Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-05 / 331. szám

2. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ. 1923 december 5. Ezer halottja vau az olaszországi vbsáradásaak Rómából jelentik: Bergamo olasz város közelében a glinói vizduzzasz­­tómü gátjának átszakadása szomba­ton olyan óriási arányú árvízkatasz­trófát okozott, amelyhez talán csak a legutóbbi amerikai árvizszeren­­csétlenség hasonlítható. Az történt ugyanis, hogy a Brescicitól északra épült scalve-völgyi 36 méter magas és 42 méter vastag gáttöltés a viha­ros 'esőzés és hóolvadás következ­tében beállott óriási víztömeget nem birta el, átszakadt s a tengernyi viz hihetetlen erővel és gyorsasággal száguldott végig a Scatve-völgyön és a Corcona oldalvölgyéVc;n. Az ár egész falvakat ragadott magával Decco, Gaudio és Corn? falvak tel­jesen eltűntek a föld színéről. Öt nagy energiatermelő állomás is el­pusztult. A halottak száma az ed­digi hírek szerint már az ezer felé jár. A gátszakadással egyidejűén a Decco-fólyó is kiáradt medréből és mint egy nyele méter magasságban elöntötte a völgyet, Decco, község ötszáz lakosa közül mindössze Öt menekült meg. Gaudi­­no háromszáz lakosa és Coma majd­nem ezer lakosú községek teljesen megsemmisültek. Úgy az egész Scálve-völgy, mint a Gorcone oldal­­völgye viz alatt áll. Az azonnal meg­indított katonai segitőakció igen sok holttestet szedett össze. A segítő munkát nagyon megnehezíti az, hogy a völgy valamennyi útja és hídja használhatatlanná vált az ára­dás következteben. A katasztrófa hihetetlen riadalmat keltett egész Olaszországban. Már szombaton este megérkeztek Bcrga­­móból. Bresciából és Milánóból az első segélycsapatok, amelyek nyom­ban több, mint száz holttestet húz­tak partra. A mentőcsap-stok a jár­hatatlanná vált utak és hidak miatt csak alig tudják megközelíteni a; szerencsétlenség színhelyét. Musso­lini miniszterelnök az első hárek után azonnal a helyszínre küldte Lissia hadügyi államtitkárt, a kerü­let képviselőjét. A miniszterelnök egyébként egész éjszakán át hiva­­tálában maradt s maga adott utast fásokat telefonon a mentöszolgála-Tánc Irta : P. Abráhám Ernő Este volt. Ilonka és Pisti már ré­gen lefeküdtek, de nem aludtak. Nézték a kandalló parazsát s várták az édesanyjukat. — Alszol már, Ilonka? — kérdezte Pisti. — Nem. Nem is alszom el addig, míg anyus haza nem jön a szinház­­ból és nem táncol. — Te, — mondta megint Pista — én azt hiszem, a mi anyukánk táncol a legszebben az egész világon. Kis ideig hallgattak, gondolkoz­tak. S csstk hallják, hogy megérke­zett az anyjuk. — Anyuka! Itthon van anyuka! — tapsolt Hónk*. —- Anyuka! Gyere már, úgy vá­runk! — kiáltozott elébe Pista is. — Megyek már aranyaim! — nyi­tott a szobába az anyjuk s a másik pillanatban már össze is csókolta a két gyereket. — Na. molt aludjatok, — mondta nekik szelíden. — Nejm, elébb táncoljon valamit anyuka, — kérte Ilonka. — Anyuka, táncoljon! Csak egy kicsit! — rimánkodott Pista is. — Jól van, táncolok egy kicsit, de azután aludjatok. — mosolygott az anyjuk. Felcsavarta a villamost, levetette a bundáját s ott állott könnyű fehér ruhában, táncolni