Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)

1924-02-17 / 47. szám

1924 február 17. BACSMEGYEI NAPLÓ orffíí Kosáry Emmy Rutkau és Király amerikai élményei Fekete selyem, eziisthimzósü kánoné feszül rajta, szőke haja siir.ara hátra­fésülve aránylik až ablakon' beáradó déli napfényben s hangja dallamosan cseng, amikor az amerikai túra gyö­nyörű emlékeit igyekszik csokorba köt­ni Kosáry Emmy. Király Ernő is itt .van és mellettem áll Battykay Ákos is. — Feledhetetlenül szép volt az ameri­kai túra — kezdi Kosáry Emmy — és igazán csak a honvágy, meg a kisleá-Az ezüst sirályban János szerepét ját­szotta, kolosszális sikere volt. Marton­­ialvi -volt a karmester és Hegedűs Hen­rik, a Magyar Színház. volt ügyelője is sok jó szolgalatot' tett nekünk. , * Még sok mindenről beszéltek az Ame­rikában járt művészek, A Berengárián adott koncertről, amelyen Kosáry Emmy tomboló tapsorkán közben ismételte meg Hubay magyar dalait. A magyar szer­zőknek hozett dollár-tantiémekről, amit eddig olyan ritkán sikerült megkapniok. És megint Király Ernőről, aki elutazása előtt 40 magyar nótát énekelt grammo­tokba a Victoí-társáság részére. Ango­lokról és magyarokról,; akik még a ha­jóra is utánuk küldték távirataikat: Mikor jönnek vissza?« A viszont­látásra.« Csendesen, niegilfetődve hallgattam őket és egy pillanatra a kicsiny szobá­ban éreztem az egész nagy, hatalmas Amerikát. . Spekuláné a könyvesboltban Irta : Műkő Izidor nyom utáni vágyódás hozott haza. Már kifelé a hajón kezdődőit a sok örömet és gyönyörűséget okozó ünneplés. Az amerikaiak elhalmoztak bennünket a figyelem és a szeretet minden jelével. A parton óriási tömeg várt ránk, auto­mobilokon jött elibénk a newyorki ma­gyarság. * A zongorán egy csodaszép ezüsiser­­leg i díszük. A chicagói magyarok adták Kosáry Emmynek, akinek esküjét vet­ték, hogy az ősszel újra visszamegy Amerikába. De addig tökéletesen meg kell tanulnia angolul. Kezembe veszem a serleget, amelyen a következő dedi­­káció olvasható: »A legigazibb és legnemesebb mű­vésznőnek. Kosáry Emmynek, hálás kö­szönettel a chicagói magyarok. 1923 de­cember 2-án . . .« — Chicagóból nem akartak elenged­ni — beszéli mosolyogva a művésznő —, azt mondották, hogy két hónap alatt ott megtanulhatok angolul, hogy eHátszha­­toni az amerikaiaknak is a Hollandi menyecske és a Pacsirta főszerepét... * — Az Ezüst, sirály newyorki előadá­sát végighallgatta Appouyi Albert gróf­­is. lsedig az előadás előtt Nówya^jktoj másfél órányira volt egy teán. Chicagó­ban is kitüntetett bennünket a figyel­mével. * . Az amerikai magyarságról csak Superlaiivusokban lehet beszélni, oly drágálí, oly kedvesek, oly lelkesek vol­tak mindenütt, ahol megfordultunk. De kitettek magukért a bennszülött ameri­kaiak is. Amikor a turné után vissza­tértünk Newyorkba, három hétig azok­nak az angoloknak a vendégei voltunk, akikkel a hajón megismerkedtünk. * Eddig Király alig szók közbe valamit: Most ő is beszélni kezd. Arról az ember­feletti, munkáról, amibe az amerikai túra előkészítése és lebonyolítása került Este Newyorkban játszani, utána az ex­presszvonat Pullman-kocsijáuak külön fülkéjében másnap estig utazni s pihenő nélkül fellépni a chicagói magyarok előtt és igy tovább-tovább, olyan tem­pó volt, amilyent idehaza álmodni sem lehet. Ezt csak magyar energia és .ma­gyar temperamentum tudja végigcsinál­ni. Csak