Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)
1923-12-11 / 336. szám
4, oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1923 december 11 CIRKUSZ Kávéházi Konrád emlékiratai (Most már Konrád is! Ezt a konkurenciát nem lehet kibírni. Jövök tehát a legintimebb részletekkel, amikről csak én tudhattam.)-----és ezen a napon, 1915 május 5-én az úgynevezett gorücei áttörés napján hozzámiépett a főpincér és a következő jegyzéket nyújtotta át: Nagyságos Dr. Kávéházi Konrád urnák Helyben Miután valószínű, . hogy Paraguaj csatlakozik, legjobb lesz, ha az északi hadsereget felvonultatja. Küldjön a hordárral 20 koronát. Kitartás és bizalom. Üdv. Kávéházi Konrád A gyanútlan olvasó azt hiszi talán, hogy a levél aláírója is én vagyok. Nagy tévedés. Én az Ostende kávéházban levő fronton töltöttem be, mig a levél írója a Westend kávéházban végezte a hadvezéri teendőket. Mi szoros összeköttetést tartottunk fel egymás között és a leveleinket egyformán szignáltuk: Kávéházi Konrád. A dr. mint például nálam magasabb stratégiai képzettséget jelentett. A hozzám érkezett és »szigorúan bizalmas« jelzésű levelet rögtön megsemmisítettem és az abban foglaltakat követve előteregettem a térképemet és a zászlócskákat, azaz nehány hadtestet északra irányítottam. Erre vonatkozólag repülő-postával azaz repülő-hordárral a következő jelentést kaptam: Pénzt okvetlen kérem, mert különben felöltőm hátrahagyásával el kell hagynom a hadszínteret. Csapataink hangulata kitűnő. Kérem északi csapattesteket tűzbe vinni és erős támadásokat intézni K. K. U. i. Levelet nem írom alá csak a kezdőbetűimet közlöm, mert attól félek, hogy kémek kezébe jut. De úgyis tudod, hogy ki küldi. K. K. Tudtam, hogyne tudtam volna. Meg is Írtam neki a bizalmas választ, amelyet ezennel átadok az utókornak. »Offenzívat északon megkezdtem, hogy bebizonyítsam miszerint semmi véráldozattól nem riadok vissza a siker érdekében. Anyagi áldozatot azonban nem tudok hozni. Pozíciót és felöltőt egyelőre tartsd, mig csak tudod. Föpincérnek hazudj valamit Dr. K. K. A derék kávéházi tábornok válassza rövid volt: Tanácsokkal el vagyok látva bőségesen. A hordárt fizesd ki. K. K. Kifizettem a hordárt és ekkor meg értettem nagy kollegám Montecucoli mondását, hogy a hadviseléshez három dolog kell: pénz, pénz és pénz___ Stella Özvegy asszony virága Irta: Krúdy Gyula A szarkaláb már megöregedett férfi létére a nagymama lila nagykendőj ét viselte, de mindvégig megőrizte érdeklődését a világ dolgai iránt, most is kíváncsian figyelt az üvegház sarkából. Arról volt szó, hogy két asszony érkezett a virágházba, akik azon tanakadtak, hogy mely virágokat zsákmányolják el innen a maguk számára. Az egyik asszony kövérke volt, ibolyaszinü szeme volt; a szarkaláb, mikor ellendült mellette szoknyájában, bajuszpedrő-szagot érzett, amilyen bajuszpedrőt rendszerint a titkos szeretők használnak. »Talán kedvese van a menyecskének?« — gondolta magában a szarkaláb és még jobban kinyujtózkodott, hogy semmi se mulasszon a dolgokból. — Valami ritka virágot szeretnék — pihegett a kövérkés asszony a virágház nedves levegőjében. A ciklámenek csak azt nézték, hogy merre bújjanak az asszony keze elől. Az őszirózsák füleltek, mintha a kertész szavait várnák: de a kertész egykedvűen állcngott, ö majd csak akkor szólal meg, ha virágait meg kell védelmezni — Valami olyan szép virágot, mint a szerelem! — sóhajtotta az epedő aszszony és a virágok között olyan ijedelem keletkezett, hogy nyomban elfutottak volna, ha lett volna hová. Szerencsétlenségére egy fehér ciklámen éppen a sarkon állott és nem kerülhette el az asszony szemét. Lenyúlt érte, mint egy csirkéért. A virág megnémult a rémülettől, a szive úgy vert, hogy majd megszakadt___ A kertész segítségére sietett: — Rosszul tetszett választani. Ez holnapra elhervad. Nyilatkozik a beográdi f egyverszüneti tárgyalások szerb résztvevője Kalafatovics tábornok visszaemlékez ése Bcogradbóí jelentik: A Srpski Kinjizsevni Glasnik-ban ebben a tekintélyes konzervatív tradicióju irodalmi folyóiratban most jelentek meg Kalaiaiovics D. tábornoknak, a szerb hadsereg volt vezérkari főnökének visszaemlékezései a világháborút befejező fegyverszüneti tárgyalásokról. melyeknek a tábornok aktív résztvevője volt. A nagy feltűnést keltő cikkben