Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)

1924-02-15 / 45. szám

Z oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1924 február 15, készítettek, amely sokkal tartalma­sabb, mint Krizman javaslata. Ün­nepélyesen kijelenti, hogy a vajda-] sági radikális képvselők azt fogják követelni az agrárminisztertől, hogy az uj agrártörvény szerint minden dobrovoljác — tekintet nélkül foglal­kozására — kapjon földet. — A de­mokratákat — úgymond — azért választották meg őket, mert földet ígértek. Foglalkozik a csőszteleki esettel. Lehet, hogy Csöszteieken vannak becsületes harcosok is, azonban tény az, hogy a rendőr­ségnek sok dolga volt az ottani dob­­rovoljácokkal és terrorizálták az egész lakosságot. Épp az említett Ruzsics tanító volt a vezérük, akit le kellett tartóztatni, miért összeüt­közésbe került a törvényekkel. Afi­­hajlovics beszédét az ellenzék he­ves közbcszólásokkal zavarta meg és a demokrata padsorokban gyak­ran támadt vihar szavai nyomán. Ki kereskedik a földdel? Boskovics Dusán ezután szemé­lyes kérdésben szólal fel és .azt ál­lítja, hogy Pastes megígérte a dob­­rovoljácoknak, hogy földet kapnak. Beszéde közben hevesen összeszó­lalkozik dr. Siasics radikális képvi­selővel, aki tiltakozik Boskov'cs azon állítása ellen, mintha a radi­kális képviselők a földdel keresked­nének. Boskovics viszont azt állítja, hogy Grgin Dusán összevásárolta a földeket. Boskovics beszédét azzal fejecá be, hogy a mai kormányzat­nál még a magyarok is jobbak vol­tak, mert azok legalább alkalmaz­kodtak a törvényekhez, amit a ra­dikálisok nem tesznek meg. Simonovics agrárminiszter újabb felszólalásában ismét hangsúlyozta hogy még ebben a parlamenti ülés­szakban le fogja tárgyaltatni az ag­rártörvényt. Mihaílovics Szvetisz­­láv napirendi indítványát fogadja el Az elnök ezután szavazásra teszi föl az indítványt, amelyet a parla­ment nagy többséggel elfogadott. Harminchat halott A szeparatista háború áldozatai Berlinből jelentik: A bajor Pfalz­­ban levő Pirmasensben tegnap véres harc folyt a német nacionalisták és szeparatisták között. Az utóbbiak bevették magukat a kerületi főnök­ség épületébe és ott barrikádokat emeltek. A tömeg megtámadta a szeparatistákat, akik az ablakokból az uccára lövöldöztek és kézigráná­tokat hajigáltak. Vég’re a tűzoltóság gőzszivattyuval vizsugarakat bocsá­tott a szeparatistákra, azonban ez sem használt. A felbőszült tömeg valahonnan benzint kerített és ezt fecskendezték be a_házba, majd égő csóvát dobtak be. amitől az egész épület lángbaborult. A nagy füst tá­vozásra kényszeritette a szeparatis­tákat, akiket a tömeg egyenkint agyonvert, igy halt meg Schwab szeparatista kerületi főnök is. A város lakossága és a szepara­tisták között tegnap lefolyt harcok veszteségei mindkét részen sokkal súlyosabbak, mint aminőnek eleinte látszottak. A szeparatisták soraiban huszonnyolc halottat és több súlyo­san sebesültet számláltak. A biroda­­lotr.hü lakosság köréből nyolcán vesztették életüket és ötvenen sebe­sültek meg. köztük húszán súlyosan. Haditörvényszék ele ááií­­jál; a pfalzi zavargókat (Szikratávirat.) Berlinből jelentik: A pfalzi zavargások miatt a rajnai bizottság egy három tagú bizottsá­got küldött ki a szükséges intézkedé­sek megtételére. A bizottságnak egy francia, belga és egy angol tagja van. A piermanensi kerületben kihir­dették az ostromállapotot. A zavar­gások rendezőit haditörvényszék elé állítják. Elbocsátásokkal orvosolják a tanárhiányt Az újabb redukció veszélyezteti az oktatást Sorra elbocsátják a régi maeyir taner íuá A közoktatásügyi