Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-27 / 293. szám
6. oldal. BACSMEGYEI NAPLÖ 1923 október 27, SPORT © © © Az ősijeid Hajdúk Szomborban. | Vasárnap elsőizben fog Szcinfcorbanj vendégszerepelni az osijcki Hajdúk j fiatal erőkből álló kitűnő együttese, amely az utóbbi időben néhány bravúros győzelemmel tette ismertté nevét. A2 osijeüd Slavia és Amateur fölött aratott győzelme után múlt vasárnap a bajnokságban vezető Slogát is megverte 4:3 arányban. A jók'épességü ősi jaki csapatnak a Bácskát-verő Amateur lesz az ellenfele. A mérkőzés élvezetes I fair sportot igér. A B. S. K. Noviszadon. Novisgaddon vasárnap két beogradi csapat fog vendégszerepelni. A B. S. K., a mely kitűnő formáiban van az 0. S. K. V.-al mérkőzik, a Concordia pedig a Juda Makkabival. Mindkét mérkőzésnek a beogradi csapatok a íavoritjai. Az U. T. E. Kolozsváron. A hires újpesti csapat komplett együttesével szombaton és vasárnap Kolozsváron fog játszani a Haggiborral, illetőleg a Viktóriával. A kolozsvári egyesületek ünnepélyes fogadtatást készítettek elő a nagynevű magyar csapatnak, amelynek az első romániai szereplése. Czáia legyőzte az amerikai Sámli sont. A fővárosi cirkuszban csütör- I tökön folyt lie a magyar Czája és Samson amerikai mesterbirkózó között a nagy érdeklődéssel várt mérkőzés. Czája ellenfelét a 45-ik percben alsó fogással két vállra fektette és ezzel bebizonyította, hogy vállalkozása valószínűleg sikerre vezet. A magyar profibajnok vasárnap Petroviccsel, az orosz óriással mérkőzik. Befejezték a M. A. C. birkózóversenyét. A M. A. C. országos birkózóversenyét csütörtökön befejezték. Részletes eredmény: Légsuly: 1. Magyar (B. A. K.), 2. Tasnády (M. A. C.), 3. Nobl (U. T. E.), - pehelysúly: 1. Németh, 2. Polgár, 3. Sándorffy, — könnyüsuly: 1. Keresztes, 2. Mai ina, 3. Incze, — kisközép: 1. Szdey, 2. Miskey, 3. Laczkó, — nagyközép: 1. Varga, 2. Janó, 3. Adorján, — nehézsúly: 1. Szelki, 2. Deák, 3. Grünwald. — Háromszoros öngyilkosságot követett el egy román őrnagy felesége. Bukarestből jelentik: A bukaresti tisztiotthon épületében, ahol a magasabbrangu tisztek lakásai vannak, csütörtökön délelőtt borzalmas dráma játszódott le. Ciaikoivsky őrnagy felelsége a harmadik emeleten levő lakásuk ablakából levetette magát az udvarra. Az esés zajára összeszaladt lakók már csak Ciai. kowsky asszony összeronesolt holttestére akadtak. A megindult rendőrségi vizsgálat kiderítette, hogy a szerencsétlen asszony azért követte el az öngyilkosságot, mert férjét a román hadügyminiszter rendeletére letartóztatták. Kiderült ugyanis, hogy az őrnagy kémkedéssel, csempészéssel és más gyanús üzemiekkel foglalkozott. A fiatal előkelő származású uriasszony nem bírta a szégyent elviselni és ezért — mint a vizsgálat megállapította — először mérget ivott, majd férjének kardjával felvágta ütőereit és mivel a halál nem állott be rögtön, a több sebből vérző asszony harminc méter magasságból levetette magát a kövezett udvarra. Nyomban meghalt. — A postoi pénzldiídcmények és csomagok feladása. Popov Dusán, a suboticai posta- és távirdahivatal igazgatója felhívásban fordul közönséghez, melyben azt kéri, hogy úgy a felek, mint a redukált létszámmal dolgozó postahivatali személyzet nagy felelőséggel járó munkája megkönnyítése érdekében a nagyobb