Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)

1923-11-04 / 301. szám

1923 november 4. RACSäSEGYEI NARŠ& 9, öfttal. tették azt. cadi oil 'tanultak. Csak­hogy Ők mm mehetnek oda ugyan­az nap méiegsiszer vissza! 1st a guanó-rendszer nem bizonyai jónak s a gyorsfelejtés e kozmetikuma az általános művelődést bizony, nem mozdítja elő. 4<, A nevelésnek cg fik alaptörvénye, hogy titrtitsak meg a gyermeket el­viselni az unalmat, — hegy tudjon panasz nélkül unatkozni. Mert az élei, amely rá vúr. valószínűiét nem lesz nagyon mulatságos, és semmi esetre se lesz éppen tarsangszerű. í hogy annak komolyságára és egy■ hanguságdra, esetleg szomorúságán és gyötrő unalmára kellő modem le Egy kritikus alkimábd! Irta: Baedeker PEDAGÓGIA Á szülőknek 'és különösen az anyáknak, az a legmelegebb óhaj­tásuk. hogy a fiaik és a leányaik mentül tovább maradjanak gyerme­kek, — nekik pedig az az érdekük. Hogy minél előbb szűnjenek meg azok lenni, S közérdekből is kívána­tos, hogy mentül etőbo legyenek em­berek, s különösen a fink minél ko­rábban legyenek férfiak. Senki olyan jól és senki olyan rosszul nem tud nevelni gyermeke­ket. mint a szerető anya. Könnyebben lehet észrevenni va­lakin, hogy jó nevelést kapott-e vagy rosszat, mint azt, hogy becsü­letes ember-e vagy nem, ' A szülő önmagát bünteti, ha a gyermekét bünteti. S ezt a bünte­tést a legtöbbször meg is érdemli, Nem a gyermek, hanem a szülő. * Az olyan tanítótól, akit szeretünk, még azt is megtanuljuk, amit az nem tud; az pedig, akit nem szere­tünk, arra se képéé megtanítani, amit tud. . * A tanítónak, és különösen a ne­velőnek, nemcsak az elméleti és gyakorlati icr.tárgyakból kellene oklevelet szerezni, de vizsgát kelle­ne tenni a kedély- és jellemfan­ból is. Nagyon jó véleménnyel vagyok a \'tanítókról. Tagadhatatim, hogy leg­hasznosabb tagjai a polgári társada­lomnak, telkes munkásai a közműve­lődésnek, s feladatukat becsületesen és lelkiismeretesen teljesítik. Csak égy kicsit többet tudnának!. *• A fiuleiak többet árt, ha leányos nevelést kapnak, mint a leányoknak, ha fiukhoz illő nevelésben részesül­nek. Sőt az »uj nő« szinte megkí­vánja, hogy a fiziológiai szempontok figyelembe vételével lehetőleg fér­fias taníttatást és nevelést kapjon. Ellenben ez uj korszakban azok a fiuk, akiket húfinoman és gyöngé­den neveinek, okvetetleniil rosszul járnak s a nagyobb erőt követelő küzdelmekben minden bizonnyal el­buknak, * az lehet igazán jó tanító, aki egyszersmind jó <nevelő is. : > ■ Ük Hogy milyen nehéz tudomány a neveléstan, azt csak a pedagógusok tudják. Az apák és az anyák, akik­nek fogalmuk sincs róla, könnyűnek tartják. * A legkiválóbb pedagógus csak ke­véssel ért jobban a gyermeknevelés­hez, mint az. akinek fogalma sincs a pedagógiáról. * Amerikában — persze hogy Ame­rikában! — egy borbély valami igen kitűnő borotváló-szappant falóit föl. Guanó-nedvből készítette, amelynek \ tudvalevőleg szőrnövesztö a hatása, j Ezzel a találmányával azt érte el a\ derék művész, hogy kliensének a \ szakálla, alig borotválkoztak azokl meg. megint gyorsan kinőtt, s a jó í emberek kénytelenek voltak már | néhány óra múlva őt újból fölkeres­ni s magukat ismételve megborot­­váltatni, ami a leleményes föltaláló üzletét rövid idő alatt észrevehetően íöllenditette. Ez