Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)
1923-12-25 / 348. szám
1923 december 25. BÄCSMHGYEI NAPLÖ 13. oldal. a hajdani testőr, mozdulatának feszes rugalmasságát. Ida egy-egy mérges indulatig disznótoros, boros estéjét követő hajnalon kihozatía rázós szekerén a váradi olasz sebészt, aki Erdélyországban is hires volt a köpöljtózésrőL utána nyeregbe zökkent s kilenc agárral késő délutánig juttatta a nyúl at a Berettyó síkján. Hanem azért a haja mint régi allonge-barókája. — ahogy Nalátzi uram szekta volt emlegetni a parókát. S ahogy ő maga is az elmúlás borús gondjaiba tévedt olykor, arról nemcsak a Természet világa vagy a józan okosság dicsérete s a Bihari remete kcrckioetüs kézirat-tekercsei árulkodtak ott a kicsiny, házi bibíiothékában, hanem a deszkás kert_ sarkában álló almafa is, amelyet fejfául rendelt magának Bessenyey György, még a múlt tavaszon kiméivé tövében siri ágya helyét. Kínzó titkokat rejtegetett ez a pusztai egyedüliségben lemorzsolt huszonöt esztendő, a lét és halál fejthetetlen kérdéseiről, a múltba ereszkedett ifjúság vis&zahozhatatianságáró! s a komor agglegénység család után sajgó epekedéséről. De minden titkai között legfájdalmasabb, mert legmagyarabb, annak a nagy érteden erőnek csudája, amely a Múzsákkal szeretkező daliás testőr kezéből kiütötte a rigmust kereső tollat s a sima gallus nyelven társalkodó udvarból visszasodorta egy nap az ősi portára, vil-j lásszarvu ökrei és fa&’gyus üstökül béresei közé. Micsoda hatalom haj-1 tóttá, hogy levesse a szűk karmazsin I dolmányt, fölrúgja az incselgő Grátziát, hogy megszaladjon a bársonyszáj u grófné forró csókja elől. megtorpanjon Nyugat nyiló Szezárna küszöbén s hogy hazatérüljön, — I szügybevágoít daccal, kopott déc-j bundát vonván araszos vállára, — tajtékpipák érését vigyázni, pa-i rasztszolgáló áUát' csipdesni, pórimáséit hailgaltni, maga borát inni, | elzsirosodni s végtelen őszi napokon egykedvűen nézni az ónos eső füg-s göráyét a fekete (barázdák fölött? 1 Ki rendelte, micsoda homályban lakó istenség parancsolta rá ezt a sorsot, amelyről ma sem biztos, hogy rontás-e avagy szentséges kiváltság, önmagában visszaforduló ereje a titokzatos ázsiai léleknek? Száztízembárom esztendő előtt Bessenyey György ur, a néki megadatott utolsó őszön gyakorta töpre.nkedhie.tett eme hiábavalóságokon. Nyugtalanul méregette az öblös szobákat, mindenféle régi Írásokat hányt föl, pattogva szidta a lusta cselédeket s egyre sűrűbben küldött be Váradra az olasz felcserért. Álmatlan éjszakáin pedig hangos perbe szállt az Istennel, akit nyakas kálvinistasága pápista utón sem hirt egészen megtalálni. Egy estébe hajló délután épp a nagyház ablaka előtt álldogált, mikor kerékkattogás verte fel a csendet s bőrfedeles, magas ringóra szijazoít vén hintó fordult a kúria elé. A bakon pofcmcsapott-kalapcs kocsis tartotta a gyeplőt s fehérkezt"üs inas eresztette le a vashágcsót egy selyemm an tiltás idősebb delnő előtt. Öreg Bessenyey György V5~sé megtántorodotí, hogy ráismert a váratlan vendégre. Valami gonosz nyilaüás vágott a mellébe s hirtelen megfogódzott a faragott' szék támlájába. Harmadnapon szakái! al, elnyűtt csizmában, pipafüstszagu, pecsétes házikabátban, de meg igy. itt, annyi esztendő után — nem fehet ma ezt a vendéget fogadni. Elfulladt sietséggel szólt át liugá; halt a másik szobába: Eredj 1c szaporán a hintóhoz s mondd meg a bécsi gróínénak, hogy én már ott lakom a kertben az öreg almafa alatt,. . . az utolsó köszöntést. néki küldtem . . . Aztán vigyázva -lopakodott -vissza az'-ablakhoz s ugráló szivvel leste, mint fehéredik el a hírre az őzszemű, bársonyszáju asszony, mint indul el-elakadó léptekkel a kert felé s mint kulcsolja össze kezét, lehajtott fejjel állván hosszan, mozdulatlanul a leveleden almafa előtt. S csak akkor szakadt föl mély sóhajtása, mikor a grófné már viszszaült a hintóba s a poíoncsapottkalapu kocsis megcserditette az ostort az ágaskodó lovak fölött. A hintó elgördült, vissza Várad felé. ahol hosszabb látogatóban járt, a bétsi grófné. Öreg Bessenyey György pedig nem sokkal ezután nyergei tetett. (Kolozsvár.) Két és fél millió magyar él az er- I délyi és a bánsági részeken; a volt f Magyarország könyvtermelés negyven százaléka mindig Erdélyben fogyott el; a grafikai árak viiágparitá'son alól vannak; a magyar, könyveket ésfo-lyóiratokat nem engedik beim meggondoljuk mind a gazdasági és küisőlteg adottságokat, nyomban I megérthetjük a romániai magyarság szerencsés helyzetét az utódállamok I magyarságának viszonylatában. Ju- I goszláviában. Csehszlovákiában még ; fel sem ocsúdtak az emberek az uj térképrendezésből, amikor Nagyváradon már két fővárosi nivóju szépj irodalmi hetilap hagyta el a sajtót, I egyiket Tabéri Géza, az itt maradt j tóílforgatók egyik legkitűnőbbje tszerkeszti- és a címe: Magyar Szó. !A másik hetilap szerkesztője Zsolt 'Béla volt. E lapnak cime: A Tavasz, I hangja bátor, írói gárdája friss, ' nyomdai előállítása finom és Ízléses. ;Pár hónap múlva Marosvásárhelyen I egy komoran mélyről átgondolt ! szándék köntösében Osváth Kálmán Zord Idő-je jelenik meg és gárdája) Antalfy Endre, Berde Mária, Molterj Károly és már azóta Budapest- j re elkerült Nagy Emma költőnő. De j a lap megnyilatkozások tiszavirág i életűek voltak és az elmúlás fövénye j horiíja csakhamar Osváth másik j vállalkozását is, a Kalauz-E Közben nagy anyagi felkészültséggel, hihetetlen tervvel és az utódállamokban szokatlan irói garnitúrával Paál Árpád. Kádár Imre és e sorok írójának szerkesztésében megjelenik a Napkelet. E vállalkozás már teljesen európai; A Napkelet könyveket ad ki, bejárja egész Edélyt és maga mellé véve a magyar színházak gárdáit, olyan helyre juttatja el az irodalom szeretetét, ahová még a | napilapok is alig tudtak eljutni. Ezt a szédületes, kéthetenként felvillanyozott iramot a Napkelet progreszsziv és meg nem alkudó természeténél fogva csak liarmadfél évig bírja. Sorsa ugyanaz, ami az előbbi lapoké. A közönség közönye miatt e1- hallgat és ismét végtelen unalom és mély csendesség berkeinek engedi át az irodalmi életet. írók, lapvállalkozók kezdik belátni, hogy sajnos korai még _ a nagy svung. Saját maga erejéből, amenynyiben az irodalmi vállalkozás, és nem alkuszik meg sekélyes szempontokkal. nem bírja fenntartani magát. Egy irói közönség, a haladás összetoborzódfk és a nagyközönség anyagi támogatásúhoz fordul. Fél millió lejt öszeszed Erdélyben és a Bánságban, hogy egy nagyszabású könyv- és lapkiadóvállalkozásnak vesse meg az alapját. Két lapja már hónapok óta megjelenik. Az egyik a Vasárnapi Újság, amely könnyű illusztrációs berendezésénél fogva a régi Tolnai Világlapjának olvasói igényét pótolja, amely a