pénzküldeményeket délután 4 óra előtt és a csomagokat — főleg, ha azok több darabból állanak — 5 óra előtt adják fel. »Zóra« kávóliáz és étterem Pasicseva ulica 11. Szombaton este nyílik meg a híres Pa jó Cicvarics énekesprimás zenekarának közreműködésével. A helységek átrenováítattak úgy, hogy a legkényesebb ízlést is kielégítik. Kitűnő szerb konyha, jó italok, olcsó árak és figyelmes kiszolgálás! Pártfogást kér Steva Panics vendéglős. Az »üt a boldogság felé«, Griffith óriási filmje, az idény legvonzóbb műsora. Balkán-film. Háromezer koronát juttatott Pietsch Fercncné úrnő a »Legénykérés« cimii, kitünően sikerült előadás tiszta jövedelméből jótékony célra. Női szalonomban egy hires berlini szabászt alkalmaztam. A n. é. hölgyközönség b. figyelmébe ajánlom. Sofija Haas (Bem-u.) Šenoe ulica 9. ' — Husniérgezés a romlott felvágottól. Noviszadról jelentik: Simoríyi Erzsébet csütörtökön felvágottat vásárolt Schifter Dániel novisadi lientesmesternél. A lius romlott volt 'és Simonyi Erzsébet s István és György testvérei súlyosan megbetegedtek husmérgezésben. A rendőrség Schjfler ellen megindította az eljárást. — Lopás a üjelacrkvai postahivatalban. Versecről jelentik : A belacrkvai ■postahivatalban a napokban az éjszaka folyamán ismeretien tettesek betörtek s onnan 228 dinárt elloptak. A rendőrség a nyomozást megindította. — Betörés a nyitott ablakon keresztül. Noviszadról jelentik: Prodánovics Angyalka novisadi lakos feljelentést tett a rendőrségen, hogy 8 amig a piacra ment bevásárolni, az- j alatt ismeretlen tettesek behatoltak i lakásába a nyitva felejtett ablakon • keresztül és több ezer dinár értékű • ruhaneműt elloptak. A rendőrség a jj nyomozást megindította. A müértö közönség fotográfusa Reményi fotóművész, Rudiiévá ulica 4. Foío-szaíon, Víg, Subotica (Nádor-kávéház fölött) készít fényképeket a legmodernebb és legmiivészibb kivitelben. Smirna-szöayegek, becskereki, kézzel csomózott smirna-szőnyegek egyedárusitója Krausz Ede. Novisad. Dr. Síaiiojcvié Lázár, az elme- és jdegkórtan tanára, a beogradi tudományegyetemen fogad mindennap délután 2—4 jóra közt idegbetegeket. Obüiéev venae j9. szám alat* 1 Volt hadifoglyok /// IMfegjelent a legszebb orosz dal, amely lépten nyomon kísért benneteket nagy Oroszországban. Címe : BÁJKÁh (Szibériai emlék) Vegyétek és terjesszétek! Moravetz kiadás Mindenütt kapható ! 7344 TŐZSDE ® a © Noviszadl terménytőzsde, október 2ő. Változatlan irányzat mellett összesen 4ó vaggon áru kelt el. Főleg tengeriben és őrleményekben veit nagy üzlettelenség. Búza, bácskai teljes kasszávai 326 dinár, bánáti duplikál kasszával szentai paritás 327.50 dinár, tengeri teljes ltaszszával 205—207.50 dinár, március—áprilisi 253 dinár. Liszt 0-ás 327.50 dinár. Zab 220 dinár. Bab 530 dinár. Beograd, október 26. Zárlat: Páris 515—514, London 391—390, Genf 1550, Newyork 86.50—86, Berlin 0.05—0.04, Prága 261—260, Szaltmiki 145—135, Bécs 0.12325—0.1230, Bukarest 40.25, Szófia 83—82, Amsterdam 34.50—34. Zagreb, október 26. Zárlat: Páris 512.50— 505, London 393—392, Milano 393.50— 391.50, Genf 1562.50—1557.50, Newyork 87.25—86.75, Prága 262—259, Becs 12.35—12.30, Bukarest 40, Szófia 85, Budapest 0.50—0.49, Amsterdam 34.50— 34.25. Zürich, okt. 26. Zárlat: Berlin 0.0060 (0.005V2 száz millióra), Newyork 560% (561), London 