a talán nem h egészen hiteles történet jut eszembe mindig, vala­hányszor bizonyos tmitók és taná­rok működését figyelem meg. E je­les szakemberek ugyanis valami olyan uj metódust alkalmaznak, amelynek folytán, alig érnek a gye-1 re kék haza az iskolából, már elfelej-5 gyen előkészítve, mentis korábban kell megszoknia dz unalmát. Ha ko­rán hozzászokik, felnőtt korában mm fog irtózni és kevesebbet fog szenvedni tőle. S tálén egyáltalában nem fog unatkozni. *■ A tanító szeretete többet ér, mint a tmiíó tudása, s a tanuló tisztelete többet, mint a szorgalma. • Ha a tanító és a laniivarty szere­tik egymást, a jó taneredmény biz­tos; ha csak az egyik érez rokon­­szenvei a másik iránt, az eredmény kétes; ha nem szeretik egymást, alt­kor az eredmény: nulla. Á koronás emigráns Kari von Werkrr.ann könyve Habsburg Károlyról A pranginsi kastélyt hatalmas va­daskert vesz; körül, amelyben óra­számra eHwiyonghatott lakója; a herteastejai villa terrasza csodaszép hegyi tóra könyököl ki Ć3 lépcsőjé­nek legated fajánál kötött ki a mo­torcsónak, amivel vendégei megkö­zelíthették a közeli svájci városkát; a fnxicbali nyaraló örök-napsütéses, tél-tropikus vidéken, magas hegy tetejéről bámul le a mindig: azúrkék tengerre; és a koronás emigráns va­lami megmagyarázhatatlan nosztal­giával elvágyódott innen is és min­denünnen vissza a budai .királyi pa­lota poloskák és kényelmetlen ripsz­­butorai közé, ahol pedig é’etének alig néhány napját töltötte csak ko­ronázásakor és — mint a palota gondnokától tudom — nagyon kelle­metlenül éreste magát, mert nem tudott a bogarak miatt aludik. Nem honvágy gyötörte a száműzetésben, Íriszen «ok leiki és érzelmi közössé­ge a magyarsággal nem volt és nem is lehetett a rendes osztrák főherce­gi nevelésben részesült uralkodónak, csak az örök emigránsra eratali tás so­dorta abba a lelkiállapotba, amely közös minden idők legkülönbözőbb sorsú politikai számüzötteiben, le­gyenek körülményeik, terveik és céljaik mások és inások s akár merőben ellentétesek. Az a memoár­­kötet, amelyet Werkrnajin Károly százados, néhai Habsburg Károly személyi titkára, most magyar nyel­ven is kiadott »A madeirái halott« címen — és amely természetesen, emigráns-könyvek kényszerű szo­kása szerint, külföldön, a müncheni Verlag für Küftnrpoßfik kiadásában jelent meg — érdekes bizonyítéka annak, mennyire nincs különbség ép­pen a legfontosabb dolgokban, az otthoni események megítélésében, emigráns és emigráns között, éljen bár királyi udvartartás közepette Helvéciái kastélyban, vagy bécsi nyomor-barakkban, faggyu-izü cor­ned fcmf-en tengődve vegetáljon, akár vedig ' moszkvai szovjetház­­szállcdákbati feszítsen bőrkabát-uni­formisban, divatos kézigránát-csut­kákkal nadrágsziji-arzenáliában. Ma­gyarországon Habsburg Károly hely­tartói csinálták száműzetése Ideje alatt is az ő és uralkodó-osztálya legsajátosabb politikáját s mégis en­nek az uralkodó-osztálynak Legpreg­nánsabb reprezentánsa, maga az uralkodó, semmi közösséget nem tu­dott érezni — mert távol voit — ott­honi híveinek módszereivel, felfogá­sával, szereplésével s ezek megíté­lésében sokkal közelebb állt a leg­­bak)i dalibb forradalmárhoz, akitői pedig óz és főid, világnézeti különb­ségek szakadékba és a gyűlölködés egész tengere választotta el, mint