a tábornok ismerteti az antant-balkáni hadseregének 1918 őszi ofíenziváját, majd pedig a bulvárokkal kötött fegyverszünet történetét, melyet Fr. Desperé tábornagy ellentmondás nélkül diktált a bolgár delegációnak. Cikkének legérdekesebb fejezete azonban kétségkívül az utolsó, melyben személyes élményei alapján a Magyarországgal folytatott beogradi fegyverszüneti tárgyalásokat ismerteti. A magyarok — irja Kalafatovics tábornok — eleinte haboztak. Egy delegációjuk, Károlyival az élén, már november 7-én érkezett Beo'gradba, ahol bevárta Brauchet Desperé tábornokot, aki délután 5 óra I körül érkezett meg Beogradiba. A 'keleti hadsereg parancsnoka nem akarta az időt vesztegetni és ezért még ugyanaz nap estére meghívták a magyar delegációt Hadzsi Tomin házába, amely a Pozorisna uiica 5. nulmányozni. A szerződés feltételei nein tetszettek a magyaroknak. Ezért Károlyi gróf sürgönnyel fordult Clemenceauhoz. abban a remény-* ben, hogy az bizonyos rendelkező-* seken könnyíteni fog, különösen a területi klauzulákon, amelyek a magyarok előtt a legsulyosabbaknak tetszettek. Minthogy azonban erre a sürgönyre a válasz nem érkezhetett meg gyorsan, a magyarok visszautaztak Beogradból a fegyverszünet aláirása nélkül. — Hamarosan olyan dolgok kö-1 vetkeztek, amelyek bebizonyították a magyaroknak, mennyire hiábavaló a habozás. Clemenceau nem adott helyt a magyarok előterjesztéseinek, (Ebben nyilván téved a cikkíró tábornok, hiszen köztudomású, hogy Clemenceau éppen Károlyi táviratának hatása alatt utasította Desperét, hogy a fegyverszüneti szerződésben kizárólag katonai jellegű intézkedésekre szorítkozzék. A szerk.) — és november 11-én megkötötték a fegyverszünetet a szövetségesek és Németország között, Németországra nagyon súlyos feltételek mellett. Károlyi gróf ezért sürgősen elküldte kormánya egyik tagját. Linder Bélát, a szerződés aláírására— Linder Béla november 13-ájr£ érkezett meg Beogradba. Francáét Desperé már elutazott. Minthogy nem tudott visszatérni, felhatalmazta Misics vojvodát és Andrisse tábornokot, hogy nevében aláírják it Magyarországgal kötendő szerző-I dést. — A szerződés aláírására még ugyanazon estére összehívták az ülést. Este 9 órakor, a legfőbb parancsnokság vezérkaránál, amely akkor az Uprava Fondova épültében székelt, összeültek Misics vojvocla, Andrisse tábornok, Linder, Béla és Kalafatovics tábornok. Azonnal hozzákezdtek a munkához. Felolvasásra került a fegyverszünet szövege, amelyen nem tettek lényegesebb változtatást. Végül megállapították azt az időpontot, amelyen az ellenségeskedésnek meg kellett szám alatt van és ahol a tárgyalásoknak le kellett folyniok, — A találkozás a szalonban folyt le. Miután bemutatták nekünk a magyar bizottság tagjait és miután Károlyi gróf izgatottan és megindulían felolvasta beszédét, amelyben rámutatott a magyaroknak a franciák iránti szimpátiára és megkísérelt meggyőzni arról, hogy a magyarok megérdemlik, hogy velük szemben bizonyos tekintettel legyenek — Desperé tábornok, egy cseppet sem meghatva Károlyi szavai által, élesen, katonásan, kerülgetés nélkül, majdnem szárazon válaszolta: »Önök a németek oldalán voltak, ezért ugyanazt a felelősséget viseselik, mint ők és fizetniük kell. mint nekik.« — A magyarok előtt azonnal világossá vált, hogy a rájuk váró kilátások csöppet sem rózsásak és hogy a fegyverszünetet nekik is ép úgy diktálni fogják, mint a bolgároknak és törököknek, valamint az olaszok november 8-án Ausztriának is diktálták. Valóban Desperé tábornok ezután Károlyi grófot és Jászi minisztert bevezette kabinetjébe. Iiosszu ideig tanácskozott velük. Ez alkalommal nyújtotta át nekik a fegyverszünet feltételeit. — Másnap, november 8-án kellett a magyar delegációnak a fegyverszünet szövegét átgondolná és átta-Az asszony ijedten tette a helyére a cserepet, a fehér ciklámen piros testvéreihez futamodott és riadtan mesélte nekik, hogy az asszonynak festék van az ajkán. A virágok ilyesmit még sohasem láttak. — Hát válassz te előbb! — szólt most a kövérkés asszony a barátnőiéhez. Ez a barátnő kistermetű volt, de széles szoknyája volt, mint az üvegház környékén a törpe fenyőnek. A szarkaláb jódarab ideig szagolgatta, mintha mindent meg akarna felőle tudni. Teremtőm, ennek az asszonynak tömjénszaga volt, mintha sokat tartózkodna