minisztérium az utolsó napokban nagyobb számú kö­zépiskolai tanárt bocsátott el és nyugdíjazott a vajdasági középisko­lákban. Az elbocsátások azon a cí­men történtek, hogy az állami tan­erők számát redukálni kell és ezek az elbocsátások igy az általános tisztviselői létszám-redukciónak a folytatását alkotják. A középiskolai tanárok tömeges elbocsátása komo­lyan veszélyezteti a tanítás érdekeit. A tanárok számának a redukálása csak abban az esetben volna indo­kolt. ha a vajdasági középiskolákban fölösleges létszámban lennének tan­erők. Ezzel szemben azonban a hely­zet az, hogy — teljesen függetlenül a mostani elbocsátásoktól — a vaj­dasági középiskolák nagyrészében súlyos tanárhiány észlelhető. Ez a helyzet áll fenn a szuboticai állami gimnáziumban is. amely már az idei tanév kezdetén is olyan ta­Az utolsó kívánság Irta: Sz. Szigethy Vilmos ügy emlékszem még a kis Szeatjóbi­­néra. miintha ma látnám magam előtt. Én tizenhatesztendős diák voltam, ő huszonkét éves lehetett és szőke hajú, meg fekete szemű. Ott mentem el na­ponta az ablaka alatt, valami végtelen nagy csodára várva, hogy egvszer meg­szólít. vallaitóra fog, hogy kibe vagyok szerelmes s én akkor rettenetes zavar­ba jövök. Addig ugyanis hozzá írtam a verseimet s elküldtem neki névtelenül. Semmi más célom nem volt vele. csak hogy tudja: van valaki, aki nem tolak­szik a közelébe, rajong érte. messziről nézi bálványként, szentségtörő vakme­rőség nélkül. Egyszer a divatlapban találtam egy hozzá hasonló arcot, az drága bőrkötés­ben még évek múlva is az asztalomat díszítette s jelentős része volt abban, hogy évzáró konferenciákon a tanári kar összeesküdött ellenem s egyhangu­­lag állapodtak meg ők valamennyien abban, hogy ezúttal sem feleltem meg a követelményeknek. Szentióbi ur albiró veit a járásbíró­ságon és lejjel alacsonyabb a feleségé­nél. Azonfelül igen rabbiátus ember, aki akárhányszor cigánnyal kisériette haza magát, reggel pedig válogatottan go­romba kifejezésekkel vetette az asszony szemére, hogy udvaroltat magának. Pe­dig csak páratlan korlátoltság, vagy rosszindulat gyanúsíthatta meg ezt az asszonyt, akinek alig volt szórakozása, hiszen sehová se vitték. Azonfelül én szerettem, én. aki bizonyára megérez­­tem volna, hogy érdemtelenre pazaro­lom első szent szerelmem lángját. Többnyire egyedül vacsoráit K mert Szentióbi ur. ha nem duhajkodott, min­dig talált hivatali kiszállásokra alkal­mat s hol itt száüt ki. hol másfelé, de mindig szálldogált. így aztán azzal a tiszta judiciummal állapítottam meg. a mely egy tizenhatesztendős emberben nárhiánnyal küzdött, hogy ez kérdé­sessé tette az iskola idejében való megnyitását. A tanév kezdete óta ez a helyzet egyáltalán nem javult és illetékes helyről szerzett informá­ciónk szerint ma is a legnagyobb ne­hézségekkel jár a szuboticai gimná­zium minákét tagozatán az órarend összeállítása. Amig egy középiskolai tanár rendes heti óraszáma 18—20 óra. addig a szuboticai és általában a vajdasági középiskolákban a taná­rok nagyrészének heti 25—30 órás elfoglaltsága van. Az újabb tanár-elbocsátások kö­vetkeztében ez a helyzet még rosz­­szabbodik és tanügyi körökben attól tartanak, hogy az elbocsátások még folytatódni fognak, noha például a szuboticai gimnázium igazgatósága már az idei tanév elején jelentést tett a közoktatásügyi minisztériumnak a tanárhiányról. Feltűnő jelenség az is, hogy az el­a legerősebb, hogy a nő mártiromságot szenvedő angyal, a férfi maga a kár­hozat. Ámbár ha angyal valaki lélek­ben. akkor mosolyog a szenvedésekben s lelke magasztos régiókban