Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)
1924-02-14 / 44. szám
2. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1924 február 14. nek az államnak és viselik a közterhekett Pártpolitika a közigazgatásban A tisztviselőket, ha nem tartoznak a kormánypárthoz, kidobálják állásaikból és olyanokat tesznek helyükbe, akik jól tudnak enni-inni és korteskedni, de nem végzik el a munkájukat. Ennek a hatása abban nyilvánul meg, hogy most már nem hónapokig, hanem évekig hevernek az akták elintézetlenül a hivatalokban. A községi jegyzők valóságos atya isteneknek tekintik magukat. Az elkobzott felekezeti iskolák Hosszasan foglalkozik vallási- és közoktatásügyi kérdésekkel, fölsorolja a katholikus egyház sérelmeit a pravoszláv egyházzal szemben. Különösen kiemeli, hogy az egyházat megfosztották úgy elemi, mint középiskoláitól, ami káros vSss’ahatással van a Vajdaság közművelődésére. A mi parasztjaink — mondja — úgy gazdálkodnak, hogy bármely nyugati állam parasztjával fölvehatik a versenyt. Ezt első sorban az iskoláinknak köszönhettük. Példákat hoz fel különösen a szuboticai tanyai iskolákból arra, hogy mennyire visszasülyedt az elemi oktatás nívója. Követeli, hogy az iskolában a cirill és latin Írás1 egyenjogus tsák. Felemlíti a vajdasági rokkant egyesület esetét. A vajdasági rokkantak nem kértek az államtól segítséget, csak arra kértek jogot, hogy saját szervezetükben segíthessenek magukon. Az alapszabályok azonban elvesztek a szó ciálpolitikai .minisztériumban és igy most a 11 000 tagot számláló egyesület újra benyújthatja alapszabályait. Az agrárreform tönkretette a Vajdaságot Áttér ezután Raics Balázs képviselő ez agrárreform kérdésére, amely véleménye szerint a Vajdaság romlására vezetet. Rámutat arra, hogy a vajdasági nagybir tokok felosztásával sok ezer család maradt kenyér nélkül. Ezekkel a szerencsátlsnekke senki se törődik, legfelj bb csak azzal biztatják őket, hogy esetleg másutt kapnak majd földet, ho! tt tudomása szerint már D [Szerbiában se áll rendelkezésre föld felosztás céljából. Ezek az emberek most ki vannak teve a kiv ind ulási ügynökök lelketlen propagandájának, de a legtöbben még Amerikába se tudnak kimenni, mert nincsen meg az ehhez szükséges pénzük. Akinek kis háza van, azt adia e, sokan pedig kötelezik magú hogy félévig ingyen dolgoznak D l merikában, csak hogy kijussanak eobö az országból. A fő dosztá ból nemcsak a magyarokat ■ s németeke . hanem a bunyevácokat és sokdcok l is kisemmizték: Ehelyett dobrovo! jácokat telepitepek le, még pedig tízszer anny dobrovoljécot, mb t amennyi a S lőni i i fronton tényleg harcolt. Hivatkozik a „Zas - tavau erről irt cikkére. György évid Mita radikális: Ét ilyen cikket nem Írtam. Raics Balázs fenntartja állítását. Az agrárreform végrehajtásának módjára a legjellemzőbb a horgnsi Kárász-féle balok esete, ahol egv Markovics Péter nevű esryén csak azért, mert radikális, 200 hóid főidet kapott bérbe, holdankint évi 300 dinárért, amit az illető azonnal tovább adott* bérbe holdankint 1500 dinárért egy cukorgyárnak. Egy Lazarevics Sima nevű ember pedig 150 holdat kapott, amit ugyancsak továbbadott egy másik cukorgyárnak. A robotváltság a szegények ellen irányul Foglalkozik ezután a kormány pénzügyi politikájával és különö sen a pénzügyminiszternek azt az elvét hibáztatja, amely szerint a ; földművest annyira lehet adóztatni, amennyit elbír. Szerinte csak annyi adót volna szabad kivetni, amennyi feltétlenül szükséges. Élesen bírálja a robotvállságot. A i csak egy dinár évi állami adót fizet, annak is 240 dinár robotváitságot kell fizetni. Ezzel a szeg ny lakosságot teljesen tönkreteszik. Viszont eddig a Vajdaságban egyetlen utal sem javítottak az igy befolyó összegből. Erélyesen