtt folyamán megjelent a főbírónál a háromszázötvenezer lei-jel. amelyről azonban nyugtát kértek. A főbíró erre kijelentette, hogy már nem fogadhatja el a pénzt, mert bár ő beszélt Dragolescu ezredessel, a román delegáció elnökével, aki belement ebbe a megoldásba. azonban szombaton éjjel kiszállt Módoson a vámhivatal bizottsága és most már ők fogják a kártérítést behajtani. Kocsitábor, mint fenyegetés A vámhivatali bizottság megérkezése után kidoboltatták a községben, hogy mindenki tartózkodjék otthon. A nyolc-tiz tagból álló bizottság ezután csendőrfedezettel végigjárta az üzleteket és mindenütt felbecsülték a raktárakat. Ekkor már nem beszéltek kártérítésről. — ami csak ürügy volt — hanem azt hangoztatták, hogy minden áru és érték, ami most Módoson van, néhány nap múlva az átcsatolással külföldre kerül, tehát azért húsz százalékos kiviteli illetéket kell fizetni. A kereskedők tiltakoztak ez ellen és kijelentették. hogy ők három hónap óta minden árucikk után, amit Temesvárról. vagy a többi román városból hozattak, megfizettek a vámot már egyszer, de tiltakozásuk nem használt. A románok igyekeztek megfélemliteni a kereskedőket, száz- és kétszázezres összegeket követeb tek és hangoztatták, hogy aki nem fizet, annak az egész raktárát elkobozzák. Hogy nagvobb nyomatékot adjanak szavaiknak, száz-százhusz szekeret állítottak fel n, főtéren éjjelnappal készenlétben. Tárgyalás közben, ha a fél nem mutatott elég készséget a fizetésre, nyomban odaállítottak üzlete, vagy háza elé néhány kocsit és kiadták a rendeletet: — Fclpakkolni! Vasárnap délelőtt cgyenkint puhították a kereskedőket, majd kijelentették előttük, hogy ha testüleileg fizetnek kétszázötvenezer leit, akkor enyhébben fogják a vámolást végrehajtani.-A huszonhét mófősi kereskedő vasárnap este értecezlctet tartott, amelyen elhatározók. hogy inkább ötszázezer leit fizetnek, de csak ha minden vámolás és rekvirálás elmarad. A románok nem fogadták el az ajánlatot, hanem hétfőn reggel megkezdték a kiürítését a kereskedők kasszáinak. A legtöbb üzletben száz-százötvénezer leit kéTtek, de alkudni lehetett, lementek ötven, negyven, busz, sőt tízezer leire is. Egyik kereskedőt harmincezer . lei erejéig vámolták meg. de csak tizenötezerről adtak neki nyugtát, azonkívül a vámhivatalnok, akivel tárgyalt, nyolcezer leit kért és kapott, amiért ilyen olcsón elintézte az ügyet. Degrel János és Fia fakereskedőcég kétszázezer lei helyett harmincötezerben már kiegyezett a vámhivatali tisztviselőkkel, amikor Rusescu granicsár-kapitány belépett az üzletbe és megtudakolta az eredményt. Amikor meghallotta az öszszeget, kijelentette, hogy negyvenötezer lei-en alul nem szabad a céggel kiegyezni. — Ebből egy bánit sem engedek, — mondotta szigorúan — különben elvitetem az egész raktárt. Mit volt mit tenni, a íakereskedök kifizették a negyvenötezer leit és a »közbenjárásért« a províziót Éjszaka a raktárt mégis kocsira rakták és elvitték. Langraf József kereskedőtől ötvenezer leit kértek, de végül kiegyeztek tízezerben — és a külön honoráriumban. Mancsik Mihály hatvanezer lei helyett a közbenjáró illetékén kívül ugyancsak tízezret fizetett. Ezen az összegen alul egy kereskedő sem úszta meg a kiürítést: aki viszont nem tudott készpénzt szerezni, annak a raktárát könyörtelenül elvitték. Módos már nem. módos A vámbizottság a kereskedőkön kívül sorra látogatta a gazdákat is házaikban és ott is hasonló módon jártak el azzal a különbséggel, hogy mivel azok többnyire nem rendelkeztek kellő mennyiségű készpénz fölött, majdnem minden esetben rekvirálásra került a sor. A rekvirálást olyan eréllyel hajtották végre. hogy a gazdag módosiak egy nap alatt tönkrementek. A községi közbirtokosság öt tenyészbikáját és két csödörét elvitték: a magánosok kárát föl sem lehet sorolni, nincs ház, ahonnan el ne hajtottak volna, jj pár disznót, lovakat, teheneket. Az uccán találomra megfogtunk embereket és megkérdeztük, hogy hívják és mekkora kárt szenvedett. A válaszok: — Piperszki Sztévó vagyok, két .lovat vittek el tőlem. I — Hoffmann János a nevem és fhusz disznómat hajtották el a csendőrök. — Petrov Nikának hívnak, a románok két szép lovamtól fosztottak meg. ..... Egyik cséplőgép-vállalkozó gépét már be is fütötték, hogy kivigyék az állomásra, de a bokáig érő sárban a cséplőgép nem tudott haladni. Módos károsodását nyolc-tiz milflióra becsülik. Tetve s szalmán alusznak a bolondok A középületekben végezték a kiürítést a legalaposabban. A járásbíróság épülete a vasútállomást juttatja eszünkbe: minden bútor hiányzik belőle, még a kályhákat is elrekvirálták a románok. A polgári iskolából elvitték a padokat is, úgy, hogy a tanítás emiatt szünetel. Az adóhivatalban egyetlen asztalt, vagy szekrényt sem lehet találni; a petróleum-lámpákból a petróleumot is leszerelték, de legtöbbször az egész lámpát eliiritették. A posta már napok óta nem működik, minden távirókészüléket, bútort, levélszekrényt elvittek. A telekkönyvi hivatalból elvitték még azokat a dobozokat is, amikben a mappákat és aktákat tartják, az iratokat leszórták a földre. A módosi elmegyógyintézetben csak a ruhát hagyták rajta a betegeken, minden egyebet elszállítottak. Kocsira rakták az ágyakat is és az elmebajosok az istállóból Hozott szalmán hevernek naphosszat; egészen át vannak tetvesedve. A kórházból elvitték a berendezést, továbbá elrekvirálták tizenöt vaggon tűzifát. A hideg mialt á fűtést nem lehetett abbahagyni, ezért a román katonai parancsnokság — amikor a kórház vezetősége fát’
