Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)

1924-03-30 / 89. szám

1924 március 30.

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. oI3al

Kicsapott diákok

A redukció szivacsával nemrég kilenc tanár nevét törölték a szubo iicat gimnázium tantestületének feketetábíájáról. A megmaradt tanári kar most, a félévi osztályozás alkalmából kezébe vette az iskolatörvény szivacsát és kíméletlen törlést vitt végbe a gimnázium növendékeinek létszámában. Az elbocsátott vagy nyugdíjazott tanárok a rajtuk esett sérelem keserűségével hagyták el katedrájukat, ahonnan számkivetették őket; a rossz diákok a felszabadulás érzetével csomagolnak össze és vonulnak ki az iskola padjai közül. örülnek az eltávolított diákok mert lerázták a szülői akarat álta rájuk kényszeritett nyűgöt, de annál sujtóbb a szülők gondja. _ hog> mihez fogjanak az iskola jótéteményétől megfosztott gyermekeikkel.

Nem fér kétség hozzá, hogy a tanári kar jogát gyakorolta, amikor a bukásra proskribált tanulókat kiselejtezte. Ami kihívja a kritikát, az a közoktatásügyi minisztériumnak az az elve, hogy ilyen módon lehet és kell törekedni áz iskola tanulmányi eredményének megjavítására.

Bölcs és előrelátó intézkedés hogy a tanári kar a. középiskolai ^tanulmányok feleuíján a kiserettségrve! eldönti, ki való a további tanulásra és kinek van helye folytatólagos elméleti kiképzést nem igénylő életpályán. Ez a providencia gátat vet a szellemi proletariátus tultenvésztésének. De minden évben, minden osztályban elővenni a kiséreítségi rostáját és kivetni1 azokat, akik nem ütik meg n mértéket: akkor is pedagógiai kilengés, ha a törvény betűje szerint nem vonható kifogás alá.

A közoktatás hivatása nem merül ki abban, hogy a szorgalmas, és tehetséges tanulók tanulmányi boldogulását lehetővé tegye, hanem az is a célja, hogy a silányabb anyagot a kultúra számára használhatóvá idomítsa. Hogyan felelhet meg az iskola ez utóbbi rendeltetésének, ha egy félévi eredmény mérlegelése alapján a leggyengébb növendékeket kitaszítja a tanitásból? Arinál kevésbbé van szükség ilyen könyörtelen, megbélyegző és demoralizáló tömeges Ítélkezésre, mert hiszen ^ a tanári karnak módiában áll az évvégi klaszifi'kálással osztályismétlésre utasítani az előmenetelben visszamaradtakat és évközben eset ről-esere kizárni mindenkit akit nem lehet beletörni az iskolai tegye1 erűbe.

Különösen nem időszerű a törvény felhatalmazásának tekintetnélküli érvényesítése azoknál a speciális okoknál fogva, amelyek a szuboticai gimnázium tanévének alakulását befolyásolták. Mindjárt _ a tanítás megkezdése körül baj támadt. Az állam és a varas azon perlekedtek, hogy melyikük tartozik viselni az iskolaépület tatarozásának költségeit és e miatt a tanév megnyitása néhány héttel kitolódott. Később amikor a tanítás kerékvágásba jutott. jött a redukció és az egész tanrendet tövestül fölforgatta. A diákokat elszakították megszokott tanáraiktól és nyilvánvaló, hogy a beállott tanárhiány nem vált az uj órabeosztás szakszerűségének javára.

Ehhez járul még. hogy — különö sen a tanári kar csökkentése után — egyes osztályokban a- nyelvkülönbség meghiúsítja a kellő kAoíaktust tanár és növendékek közölt.