úgy volt ez lehetséges, hogy mindenütt olyan lelkesedéssel fogadtak bennünket, hogy ez iij erőt, uj energiát öntött belénk, amellyel legyőztük a fá­radtságot, a kimerültséget és nem lát­tunk mást magunk előtt, csak azt, hogy ezt »muszáj« végigcsinálni. — Hat hétig dolgoztam a társulat megszervezésén, a zenekar betanításán, mielőtt Kosáryék kiérkeztek, 20.000 dol­lárt költöttem el előzetes költségekre, díszletekre, sajtóközleményekre, amíg az első bemutatóig jutottunk. Hat hé­ten át napi 14 órát dolgoztam és isten csudája. — sose voltam fáradt. Negyven­­tag tt : kórust szerveztem, 20 férfit és 20 hőt, akiket olyan kiképzésben részesí­tettem, hogy most már ők maguk ren­deznek előadásokat. A zenekarunk 20 tágból állott. Az amerikai magyar szí­nészek uniója olyan sok tehetséges színészt bocsátott rendelkezésünkre., hogy módunkban 'állott nagy nívójú, tel­jesen összevágó, kitűnő előadásokat produkálni. Vámos Vilmos táncos-' komikusnak és Hegedűs Lajosnak, aki Spekuláné, felbuzdulva első esté­lyének a nagy sikerén, további dia­dalokra vágyott. Egyszerű, jó asz­­szony volt (sőt most is az!'), de sze­rette a sikereket s az azokkal járó dicsőséget. Az ember nem is képzel­né, mily kevéssé különbözik az ilyen dolgokban egy gyáros felesége a művészektől s egyéb hirszomjás em­berektől. Spekuláné úgy nézte az első estélyt, melyet oly szerencsé­sen rendezett, mint egy műalkotást, s nem óhajtott e kísérletnél megállani. A jó nő, amikor a premierjére gon­dolt s annak a megismétlését tervez­te, nem mondta, hogy »ce ívest Qűe le premier pas que coute«, mert nem tudott franciául, s azt se. hogy »bis repetita piacent«, mert még ke­­vésbbé tudott latinul, hanem igy szólt az nrához:-— Ez a szoaró jól ütött be. A ven­dégeink pompásan érezték magilkat nálunk. Hálátlanság volna tőlünk nem rendezni részükre minél előbb hasonló mulatságot, Spekula urnák éppen olyan jól si­került az évi mérlege, mint a fele­ségének. illetve leányának a zsnrja. Beleegyezett tehát mindenbe. Hölgyünk megint összeszürte a Ipvet az irodalom tudással' (honny sóit bűi mai y pensé). aki épp oly lel­kesen csinálta meg a második kul­­turest programját mint az elsőét. Ez­úttal is ő nyitottá meg a bált egy fölolvasással a régi és uj líráról (szabadon a rendelkezésére álló for­rások-után); azután a Jházikisasz­­szojiy szavalt két költeményt, per­sze szerelemmenteseket, mert Spe­kuláné szerint a szerelem Elzának még kissé korai; majd zongora­­szám következett, amely abból ál­lót). hogy egy fiatal hölgy kezet emelt Chopin ellen, s végül — po­ur la bonne bouche — a háziasz­­szöny énekszáma következett, amely a jelenlevők egybehangzó vélemé­nye szerint a pompásan sikerült es­télynek a fénypontja volt. Ezt a fényt az titánba következő buffet, pezsgő, cigány, tánc és szűnni nem akaró' flört se tudta- elhomályositani. A helyi újságok a szoaréről olyan hangon írtak mint egy díszelőadás­ról. Tulajdonképpen ez is az Elza ky a-, zsurja volt, de. mind a két hír­lap a Spekuláné asszony közérdek­lődést keltő személyét tolta előtér­be, s ebből ajz alkalomból nem a zsurkisasszonyt hasonlítottak Ma­dame Récamier-hez, hanem a ma­máját. De hogy egészen pontos le­gyek, ezt csak az egyik újság csele ­kedte, a másik a. öracehwsok anyjá­hoz hasonlította a derék nőt. megfe­ledkezvén arról, hogy a kitűnő ró­mai matrónának kiváló fiai