Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)

1923-11-06 / 303. szám

6. oldal BACSMEGYEÍ NAPLÓ 1623 november & Közgazdaság © a sa Ä cukorgyárak Racionalizálása Felkértek bennünket a következők közlésére: Setyerov Szlávkó demo­krata képviselő nemrégiben beszédet mondott, amelyben a vajdasági1 cu­korgyárak tevékenységéről, nyere­ségéről és a nacionaUzálásak tiörüli visszaélésekről valótlan adatok egész tömegét állította. Setyerov állítása szerint a cukor­gyárak rendkívül nagy haszonra dolgoznak. Hangoztatta, hogy a 'gyárak a répa métermázsáját 25 di­nárért váltják meg. Ezzel szemben az igazság az, hogy 35 dinár a meg­váltási ár, amihez a szállítási költ­ség járul s az a kamatveszteség, ami az által áll elő, hogy a gyárak a ré­pára előleget adnak s a pénzüket az egész gyártási idő alatt nem hasz­nálhatják. A költségekkel együtt a répa a cukorgyáraknak 60 dinárjá­ban van. A cukor kilogrammját 5 di­nár adó is terheli s igy Setyerov képviselő számadatai a gyárak hor­ribilis nyereségéről fantasztikumnál nem egyebek. A gyárnak kimutatha­­tólag 16.50 dinárjába van a cukor kilója s e között és a cukor nagyke­reskedői ára közt alig 2 dinár a dif­ferencia. nem pedig 8 dinár, amhit azt Setyerov állította. Éppúgy nem áll meg az, hogy a gyárak az igazgatósági tagoknak óriási tantiemet fizetnek. A tandemek a tiszta haszon tiz százalékát nem haladják meg, amiből valamennyi igazgatósági tag arányosan részese­dik. A nacionalizálás elleni észrevéte­lekre az érdekelt gyáraknak az a vá­laszuk. hogy cukorgyári részvénye­ket tőzsdén mindenki vehet s igy semmi akadáJya sincs annak, hogy még több részvény jusson S. ti. S. állampolgárok birtokába. I i «"■ ■■ ■ ~ SPOR £ m Budapesti futbaíSeredmények. A budapesti bajnokság vasárnapi for­dulóján a vezető M. T. K. három pontelőnyt szerzett, a közvetlen mö­götte álló U. T. E. és F. T. C. ellen, amelyek vasárnap eldöntetlenül vé­geztek ellenfélteikkel. M. T. K.—U. T. S. E. 3:0 (2:0.) A M. T. K.-ban játszott Orth. Jenny és Winkler is. A bajnokcsapat mindkét félidőben nagy fölényben volt. Az első gólt Opata rúgta az első félidő 14-ik percében. Oorth—Molnár— Winkler ossz játékából, az utóbbi a 18-ik percben kettőre szaporította a gólok számát A második félidőben az M. T. K. kapujához szegezte el­lenfelét. A 28-ik percben Winkler be­állítja az eredményt. Törekvés—U. T. E. 1:1 (1:0.) A fiatal játékosokból álló Törekvés nagy lelkesedéssel és — szerencsé­vel játszott az újpestiek ellen, akik­nek halfsora gyöngén funkcionált. A Törekvés gólját Fritz szerezte meg tizenegyesből. Az U. T. E. csak a mérkőzés utolsó percében tudott ki­egyenlíteni Jeszmás révén, aki for­dulásból csodaszép gólt lőtt. Vasas—F. T. C. 2:2 (1:0.) A mér­kőzés nagyrészében a vasasok vol­tak frontban, akiknek csatársora pompás stílusban játszott. A vezető gólt a vasasok szerezték meg Szent­­miklóssy révén. A második félidőben sorozatos vasas-támadás után Ta­kács kitört a két hátvéd között és szép gólt lőtt. Az F. T. C. a gól után erősen belefeküdt a játékba és Eisen­holier révén tizenegyesből, majd Pa­taki lövésével kiegyenlített. A mér­kőzést a 40-ik percben félbeszakítot­ták, mert a vasasok jogos tizenegye­sét nem adta meg a biró. K. A. C.