Az iskola tanulóinak értelmi színvonalához, tanulmányi lelkiismeretességéhez és fegyelmezett viselkedéséhez fűzött rigorózus követeimé nyék előfeltétele, hogy a tanügyi ha tóságok a maguk részéről kövessenek el mindent az iskola eredménye^ működése elé tornyosuló akadályok elhárítására. Tudjuk, hogy az e téren mutatkozó fogyatkozásoknak vannak jelentős enyhítő körülményei

á gazdasági, pénzügyi és egyéb ne- \ kézségekben. Ugyanezeknek az enyhítő körülményeknek figyelembevé-j telét követeli azonban a közvélemény ; akkor is, amikor arról értesül hogy

! 1 \ tömegesen parancsolnak ki az isko-1 1 Iából diákokat csak azért, mert nem jj j tudnak eredményt elérni az első fél- j ; év végén

; bm. í--------- ' '■■Mini Mi 190E8KBHH

Ama bizonyos jubileum

Irta: Baedeker *— Levél egy barátomhoz —

kasom,

Kedves barátom.

Mért maradt el a jubileumom? kérdezed. Ezt a kérdést jobb lett volna máshoz intézned (mondjuk; jubileumi bizottság valamelyik tagjához. aki minden dolgát elhanya górta hónapokon keresztül, csakhogy éjjel-nappal jubi-ügyekkc! fogialkoz hasson). - nemcsak szebb levelet kaptál volna, de valószínűleg objekíivebb tudósítást is. De mert megvan ,i — nem éppen magyar — szobogy válaszolok minden hozzám intézett levélre, felelek a tiédre is. és elmondom, amit az esetről gondolok.

Nekem mingyárt. amikor a mozgalom megindult, különösnek tetszeti, hogy ünnepelni akarnak vaia kit (holott ez ellenkezik az emberi természettel, amely legszívesebben önmagát ünnepli), s még különösebbnek, hogy éppen engem, holott ez ellenkezik az én természetemmel, amely legszívesebben másokat ünnepel. Csodáltam, de nem tehettem ellene semmit. Néhányan — annyira müveitek, hogy még 'eksz ikont is olvasnak — kisütötték, hogy már idestova ötven esztendeje írok, s hihetőleg így okoskodtak: ha egy hivatalszolga, aki huszonöt évig hűségesen lopja a gazdáját, jubileumot »kap«, mért ne juttatnánk ilyet egy magyar írónak is, ha dupla ennyi ideig szolgált s félszázadon keresztül irt össze tűrhető helyesírással tücsköt-bogarat? Ha a szolgálatok, amiket tett, nernte érnek föl a derék hivatalszolga érdemeivel, a hoszszu idő. amelyet semmittevéssel töltött, mégis figyelembe jöhet. Igaz, hogy az írás. amit végez, a legjobb akarat mellett se nevezhető szellemi munkának, de hát — gondolták e jó urak nemcsak az intellektuális munkálkodást szokás megbecsülni, s ha valaki ilyen soká kitart a hálátlan mestersége mellett, akkor megérdemli. hogy szerencsét kívánjunk neki a szívósságához és megdicsérjük a türelméért.

Mikor ezt a nagyon hízelgő okfejtést hallottam, abbahagytam minden tiltakozást, amelyet a jubilánsok pro forma hangoztatni szoktak. A jubileum, gondoltam, nem becsületbevágó dolog, s az ember, ha kiállotta. még öregebb de époen olyan jelentéktelen lesz mint volt. Beleegyeztem hát s ezzel hallgatólag hozzájárultam ahhoz, hogy annyit dicsérjenek, amennyi csak jól esik nekik, és többet, mint amennyi jól esők nekem: hogy rámfogjanak mindenféle érdemeket és erényeket, amelyek az embertársaimban sincsenek meg: hogy vénitsenek és fiatalítsanak, ahogy a jőiigy megkívánja, s hogy bizottságokat, fő- és alkomitéket és végrehajtó választmányt szervezzenek és védnököket, elnökökéi, társelnököket, fő- és egyéb titkárokat válasszanak. Mert ebből áll egy jó! megalapozott s a kor kívánalmainak megfelelő, jubileum .... A bizottság hát kitűnő szólistákkal és jól összeválogatott; karszemllyzettel megalakult s aj legszebb J jubileumnak nézett eléje J In is az*t hittem, hogy lesz belőle] valami, s azzal az írói naivitással,!