kezdett és táncol­ta a hópekely-táncot. — Jaj, de szép! Jaj, de scép! — ujjongott a két gyermek. tok vezetésére. Vasárnap este maga a király is a szerencsétlenség színhelyére utazott a belügyi másodállamtitkár kísére­tében. A közmunkaügyi miniszter is elutazott már az elpusztított vidék­re. .; AGleno-tónil történt szerencsét­lenség okai ügyében szigorú vizsgá-1 latot indítottak. A gát építésénél rossz anyagot használták. Más föl­tevés szerint a gátat hibásan kötöt­ték a hegyhez. A viüamiosmüvck mérnökei és munkásai közül sokan zalma&an megosonkuit. A kárt két­­zaimasan megcsonkult. A kért két­százmillió líránál jóval többre be­csülik. ÍJnii... Elhanyagolt suboticai egészségügyi intézmények Az elmegyógyintézet, ahol nincs hely a betegek részére ás a tüdőgondozó, amelyről nem gondoskodik senki A szuboticai egészségügyi intéz­mények elhanyagolt állapotáról nem egyszer volt már szó. Orvosi körök­ben is gyakran merül fel komoly pa­nasz kevés egészségügyi intézmé­nyünk mostoha sorsa és hivatásá­nak rneg nem felelő állapota miatt. A közkórház súlyos fentartási ne­hézségei már közismertek és ha most néhány hónap óta tarthatóbbá is vált a helyzet, mert a kórház pon­tosabban kapja a betegápolási dija­kat, azért még mindig igen súlyos anyagi gondokkal kell a kórháznak __»küzdenie, különösen most, a tél kezdetén, amikor kezd teljes lenni a közkórház beteglétszáma és _ igy sokkal nagyobb költségeket igényel a betegek élelmezése. Közveszélyes örültek — házi ápolásban A szuboticai közkórház elme­­gyógycsztálya tudvalevőleg olyan kicsi, hogy ott a felvételre jelent­kező betegek tizedrészét is alig le­het ápolás alá venni. Az elmegyógy­­ritézetet nélkülöző Vajdaságban mindössze két ilyen osztály van és ezen az elm eyyó gyosztályon is csupán harminc és egynéhány beteg számára van hely. Ezt a létszámot ugyan mindenkor lényegesen meg­haladják a kórházban ápolt elmebe­tegek, akiket a folyosókon is össze­zsúfolnak, de a kórház igazgatósága nem tud magán másképpen segiteni, mint hogy csak a legsúlyosabb be­tegeket veszi fel az elmeosztályra, míg a felvett betegek helyett min­denkor el kell bocsátani egy köny­­uyebb beteget. Csakhogy a könnyű betegek — még viszonylagos értelemben is — kezdenek teljesen kifogyni a szubo­ticai közkórház elmeosztályán és igy történhetik csak meg az a lehe­tetlenség, hogy az igazgatóság sú­lyos pafalitikus betegeket és közve­szélyes őrülteket is kénytelen házi ápolásba adni. Ezzel magyarázható az a legutóbbi eset, amikor egy köz­­veszélyes őrültet — aki megszökött hazulról — a városháza előtt kellett ártalmatlanná tenni és még az őt megfékező rendőri közegek is élet­­veszedelemben forogtak. A kórház igazgató-főorvosa már hónapokkal ezelőtt rámutatott en­nek az állapotnak a tarthatatlansá­gára és kijelentette, hogy nem vál­lalhat felelősséget azokért a sza­bálytalanságokért, hogy súlyos be­tegeket el kell bocsátani az elme­osztályról és olyan paralitikusokat kénytelen kiadni házi ápolásra, akik megfertőzik egész családjukat s olyan elmebetegeket, akik életve­szedelmet jelentenek hozzátartozó­ikra, A szuboticai közkórház panaszai és