követeli ezeknek a pénzeknek a felhasználásáról szóló elszámolást. Az elhanyagolt suboticai kórház A közegészségügy terén is botrányos állapotok uralkodnak a Vajdaságban — folytatja Raics. — Nincs elég kórház a Vajdaságban és a meglevők nagyrészét is magáno sok tartják fenn. Szuboticán például a város farija fenn az állami közkórházat, amelyben minden kritikán aluli állapotok vannak. Autonómiát a Vajdaságnak Beszéde befejezésében hangsulyozza Raics Balázs, hogy a vaj dasági állapotok megjavítása tekintetében semmit se lehet várni a mai kormányzattól és nem állhat bead dig gyökeres javulás, amíg a Vajdaság népe nem lesz ur a saját hazában. Autonómiát követel a Vajdiság részére és bejelenti, hogy a javaslat ellen fog szavazni. A magyar kormány február végén kibocsátja a belső kölcsönt Háromszáz miüiárd korona lesz a kölcsön összege (Szikratáv'rat.) Londonból jelentik: A Daily News értesülése szerint a Macdonald-kormány nem gondoi arra, hogy a 'magyar Kölcsön már jóváhagyott tervén változtatásokat eszközöljön. Az angol lap értesülésének hitelessége nem egészen kétségtelen, mert más hírek szerint az angol miniszterelnök a Londonba meghívott magyar szociáldemokrata vezetők előtt kifejezte azt a készségét, hogy amennyiben a magyar kormány nem teljesít bizonyos — az ország demokratizálódására vonatkozó — feltételeket, akkor a népszövetségi kiküldött utján a zálogjogok felfüggesztése ellen foglal majd állást és tiltakozni fog a kölcsön engedélyezése ellen. K’bocsátják a magyar belső kölcsönt Budapestről jelentik: Megbízható hírek szerint a kormány február lóikén kibocsátja a belső kölcsönt. Az összeget háromszáz milliárd pap'rkoronára tervezik, amelynek kötvényeit aranykorona értékben állítják ki. Egy aranykoronát 7500 papirkoróna paritásra értékelik, ezenkívül garantálják a lakosságnak, hogy a jegyzett összeget a külföldi kölcsönből visszakapják. Ma a kormány eddigi tervei ■ a program szerint megvalósulnak, úgy március 1-én megszüntetik a bankóprést, amivel a korona stabilizációját akarják elérni. A belső kölcsön nem lesz kényszer kölcsön, de a kormány ellenőrizni fogfa. hogy ki mennyit jegyzett. Az ellenőrzésnél a vagyonos jövedelmi adó nagyságát fogjak alapul venni. A magyar kormány négyszázezer hold földet is elzálogosított (Szikratávirat.) Budapestről jelentik: A nemzetgyűlés szerdai ülésén több ellenzéki képviselő amiatt támadta a kormányt, hogy a külföldi kölcsön biztos'tékaképpen 400 ezer hold földet is zálogként lekötött. Schandl Károly államtitkár Kijelentette, hogy ezt a zálogot, csak arra az esetre kötötték le, ha Magyarország nem tenne eleget kötelezettségének az annuitások törlesztése tek’ntetében. Nem sikerült helyreállítani a szuboticai demokrata-párt egységét békült ki a két ellentétes frakció A szuboticai demokratapárt az utóbbi időben nagyon keveset hallat magáról. A demokraták az utolsó választások alkalmával az egész Vajdaságban nagyon meggyöngültek, Szuboticán különben sem volt jelentékeny pártszervezetük, amely dr. Petro vies János halálával egyik legagilisebb vezetőjét is elvesztette. Most ismét élénkebb munka vette kezdetét a vajdasági demokrata pártszervezetben, amelyek igyekeznek a régi ellentéteket kiküszöbölni, -hogy a pártegység helyreállításával annál nagyobb kilátásokkal indulhasson a tartományi választásokba. A Bánátban már sikerült is néhány demokrata szervezetben egyidőre helyreállítani a belső békét, azonban a megegyezésre irányuló tárgyalások kevesebb eredménnyel járnak a bácskai pártszervezetekben. A békítő tárgyalások nem a legkedvezőbb időben indultak meg, miután az ellenzéki blokk megalakítására irányuló .tanácskozások újból felszínre vetették a demokratapártban már régebben meglevő