szárnyal. (Ezt igen sikerült költeményben kife­jezésre is juttattam s a többi mintájára elküldtem neki.) Akkor történt, hogy elhervadt a nyár minden rózsája s a halál bekopogtatott Szentjobiékhoz, Az én ragyogó szőke­ségem egyszerre összetört, sosem tud­tam meg. mi volt a baja. de szentség­­törésnek tartottam volna az érdeklő­dést is. De a ravatal mellé immár sza­bad veit lépnem s néma fájdalommal bámulhattam olyan közelből, amilyen közel sosem férkőztem hozzá az élet­ben. Ott ültem egész nap a koporsója mellett, néztem a klasszikus metszésű kis száját, a finom vonalú orrát, a cso­dálatos puhaság! aranyhalát, — jaj, hogy csak a szemét nem láthattam. Bogdánná, az egyetlen jóbarátnő, vir­rasztóit mellette, és igen rnélv gyász­ban beszélt róla. S amint jöttek a lá­togatók, Bogdánná fogadta őket. ismé­telte a részleteket, hisz Szentjóbi ur szörnvü fájdalmában az italhoz menekült. — Én fogtam le a szemét, velem kö­zölte az utolsó kívánságát. A részvéttel teli asszonykák, miköz­ben sü-üen használták a zsebkendőjü­ket, bizonyára csak az illem kedvéért, — oh. föltétlenül odavetőleg és koránt­sem kíváncsiságból. — megkérdezték: — Mi volt szegénykének az utolsó kívánsága? Bogdánná szolgált felvilágosítással is. — Tudnotok keli. hogy ő egy angyal volt. aki rendkívül sokat szenvedett az ura mellett. Nyilván kinyílt az ő szi­vében is a megértés virága azt hiszem, volt édes titka, gondolt valakire. Csak tiszta lehetett ez a szerelem, nem sza­bad benne kételkedni. A részvéttel teli asszonyok egymás­ra néztek, némelyikük mintha bólint­­gatott volna, a másik szeme borotva­éles ahá-t kiáltott. Bogdánné azonban bocsátott és nyugdíjazott tanárok nagyrésze mind a régi. magyar ta­nárok sorából kérni ki. A még fennálló kevésszámi vajdasági ma­gyar középi1'' elmaradását a magyar tané, ok. -bocsátásával is meg akarja a közoktatásügy, kor­mányzat nehezíteni. Hogy i tanár­­redukció milyen súlyos helyzet elé állitja a középiskolákat, arra nézve jellemző az a tény, hogy a középis­kolák a tanárhiány és redukció kö­vetkeztében kénytelenek a már ré­gebben nyugdíjazott tanárok egyré­­szét, valamint f atal óraadó segéd­tanárokat alkalmazni, hogy a taní­tásban fennakadás ne álljon be. Ab­ban az esetben, ha a középiskolák lelterjesztése nem jár eredménnyel és a közoktatásügyi minisztérium nem helyez vissza néhány most el­bocsátott tanárt, alig elhárítható tan­ügyi válsággal kell számolni. Kiutasítják az idegen illetőségű állami tisztviselődet A jugoszláviai magántisztviselők szövetségének adója A jugoszláv banktisztviselők leg­utóbbi zagrebi kongresszusuk alkal­mával panaszolták, hogy az ország­ban nagy számmal alkalmaznak nem jugoszláv állampolgár tisztviselőket és emiatt sok jugoszláv magántiszt­viselő nem kap alkalmazást. A bank­­tisztviselők panaszával foglalkozott a jugoszláv magántisztviselők orszá­gos szövetsége is, amely a banktiszt­viselők panaszát jogosnak találta és mozgalmat indított az idegen állam­polgár-magántisztviselők kiutasításá­ra. A belügyminisztériumhoz fordul­tak. ahol méltányolták a jugoszláviai állásnélküli magántisztviselők pana­szát és sürgős intézkedést Ígértek. A belügyminisztérium a magán­­tisztviselők szövetségének kérését most teljesítette és körrendeletben felszólította az elsőfokú közigazga­tási hatóságokat, hogy Írják össze a magánvállalatoknál dolgozó külföldi! magántisztviselőket és a névsort ter­jesszék fel a belügyminisztériumba. sűrű szipogással folytatta: — Mikor hirtelen elfogta meggyötört j szivét az a végzetes roham, beleka­paszkodott a karomba s azt súgta: Maid