a templomokban, ahol nagyszakállas férjért, sarkantyus szeretőért imádkozik. A hangja pedig olyan forró volt, hogy csaknem elhervadt tőle az a cserép krizantémum, , amelynek havas feje felett megszólalt: — Én ibolyát keresek, mert az lepré|seihetem az imakönyvembe! Most már nem tudom, hogy volt-e ez I időben ibolya a virágházban, de ha volt, fákkor az nyomban elbújt sorsa elől, amelyet az alacsonytermetü menyecske szánt neki. Az ibolya tud futni, mert ő lóháton szokott megérkezni e világra, — szellő-háton. A szarkaláb harsányan kiáltozott a sarokból. — Vigyázat! Itt van a préselő! Az üvegház meglendüft a menekülő virágoktól, de a nyájból elmaradt egy kis sánta virág, amelyre nyomban lecsapott az asszony. — Fehér szegfű! Jő lesz nekem ez is, mert legalább mindig emlékezni fogok ga bálákra, ahol a fehérszegfüs urak királynőnek választottak. A szegfű már menthetetlennek látszott. Elviszik őt innen, hogy ezentúl egy aszjszonyt emlékeztessen arra, hogy valamikor fiatal és szép volt. Még a virágnak sincs olyan jó szive, hogy örülne az ilyen nehéz feladatnak. A fehér szegfű tehát ugyancsak meg volt Ijedve — ő leginkább egy táncmester babája szeretett volna ienni, mert üvegházban még nem tanult meg táncolni A kertész megsajnálta: — Ilyenkor már sincs illata a szegfűnek! — szólalt meg a kertész. A tömjénszagu asszony leeresztette a vlrágcserepet A virág hibás lábával futamodott társai közé. És ott nyomban elbeszélte, hogy az asszonynak aranyfoga van, nyilván azért, hogy jobban tudjon harapni. A két asszony tűnődve nézett körűi: — Nincs más hátra, mint hogy a kertész urra bízzuk, válasszon nekünk valami virágot! — mondták. A kertész megmozdult és virágai felé lépett. > De, miután nincsen olyan kertész a világon, aki szívesen válna meg virágaitól, nehezen ment a választás. A kertész kétszer is végigment az üvegházon. Szigorú, de biztató pillantásokat vetett körül. Az ibolyák, ezek a kis alázatosak, letérdepeltek előtte és lelkűkből felfohászkodtak kegyelemért: »Mi mindig jó gyermekeid voltunk!« — mondták összetett kézzel. A szarkaláb úgy kezdett szolgálni, mint egy kis kutya. Az őszirózsák hojtan mosolyogtak, mintha már nem volnának alkalmasak az életre. A fehér, sárga, lila krizantémumok önérzetesen emelték fel a fejüket. »Hová lenne nélkülünk kerted dísze?« A ciklámenek oly pirosán hízelkedtek, mint a nők, akik uj ruhát akarnak kicsalni, pedig éppen a múlt héten kaptak egyet. Látván a kertész virágai félelmét, most már maga is kiváncsi lett a hölgyek minőségére. Közelebb lépett a nőkhöz és úgy tett, mintha a szagtalan, holt krizantémumot szagolgatná, holott szaglószervét arra kényszeriíette, hogy virág helyett embert kémleljen. Mily nagy volt a kertész meglepetése, amikor a nőket spirituszszagunak találta. Mindenféle fehér és piros likőrök, aranynehéz borok, sőt savanyu spriccerek szaga áramlott a hölgyek környékén. A kertész most már tudta, mit cselekedjen; ezek a nők bánatukban isznak, de már az ital nem tudja megvigasztalni őket, ezért keresik itt a virágházban azt a bufelejtető virágot. Az üvegház sarkában néma kaktuszok szomorkodtak; mint megcsalt, elhagyott férfiak. Voltak a kaktuszok között olyanok, amelyek még végső helyzetükben is megtartották délcegségüket, mint elszegényedett urak: kardot tartottak vagy töigyfalevéJformáju alakjukkal ugyancsak a vitézségről beszéltek. De az ilyen kaktuszok már kevesen voltak, elhordták őket azok az aszszonyok, akik legfeljebb virágaikban ismerik a himnemiieket Voltaic ellenben nagy számmal babaalaku, gömb fejű, tüskés, bozontos kaktuszok, amelyek virágt alsóságukban oly mogorvák voltak, ntínt a szerzetesek, mint azok a férfiak, akik azért se borotválkoznak, mert régen lemondtak az élet hiúságairól. A kertész megérintette kése hegyével a kaktusz szárát és az fehér kutyatejet eresztett magából. A nők remegő kézzel nyúltak a kaktuszok tüskéihez, kardjaihoz, dárdáihoz, — Ebből viszünk! — mondták ki ítéletüket a kert virágtalan, tüskés, illattálán, zordon növénye felett. És a kaktusz nem ellenkezett, mert neki mindegy volt, hogy mi történik vele, régen lemondott a világi örömökről. ....A kertész ezután igy szólt virágaihoz : — Figyeljétek meg, gyerekek, azokat az ablakokat, amelyekben kaktuszt láttok. Ott laknak az özvegyasszonyok.
