Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)
1923-11-29 / 326. szám
BACSMEGYE1 NAPLÓ 1923 november 29. 4. oldal. • Az utolsó orosz cár né szerelmes Ie¥eleí A levelek az ait goI királyné birtokába kerültek London, november hó. Midőn a boldogtalan II. Miklós eárt feleségével és két gyermekévei Carskosdóóól Szibériába hurcolták a szovjet terroristái, a cár sem ékszert. sem más drágaságot nem vitt magával, mindössze csak egy köteg levelet, melyet a cári család kivégzése után a cár hagyatékában megtaláltak. Oroszországból a levelek íBerlmbe kerültek, ahol egy szovjetügynök néhány könyvkereskedőnél és ritkasággyüjtőnél eredménytelenül házalt velük, míg végre egy londoni könyvkereskedő megvásárolta a levélcsomót és most — mint a »Daily News« jelenti — az angol királyné vásárolta meg a sokat ideoda vándorolt levélköteget. A sokat szenvedett cárnének ez az ötven levele mély bepillantást enged a boldogtalan asszony lelki világába és mivel majdnem mind a háború idejéből származnak, az orosz tragédiának és a. cári család rettenetes végzetének egyik legmeghatóbb dokumentumát adják. A cárné lelki arcképéi már igen sokan rajzolták, különösen a cári hűséges francia udvari nyelvmesterének följegyzései világítanak bele mélyen a cárné asszonyt lényébe, de ezek a levelek a titokzatos lelkű asszonyt egész uj .világításba helyezik. A cárné rajongó hive '.yolt a miszticizmusnak. Az egykori római katolikus hesseni nagyhercegnő testtel és lélekkel függőt az orosz egyházon, melynek templomi misztériumai valóságos exaítációval töltötték el. Mindenki tudja, hogy a cárné teljesen hatalmában állott Rasputirmak. ennek a hipnotikus erejű. sÖtétlelkü szerzetesnek, aki a cárné vallásos érzését valósággal a vallási tébolyig fokozta. Ezt a cárné levelei is megerősítik. Az ötve« levél közül alig akad légy, melyben Rasputin neve elő ne fordulna és melyben a cárné ne könyörögne férjének, hogy úgy katonai, mint diplomáciai ügyekben csak Rasputinra hallgasson, kit Isten küldött Oroszország megmentésére. 1915-ben történt, hogy egy szabadelvű orosz újság leleplezéseket közölt azokról az orgiákról és kicsapongásokról, melyeknek Rasputin hódolt. Ezek a leleplezések egész Oroszországban a legnagyobb fölháborodást keltettek, mert mindenki tudta, hogy a híresztelések igazak és hogy ez az ember az, aki tulajdonképpen a hatalmat kezében tartja Oroszországban. Csak a cárné tartotta ezeket a leleplezéseket hazugságoknak és rágalmaknak és férjét könyörögve kérte, hogy intézkedjék az illető újság végleges betiltása és összes szerkesztőinek megbüntetése iránt. A Rasputinrői szóló leveleknél azonban még sokkal érdekesebbek azok a levelek, melyekből a cérnának férje iránt érzett szerelme derül ki. II. Miklós cárt a cárné valósággal imádta és ez az imádat ugyan * V-olyan fanatikus volt, mint Rasputin iránt érzett rajongása. A levelek, melyeket férjéhez intézett, szinte óíestamentumi egyszerűségű stílusban íródtak, az ember azt hinné, hogy egy fiatal leány levelei titkos szerelmeséhez. A leggyakoribb megszólítások: »Egyetlen kincsem« és »Napsugaram«. 1916. januárjában többek között ezt írja a cárné férjének: »En legkedvesebbem, kélek, hogy égesd el leveleimet, mert fatális véletienségből , esetleg idegen kezébe kerülhetnének«. A cár nem teljesítette ezt a kérést és igy a levelek ma az angol királyi ház levéltárában nyugosznak. A legérdekesebbeket, melyeknek történelmi értékük is van. egy angol kiadó cég most rendezi sajtó alá. A vajdasági radikálisok támogatják a magyar színház ügyét magyarok ellesi bizalmatlanságnak okait a határon tál kell keresni — Nem’lehet többé akadálya a magyar színháznak A novisadi radikálispárti Zasztava kedd esti számának a magyar színház létesítését sürgető cikke végre megtörte a jeget ebben a magyarságra nézve nagyfontosságu kérdésben. A sorozatos kudarcok után már a magyarság minden reményét elvesztette, inig most annál biztatóbb és meglepőbb, hogy egy hivatalos kormánypárti sajtóorgánum követeli ennyi határozottsággal és megértéssel a magyar színházat. Mivel azonban a vajdasági magyar színjátszás kérdésében az első megértő hang mellett még mindig halhatók ellentétes vélemények, ezért kérdést intéztünk a suboticai radikálispárt egyik nagytekintélyű vezető tagjához, aki a »Bácsmegyei Napló« munkatársa előtt a következőkben körvonal ózta a vajdasági radikálisok álláspontját. V- A magyar színház létesítése ellen nincs semmi kifogásunk — mondotta informátorunk — a ■ vajdasági radikálisok minden tekintetben hajlandók támogatni a magyar színház létesítésére irányuló törekvéseket. Többször volt már szó a radikálispártban — ha nem is hivatalosan — a magyar színház ügyéről és megállapítható, hogy nincs senki a vajdasági radikálisok között, aid nem ismertéé el a magyarságnak a színházhoz való jogát. Határozottan merem állítani, hogy a radikálispártban általában sem kifogásolnák a magyar színház létesítését, azzal a feltétellel, hogy csak néhány hónapos magyar sziniszezont lehet rendezni, mert állandó magyar színházat, a melyben szláv előadásokat nem lehetne tartani, nem léhetne engedélyezni. — Hogy eddig meghiúsult a vajdasági magyar színház feltámasztása — folytatta nyilatkozatát — az tisztán annak a bizalmatlanságnak a terhére Írandó, amely a magyarságot eddig körülvette és amely sajnos nem is fog teljesen megszűnni mindaddig, amig a határon túl, Magyarországon nem lesznek mások a viszonyok, mert hangsúlyozni kell egyszer már azt is, hogy ha itt a magyarokban minduntalan irredentákat és kémeket látnak és erre való hivatkozással akadályozzák meg sokszor jogos törekvéseiket is. az csak annak a következménye. hogy Magyarországon még ma is olyan események játszódnak le„ amilyenek üt naponta újabb izgalmakat okoznak. Jól tudjuk, hogy a vajdasági magyarság tömegeinek nincs semmi közük ezekhez a határon túli’ ; eseményekhez, azonban a baj az, ; hogy túlságosan közel vagyunk a ■ : határhoz és ezt kell a magyarságnak I gyakran megszenvednie. I — Ez a bizalmatlanság is napról■ napra kisebb lesz, azonban — épp la jugoszláviai magyarság magatar; tása folytán — és ma már nem le} hét a célja egyetlen tárgyilagos politikusnak sem. hogy megakadályozza a magyarság jogos kulturtörekvésőinek érvényrejutását, igy elsősorban a magyar színház megnyitását. A vajdasági radikálisok szívesen támogatják a magyar színház ügyét és hogy ez hivatalos álláspont, is. azt legjobban a »Zasztava« tegnapi cikke bizonyítja. Eddig szól a vajdasági radikálisok gondolkodását hűen visszaadó nyilatkozat, amely a magyar színház I megnyitására és jövőjére nézve 1 megnyugtató Ígéret. Ezek után azonjjban az első komoly biztatáson fel- Ibuzdulva, sürgősen kezükbe kellene venniük az erre illetékeseknek a magyar színház létesítésének az ügyét, A sok keserű meddő kísérlet után végre komolyan hozzá kell fogni a magyar színjátszás megszervezésének munkájához, hogy a kölcsönös : megértés végre megnyissa a magyar kultúra és a magyar szó templomának régóta elzárt kapuit. 5---------namaaMlSSaKmam», ---j Aláírták ] a jagcszlóv-bolgár egyezményt j A jügcszláv-bolgár konvenció aláírása — mint Szófiából jelentik —. szerdán Szófiában megtörtént. A konvenciót, amelynek létrejöttéről már korábban beszámoltunk. Jugoszlávia részéről Rakics szófiai követ, Bulgária részéről pedig KáUovs ;külügyminiszter irta alá. ' A konvenció aláírása után Kalfov bolgár külügyminiszter beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy a megegyezés jelentős mértékben közelebb hozza egymáshoz a két szomszédos országot. Novakovies tanár a jugoszláv kormány ne* vében mondott beszédet. Napkura Irta: Nagy Lajos Fölmentem a kis lépcsőn a fürdő tetejére. Itt volt a napgyógyászat. Kavi* esős homok, ponyvával körülkerített terület, néhány fapad és strandszék. Máskor jót tett ez a kúra, az orvos az idén is ajánlotta, eljöttem hát. Pompás is ’ itt a tetőn, nem hallatszik ide a villamos csengetése, nem látom a Braunt és a Bunkófejeőt, Sylvia nem kér tőlem pénzt és ide nem jutnak el azok a bizonyos napilapok. Egyet sóhajtok és föltekintek a kék égre. Kék és tiszta, mindenütt kék és végtelen, csak itt-ott egy-egy fehér felhőfoszlány, hogy a lelkem nyugtalankodjék rajta. Csak az eget, a fürdőépület kupoláját és tornyait, meg a Sashegy tetejét látni innen, no és «V napot, mely fönn ragyok az ég közepén, 3 ontja rám a természeti gyógytényezőt. Lefekszem hanyatt a homokra és behunyom a szemem. Sűrű, sárgásfekete tenger folyik keresztül rajtam. Fekete pontok úszkálnak a lében, mintha legyek röpködnének, szárnyak nélkül, furcsa félnalottan. De eltűnnek. A szemem nem nyitom föl, mégis újra látom a kék eget — és most már egy nagy síkságot, zöld síkságot látok és erdőt. Az erdő szélén sátor áll, a sátor előtt bronzbőrü indián ül a földön, arca telt, szeme fekete, haja leomlik a vállára és fekete, a szájában rövidszáru kis pipa; az indián nem mozdul, még a szempillája sem rebben, az ajka sem moccan, igen-igen bölcs & nyugodt. A nap ontja hevét az indiánra, de az indián gyönyörrel szívja föl a meleget és mozdulatlanul szemlélődik, igen nyugodt. A síkságon bölények vágtatnak át, lovasindiánok üldözik őket lasszóval. Az indián egyre csak issza a sárga fényt és erőt, ereiben lobog a vér, izmai erőtől duzzadnak, esze tiszta, a szive kemény, amint elszáll tekintete keresztül a zöld mezőn, a sötét erdőn, el a messze horizontig, lelke tele van akarással, tervekkel és viruló reménnyel. Én vagyok az indián. Erős vagyok és bátor, indiáníőnök vagyok, a nap az istenem, az apám, szeretettel simogat és néz rám, a sátram fehér és vörös csíkokkal tarkállik, ez az én wigwamom; hajamban hatalmas sastollak, szájamban méltóságteljes a pipa, mellettem hever a füvön félelmetes tomahawkom. Hallatlan nyugalommal nézem a tájékot, állatjaimat és embereimet, az én szolgáimat, az én országomat. Itt mindenki engedelmeskedik nekem. A kimondott szavam, de még a szemem villanása is parancs. A haragom megsemmisülés, a mosolyom boldogság, a kívánságom maga a teljesülés. Ott ültem a wigwamom előtt, megelégedéssel néztem hü harcosaim buzgóságát, akik remek bölényeket ejtettek zsákmányul. Én kellemesen, hatalmas erőmben kissé elhiggadva ültem a forró napon és mo solyogtam feléjük. Az erdő széle megingott és hüs szellő futott keresztül rajjam, Tarka-, piros-, sárga- és kéktollu madarak röpködtek, közel a fiiben alligátorok mászkáltak lomhán, felém pislantottak szelíden, mintha ők is engedelmességre készen lesnék parancsoló intésemet. Jöttek az indiánok, az én indiánjaim, barna, fénylő tömeg, sasorrokkal, villogó, fekete szemekkel, vastag karizmokkal, égve a melegben, mégis frissen és erőtől, jöttek elém, hozták a zsákmányt, körülállták, mind nagyobb és nagyobb sereg, meghívottak és szótlanul vártak. Az erdőből uj harcosok érkeztek, lobogó toliakkal, rohanva, nyilakkal és dárdákkal. A vezérük elém 'járult, földig hajolt és alázattal, mégis kissé szemtelenül vigyorogva, egy szíjra fűzött skalptömeget adott át nekem. Ó, megismertem mindet, tudtam is, kikről van szó; ezek voltak az én gálád ellenségeim lenyúzott fejbőrei, haláluknak és dicső hatalmaknak jeléül. Harcosaim némák' voltak, ahogy fürkészőn néztem őket, mindegyiknek nyugodt az arca, senkinek még esek egy helytelen gcmdolata sem. íme, itt volt erőm és hatalmam, ellenségeim az erdő mélyén mind megölve, még az is, aki azt mondta, hogy nincs igazam; előttem fegyverek, bölények, a fehér csontok pedig és az állati bőrök ajándékképpen halomban terültek eltol. Aztán a nők seregei, hajdan gőgösek és vakmerők, vagy csúfosan koldusok, vagy ravaszul ármányosak, mind-mind, akik nem mosolyogtak vissza, akik szemtelenül azt mondták, hogy ugyán mit is gondolok hogy hát én hogy képzelek olyasmit, mind-mind rabszijra fűzve, fejüket mélyen meghajtva kegyelemért esdeketlek, hogy legalább életüket hagyjam meg és közelemben bármily alacsoaiyrendü munkát végezhessenek, szolgálatkész cselédjeim lehessenek. És ekkor jött Sylvia indiánruhában, de kölnivíz és parföillatu olajakkal megkenve, engésztelően mosolygott, kissé tulmolett volt és mosolyában valami olyanfélét gyanítottam, mintha minduntalan el akarta volna magát nevetni, —* de azért ő is meghajolt, a kezében egy kis párnát tartott, amelyen színes kis kavicsot hozott, bár értéktelen csecsebecsét csupán, de mégis hódolata jeléül s ezt én igy szerettem. Két karom kitártam, átöleltem öt, majd magam mellé ültettem. Most már egészen boldog voltam és nagyon nyugodt, makkegészséges és kötélidegü; Hálatelten néztem föl a kék égre és az aranysárga napra — és akkor fölnyitottam a szemem. Fölnéztem a kék égre és az aranyossárga napra, de viszont nem voltak sehol a harcosok, a rabnők s az ajándékok, sőt Sylvia is valahol a törzskávéházban kávézhatott. No, meg a skalpok, is hiányoztak. Azért mégis csak jó a napfürdő. Va-, lami titokzatos életerőt szív föl belőle az ember, persze hetekig kell majd még ide a tetőre följárnom, mert egyszeri használat nem elég ám. Az ember hetekig, naponta egy-egy órát napfürdőzik s hetek múlva kifejlődik a kúra hatása, az ember lelki egészsége már-már megközelíti az indiánfőnökét. De csakis megközelíti — mert hiába, azoknak a bizonyos skalpoknak az elmaradása, szerintem, tökéletesen soha nem pótolható.