konok és ízlésében időszerűtlen Reményik Sándor Nyaltába vonta kopott décbundáját, íölfordnit a lóra s nyomába vágott az elporzott hintónak. Nem sietett. Lépésben haladt. Nem akart utolérni senkit. Semmit. A naiárdonib tetején aztán megrántotta a lova száját. Megállóit. Áthajolt a nehéz vasderes nyaka fölött, szeme fölé ernyőzte tenyerét s elnézett messze nyugat felé a gyengén párázó violas ködökbe, amerre a bécsi paloták cifra tornyai magasodnak, valahol a Tiszán túl, Dunán tűi. Mögötte, a berettyómemi síkon, elfeketedtek az árnyaié. Utolsó sugara is kilobbant a lejutott napnak. szerkesztése után nagyképességü Nyirő József szerkesztésébe kerül. E két lapnak irodalmi szempontból nézve, az a hibája, hogy nem világnézeti lapok. Egy aranyközéputat i keres, már pedig ez azt jelenti, hogy mindazok az irók, akik jobb vagy bal oldalon állva világnézetet várnak l egy iaptól, lemorzsolódnak és gerinc i gyanánt ott marad a csak rutinosan írni tudók szürke, tábora. Ma az irói munka elválaszthatatlan a kollektív 'gondolattól, a képzettársítások önl kénytelen politikai tartalmától. Aki ! katasztrálni akarja az iró összefügígéseit a mindennapi élet politikumáltól. az az írót éppen legértékesebb I pontján sebzi meg. Épen ezért hatá, fozottan érezhető bizonyos elégedetlenség a lapokkal szemben úgy jobb és bal oldalon és minduntalan I felmerül a kívánság, hogy az irodaiamat az iró nem közönségért, hanem * önmaga fórumáért csinálja, adják meg hát a teret, hogy minden gondolata szabadon fusson ki a közvéjlemény elé. Igazságtalanok volnánk, ha a Haladás jószándékait lebecsülnek. E jcsoport lázasan dolgozik és éleszti a I kedvet az irók iránt. Kongresszust ! hívott össze, hogy gazdaságilag is l megszervezze Erdély íróit és olimj plúdokat rendezzen meg a színháziban, hogy az irói munkát sportszerű versennyé érdekesitse. Kész műsordarabjai vannak, hogy bármely pillanatban egy egész estét betöltő műsort küldjön Peírozsényba vagy Szineváraijára. Mindez szép. De könyvet e vállalkozás nem ad ki. már pedig Erdély komoly irói mindinkább érzik, hogy hatásos és korszerű irodalmi termelésről csak akkor lehet szó, ha teret adnak hosszabb lélékzetü írásművek megnyilatkozására is. A Haladáson kívül Aradon haliunk lapválalkozásról. Franyo Zoltán Géniusz címmel szép revüt ad ki és) mire e sorok megjelennek, addigra ! talán a Temesváron készülő prog-; ressziv irodalmi hetilap is megjelenik. j A zsidó kulturbizottság is lázasan! működik az ott tömöritett írók ma- j gyárul írnak, munkájuk elsősorban \ a magyar irodalom gazdagodását je- j lenti. Felolvasások, szabad iskolák! lépten-nyomon. Mondom, minden van, csak drámák és regények nincse- j nek. Erre is történnek jóakarata vál- íj lakkozások. A Keleti Újság tízezer \ lejes regénypályázata lejárt és \ beavatottak szerint a pályázaton fel-1 tűnést keltő írásművek akadtak. Ja-1 novics Jenő pedig négy eredeti szin-;; darabra hirdetett pályázatot. Ennek f sikerét csak a legközelebbi hónapoki mutatják meg. A Bácsmegyei1 Napló olVasó kő-1 ■zönsége elvárná tőlem, hogy néhány | szóval is ismertessem a mai erdélyi I iró generációt. Nehéz feladat ez. f mert egy itt működő iró büntetlenül l nem gyakorolhat kritikát kortársai felett. Mégis ha azt a kérdést kapnám, hogy kinek Írásait olvasom volnék bátor felelni. Költők közül első sorban; a nagyegyedi Aprili Lajost, akinek két kötete egy nagy formamiivészt ad vissza. Bartalis János, a »Nyugat« volt irója, olyan mint egy pohár tiszta viz. Endre Károly (Temesvár) komikus költészete a budapesti sajtóban is nagy barátságra talált. Szombati Szabó bibliai szógazdasága sokszor fogott meg. Világnézetileg köze! álltak hozzám Kádár Imre versei és a maga édességével gyakorta nyűgöz le Győri Ernő temperamentuma. Nagy Ígéretet látok Szentimrei Jenőnek a niindenséget átfogó lírájában. Prózairók közül Nyirő József, Nagy Dániel (Arad), Berde Mária és lest but no Iea'sf Tabéri Géza a legerősebbek. Ha a felsorolt nevekhez hozzászámítjuk még Piaál Árpád publicisztikai munkásságát, az Erdélyben élő emigráns irók közül pedig Sas Lászlót, az esztéta Dienes Lászlót, a könnyű és szellemes' Darvas Simont, a kritikailag oly pompásan iskolázott Nagy Lajost, a csupa ötlet Melter Károlyt és a keserű Osváth Kálmánt, egy olyan garnitúrát találunk magunk előtt, amellyel ;! bármely pillanatban fővárosi nivóju l lapot és el nem múló értékű könyv- i kiadóvállalatot tudunk összehozni. E névsor, ismétlem, nem teljes. 5 Nem megbízható seregszemle, egy . iró ember szeszélye válogatja össze. IS az' egész cikk is inkább csak izeilitő, a mi terítékünkről. Felraktunk ) néhány állásfát, hogy megmutassuk, [milyen vasbetonépületet tudnánk mi j ezek köré felrakni, ha— az a sok ka inem volna. I _______ j Pósa bácsi özvegye nyomorog j Kicsi, korhadt fejfa jelzi a kcrc; pesi-temetőben, hogy idestova tíz i esztendeje lesz már annak, hogy «Pósa bácsi örökre letette a tollat. I Pósa bácsi negyven esztendőn át l szakadatlanul szántott-vetett azoknak, akik az ő esze-lelke aranyát j »forgatták«, bankókra váltották. «Szántotta, vetette a legdrágább (ugart, a gyermek lelkét. Szántotta l csilingelő versek bűbájos muzsikájával, színtiszta, zengzates magyar ij nyelvével: vetette nemes érzések í ragyogó gyémántjával, mindennél 5 drágább, szép gondolatokkal, jj ... Elmentem a Pósa bácsi özl vegyéh-ez. Lelkem tele volt a nagy jubileum emlékeivel, melyen a gyermekek a különböző küldöttségek ; tízezrei virággal, hódoló üdvözletekkel ünnepelték a beteg, ősz költőfejedelmet. Ilyenben csak azoknak 5 lehet része, kiket az egész nemzet ; forró szeretete zár dobogó szivébe. I Elmentem a Pósa bácsi özvegyéihez és lelkem tele volt a gyönyörű I temetés nagy gyászával. így ^ csak j azokat temetik, akiknek elmúló po■ ra fölött az egész nemzet gyásza i sir őszinte könnyeket. : Elmentem a Pósa bácsi özvegyéihez . . . Nem könnyű volt. megtudj ni. hol lakik. Tűzoltó-utca 15. Ä lájnyával lakik itt, Pósa Sárikával, de ja nagyasszonyt nem találtam otthon, a »másik hazában« volt, minden vasárnap ott van. Borús sejtelmek szálltak lelkemre. A Tűzoltóutca 15 után nem sokat remélhettem a másik lakástól. De 'mégis, hátha ez a szegény, kopott fészek tündérpalotává változik ott kint az erzsébetfaivai határszélen. És kerestem a tündérpalotát, a fejedelmi lelkű Pósa bácsi özvegyének boldog, derűs fészkét, a másik lakását, a Pósa bácsi nagy érdeméhez, nagy emlékéhez méltó »nemzeti ajándékot«. Kerestem, kerestem... És megtaláltam a sáros nyomortanyák legvégén. Maszatos rongyokba burkolt gyermek mutatta meg a »Pósa-mozit«. Ez a Pósa bácsi özvegyének nemzeti ajándéka.. Gon-Irta a Bács:ncg-jci Naplónak Ligeti Ernő kedvvel' Erdélyben, a következőkben '