évtizedes betűvetésemnek. elárultam, hogy

amelyet sok nek köszöni! örülök rajta. S ez hiba volt. amely idősebb és tapasztaltabb emberismerő valószínűleg e! nem követ. Ez nzony leiohasztotta a lelkesedést, amellyel fáz ügyhöz fogtak.

A másik hiba az volt. hogy épp engem-slemeltek ki ünneplésre. Ezt

I sokan nem tartották helyesnek. Gondolták, annyi magyar író él a Vajdaságban (hiszen az alakuló Irodalmi Társaság már ötven taggal indul), mért ünnepeljük éppen azt, aki a legvénebb köztük, már közei hetven éves, s így egy csöppet se aktuális, a nőket régen nem érdekli, s „akinek már egyáltalában nincs jövője. Ezek az urak — és lehet, hogy hölgyek is voltak köztük — jobban szerették volna valamelyik fiatal kollégámat jubilálni, mert (kérdez ték méltatlan-kodással) muszáj annak az évfordulónak éppen ötvenesztendősnek lenni? Egy tízéves ilyen alkalmatosság sokkal vidá: mabb és kedélyesebb ünnep, — az ember szép, biztató jövőt lát maga előtt és nem egy, buta múltat, amelyre csak az öreg jubiláns-trot!i emlékszik . . . Olyan hang is hallatszott, hogy a fiatal írók jubileuma már csak azért is mulatságosabb, mert az ilyen jubilánsok egyszersmind jó partik. Ugyanis egy tehetséges fiatal iró már kétszáz di nárt kap egy szellemes tárcáért, igaz. hogy most csak egyet ir havonta. de ha szorgalmas s a házas élet kellemeinek a kedvéért egy kissé nekifekszik, akkor irhát mindennap kettőt, ami még nem nagy szé ria, de igen csinos jövedelem s éppen -elég volna a leányomnak, aki már régen szereti az írókat, de természetesen nem á régieket, hanem a fiatalokat.

De. mert az ember sokféle, egyéb különvélemények is merültek föl. Az irodalom egyik kedvelője például állítólag igy nyilatkozott: Azért mert egy fiatal szerző ötven esz tendeje firkál, már jubit rendezzünk neki? Fiatal barátom, ez kissé korai. Ha már e zsenge korban elkényesz tétjük, még majd elbizakodott. lesz s további pályáján nem fog azzal a szerénységgel haladni előre, amelyet a törekvő talentumoktól joggal kívánunk meg. Várjon ez az ur még tíz esztendöcskét, s akkor ha ez idő alatt jól viseli magát s beváltja a reményeket, amelyeket a fejlődéséhez füzünk, akkor — nem bánom, majd cseveghetünk a hatvanéves juhijáról.

így hát ez a két egyébként egészen különböző gondolkozása csoport egyaránt azon dolgozott — természetesen a legtisztelereméltóbb szándékkal, a legjobb akarattal s a legnemesebb eszközökkel —. hogy a tervezett jubileum ne sieríiljön. S ez sikerült nekik. Annál is könnyebben. mert más tényezők is elősegítették a negativ eredményt. Elsősorban az a körülmény, hogy a vajdasági ifótársak hagyományos szerénységgel s a szerkesztőségekben elsajátított nemes .diszkrécióval távoltartották magukat a mozgalomtól. A puritán gondolkodásuk s a mimóza-érzékenységük nem engedte. hogy tudomást vegyenek az ügy röi, s még kevésbbé, hogy részt vegyenek benne. Attól tartottak valószínűleg. hogy ha helyeslik vagy épp támogatják a tervet, jutalmul vagv kiegyenlítésül annak idejében — Isten mentsen! — ők is jubileumot kapnak. Hogy ez milyen kellemetlen. akkor látták, mikor az enyémre készültek. Merő szégyen lősségbő! hát egy lépést se mertek tenni, és semhogy egy későbbi jubilálíatás veszedelmének tegyék ki magukat, inkább az enyémről is nagylelkűn lemondtak.

Egyesek, akik engem a mozgalom, sikertelenségéről időnkint őszinte kár-;

vették figyelem)» a Í;en;ze:isígek.