voltak, mig a mi derék hölgyünk csak egyetlen leánygyermekkel dicseked­hetett. De hát a gigászi pecsenyék és a fantasztikus torták oly nagy szám­mal vonultak föl a kulturest folya­mán. s pezsgőt olyan bőven szolgál­tak föl. hogy abban a párázatos köti- Íren. amelyet ez utóbbi ital idézett elő a referens gyomrában és a gon dolkozásában. az efféle apró nüan­­szok elvesztek... Maga az ünnepelt lady is meg volt elégedve az est si­kerével. a mely alapjában véve az ö diadala volt. s -a szokottnál büsz­kébb fejtartással kereste föl másnap a kuíturboltot. Müller ur. — kérdezte, — hogy’ tetszett a tegnapi szoaré? Müller ur: Él vagyok ragadtatva, ngos asszonyom. Olyan Jól mint teg­nap már rég nem mulattam. Spekuláné: Bizonyosan az iroda­lomtudósunk előadásától volt any­­nyira elbájolva. Müller ur: Szó sincs róla. Mi iro­dalmárok — mert én mint könyvárus némileg a litteraturához számítom magam — nem vesszük olyan ko­molyan a felolvasásokat mint a pub­likum gondolja, s ami engem illet, én a régi és a modern líráról — ha nem is olvastam el, de — eladtam már mindazokat a könyveket, ame­lyekből a tanár ur a tanulmányát összepuskázta, s igy, az igazat meg­vallva. oda se hallgattam. Spekuláné: Illik ez? Müller ur: Nem illik. De hát ezt az illetlenséget fölolvasásoknál min­dég elkövetjük. Spekulálóé: Maga engem csak ug­rat. Nekem úgy tétszett, hogy az irók, akik jelen voltait, nagy oda­adással figyeltek s le se vették a szemüket a fölolvasóról. Müller ur: Lehet, hogy ránéztek, „de .hogy nem hallgattak rája, az ’szent bizonyos. Az írók nagyon jól tudják (hiszen ők is szoktak fölol­vasni!), hogy az ilyen előadás 'affé­le szükséges rossz, amelyet meg keli tartani, de nem muszáj meghallgatni. Spekuhiné: Megint tanultam va­lamit. Es pedig nem valami épüle­teset . . . Micsoda véleménnyel le­gyek a 'maga morális erkölcséről és mit higyjiek az iró urakéról, hogy­ha ilyen léhák és ilyen kevésbé ve­szik a kultúrát, amelyet a mi tudó­sunk- sziwel-léiekkel terjeszt? Miilíér ur: Mi elismerjük az ő hervadhatatlan kulturérdemeit. de ezek a kétségbevonhatatlan erények nem kényszerithetnek bennünket ar­ra. hogy halálosan unatkozzunk... Azért ne legyen- xplunk rossz véle­ménnyel, mert ha nem is vagyunk figyelmes bámulói az ilyen felolva­sásoknak, azért úgy teszünk, mint ha odafüfelnértk és ügy gratulálunk a szereplőknek, mint ha csudasokat tanultunk volna tőlük s ők volnának a mi legáldottabb jólíevőink. Spekuláné: Nem . jeilemtelenség ez? Müller ur: Isten mentsen! Épp ngy nem jeilemtelenség, mint az, ha Ke­gyed például találkozik egy barát­nőjével. aki kiáltó Ízléstelenséggel van öltözve, s ngos asszony mégis azt mondja neki. hogy rég látta őt ilyen pompás toalettben. Spekuláné: Kérem, csak nem lehet az ember olyan goromba, hogy azt mondja: utálatosan néz ki? Müller ur: És mi se lehetünk oly durvák, hogy konstatáljuk, miképp ennyire még sose mutatkoztunk. Spekuláné: Úgy látszik, még nem haladtam annyira a közművelődés­ben mint önök literaturás urak, mert nekem a íölolvasás rendkívül tet­szett. Müller ur: Valószínűleg azért, mert kévéséit értett belőle. Spekuláné: Mond valamit. Meg kell vallanom, hogy valóban ke­veset értettem a régi és uj lírákból. Müller ur: Ez úgy szokott lenni. A közönségnek azok a föiolvasások tetszenek, amelyeke) nem képes megérteni. Ha megérd őket. akkor már nem kellenek liefe