leg­bizalmasabb magyarországi hívei­hez. Több köze volt Gábor Andor­hoz, aki szinte tébolyodoít dühhel és elkeseredéssel bélyegezte meg a felelőtlen elemele munkáját, mint gróí Andrássy Gyulához, aki tóle telhe­tő les leplezgetni igyekezett az atro­citásokat; és Íródeákja, nézeteinek és véleményeinek kétségtelenül hű­séges tobnácsoüója, Werkmann szá­zados, set rím-ívet sem ir szordinösabb hangon a j élénkül magyarországi kormányzatról, mmt, mondjuk a Bé­ni Magyar, Újság. Sőt. . . Dante és Erdély Aa emigránsnak sohase elég nagy a világ ahhoz, hogysem belenyugod­hatna: van egy kis zug valahol, álló­vá nem térhet többé vissza. Ez a gondolat annyira elviselhetetlen, hogy akit gyötör, az még az ördög­­gel is szövetkeznék ellenfelei leigá­zására. és nem Dm te volt az utolsó politikai száműzött, aki külföldi ha­talmak megszállásától várta sorsa — és hazája sorsa,— jobbrafordulását. A hazaárulás vádja könnyen kész az dien, aki külországok fegyveres segítségével akar saját hona belpoli­tikájába avatkozni és könnyen rásü­tik ilyesmiért az emigránsra a bé­lyeget, hogy szövetkezett az ellen­séggel^ az az ember azonban, aki meggyőződéséért, szent vagy annak vélt eszméért küzdve mmekent elha­gyóit, hazát, tűzhelyet, családot, aki veszni hagyta állását, kenyerét, vagy vagyonát és inkább váadorbotot vett kezébe, az az ember nem tekint el­lenségének mást, csak az otthoni azúr pútort és nem csupán saját el­lenségét látja benne, hanem minden bizonnyal hazája, országa, népe leg­nagyobb átkát is, akinél rosszabb a külotszági szövetséges sem Lehet, csak jobb; és mindenki barátja, aki a bitorló ellen segíti. A koronás emigráns sem. rettent vissza attól, hogy a hazaárulás vádját emelik el­lene: nagystílű külföldi sajtópropa­gandát folytatott az októberi kor­mányok, a magyarországi szovjet és a Horthy-rezsim diszkreditálására egyformán, s mint Werkirrann is megemlékezik róla, elárasztotta em­lékirataivá} az összes európai és amerikai államfőket. Arról, hogy már a bolsevizmus idejét megelő­zőm is a külföldi hatalmasságok leirvveres beavatkozását sürgette a német-osztrák és magyar demokra­tikus köztársaságok letörésére, ter­mészetesen bölcsen és mélyen hall­gat a detrcmizált császár-király személyi titkárának könyve; erről a tényről csak Wilson legutóbb publi­kált emlékirataiból szerzett a világ tudomást. Viszont azt már fölösle­gesnek tartja eltitkolni Werkmann, hogy uralkodója hasonló intézkedé­seket igyekezett kierőszakolni a ma­gyarországi szovjetköz társaság el­len is, améiy — és ez érintette leg­kellemetlenebbül a pranginsi házi­­diplomáciát — eredményesen, vagy iegalább is látszólag eredménye­sen vívott integritás-háborút a csehszlovákok és románok ellen. Afe­lől. hogy a hazafiasság szabadalma­zott képviselői nem mondanak majd terhelő verdiktet az uralkodó fölött, imiért háborut-vivó országa harcoló íllenségeinek megerősítésén dolgo- I zott 1919 márciusa és augusztust kö- ; Jött, bizonyos lehetett a titkár-tőr- 1 « fctwri.ia.wutwir w m ■■■*■ — ténetírő, hiszen gróf Andrássy Gyu­lától kezdve, aki egy politikai, iamjl­­máriyában maga dicsekszik el azzal a tettével, hogy a kemmiin alatt fegy­veres beavatkozást sürgető memo­randumot' intézett az ántánüioz, az I arisztokrácia csaknem minden kül­­* politikai