felterjesztései nem vezettek ed­dig eredményre. A közegészség­ügyi minisztérium mindiezideig nem tartotta szükségesnek, hogy ezeken az állapotokon segítsen. Maguknak az orvosoknak az állitása szerint, ha nem javul ez a helyzet, úgy elobb-utóbb a Vajdaság szinte hem­zsegni fog a szabadon járó elmebe­tegektől. A magárahagyott tüdőgondozó A másik teljesen elhanyagolt szu­boticai egészségügyi intézmény a tüdőgondozó intézet, amelyre pedig Addig táncolt, míg a két gyerek a dulakodás és tánc ritmusára el nem aludt. Akkor letakarta, megcsókolta őket s aludni ment. Másnap beteg lett a táncosnő. Egy nagynéni költözött hozzájuk, aki azelőtt csak ritkán jött s aki most csak kétszer napjában bocsátotta a gyerekeket az anyjukhoz. Egy reggel a nagynéni nagyon szomorúan öltöztette fel .Pistát és i Ilonkát. — Anyuka ma elmegy hosszú út­ra, — mondta nekik. — Majd bevisz­lek benneteket hozzá, meglássátok, milyen szelíden, milyen csendesen fekszik. Fáradt, szegény, nagyon, hát ne is szóljatok hozzá, csak csó­koljátok meg a kezét, mert soká ínem jön vissza. A két gyerek nem nagyon értette, csak annyit jegyeztek meg, hogy el­megy az anyjuk s csendesen siído­­gáltak. Délben bevezette őket nagynénjük a szalonba. De úgy féltek, mert fe­kete posztóval volt bevonva az egész szoba, közbíil pedig egy ma­gas, különös alakú csipkeágyon fe­küdt az édesanyjuk, betakarva csip­kés, fehér fátyollal, köröskörül pe­dig sok-sok zöld növény s magas ezüsttartókban égő gyertyák. A két gyerek szólni se mert. Nem tudták, mi történhetett, csak valami nagy szomorúságot és félelmet éreztek. Megcsókolták az édesanyjuk ke­zét, ahogy mondták nekik. Úgy _sze­rették volna megkérdezni az édes­­ajmiüüóL méri fekszik olyan mz-Harc az autonómiáért A vajdasági képviselők interveniálni fognak az autonómia újabb korlá­tozása eilen A vajdasági városok autonómiája az utóbbi időben már meglehetősen illuzórius volt. A végső, a legsúlyo­sabb sérelmet mégis a belügyminisz­tériumnak az az uj rendelete jelenő, amely szerint a kiszélesített tanács határozatai a miniszteri jóváhagyás nélkül nem hajthatók végre. A bel­ügyminisztérium uj rendelete nem­csak hogy lehetetlenné teszt a városi közigazgatást, mert a miniszteri jó­váhagyások rendszerint hossza hó­napokig késnek, hanem igen súlyos megsértése a városi autonómiának is. Pletikoszits András dr. főispán már hétfőn Beogradba utazott, hogy megsürgesse a minisztériumokban a legutóbbi városi közgyűlés határo­zatainak jóváhagyását, elsősorban a duiatlanul s mért olyan hideg a ke­ze, de nem merték. Még sose láttak halottat s nem tudták, mi történt. De azért egész estig sírtak, sirdo­­gáitak. Este lefektette őket a nagy­néni, de nem tudtak elaludni. A kan­dalló bevilágította a szobákat s be­szélgetni kezdtek. — Mit gondolsz, Pisti, — kezdte Ilonka — hova viszik anyukát? — Én azt hiszem, messzi, nagyon messzi, talán apukához, mert róla is azt mondták, nagyon messzire ment el. — Én anyukával megyek, — mondta Ilonka. — Én is, — felelte Pista — ha még olyan messzire viszik is. Elgondolkoztak s. megint Ilonka szólalt meg: — Mit gondolsz, mért nem feküdt anyuka a rendes