mert hiszen — gondolja — micsoda banális dol­gok lehetnek azok, amelyeket ő megért? Spekuláné: Egy kissé konfuzussá tesz. Müller ur. Még kezdő vagyok a közművelődésben és a maga «ejte­getése' sokszor zavarba hoznak. Néha nem tudom, komolyan beszél-e vagv tréfál? Müller ur: Ezt néha magam se tudom... Spekuláné: Hát a lanyom hogy tetszett? • Müller ur: Sokkal jobban mint a professzora. : Spekuláné: Bizonyosan most SS tréfál. Vagy hízelkedik? Müller ur: Halálosan komoly va­gyok és minden hízelgés nélkül je­lentem ki. hogy egy fiatal és csinos leány mindig jobban tetszik, mint egy kopasz öreg tudós.- Spekuláné: Éu is azt hiszem, hogy! látványnak a leányom szebb mint a tanárra... De én a szavallaíát meg az énekét kérdeztem. Müller ur: Egy szép fiatal leány, mindig kitűnően szaval! és mind:® pompásan énekel. Elza kisasszony­nak tegnap igen jó napja volt, illés jobban deklamált és dalolt mint az első zsurjáu. Mintha e pár hét óta is sokat haladt s a hangja megerő­södött volna! A tapsok, amelyeket kapott, igazán őszinték voltak. Spekuláné: És maga, rossz ember, mégis lebeszélt arról, hogy tovább képzeítessem. M.ások meg nem hagy­nak békét s egyre zaklaainak. hogy vigyem legalább is Becsbe. Müller ur: Bizonyosan lányos mamák, akik szabadulni akarnak egy veszedelmes versenytárstól. Spekuláné: Meglehet S maga most .se ajánlja, hogy zeuekoijvcrza­­tóriumba küldjém? Miller, ur: Én nem .vagyok etién­­ségük -a konzervatóriumoknak, ahon­nan már oly sok kitűnő művész és művésznő került ki. Sőt megenge­dem, hogy a művészet érdekében Etea: kisasszonynak- ott Rnhe a he­lye, de családi szempontból, azt hi­szem, jobb neki itthon a szüleinél. Spekuláné: Maga úgy beszél, mintha egy ilyen kondenzatóriuni valami rosszliirü ház lenne. Müller ur: Félreért. A konzervár tórium ’ egy templom. De a temploiit nem való lakásnak, s állandó tartóz­kodásra csak a papoknak alkalmas,.. Magának, kedves ngos asszony, csak egy lánya van. s maga is,: ő is, bol­dogabbak lesznek, ha ö nem lép a papi pályára. Jobb, ha a fiatal hölgy inkább dilettáns marad itthon mint' ha művésszé képezik ki Becsben. A : tehetséges: dilettáns sokkal boldo­­: gabb. mint a perfekt művész. Mert la dilettáns rendesen többet; nyújt mint amennyit várnak tőle, a művész pedig sokszor kevesebbet. Spekuláné: Megint nem tudom, I komolyan beszél-e? j Müller ur: Komolyan beszéltem. Elza k. a. elég jói énekel ahhoz, hogy passziója-, legyen, a muzsiká­ból. Fia művésznővé képestetik ki; I sohase lesz megelégedve vagy ua- I gyón is el. lesz magától ragadtatva, s mindkét esetben boldogtalannak vagy legalább is elégedetlennek érzi: majd magát Spekuláné: Nem tudom, hogy amit 1 most mondott, életbölcscsség-e vagy emberismeret, de meggyőző.«. Én nem akarom, hogy a leányom bőin dogtalan. s a legjobb esetben elége­detlen, ellenkezőleg azt. hogy boldog s a legrosszabb esetben elégedett legyen. Müller ur: Minden jó anya igy gondolkozik. Spekuláné: Örülök, hogy megér­tettük egymást... Es most még egy kérdést Mit gondol, elértem-e azt a célomat, hogy az estéllyel barátokat szerezzek magamnak? Müller ur: ReméLUíik a legjobbat. Irigyeket minden bizonnyal szer-’ zeit. S ez is szép . eredmény. Spekuláné: így hát azt hiszi, hogy ne folytassam. az estélyeimet? Müller ur: Azt tanácsolom, foly­tassa,; okot. Az irigyet szaporodni

Next

/
Thumbnails
Contents