összeköttetésekkel rendel* Skező tag]a buzgó tevékenységet fej- I tett ki ebben az irányban. Ellenben éppen ezek a tizeuhárompróbás patrióták lepődnek majd meg lég­ióiban azon, amit Werkmann köny­véből kell megtudni ok. hogy Habs­burg Károly — akinek hívei Magyar­­országon mindig az integritás jel- i szavának hangoztatásával csináltak propagandát a legitimizmus gondo­latának — hajlandó volt Erdélyről végleg lemondani Románia javára, ha Románia viszonzásul segíti a res­taurációt Horthy ellen. Lojális portré Károlyról Werkmann báró nem pszicholó­gus, nem kenyere a lélekanalizis és nem-nagyon érti. mi vitte rá kétszer is a császár-királyt arra. hogy min­denét, életét is kockára tegye trónja visszaszerzéséért Meglehetősen tisz­tán látja azt, hogy Habsburg Károly nem volt a hatalom gyakorlására született, nagykalíberü és tetterős egyéniség volt. hanem megmaradt mindvégig annak a csöndes, jóindu­latú, keveset okosodó huszárfőhad­nagyának, akinek nevelték. Az a lo­jális Portré, amit fest róla, nem is túlságosan retusált 9 ha egyes hibá­kat szépitget is, emberfölöttivé és fél­istenné nem igyekszik tenni a ma­deirái halottat. »Károly főherceget — iria róla — nem nevelték uralkodónak. Sajnos,' az akkori idők stílusának megfele­lően »főhercegnek« nevették. Ezért nem a főhercegi anya. kinek nem egyedüli gyermeke volt. hanem a főhercegi gyám (Ferenc Ferdinand) és az évek szelleme felelős. Károly főherceg nem részesült jó iarúiásbtm. Mint magántanuló végzett a wieni Schotten-gimnázhimban, majd a prá­gai egyetemen jog- és államtudomá­nyi előadásokat hallgatott néhány szemeszteren át. JeUenfeő, hogy a; császár ifjúkori tanulmányai alatt nem talált örömet egy bizonyos fe­gyelemben és sohasem jött meg a kedve, hogy egyik vagy másik tárgyban különösebben kiképeztesse magát. Ha pedig az anyát fölmentik Károly főherceg hiányos kiképezte­­tése miatt, úgy neki ezt még inkább meg kel! bocsátani. Neki, aki nem látott más célt maga előtt, mint hogy jó lovastiszt legyen. Kétségtelenül az is lett. A századparancsnoknak szeretnie kell az embereket és a lo­vakat. lelkiismeretesnek kell lennie, minden részletre ki kell terjednie és gyakorlati érzékre van szüksége. Mindez meg volt Károly főherceg­ben. Katonai tudományi előadások­kal akartak belőle hadvezért nevel­ni. E célból kiváló tanárokat adtak melléje, de — ezek nem taníthattak és gyakorolhattak szabadon. A fő­hercegnek. midőn 1916 tavaszán egy hadtest élére állították, nem volt más segédeszköze, csak az intelligenciája. A király — nyíltan megmondva — nem értett az »élethez«. ' Az életet legegyszerűbb formájában, értékes isteni ajándéknak tekintette. Nem is ‘adóit megbecsülni egy művészi ér­­lékekkel berendezett otthoni sem. Az ínyencség liegen volt előtte. Gyak­ran mulattatott engem. — aki hason­líthatatlanul egyszerűbb környezet­ben nőttem fel, — amint a császár egy vasúti étkezőkocsi közepes ebédjét, vagy egy falusi kocsma va­csoráját pompásnak találta s egy­szer rósz, máskor meg a legkitűnőbb cigarettát ugyanabba a kategóriába sorozta. A materiális élvezetek irán­­:i érzék e teljes hiányának tulajdo­­íitható, hogy Károly császár soha­sem lehetett iszákos ember. Házas­sága után maga és vendége; részére ős borpincét rendeztetek be. Egy-

Next

/
Thumbnails
Contents