örömmel értesítettek, a fiaszkóért a

bizottságo t okolták. Szerintük ez a tiszteletreméltó testüle nagyon is nagy volt. A nemzetek történelme és a világhistória egyaránt bizonyítják, hogy a hatvantagu bizottságok sose ■voltak képesek valódi agilitást kifejteni. A szuezi csatornát, igy argumentáltak ezek az urak. egy jóval kisebb komité csinálta. (Az igaz, hogy ebben a bizottságban nem volt benn a Bácsmegyei Napló érdemes szerkesztője: Fenyves Ferenc. Ha ott lett volna, a szuezi csatorna még ;.!« se lenne készen.) ...Más informátoraim meg ezzel szemben váltig vitatták, hogy a mozgalom épp azért nem sikerülhetett, mert a bizottság összeállításánál nem voltak ke!T tekintette! az érdemekre s nem ; a felekezetek, társadalmi osztályok és foglalkozási ágak számarányát. fMtzeskalácsosok és gombkötők például egyáltalában nem voltak benne s a dobrovoljacokat is feltűnően elhanyagolták.) Mi az. hatten bizottsági tag egy ily nagy város terjedelméhez képest? Az analfabéták kivételével mindenkinek helyet kellett volna ott adni. s minden ;i. in kulturembernek (s természetesen minden kulturnőnek) alkalmat nyújtani, hogy rész tvegyen az ünnepség előkészítésében. Az exkluzivitás. amellyel a féltékeny elemek elkülönítették magukat a nagy kulturtömegtől. meg is bosszulta magát. A kintrekedt. 11.227 kulturlény passzív magatartást tanúsított, s a hatvan bizottsági tag nem tehetett olyan keveset, amit ez a többség ne sokallt, és nem tehetett semmit oly rosszul, hogy az kitűnőnek ne találta volna.

Voltak aztán a jóakaróim között, akik a mozgalom sikertelenségét egy Rochcnío ucaitl d-n ak a peszimizmusáva! annak tulajdonították, hogy nem vagyok se gazdág se hatalmas, s hogy igy néni állott senkinek érdé kében engem, a gyöngét, lekötelezni. Egyenesen a szememre vetették, hogy nem ünnepeltettem magam, amikor in floribas s a közéletben »tettekkel tényező« voltam, Íróságom húsz. huszonöt, harminc és negyvenéves fordulóján, mint azt a nálam sokkal kitünőbb Vértessy Károly csinálta itt a szomszédban. Ha ezt e! nem mulasztom (óh. kárhozatos élhetetlenség!), most háromnégy sikerült jubileumra tekinthetnék vissza büszke örömmel, mi* igy csak egy nemsikerüftet tehetek el a becses emlékeim közé. S azt a tanácsot is adták, hogy máskor (t. i. ha még egyszer világra jövök), ne legyek vajdasági magyar iró, hanem becsületes mesterember, például szürszabó. akit. mikor a századik szűrt szerencsésen elkészítette, ha még úgy kapál ódzik is a megérdemelt megtiszteltetés ellen, fényes jubileummal lepnek meg a tisztelői. Ezt a tanácsot természetesen szívesen fogadom s amennyiben tőlem függ. követni is fogom.

Hogy e sok különböző oknak melyike az, amely a jubileumot megakadályozta. nem tudnám határozottan megmondani. S ez nem is szükséges. Mert amit eddig irtára Neked, csak tréfálkozás volt. s hálát adok az Istennek, hogy ebben a korban még tudok tréfálni. Ami ellenben ezután jön. az a Pár sor, az már komoly mondás.

A jubileum alkalmasint azért nem sikerült, mert vaiószjniiíeg nem vagyok sem olyan népszerű iró sem olyan derék ember, aminőnek az újságok a jubileum-kísérlet alkalmából mondtak s a bizottsági tagok könnyelműen hittek. Ha az vagyok (t. i. népszerű író és derék férfiú), bizonyosan meglett volna a jubileum. S ezt a következtetést nem cáfolja meg az a tény, hogy a huszonötéves hivatalszolga!, s a harminc, negyven és ötvenéves egyéb ily ünnepek mind oly pompás keretek közt és oly megható harmóniában »zajlanak« le. Ezeknek a. fénye