25.22% (25.10), Páris \ 32.65 (32.62%), Milano 25.22 (25.21%), Prága 16.55 (16.60), Budapest 0.0302% (0.0306%), Beograd 6.50 (6.65), Bukarest 2.65 (2.65), Szófia 5.27% (5.35), Bécs 0.007S háromnegyed (o.oo78 háromnegyed). Budapest, október 26. A devizaközfpont hivatalos árfolyamai: Beograd-Dinár 230—244, Berlin—Márka o.ooo2— Newyork—Dollár 19430—20540, Varsó— Lengyel márka 160—210, Napoleon 68800. Értéktőzsde. A tőzsdén pénteken a csütörtökinél alacsonyabbak voltak az árfolyamok. Általános üzlettelenség, — csak itt-ott történtek ekzekutiv rész- I vényeladások, mert a papiros már nem nyújtott kellő fedezetet a felvett kosztpénzre. Az utótözsde is változatlanul lanyha. Tőzsdezárlat (ezer koronákban) : Magyar Hitel 688, Osztrák Hitel 114, Satlgó 490, Rima 90, Délivasut 87, Államvasut 350, Kohó 650, Atlantika 54, Oanz-Danubius 5400, Kőszén 2250, Papír 52, Nasici 2250, Szlavónia 52, Földhitelbank 330, Kereskedelmi Hitel 25, Pesti Magyar Kcresk. Bank 1025, Beocslni 990, Urikányi 1250, Láng 140, Lipták 30, Schlick 94.5, Brassói 555, Zabotai 130, Baróti 16, Cukoripar 2875, Klotild 97, Temesi szesz 78, Hungária Műtrágya 200, Olasz Bank 37, Angol-Magyar Bank 103.5, eLszámitoió 81, Magyar-Cselt Bank 19.5, Nova 124, Kronbergerfa 16.5, KOZ! NAPTÁR Október 25 -28-ig ífis csibész (jacki Coogan) Mosinger-film. Október 25—31-ig Pálinka (Zola Emil regénye) Bosna-film. November 1—7-ig U» S boldogság felé (Legjobb Griffith-fiim) Bosna-film. November 5—7-ig Paniíl Ssrgfus (Ohnet regény) Bosna-film. November 8—11-ig ISysnel? a férfiak A szezon legnagyobb vigjátéka. (Harry Liedke) Bosna-film. November 16—21-ig Lengy&lvér (Eschstruth Náthába regénye után, Loth Ila, Bojda Juci, Petroviő Szvetiszláv.) Orient-film. November 22—25-ig Nagy Péter cár (Emil Jannings, Dagny S.) Bosna-film. November 22-tól december 5-ig Ci rítus EcBe Polo (EdiePolo) a szezon legnagyobb amerikai kalando.-lce'pe Amerikan-film, 3 o p ? ? * jj • l 7 CSELLÓZIK 7 Moravetz zsneraükercskedés Timisoara (Románia) zee;«műjegyzéke érdekelni fogja. — Kérje még ma legyen. 6479 Kellemes meglepetést fog szerezni a temesvár—lipcsei Moravetz-cég az idén a zongorát vagy hegedűt játszó közönségnek. Október 15-én megjelenik az első Moranelz lírtKiiil ülü« olyan szenzációs külső kiállításban és belső tartalommal, amilyet ec’dig a legnagyobb világcégek adtak vevőiknek. 80 oldalon 34 kiválogatott mavat tartalmaz ez a pompás album, mely a legdivatosabb táncok, népszerű dalok, legszebb magyar nóták, kedvelt operák, kiválogatott kétes négykezes darabok gyűjteménye lesz és minden zongorára odakerül. Az albumba felvett müvek egyenként véve 380 dinárba kerülnek. Karácsonyi albumot addig ne vegyen, mig a Moravetzalbnmot nem látta! Október 15-én a Moravctz-album is minden könyvkereskedésben kapható le3z. 7434 Önnek Ha fl fuvarlevelén “10 dinár többlet van ÍOC fuvarlevélen ICO® dinárt ^ mentünk meg 'C S k® tj, v / fuvarleveleit j -* felülvizsgálatra be-1 r «Ay küldi. Eddig már száz-j ezreket fizettünk vissza, j Ügyeljünk a címre! óra f ? BÉLYEGGYŰJTŐK! Gyűjteményüket csak agy tudják tel jcasé tenni, fea a „BANAT5A“ körküldeménybe belépnek. Gazdag választék külföldi bélyegekben. Választék referenciák ellenében. FEKETE SÁNDOR, DŽOMBOLJ. j Kérjen LorküJdeményre vonatkoxclag | prospektust* 7925 i