—Ili. kér. 1:1 (1:1.) Egyenlő ellenfeleit küzdelme, amely nívós és változatos volt. A K. A. C. gólját Fatter, a III. kerületét Horváth lőtte. Zugló—V. A. C. 3:0 (1:0.) A Zugló [váratlanul szép, lendületes játékkal • győzött a formájában erősen vissza­­' ment V. A. C. fölött. A gólokat Sef­­csik, Dobó és Vacek lőtte. o. T. C.—33 F. C. 1:0 (1:0.) A 33-asok szebben, a B. T. C. Helkeseb­­sben játszott. A mérkőzés nagyrészé­­jben a 33-asok voltak fölényben, csa­­< táraik azonban csődöt mondottak. A 5 gólt Horváth III. lőtte az első félidő ' elején. N. S. C.—K. A. O. E. 4:0 (í:0.) II. oszt. M. A. C«—Postás 1:1 (1:0.) II. oszt B. E. A. C.—M. A. F. C. 2:1 (2:0.) II. oszt. Anglia—Belgium 2:2 (1:1.) Az Antwerpenben lefolyt mérkőzésen az ; angolok csodálatos technikával brili­­! Oroztak. A győzelmet csupán azért jnem tudták megszerezni, mert a bel­­‘ ga kapus minden lehetőt védett. A I belgáknál a fedezetsor volt a leg­­; jobb. Németország legvőzfe Norvégiát. I Á Párisból hazatérő norvég vátoga­­f tott csapat Hamburgban mérkőzött a németekkel. A huszezerjiéző előtt lefolyt izgalmas mérkőzést 1:0 arányban a német válogatott csapat nyerte meg Hardes góljával. Magyarországba optáH nricsaíádok gyűjteményeiből eladás céljából meg­szerzett eredeti olajfestmények és mű­tárgyak a legolcsóbb árban beszerezhe­tők. Ajánlatos, hogy a vásárlóközönség tájékozás céljából kérjen tőlem áraján­latot és igy sakkal ritkább esetben fog kevésbbé értékes dolgokért pénzt ki­adni. Meggyőződést szerezhet Balog Lina cég állandó képzőművészeti tárla­tán. 8414 Volt hadifogig ok ff} eljelent a legszebb orosz dal, amelg lépten nyomon ki­sért benneteket nagy Orosz­országban. Címe : B AJKÁL (Szibériai emlék) Vegyétek és terjesszétek! MOZI NAPTÁR TŐZSDE © Beograd, november 5. Zártai: Párls 504—500, London 386.75—386.25, Müano 3.8750—3.87, Genf 15.42%—15.40, New­­york 86.75—86.50, Prága 2.53%—253, Bécs 0.12275—0.12225, Bukarest 43— 41.50, Szófia 80—78, Budapest 0.48—0.46. Zagreb, november 5. Zárlat: London 388—386, Bécs 0.1225—0.Í275, Budapest 0.47—0.45, Genf 15.47—15.12, Szófia 80, Milano 3.88—3.86, Newyork 86.75—86, Paris 5.05-5, Prága 2.55—2.57. Zürich, november 5. Zártai: Newyork 563, London 25.05, Páris 32.40, Milano 25.11, Prága 16.45, Budapest 0.0305, Beograd 6.SS, Szófia 5.15, Bécs 0.0079 egynegyed. Budapest, november 5. A devizaköz­pont hivatalos árfolyamai: Beograd-Dl­­nár 225—240, Berlin—Márka 0.5, Lon­don 87800—92200, Angol fent 88300— 92700, Páris 1145—1215, Frank 1110— 1216. Budapesti értéktőzsde. A mai tőzsde­napot általános ellanyhulás jellemezte. Az üzletmenet vontatott volt. Az elötőzsdé­­től kezdve árukínálat dominált. Zárlat után folytatódott a lanyhaság. Az utó­tőzsdén az üzlet csak vezető papírok­ban fejlődött ki. A fedezetlen papírok executiv eladása ma már nem volt olyan nagymérvű. A hetipénz 2 egynyolcad— 2 egynegyed százalék. Zárlati árfolya­­|mok ezer koronákban: Magyar Hitel í 587, Osztrák Hitel 104, Salgó 480, Rima 182, Délivasuí 83, Államvasut 305, Kohó 635, Atlantika 49, Ganz-Danubius 4950, I Kőszén 2050, Papír 43, Szlavónia 65, Földhitelbank 260, Viktória malom 300, Kereskedelmi Kitel 20, Pesti Magyar jjKeresk. Bank 995, Beocsini 980, Uriká­­j nyi 1330, Lipták 32, Schlick S8, Brassói í50S, Zaboíai 122, Baróti 55Vt, Magyar ; cukor 2625, Klotild 87, Temesi szesz 75, ;Hungária Műtrágya 186, Olasz Bank 33, •Angol-Magyar Bank 111, Leszámítoló 75%, Magyar-Cseh Bank 19, Nova 114%, Moravetz kiadás Mindenütt kapható ! 7344 A Müpáríolők Köre folyó hó 6-án este 7 órakor a kör helyiségében értekezle­tet tart, melyre a tagok ez utón meg­hivatnak. í Kellemes meglepetést fog- szerezni a temesvár—lipcsei Móra* vetx-cég az idén a zongorát vagy hegedűt játszó közönségnek. Október 15-én meg­jelenik az első mimt» Pisi«! lila olyan szenzációs külső kiállításban és belső tartalommal, amilyet eddi* a legnagyobb vílágeég’ek adtak vevőiknek. 80 oldalon 34 kiválogatott müvet tartalma* ez a pompás album, mely a legdivatosabb táncok, népszerű dalok, legszebb magyar nóták, keavelt operák, kiválogatott két­es négykezes darabok gyűjteménye lesz és minden zongorára odakerül. Az album­ba felvett müvek egyenként véve 380 dinárba kerülnek. Karácsonyi albumot addig ne vegyen, mig a Morsvetz­­albuKOt nem látta! Október 15-én a Moravetz-album is minden könyvkeres­kedésben kapható lesz. 7434 November 8—11-ig i laeskám (Jacki Csogan) Bosna-fllm. November 8—11-ig Üysnak a férfiak A szezon legnagyobb vigjátéka. (Harry Liedtke) Bosna-fílm. November 22—25-ig ív-agy Péter cár (Emil Jannings, Dagny Serveas.) Bosna-fílm. November 15—-18-ig fíagy kacagó őst Egy egész estét betölt. (Charlie Chaplin vígjáték.) Balkán-film. November 19—21-ig Mámoros éjszakák (Lil Dagover.) Balkán-film. November 22-től december 5-ig Cirltt's Gd.e Polo (Edie Polo) a szezon legnagyobb amerikai kalandor képe. Ameri­­kan-fibn. Szent György FInld valóságos áldás a házban minden megbetegedésnél. Fog­fájásnál egy csöpp egy kockacukorra, a fájdalmat azonnal megszünteti;: gyomor­­görcsöknél egy kávéskanállá! csodála­tos hatású. Küldjön be levélben ajánlva 20 dinárt és bérmentve kap egy próba­­üveget. Egy házban sem szabad hiá­nyozni. Készíti a Zeta rt. Sombor. MORÄVETZ „ ZENEM ÜK ERESKEDÉS TIMISOARA (ROMÁNIA) Főváros* nívója raaknrlet. Bármilyen zeneművet gyorsan és a legolcsóbban Lap meg tőlünk. Teg yen prábnmeg­­rendelést. — Jegyzékek Ingyen. 647H Foto-szalon. Vie. Subotica (Nádor-ká­­véház fölött) készít fényképeket a leg­modernebb és Iegmüvészibb kivitelben. Szövött függönyök (roletták) ablakok­hoz minden szélességben és hosszúság­ban Krausz Edénél Novisad. Roth Olga kometikai intézetében, Kr. Aleksandrova ulica 4. szám alatt, fél­emeleten. modern szépségápolás, arc­­bőrhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplök, máj­­ioltok végleges edtávoíitása. Kaphatók sajátkészitményü. kiváló hatása kenő­csök, pouderek, gyógyszappanok, arc­­fehérítő- és szeplőkenőcsök sd>. Dr. Faragó Géza hazaérkezett és rendeléseit újból megkezdte. Fiizökiilönlcgessézelt hölgyek figyel­mébe ajánlja DimiírilevUs Juliska tüző­­terme. Subotica. Skotus Viator ulica 10. Gyomorhnrntcál, májfcetegeknél ée epe­köveknél a Ferenc lóieei keserüviz használata gyakran rendkívül )ó szolgán latot tesz.(10). r""fi«$K§í«sS '• k H;fl -if-v . töt vJ & *. m /// • -'-V..’., f ff ■ rqTHrlfflT ■''ííAís-.-, Kronbergern !•■> háromnegyed. U . t&iiíöasL- ibisiastte&iliäaÄÄSjdfe&Ä' ...............HB Ätera • * ___»>.»-*<. ;'.v. jíüa.,' iiáÜZjÉA ital Sdh-riiíatTSíjtóSliSS vagon teteieitben valamint hasábban és aprítva, házhoz száiiitva, logjutá­­nycsabäan beszerezhetfi ©Í^t9886^® Vujković J. és Társa cégnél, éukSóeva ul. 41. Telefon 869.

Next

/
Thumbnails
Contents