Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)
1923-11-27 / 324. szám
1923 november 27. 4. oldal. BACSMEGYE1 NAPLÓ PUCERÁJ e H« Ügyvéd és szolgabirú»I A topolai lakáshivatalba, amely a szolgabiróság épületében van elhelyezve, szombaton délután három órakor beállított Kalmár Elemér dr. szubotícai ügyvéd, hogy jelen legyen az erre az időpontra kitűzött két lakásügyi tárgyaláson. Félórát várt türelmesen, de amikor a tárgyalás sehogyan sem akart elkezdődni, benyitott a hivatal belső és az ott időző lakáshivatali, szolgabirósági és egyéb nagyhatalmasságokhoz azt a kérést intézte, hogy ügyfelének pőrét, amelyben mint jogi képviselő megjelent, méltóztassanak a többi ügy előtt letárgyalni, mert ő nem helybeli és vissza kell utaznia még a délután folyamán Szuboticára. Az udvariasan és tiszteletteljes hangon előterjesztett kérésre egy öregur, aki odáig valamelyik sötét sarokban zajtalanul penészedett, anélkül, hogy megmondta volna, kicsoda-micsoda, a következő lakónikus választ adta: — Menjen ki és várjon odakint! Az ügyvéd érthetően meglepődött, hogy Ilyen udvariasan fogadják, — ahelyett, hogy rögtön benzinnel leöntötték és felgyújtották volna — és megkérdezte az elaggott beamtertől, kihez van szerencséje? Nem viccből nevezte szerencsének, hogy érintkeznie kell az illetővel, hanem azért, mert udvarias ember, aki nem veszti el a kontenanszot akkor sem, ha szemtelenkednek vele. Az öreg erre harsogni kezdett: — Már mondtam egyszer, hogy váljon odakint. — Miért odakint? —• kérdezte Kalmár doktor — itt is várhatok----— Itt nem várhat, — üvöltött most már a lakáshivatali előkelőség — nem látja, hogy itt tárgyalás van? Az ügyvéd valóban látta, hogy tárgyalás van a szobában, de éppen a-’ért végzett jogot, hogy tudja: a lakásügyi tárgyalások nyilvánosak és azokon bárkinek jogában áll jelenlenni. Ezt a véleményét közölte is az ülnökke!, — akit mellékesen megjegyezve éppen a leje kvalifikál az ülnöki tisztség betöltésére — de a jeles férfiú bebizonyította, négy neki holmi törvényes rendelkezéoek egyáltalán nem imponálnak: — Semmi szükségem nyilvánosságra, — Jelentette ki olyan fölénnyel, hogy a2 minden jogi ellenvetést elnémítod. Kalmár doktor, noha nyugodtan bentmaradhatott volna a tárgyaló szobábin, nem óhajtotta tovább zavarni a diszkrét tárgyalást és kivonult a külső szooába, ahol a beidézett feiek várakoztak Itt leült és maga is követte példájukat. Nem sokáig. A belső szoba ajtaja ugyan js hamarosan kinyílt és kilépett rajta egy fiatalember, aki egyenesen az ügyvéd felé tartott. Amikor odaért hozzá, ráförmedt: — Kicsoda maga? — Kalmár Elemér ügyvéd vagyok Szuboticáról, — hangzott a válasz, — mit parancsol tőlem? — Menjen ki! A váratlan és teljesen indokolatlan felszólításra az ügyvéd tiltakozni kezdett, de az ifjukoru hatósági személy, mint egy kérlelhetetlen grammolon hangoztatta újból a távozásra vonatkozó felhívását. Kalmár nem engedelmes fedett, hanem megkérdezte az arrogáns ifjútól: — Ki maga? — Én vagyok az alszolgabiró, — felelte a tisztviselő — maga pedig menjen ki! — Vegye tudomásul, — szólt erre az ügyvéd — hogy nem fogok kimenni. Az alszolgabiró lármázni kezdett, Bogy majd erőszakot alkalmaz és csakugyan behívatott egy rendőrt és ráparancsolt, dobja ki az ügyvédet. A rendőr ismerte Kalmár doktort és vonakodott eleget tenni a kívánságnak; csak felettes hatóságait megszégyenítő kéréssel fordult az ügyvédhez: — Legyen szives kérem elhagyni a szobát! Kalmár Elemér dr. az erőszaknak engedve kivonult a nyitott és hideg fdyo- ! sóra, ahol délután hat óráig kellett vár-1 nia, amig pőréiben megkezdték a tár- 5 gyalást. A többi beidézett fél — és a! kari szolidaritás nagyobb dicsőségére ügyvédjeik is — bentmaradtak a szobában. A hivatása teljesítése közben megsértett ügyvéd Tapavica ßranko alszolgabiró ellen hivatalos hatalommal va‘ó visszaélés miatt bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen, azonkívül fegyelmi feljelentést tesz