mondd meg neki. hogy nagyon szeret­tem s ha emlékszik még boldog, ritka, napjainkra, ö dobja koporsómra az utol­só rögöt. Megkérdeztem tőle, — elhihetitek, i tisztán csak azért, hogy teljesíthessem" a kívánságát. — hogy kinek mondjam meg? De akkor már vonaglott, a szeme fennakadt s hamarosan megszűnt do­bogni a szive. A páratlan jóságu Bogdánné szava síró csuklásban végződött, nem tudta folytatni. De az elbeszélés nagy hatás­sal volt a jelenlévőkre, akiket újak vál­tottak fel. mikor is az egyetlen barátnő kezdte előlrül a részleteket s csodák csodájára, minden alkalommal ugyan­annál a résznél érzékenyedéit el Az iskolában azt hazudtam, hogy ro­konom temetésére kell mennem, otthon viszont arról regéltem, hogy megláto­gatja az iskolát a főigazgató ur, követ­kezőleg illendő feketébe öltöznöm. Mire megebédeltünk a történetemben meg­halt a főigazgató ur nagynénié s az elég ok volt arra, hogy flórt kössek a kalapomra. Még meg is dicsértek érte, bár strébernek mutatkoztam. Annyi embert, amennyi Szentióbinét kísérte utolsó útjára, csak akkor lát­tam mik of a főispánok szoktak meg­halni. Rózsikat mégis szebben temettük, habár itt nem cipeltek karvastagságu gyertyát a jegyzők s nem grófok vitték a festett cimert. Elkísértük egész a te­metőbe, az utcasarkokon nem szökött meg senki. Külön szekér hozta a koszo­rúkat. — az én három szál rózsám a koporsóba került, — a vezető pap püs­pöksüveggel jelent meg. Aztán elhang­zott az utolsó gyászdal is. a koporsót sírba eresztették. Néhány néni imádko­zott, az asszonyok a szemüket törölget­­lék. az urak igen komorak voltak. És akkor nagy elégtétellel látta az én tiszta gyermeki szivem, hogy meny­nyire szerette ezt a szent asszonyt mindenki, hogy oda volt ö nőve a tár­sadalomhoz, melynek szine-java eljött búcsúzni tőle. Mikor ugyanis a sírásók be akarták a sirt földeim, a főszodgabiró ur fölvett egy kis göröngyöt és a koporsó után küldte. Példáját nyomban követte a já­­rásbirósági jegyző, akinek a csípős szél vörösre marta a szemét. Erre fellobbant a kegyelet a gyógyszerészünkben s ő is lerótta a kegyelet adóját egy marék földdel. Épp úgy tett az állomásfőnök, aki lovaglónadrágot viselt és sarkan­tyút. Az egészet magába mélyedve néz­te végig a iáársbiróság vezetője, majd utat tört a tömegbe s szintén göröngy után nyúlt. Erre a főszolgabiró hajolt le másodszor s hogy a fájdalmas búcsú minden ürömesöppét kiigya. még egy görönggyel adózott az én bálványom emlékének. Minthogy pedig ő igy es­­dekelett. csakhamar újabb göröngyöt szorongatott markában s járásbirósági jegyző, akinek szemét egyre vörösebb­re bántotta a szél. továbbá a gyógy­szerész. az állomásfőnök s maga a já­rásbíróság illusztris vezetője. A kopor­sóból már semmi sem látszott, de a gö­röngyök még egyre hulltak. — végtelen nagy fájdalom lehetett a búcsú a leg­szebb. a legjobb asszonytól. A főszol­gabíró ur már valósággal dobálózott, látnivaló, hogy szokatlanul meg volt hatva. A gyógyszerész, akinek kevésb­­bé ló hely jutott a sir mellett, most el­tolta a főbírót és újabb bizonyságát adta kegyeletének. Egész ránk esteledett, az őszi szür­kületben alig ismerték meg egymást az emberek. Valaki karon fogta a támoly­­gó Szentjóbit s azt mondta: — Gyere, maid elkísérünk. Meg is indultak mindnyájan, én ma­radtam egyedül a siron. S akkor a tá­vozók felül felém röpült valami. Gö­röngy volt. a felemen mállott szót Az én találékony szivem megérezte, hogy ez is Szentióbinét illeti. — Isten tudja, ki akart minden áron a legutolsó lenni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents