Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)
1923-12-01 / 328. szám
10. oldal. miđtet tartotta a gazdagság fogai* mának. ’Azonkívül, hogy a Torontáli maga irta, innen látta el kéziratok tömegével Doláney Hasznos Mulattatóját is. Leküldték neki a következő számok képeinek levonatát s azokhoz irt finom verseket. Néha csak 18—21 négyzetesen tómé tér hely volt a klisében erre a célra, azért a vers szép volt Ha sok pénzre volt szüksége, képes volt együítébea tiz-tizenkót órát dolgozni. Klasszikus irodalmi tanulmányok (főleg Revíczkyről. beleszöve a vele vaió levelezését), aztán kis regények születtek meg igy napok alatt s nyomban küldte értük járó honoráriumot Kazvinszky Lajos, a Magyar Szemle magyarul nem tudó gazdája. Ezt a szépirodalmi hetilapot igazságtalanul hiresztelték e! klerikálisnak. Onnan indult el útjára sok magyar értékes s a szerkesztője Kapusi József volt. aki — tavaly halt meg — rég püspökként ünnepelhette volna magát, ha megmarad papnak. Így csak a legtökéletesebb magyar Danteistaként marad fenn az emléke. Amikor aztán pénzhez jutott Gáspár Imre, mindenkinek jutott belőle egy napig. Utána újból nekiült s megirt vagy félkilónyi kéziratot. Nem ivott, nem kártyázott, nem szerette a nőket, mégis szegény volt mindig. A pumpolásban páratlan leleményt tudott kifejteni. Egyszer — minden ötletből kifogyva — a lutheránus hitről áttért a kaíholikusra és ezt a körülményt nagynivóju levelekben tudatta az összes főpapokkal. Mindenütt megértették. mindenfelül küldték neki valamit. Néhány év előtt halt meg. elütötte Budapesten a villamos. Olyan rövidlátó volt, hogy szinte érte az orra a papirt irásközben. Hetekig feküdt törött tagokkal a Rókus-kórházban, még onnan is kölcsöntkérő leveleket írva. Abban az évben ő nyerte meg a Petőfi-Társaság Vigyázó-diiát egy egész füzetre menő verssel. Ha jó! emlékszem már nem kapta kézhez a pénzt, az csak a ravatalára érkezett. öreg riporter. —II ■ -----Őrizzétek a vldzm embert Ma1 találkoztam a vidám emberrel. A vidám ember kopott ruhában, rossz, fekete gombos-cipőben ácsorgót t a városháza árkádjai alatt. Csurgó kalap ült a feje búbján, lyukas. széllel-béleit karimával, melyről akár a házak ereszéről, ezüstspárgaként tekerődzöttleaz esővíz az aszfaltra. A vidám ember szemeiben a júniusi égbolt kékje ragyogott, a kezei — két piszkos dió törő — csupaszon kandikáltak elő a kabátujjból. nagyon trampli volt, nagyon ágrólszakad.de a szdjaszéle nevetésre állott, mint valami hóbortos rigónak és a nyakán otromba rézlánc fityegett. Csörgött-zörgött, ha bólogatott kis varjufejével, olyan volt éppen, mint egy ímer avert, pacsizó vén komondor. Két másik szegény ember előtt mutatta be a tudományát. A kéttagú közönség ugyanolyan. rmgyos, madárjesziö ruházatú volt, akár a vidám ember, de arcukon sötét felhő borongott, gorombán kiáltoztak a vidám emberre és illetlenül hangosak voltak. A vidám ember csak végezte kunsztjait, a lábát, derekát, karját csavarta forgatta és közben régesrégi, jóízű, dohos adomákat ad elő. Mindenki rábámészkodott rn'> pillanatra a vidám emberre és nem tudták megérteni, hogy honnan van neki ilyen angyali jókedve. A két hörcsögiormáju szegényember is nekividdmodott, felengedett és találgatták, miként csinálja a^vafurt csudáit a mdriástallérral és a zsebkendővel. BACSMEGYE1 NAPLÓ 1923 december 1. I — Muszáj nevetni — mondta barátságosan a vidám ember és rendületlenül mosolygott tovább. — Muszáj nevetni —- hagyta jóvá tisztelettel az eseilmebbik szegény ember és bagóval kínálta meg a bű»vészt. A vidám ember meg van elégedve a sikerrel, bókol, pukketíUzik kecsesen és kék bari szemét gyönyörűséggel legelteti a Unom kávébarna dohány csutkán. — Hónap mék egy városid tovább — jelenti ki bucsuzás kosban és icíáhelődik és megindul a síkos, tükrös aszfalton. Amerre elhalad az í’mberek arca kiderül, a síró kisgyerekek kacagva rázzák utána buksijukat, a konflislovak is összevigyorognak, a boltosok is, a mérgesen csilingelő villamos is. a gázlámpa is és a munkát kereső, fázós, cserepesszáju. bozontos favágók is; mindenki, akinek nyakában szomorúság-herceg lovagol. Jól őrizzétek, ó, városok, a vidám embert, mert jaj. mi lesz velünk, ha egyszer a nevető ember is elsírja magát? s- í- i;' (T.) az újságírót, áld cl tudtak csípni, nem akarták dbocsájtani. Másnap, harmadnap másról sem beszéltek, mint csali errói, falták az újságok iurait s mindig többet tudtak, mini azok. iVi.iic.or még csak mégy halott volt, akkor a közönség már hétről tudott, a gyilkosság okáról pedig verziók tömege keringett . . . Ma ki beszél már a tömeggyitk-osságról? Talán az oroszok. Akiket nagyon ...i mi i A halálzenekar utolsó hangversenyei / történt a novhadi iömeggyilkosság? Mozikból tódul ki a közönség. Gondtalanul csevegnek. Valaki futva jön s lihegve mondja: — Nyolc oroszt meggyilkoltak. A békésen haladó tömeg sorait a megzavart méhkas fogja közre s százan kérdik: — Hol... hol...?? — A Winklében... s már siető, futóemberek százai láthatók amint mindnyájan egy cél felé törekednek. A Winkle-csarnok előtt már nagy tömeg szorong, Nők, akik most jötPrikođcsenko a törrCfpuilkos tek a moziból egy képzelt dráma átélése után. igazi drámával akarják idegeiket még jobban izgatni, férfiak, — civilek, katonáit' vegyest —, mindnyájan szeretnének bejutni a terembe. A halottak Nagy nehezen átvergődött a tömegen és ott állok a sörcsarnok ajtajában. Az őrtálló rendőr beenged. Bei épek a terembe. Füst, izzadtság és'vérszag ... Egy percre szinte elkábulok, s amint tovább akarok menni, majdnem belebotlok az egyik ott fekvő sebesültbe. Sarmatov Alexander volt, aki a kórházban három napi szenvedés után szörnyű sebeibe belepusztult. A lövés után halálhörgése borzalmasan hangzik \ az ájult, véres teremben. Az egyik asztalon fekszik egy nő, j Katarina Kolesnikova, arcán még ott ] van a halál sápadtsága, melléből las- \ Ribajcsemkó knrmeatttr san szivárog a vér, még csak most tért magához, száját alig mozgatja. Az első sző ami elhagyta a száját: — Cigarettát! — volt Midőn megkapta füstölt, feledve a háláit is, élvezve a cigaretta füstjét. Talán azt gondolta, nem-e az utolsó cigarettája az életben? . Életmentő nagybőgő Az egyik sarokban áll a nagybőgő, mellette egy halálsápadt, tagbaszakadt szőke ember. A banda egyetlen épségben maradt tagja. A nagy bőgő mögé bujt, s most merészkedett csak elő, műiden porciká iában remegve. Az újságírók azonnal körülveszik, ostromolják, részleteket kérdeznek tőle, de az izgamaktól nem tud beszélni... mozgatja száját, de hangot nem tud adni, s csak nagynehezen nyögi ki:-- Hikolaj... Nekrasov. Többet nem lehet tőle kivenni. Leül nagybőgője mellé, s hálásan simogatja végig, hogy megmentette az Lisojev Fedői ovics Caorgij lesújtott a tragédia, fia két orosz összejött s erről beszélt, könnyes lett a szemük. Siratták azokat a társaikat, akik sohasem látják me« a Volga kék vizét. Oroszország hófedte hegyeit, hatalmas síksági alt, Talán nem is a holtakat siratták, talán saját magukért sirt a leikük, — alak szintén, ki tudja, viszontlátják-e még hazájukat ... A két banda A Winkle sörcsarnok halálbandája csak két hétig működött együtt s tuiajdoíiikép&n két zenekarnak az s egyesüléséből alakult. A gyilkos Prihodcsenko Boris Tkačer bandájának volt a tagja s mikor a nyáron ezek lementek Bjelinóra, feleségével együtt kivált a bandából. Velük maradt Ribaljécnko is. Uj bandát alaki-Kolesnikova Valentina \ menekülni próbáit s az ajtó előtt esett össze. Beljebb, a zenészek asztala előtt feküdt^ a halott Nikolai Rornanovič R.baljčenko, aki miatt a íömeggyiikosság történt. Szája nyitva, mintha mondani akarna valamit, vagy talán halálfájdalmában ordított fel, s igy maradt megmeredve. Sebéből csak lassan szivárgót a vér... mellette alvadt véríócsa. Szemben vele Mihajio Stefanovíé Prihodcsenko, a gyilkos. Sovány, tuberkolotikus. Vad elszántság látszik rajta, ruhája csupa vér, mellette hatalmas vértócsa. Az egyik asztal alatt Georgij Fedő rvié Lisojev fetrengeít kínjában, Tkacsev Borisz tottak s Péterváradon játszottak. Mikor az asszony otthagyta a gyilkost. akkor felbomlott a banda. Épp kapóra jött haza Tkačer zenekara, ahova belépett Ribalčenko és Kolesnikova, Ez a banda játszott a I Winkl eben s ezt szórták szét Prifhedcsenko golyói. Az életben maradottakból -aligha alakul zenekar. A kórházban A kórházban ápolják a gyilkos merényiét két könnyű sebesüitjét. k földszintjén, egy közös kórteremben, fekszik Tkačer. Sebe már gyógyulásban van. Tkacsev Valentina leletét. Talán össze-vissza csókolná, ’ha nem volnának ott az emberek... A közönség Novisadot még alig hozta olvan izgalomba úgy szenzáció mint ahogy ez, ue ehhez hasonló szenzációja i nem is volt még a városnak. Még" éjfél után s apró csoportokba ve- S rődve tárgyalták az eseményt, s azt Sarmatov Alexander hét múlva már el is hagyja a kórházat. Elmondja, hogy kozák-kapitány volt azelőtt, mivel értett a zenéhez. úgy ezzel kereste meg a kenyerét. Nem hitte volna Prihodcsenkót erre képesnek, beteges ember volt, de csöndes. Hogy mik a tervei? Nem gondolkodott még, hogy mit csinál, ha elhagyja a kórházat,