ellentéteket. A Davidovics és Pr bicsevics vezetése alatt álló két frakció közötti ellentétek az utóbbi időben — az ellenzéki blokkal kapcsolatos tárgyalások következtében — érezhetően elmérgesedtek, nemcsak Beogradban, a párt főbizottságában, hanem a vidéki szervezetekben, igy Szuboticán is. Ezek az ellentétek erősen kiütköztek azokon a tárgyalásokon, amelyek a legutóbbi napokban a szuboticai demokratapártban a pártegység helyreállitása céljából megindultak. A vajdasági demokrata képviselők kezdeményezésére Szuboticán is tanácskozásokat kezdtek a két ellentétes frakció vezetői a megegyezés érdekében, azonban az eddigi tárgyalások menetéből már következtetni lehet arra, hogy Szuboticán aligha fog most sikerülni a demokratapárt egységének helyreállitása. A szuboticai demokrata pártszervezet mindössze kevés tagot számlál. azonban ezek is két frakcióra oszlanak. Többségben a Davidovicscsoport tagjai vannak ma már Szuboticán is. afrik a helyi politikában is közeledést szeretnének teremtem a bunyevác-sokácpárttal. Ez a törekvésük azonban eddig nem járt eredménnyel. mert a bunyevácok nem bíznak a demokratapárt balszárnyának Ígéreteiben. A jobboldali Pribicsevics-féle frakció azonban nem nézi jó szemmel a bal szárnynak ezt az uj orientálódását és a mai körülmények között nem hajlandó békejobbot nyújtani az agrárrevizió alapján álló többségnek. így a demokrata pártegység helyreállítására irányuló tárgyalások Szuboticán még meddőek maradtak. A pirmasensi lakosság megostromeita a pfalzi kormányzóság épületét Az ütközetnek tizenhét halottja van Pirmasensből jelentik: A polgárság nagy tömege szerdán megostromolta a kormányzóság épületét. a! melyben körülbelül negyven szeparatista rejtőzött el. A szeparatistálí elkeseredetten védekeztek és lövöldöztek a. tömegre. A polgárságnak, amely nem boldogult az ostrommal, segítségére sietett a tűzoltóság. Miután ez sem használt, az épületet benzinnel felgyújtották, mire a szepuratisták megadták magúkat. Eközben néhány ember létrán az épületbe hatolt, ahol kézitusára került a sor. A házból kimeneküli szeparatistákat. köztük Schwab kormánybiztost a felindult tömés agyonverte. Hir szerint az ütközetnek a szeparatisták részéről tizennégy, a lakosság részéről három halottia van. Berlini szikratávirat szerint azok a pfalzi laok, amelyeket a szeparatisták betiltottak szerdán ismét megjelentek, kivéve a »Neue Pfälzische Landeszeitung*-ot. amelynek szerkesztőségét a szeparatisták més megszállva tartják. Megkezdték az összeírást Sz&lhoiicáii Nehézségek a személyi adatok igazolás uii! A szuboticai bejelentőhivatal átszervezésével kapcsolatban ezen a héten megkezdték a rendőrség közegei a lakosság összeírását. Az errt a célra megalakított bizottságok házról-házra járva írják össze a lakosságot. Már az első két nap tapasztalatai azt mutatják, hogy ez a munka mai formájában nagyon sok nehézségbe ütközik és igy nagyon hosszadalmas lesz. Az összeíró közegeknek ugyanis az az utasításuk, hogy a lakók részéről bemondott adatokat személyi okmánnyal igazoltassák. A bizottságok a legtöbb helyen iígen hosszú időt kénytelenek elfecsérelni azzal, amíg az érdekeltek okmányukat elő tudják keresni, sőt sokesetben ilyennel nem rendelkeznek. Mivel a rendőrség több alkalmazottat már nem foglalkoztathat az összeírásnál, viszont fontos közérdek fűződik ahhoz, hogy az uj bejelentőhivatal mielőbb megkezdhesse működését, ezért a rendőrség félhitvja a lakosságot, hogy az összeírásnál szükséges személyi okmányokat készítse ki már előre, hogy ezáltal az összeíró tisztviselők munkája könynyebbé váljon. A személyi adatok igazolásához bármilyen hatósági igazolvány is elegendő és igy a szükséges adatok bejelentése semm' nehézségbe nem ütközik.