ellette, a belügyminisztériumban és az ügyvédi kamarának is bejelenti sérelmeit. Csószics topolai főszolgabíró, amikor értesült helyettese éretlen viselkedéséről, sajnálkozását fejezte ki afölött, hogy távollétében ilyen eset előfordulhatott a főszolgabiróságon. Letartóztatták a budapesti bombamerénylet tetteseit Ébredők követték el a sorozatos merényleteket Budapestről jelentik: A hétfőn j ijedték, Márffy József pedig délután megjelent „Esti Kurír" jelentése szerint a budapesti francia követség Reviczky-uccsi épülete ellen elkövetett bombamerénylet ügyében a bárom legu többi napon folytatott nyomozás szenzációs fordulatot vett s végr< meghozta az eredményt, amely valószínűleg alkalmas lesz arra, hogy a korábbi bombamerényietek ügyét is tisztázza. • A rendőrség Őrizetbe vette Adorján Gézái, az Ébredő, Magyarok Egyesülete nemzetvédelmi osztályának vezetőjét, Márffy Józsefei a IX. kerületi ébredő-szervezet titkárát, Hesz Károly egyéves önkéntest és többeket, akik valamennyien részesei voltak már a korábbi bombamerényieteknek. Adorján Gézát mér több Ízbe ’letartóztatta a rendőrség, de min denkor csakhamar szabadon en-Fővárosi Operettszinház ellen elkövetett merénylet egyik rendezője volt. A lap szerint az őrizetbevettek közül már többen beismerő vallomást lettek. Úgy hírlik, hogy a rendőrség ismeri a különböző bombák gyártóhelyét. A feltevés az, hogy valamennyi bombamerénylet tettesei között összefüggés van. Feltűnő ugyanis, hogy mindegyik bombamerénylet után levélben jelentkeztek a fenyegető hangú százegyes bizottság tagjai. Ez a „százegyes bizottság" a bombamerényietekre szervezkedő ébredők és fajvédők terror-szervezetének a neve. Hétfő estére és keddre számos előállítást várnak az ügyben és állítólag- a rendőrség elhatározta öhb vezető fajvédő-politikus Őrizetbevételét is. TINTA • ß 1 Egészség Emlékek ébredeznek bennem, mikor olvasom D, esi Imre dr. könyvét, melyet az egészségről irt. Hajdanta, közös, boldog fiatalságunkban ő volt az irodalmi orvos, tanácsadója, doktora azoknak, kik egy modern hetilap köré seregiettek. Délelőtt fehér köpenyben dolgozott a kórházban, a tudomány szigorú elvei szerint. Délután azonban eljárt közénk, a vágnivaló szivarfüstbe, egy kávéházba. Itt folytatta rendelését. Mert irótársai egytől-egyig betegek voltak. A költő elmesélte azt a rejtélyes jelenséget, hogy harmincöt cigaretta elszívása után valami szédülés-félét kezd érezni, a regényíró jellemezte tér-iszonyát, mely különösen hajnal tájt fogja el, mikor a lengyel pálinkák özönét elfogyasztva hazafelé ballag, a „színes" cikkek mestere kézfogás helyeit csuklóját nyújtotta oda, vagy teljes tisztelettel nyelvét öltötte rá, hogy vizsgálja meg. Emlékezem, egy barátom késznek nyilatkozott, hogy azon | na! levetkőzzék, a telefonfülkében.| Ez markáns idegességben szén-1 vedett. Később a lélekelemzés so-j rán aztán a beteg dicséretes őszin tőséggel úgy irányította a beszélgetést, hogy az orvos rátapinthatott igazi bajára, mely abból állott, hogy nem volt pénze. Ezen azonnal segített. Minden betegét meggyógyította. Nekünk azonban —• és ezt hálásan ismerem el — meghagyott annyi nyavalyát, mely föitétlen szükséges kenyérkeresetünkhöz, nem vette el azt a kedves rögeszménket, mely pélkül nem teremnének versek. Nemcsak tudományát ismerte alaposan, hanem az emberi lelket is. Már akkor finoman forgatta a tollat. Tudott és mert népszerű lenni, a mi valóban nem kis merészség. A nagytiszteletü orvosi kar egy része előszeretettel ragaszkodott középkori hagyományához, a latin tolvajnyelvhez, görbe szemmel tekint azokra, kik édes anyanyelvűnkön is talpraesettek s úgy beszélnek a tudomány bonyolult kérdéseiről, hogy a köztüzoltó is megértse, viszont a berlini és londoni egyetem tanára, se találjon benne hibát. O megveti a nagyképűséget és nem veti meg az egyszerűséget s a humort. Azt hiszem, ma is ez a varázsa. Jóérzéssel böngészgetem írását. Végigheveredve a díványon, elképzelem, hogy egészséges vagyok, vértestecskéim, külső és belső mirigyeim pompásan működnek és úgy kéjelgek ebben a hiszemben, akár a regényolvasó, ki a nébob helyébe gondolja magát. Nincs édesebb az ilyen ábrándozásnál. Örömmel hallom, hogy a legjobb fogpor a szivarhamu. A nikotin méreg, de azért szenvedélyeinket nem lehet furkósbottal elűzni. Ha kidobjuk őket az ajtón, visszatérnek az ablakon. Az amerikaiak, mióta nem isznak bort, nagyobb mérgekkel élnek és többet gyilkolnak, mint annakelötte. Nem elvont lényeknek szól a tudomány, hanem gyarló embereknek és a szigorú prédikáció gyermekek, felnőttek számára egyaránt rossz neveléstani módszer. E könyv írója megbocsátó. Sohasem tilalmaz, csak fölvilágosít. Csip-csip bűneinket megsirja, de meg is érti. Sokszor okos, még többször bölcs. Mohamed jut eszembe, a keleti emberiség derűs, nagy pedagógusa és a Korán. „Ne vedd feleségül azokat az asszonyokat, kik apád feleségei valának. Ez bűn és a romlásnak az ő útja. De ha a baj megtörténne, azért csak tartsd meg asszonyaidat továbbra is." Aztán a negyedik széra 27. verse: „Nem szabad feleségül venned anyádat, leányaidat, nagynénéidet, unokahugaidaí, dajkáidat, tejtestvéreidet, öreganyáidat. Ha azonban elköveted a bűnt, az Ur könyörületes, irgalmas lészen te hozzád." Nyilván Így vagyunk az egészséggel is, Tilos ellene vétkeznünk. Mégis lépten-nyomon kis és nagy bűnöket követünk el, mi, török basák. E nélkül nem is érne egy hajitőfát sem. Amig lelkesedem érte, két szivart szívtam el. Allah remélem, ezt is megbocsátja. — Ügye, doktor ur ? Kosztolányi Drzsö. ^cm Kusz' OBI Figyelmes emberek Vannak az életben emberek, akik azzal kellemetlenkednek nekünk, hogy mindig udvariasak. Agyooszekirozaak az udvariasságukkal és amikor a legkellemetlenebbek, akkor azt hiszik, hogy milyen kedvesek voltak hozzánk. Életemben sok Üyen esetem volt, egyetkettőt meggyónok belőlük. Kicsi koromban sokat járt hozzánk a Málcsi néni. Isten bocsássa meg, csúnya öregasszony volt. Bajusza is volt neki. Mikor hozzánk jött, nekem verseket kellett mondanom és levizsgáznom, hogy melyik országnak mi a fővárosa. Ez volt a kisebbik baj,. Produkcióm után igy szólott Málcsi néni: — Mivel szépen feleltél mindenre, jutalmul kapsz egy puszit. És könyörtelenül megcsókolt. Megpróbáltam rosszul feledni, de ez se használt. Máícsi néni ilyenkor igy szólt: — No nem baj, azért kapsz egy puszit, de máskor jól szavalj ám. Nagyon hizeígett neki, hogy ő milyen nagylelkű. Felnőtt koromban sok ilyen Málcsi nénivel találkoztam. Aztán itt vannak a mai udvariasságok. Meglátogattam X. Y. barátomat. Nagyon örül. — Most valamivel megleplek téged —1 mondja és sunyin mosolyog hozzá. Eltűnik egy Sókban és visszajön két vastag cigarettával. Az egyiket diadalmasan a számba dugja. — Ilyet még nem szívtál! — lelkendezik és rögtön meg is gyújtja. — Na mit szólsz hozzá? — kérdi. — Felséges — válaszolom én kögögési rohamok közepette. Mert csak nem vallhatom be ennek a barátomnak, hogy sose cigarettázom és kínszenvedés nekem egy cigarettát elszívni. Pláne a végén azt mondja nekem: — Ebből a cigarettából csak te kapsz. Hasonló z sári erben udvarias H. B.-ná nagyságos asszony, aki ebéd után igy szól hozzám: — Most pedig kedvesem olyan feketét főzök magának, amilyet még nem ivott. Tudom, hogy igaza van, mert én sose iszom feketét, árt nekem a kofein, de nem szólhatok, inkább iszom és dicsérem a leggyorsabb tempójú szívdobogásig. Fiatal barátom is udvarias. Jön Pallosról a villamoson, zsúfolt kocsi. A villanytelepnél felszállók; mondjuk hogy augusztus van. Hőség. Fiatal barátom felugrik a helyéről és átadja nekem: — Parancsoljon.... Fájjó szívvel ülök le a jó meleg helyre és irigylem azokat, akik élvezik a peronon a hűvös szellőt, mert csak nem sérthetem meg fiatal barátomat. A köHÖ is igen udvarias hozzám a kávéházban. Rendelés után ő is lejön egy kapucinerre és a következőket mondja nekem: — Magában megbízom és nagyon becsülöm kritikai érzékét.