ágyában? — Lehet, hogy szép csipkés ágy­ba akart ma feküdni. — találgatta Pista. — Én azt hiszem, anyuka ma na­gyon szépen táncolhatott, azért ka­pott annyi koszorút, meg virágot, —­­mondta Ilonka. Jó ideig hallgattak. A kandallóban pedig csak parázslóit a tűz s bebi­­borozta az egész szobát. — Pistt, — szólalt meg végre Ilon­ka — ha anyuka itt volna, oszt tán­colna, mindgyárt elaludnék. Sokáig szomorkodtak, búsultak.. Egyszer aztán, mikor már félálom­ban voltak, mintha csak égi muzsi­kát hallottak volna. Égi hárfát, égi orgonaszót. Felkönyököltek az ágyukban, úgy hallgatók, S csodá­kevés helyen várná fontosabb hiva­tás, mint éppen itt. Szubotica fő­fészke a tuberkulózisnak és igy itt a tüdőbeteg-dispensair mindig na­gyon fontos hivatást telj esitett. Amig azonban a társadalmi támo­gatáson kívül azelőtt úgy az állam, mint a város biztosította á tüdőgon­dozó intézet femtartását, addig ma miniden anyagi eszközt nélkülöz a tüdőbeteg-dispensair, amely intéz­mény már hónapok óta nem kap semmiféle támogatást sem a köz­egészségügyi minisztériumtól, sem pedig Szubotica várostól. A tüdőbeteg-gondozó igy kizáró­lag a társadalom támogatására van utalva, de ennek folytán az anyagi eszközökből annyira kifogyott, hogy már kérdésessé vált ennek a eiagy­­fontosságu egészségügyi intézmény­­nem a fenmatradása, ahol pedig a szegénysorsu tüdőbetegek eddig gondos ápolásban részesültek. Hiábavalónak bizonyult a tüdőbe­teg-gondozónak minden kilincseiése eddig a hatóságoknál, amelyek ugy­­látszik nem akarnak tudomást ven­ni erről a nagyiontosságu egészség­­ügyi intézményről, úgy hogy most újabb társadalmi akció indult meg a tüdőbeteg - dispensair megmentése érdekében. latos színbe borította a kandalló pa­razsa az egész szobát. A szekrény ajtaja pedig, ahol az anyjuk holmija állott, mintha magától kinyílott I volna. S csisz-csosz, csak előcsosszant belőle az anyjuk fehér seiyemfélci­­pője. Azután előcsosszant a kék se­lyemcipő, a sárga, a piros, a rózsa­színű, az aranyos, az ezüstös s kipp­­kopp. csisz-csosz, tipegett, kopogott, táncolt mind a sok kis selyemcipő, Olyan szépen, olyan kedvesen, mint­ha csak az anyjuk lábán táncoltak i volna. S a kis cipők után egymásután su­hant elő a szekrényből az édesany­juk sok selymes, csipkés, ezüstös, aranyos ruhája is. lebegtek, fordul­tak, ringtak, járták a táncot együtt a kis cipőkkel. Ilonka és Pisti pedig S csak nézték a táncot. Alig győztek I gyönyörködni. S mintha az édes­­f anyjuk is ott lett volna és ő táncolt volna mind mind a sok, kedves cipő­ben és ruhában. Nem látták, de érez­ték. hogy ott van, ő táncol. Még a dudolását is hallották. S mintha megsimogatta volna hajukat, az ar­cukat. Tele volt a levegő a kan­dalló bíborával, virágillattal', muzsi­kával, a ruhák selymes suhogásával, a kis cipők csosszanásával, kopogá­sával. Félálomban látta s érezte a két gyerek ezt a sok gyönyörűséget s még látták, hogy táncolnak vissza a kis selyemcipők és a szép selyem­ruhák a szekrénybe s hogy záródik be utánuk.^, szekrény ajtaja-. S ak­kor mintha valaki fölibök hajolt vol­na s álomba csókolta volna a sze­müket,

Next

/
Thumbnails
Contents