Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)

1923-11-25 / 322. szám

10. oldal. BACSMEGYE1 NAPLÓ 19?3 november 25. hogy a parlamenti kormányrendszer nem szőni] korrektivumokra (kisebb­ségi szakképviseict, gazdasági de­mokráciát biztositó céhszocializmus stb.), de az alapgcadolat, hogy t. i az államban együttélő emberek ma guk határozhassanak sorsukról fauie de mieux korántsem élte túl magát. Pláíó álma: a tehetségek arisztokrá­ciája még mindig csak álom, mint yf és fél évezred előtt volt, mert tudás és tehetség sem tehet esy •népet akarata ellen boldoggá. Követ­kezménye azonban a komolyan ér­telmezett demokráciának, hogy megvalósulásával mindinkább nö­vekszik azok száma, akik etnikailag hivatottak az állami célok helyes ki­tűzésére. Ethikai fejlettség ugyanis szükségkép az önző érdekek korlá­tozását jelenti az összesség javára, az indulati elemnek háttérbe szoru­lását a belátással szemben. így te­li** a demokrácia automatikusan vá­lik mindinkább’ alkalmassá, hogy az összesség érdekeit megvalósítsa. KÖNYVEK Der rätselhafte Photograph (Diósxeghy Tibor regénge. megjelent a Fritz Frommel Verlag kiadás .ban Lud­­w.'gsburgban. Kaphatói Szab’tie án az Athaeneumná , ára kijőve 18 ctinrr) Na, végre egy könyv, amiről meg­írhatom az őszinte véleményemet! Az írók tudniillik általában olyan kü­lönösen érzékenyek, hogy mindjárt megsértődnek, ha a kritikus kertelés K eikül megállapítja alkotásukról, ogy csapnivaló marhaság és kár volt a drága papirosért. Dlószeghy 7'ijbor azonban, aki »Der rätselhafte Photograph« címen elkövette azt az állítólag szatirikus regényt, amit most kéjjel vágok itt Le, sokkal oko­sabb ember, semhogy rossznéven vehetné tőlem, ha nem titkolom el véleményemet: kár volt pár rossz márkáért a német olvasóközönség előtt is kompromittálnia nevét ezzel ti vacakkal. És ha rossznéven veszi! Azt is kibirom. Elvégre mit tud ő ne­kem tenni? Legfeljebb ir megint egy regényt és azt zulukafferül adatja ki, hogy náluk is elrontsa a renomémat, illetve a renoméját. Szóval, a reno­ménkat A rejtélyes fényképészével mindenesetre tönkretett valamennyi német nyelvterületen engem, szóval magát, azaz bennünket. Aki német akarta, azt hihette eddig Dlószeghy Tiborról, hogy egy második Ger­hardt Hauptmann. Mert nem tudták elolvasni, amiket ir. Mostantól kezd­ve azonban ellenőrizhetik. Kellett ez nekem, illetve neki, vagyis nekünk? Az irót azért még megértem. Szüksége volt arra a néhány pfen­nigre, ki kellett fizetnie szabószámlá­ját és a pénzből még azt az írógépet is megvehette, amire már lég fájt a foga. Prostituálta masát, de ki nem teszi ezt manapság, igazán nem bántom érte szegényt. De a kiadó hová tette a szemét, dr. Fritz From­met, amikor lekötötte ezt a köny­vet? Mindig szerettem, hogy egy doktor könyvkiadással foglalkozik. Egy orvos. Ilyen dolgok sülnek ki belőle. Direkt beteg könyveket vesz meg, csak azok érdeklik, rendes, egészséges, épkézláb munkákat fi­gyelmére se méltat. Az egész német Könyvkiadás pang. a nyomdák áll­tak, szegény szakállas, hatgyerekes fémet irók ébenhalnak, már tan­­önyveket sem nyomatnak, olyan drága a papír s annyira nincs pénze és, vásárlókedve a német olvasó: közönségnek, és akkor kiadnak ilyen utolsó szemeteket, még csali nem is fűz--- hanem diszkötésben. Rémes. Pláne ezzel kezdeni meg egy könyvsorozatot, aminek további kö­teteit Heinrich Mann és Gustav Meyrink Írták. Képzelem, hogy meg vannak tisztelve, amiért egy eredeti Diószeghy után következhetnek... rom utols-ó könyve, Móricz Zsig­­mond »Sárarany«-a, Révész Béla »Beethoven«-je és Szép Ernő »Lila akác«-a után igazán nem lett volna szabad Der rätselhafte Photograph­­okkal blamálni a magyar irodalmat külföldön. Pfuj! A könyvről, mint olyanról, nem érdemes szót szaporítani. Nekem !nem tetszik. Az iró felhatalmazott 1 annak közlésére, hogy neki sem tet- I szik. De mit tehetünk mi ketten any­­jjnyi olvasó ellen . . . Diószeghy Tibor. Ä Balkán kapujában Az első jugoszláv vasüti laboratő i rm-kocslbaa A macedón íheg-yek ko ott Skopljétől délre, a bronzvörös macedón hegyek között, . Sveti Györgye állomáson uj kocsit kap­csolnak a személyvonathoz. A va­gon szokatlan külseje mindjárt fel­tűnik: teherkocsi nagy üveges abia kokkal, külön jelzéssel. A hátsó per­­ronján munkásember áll. Arra a kérdésre, hogy miféle kocsi ez, csak annyit tud válaszolni: A mérnök ur vagonja. Kérésemre bevezet a »mérnök úr­hoz.« Berendezett irodaterein és la­kószoba a kocsinak a része, ahol a mérnök tartózkodik. íróasztal szé kék, a falbaépitett szekrény, kettős ágy a szobában, kétoldalt nagy ab­lakok. Állandó lakásnak is teljesen megfelelne. Bonakcv Szeregj vegyészmérnök a vágón lakója. Kérdéseimre elmond­ja, hogy a kocsi, amelyen utazunk, a SI1S királyság első vasúti labora­tórium-kocsija. A vagon másik ré­sze a tulajdonképpeni laboratórium; emez az ö irodája és lakása. Mind­járt meg i.s mutatja a laboratóriu­mot Nagy asztalokon lombiliok, kémcsövek, mindenféle színű folya clékokkal. Szeszlámpa, ásványok, üvegcsék, nagyobb üvegek: tökéle tesen berendezett vegyi konyha. A mozgó laboratóriumot Bonakov mérnök, a beogradi vasútigazgató­­ság kísérleti osztályvezetőjének ter­vei szerint készítették, akit megbíz­tak, hogy Délszerb a vasútállomá­sainak vizét és az esetleg ott fellel­hető szenet vegyileg megvizsgálja. A vizet és szenet a vasút céljaira való használhatóság szempontjából analizálja. A vagónberendezésének az a célja, hogy a vegyvizsgálatot mindjárt a helyszínén meg lehessen kezdeni és esetleg több próbát is lehessen csinálni. Ebből a célból a kocsi néha napokig tartózkodik egy­­egy állomáson, azután újból hozzá kapcsolják a vonathoz és megy a következő állomásra dolgozni. A mozgó vasúti laboratórium tel­jesen uj ötlet, ezen az egy kocsin k'viil Európában hasonló berendező­­s és rendelkezésű kocsi iv'ncs hasz­nálatban. Bonakov Szergcj mérnök, akinek ötletéből nálunk ez a célsze­rű berendezés megvalósult. Popo­­vics Bora beogradi vasutigazgató­­heliyettest dicséri, mert ő tette ma­gáévá az ötletet és ő rendelte meg sürgősen a laboratóriumot, amely nagy mértékben megkönnyíti a déli vidéken viz és szén után való kuta­tásokat. A kincses Macedónia A vegyészmérnök egyébként, — amint elmondja, — nemcsak a víz és szénkutatásával foglalkozik, ha­nem idejét és a rendelkezésére álló eszközöket más ásványtani kutatá­sokra is felhasználja. — Mielőtt az államvasutakhoz ke­rültem, — mondja. — már többször bebarangoltam a macedóniai hegye­ket, ahol ásványtani kutatásokat vé­geztem. Már az első. felületes vizs­gálat alkalmával módomban volt megállapítani, hogy ezek a hegyek felbecsülhetetlen kincseket rejtenek i 'magukban. Egész Európában talán scak az Ural-hegység mondható ilyen gazdagnak ércekben. Mace­dóniában, a Koszovó-hegység mind­két oldalán a Babima hegységekben aszbeszt, króm. mangán, ólom ezüst, higany van a kőzetekben, kü lönösen Prilep és Bitoly környékén, Monasztirban a lövészárkokban, alig egy-két méter mélységben a legjobb minőségű aszbeszt került felszínire. Skoplje környékén króm, Csúcsok­nál mangán, Rudnyiknál ezüst. ólom. cink és higany található tekintélyes mennyiségben Mindezeknek a ki aknazásával azonban egyelőre sen­ki sem törődik. A világháború alatt, — folytatja Bonakov mérnök, — a németek léte­sít ettek kisebb bányamüveket, főleg Csacsaknál. a német csapatok visz­­szavonulása után azonban ezek bányamüvek is beszüntették műkö­désüket. A megkezdett ásatások ab­bamaradtak és a kis iparvasutat a félig felszerelt bányák gazdátla­nul várják a további munkát. Csak egy kisebb francia telepen bányász­nak krómot. A bányászatot, igaz, nagyon megnehezíti a szénhiány, mert a kiégetéshez szükséges kok­szot messziről, Franciaországból, Németországból és Csehszlovákiá ból kell hozatni. Ma nehezen lehet jó minőségű kokszot beszerezni, az ideszálíitás is nagyon drága, — erős tőke és komoly munka kellene tehát az itt felhalmozott kincsek feltárá­sához. Az államiak kellene elsősor­ban gondoskodnia arról, hogy a macedóniai hegyekben rejlő nagy értékek napvilágra jussanak. Ha merev,gedik ezeknek az értékeknek a feltárását, bizonyos, hogy egy­két évtized alatt a kopár hegyek vi­rágzó bányatelepekkel népesülnének be. A csupasz, komoi; hegyek mé­­liében óriási értékű kincsek hever­nek. A fekete gyémántok ... Csak akadna valaki bátor vállal­kozó, aki nekimerne kezdeni. Le’késén beszél Bonakov mérnök Macedónia szikláinak gazdagságá­ról. mutatja jegyzeteit, az össze­gyűjtött ásványokat és velem szem­ben is úgy agitál, mintha már a bá­nyavállalkozóval tárgyalna. Az öt­venéves ember arca elpirul, szemei fényesek a szemüveg mögött: saját ügyének tekinti a macedón hegyek, bányák, kincsek ügyét. Pedig a beo­gradi vasutigazgatóság vegyi mér nőkének nem sok érdeke fűződhet mindehhez. Nem is szerb, hanem orosz menekült. Valamikor, elmond­ja, egyik Romanov herceg birtoká­nak volt jószágkormányzója és Moszkvában, saját palotájában la­kott. Akkor, — meséli, — a vadá­szat volt a szenvedélye és minden tavasszal Párisba ment a központi igazgatósághoz elszámolni és — szórakozni. Most a mozgólaborató­riumban Délszerbiában, Macedóniá­ban utazgat heteken keresztül és a rejtélyes komitácsi romantikában dús, kopár macedóniai sziklák kin­cseinek keresésében és felkutatásá­ban leli örömét. (—kas). Krónika a hétről Szabó Dezső Ha igaz, hogy a mai és a kurzus ember kacérkodása a kultúrával nem több egyszerű parádénál, hogy az iroda­lom, művészet, zseniimádat, tehet­ségül túsz, röviden: civilizáció csak akkor kezd fontos lenni, megbecsült, ha már fogytán van a patron, ki­merülőben az ököl, vagy hatalom — a mai Magyarországról klasszikus példákat lehet argurnenumként en­nek az állításnak igazolására fel­sorakoztatni. Az a magyar kurzus például, amely két évi börtönre ítél­te Szabó Dezsőt, ezt a kétségkívül ■nagytehetségü burzsoá-irót, aki még hozzá az eüenforradalom egyik bá­bája, tehát a kurzus alapítója is egy­úttal, tökéletesen ráhibázott most is a fönti tételre, nem is először és ta­lán nem is utoljára. Jó sziwel — káröröm nélkül — senki se hökkent meg a budapesti bíróság Ítéletének hallatára, de mindenki ibizonyos kel­lemetlen emlékek edülte után, arra gondolt először, hogy annak a kur­zusnak, amely szemrebbenés nélkül két évi börtönre ítélte egyik repre­zentatív íróját, aki nőm is kommu­nista, nem is zsidó, akinek csak az a bűne, hogy él és ir a .maga kedve szerint, egyáltalában miben van hát köze a kultúrához, ba Az elsodort falu írójának kenyér helyett — bör­tönnel fizet meg. Es arra is gondolt, hogy nincs az valahogy rendjén: az ' egyik nap ünnepelni a százesztendős Petőfit, meg Madácsot, a másik nap pedig icgyházba dugni Szabó De­zsőt, akiről el muszáj mindenkinek ismerni, hotgy iró, magyar iró és íalentumos, A kultúra hivatalosan Magyarországon mindig elsősorban parádé volt — halottak számára, de ennyire Ízléstelenül ritkán verték arcul a magyar múzsát, amely volt már cédább és becstelenebb is, mint Szaké Dezső mellett, ritkán statuál­tak elriasztóbb példát a magyar köl­­tősons bitangján-voltjára. Mert ami­kor a budapesti biróság Ítélt Szabó Dezső fölött, — (hogy szájas, elvte­len és bűnös, az most nem tartozik ide) — a magyar irodalom fölött is ítélt amely pedig ma sommásan a jelenlegi rendszer szolgálatában áll, tagadhatatlanul, mint modern rend­­őrirodalom és éppen ezért megérde­melne talán annyit, hogy immunitá­sát a b öntető tö rvén ykön y vekkel szemben is megvédelmezzék azok, akiknek ez tulajdonképpen létérde­kük. A két évi börtön nemcsak Az elsodort falu Írójának szól, hanem minden magyar írónak, aid él és esetleg hálát, megbecsülést vár és követel a magyar élettől, amelynek — elég szomorú — most vannak ha­talmon a legkönnyelmübb sáfárjai... Conrad ö sem maradt adós a Hötzendorii vallomással, megírta ő is az emlékiratait a há­borúról, a felelőségről és a debacle­­ról őszintén, sokkal őszintébben, mint a többi háborús-nagyság, aki az utóbbi időben könyvvel gazdagí­totta a tragikus 1914—18. esztendők­ről szóló halálirodalmat. Hötzendorfi Conrad memoirjának kétségtelenül az a legnagyobb értéke, hogy a szer­ző felé se szépitget dolgokat, olyan eseményeket, amelyek legtöbb eset­ben nem mentők, hanem vádlók a volt osztrák-magyar hadsereg volt vezérkari főnökére nézve. Es ez kvalitás, amelyet senki sem várt et­től a tipikus osztrák katonától, talán megjavíthatná sokak véleményét Hötzendcrfiról, ha az őszinteség nem azt a lelkiismeretlen bornártságot, azt a szoldateszka szellemet leplez­né le, amely a volt osztrák-magyar monarchia politikáját jellemezte. Nincs elszomorítóbb dolog a világon, mint olvasni a háborús emlékirato­kat, amelyek akaratlanul is bevall­ják milyen könnyelműen számoltak I valamikor embermilliók életével, bé­kéjével és halálával, de valamennyi A kiadónál csak a fordítót, Stephani I. Kleint terheli súlyosabb felelősség. Az előbbit elvégre üzleti szempont­jai irányítják, csaknem kizárólag, és ha Courths-Maiilercket és Olga Haimburgokat ki lehet adni,' akkor megpróbáikozhatik holmi titokzatos fényképészekkel is aldk csak azért garázdálkodnak haláluk után, hogy ezzel is bosszantsák a newyorki, rendőrséget, no meg az olvasót. I Stephan I. Klein azonban megtudta! válogatni eddig, hogy milyen mun-1 kák fordításához adja oda nevét. Há-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents