Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)

1923-10-24 / 290. szám

6. oldal BACSMEGYBI NAPLÓ 1923 október 24, — A kivándorlás szabályozása. Novisadról jelentik: A novisadi főis­­páni hivatalhoz rendelet érkezett, a mely szerint az Északamerikai Álla­mok kivándorlási kvótája betelt, azoknak, akik már megkapták a ki­­vándorlási engedélyt, de még itthon vannak, január elsejéig el kell utaz­­niok, mert engedélyük ezen túl ér­vényét veszti. Akik most jelentkez­tek előjegyzésre, azok csak a jövő évre kaphatnak kivándorlási enge­délyt. Kivételek azok a kereskedők, akik üzleti ügyekben utaznak Ame­rikába. Kivételes elbánásban része­sülnek az amerikai állampolgárok gyermekei is, azok akik 18-ik évüket még nem töltötték be. — Műkedvelők az újságírók nyug­díjalapja javára. A Katolikus Le­gényegylet ügyes míikedvelőgárdája felajánlotta a suboticai ujságiró­­szekciónak, hogy az újságírók nyug­díjalapja javára műkedvelő előadást rendez. A kipróbált mükedvelőgárda már legközelebb megrendezi az elő­adást, amelynek jövedelme ezt a ne­mes célt fogja szolgálni. — Követendő példa----- Beograd­ból jelentik: A beogratíi fogtechni­kusok egyesülete hétfőn este ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a beogradi újságírókat és családjai­kat díjtalanul lógják kezeim, ugyan­csak díjtalan kezelésben részesifik a rokkantakat is. Értesülésünk szerint legközelebb a beogradi orvosok is hasonló határozatot jognak kozni. — Harminc hold föld kéfezernyolc­­száz koronáért. Becskerekről jelen­tik: Érdekes polgári port tárgyalt kedden délelőtt a becskereki tör­vényszék. Felperes száz lázárföldi földműves volt, mig az alperes a bu­dapesti Altruista bank. A bank ugyanis 1918-ban eladta háromezer holdas birtokát, parcellánként két­ezer nyolcszáz koronáért száz lá­zárföldi földművesnek, akik a vétel­árból nyugta ellenében ezer-ezer ko­ronát fizettek le. A bank azonban a vételt nem telekkönyvelte és most, amikor a vevők a vétel períektuálá­­sát kérték, a bank ezt megtagadta és az üzlet hatálytalanítását kérte. A becskereki törvényszék úgy dön­tött, hogy a vételügylet érvényes, a felperesek kötelesek lefizetni a hát­ralékos vételárat (nem valorizálva) és az Altruista bank pedig köteles a birtokot uj tulajdonosaik nevére telekkönyvelni. — Időjárási. A budapesti meteoro­lógiai intézet jelentése: Továbbra is enyhe, esőre hajló idő várható. — Hangverseny a városi színház­ban. Szombaton este fogja megtar­tani hangversenyét a városi színház­teremben Krszta Ivies tenorista, aki legutóbb Somborban mutatkozott be nagy sikerrel. Krszta Ivies a hires bécsi Wolf-iskolának volt a növen­déke. Műsora a legkiválóbb zene­szerzők operáiból van összeállítva, így Puccini. Marsenet, Verdi, Leon­cavallo és Konyovics szerzeményeit fogja eredetiben énekelni. — Kérelem. A népkonyha vezető­sége kéri azokat a tehetősebb családo­kat, akiknek módjukban áll, hogy ter­mészetbeni adományokkal járuljanak hozzá a népkonyha fenntartásához. A legkisebb adományt is szívesen fo­gadják. Cím : Zrinszki trg 13. Dr. Wohl József specialista szülész- és nőorvos hazaérkezett és rendeléseit foly­tatja délelőtt 8—10-ig, délután 2—4-ig. Wilsonova ulica 23. — Szerencsétlenül járt munkás. Osijekröl jelentik: Barak Antal cse­repes. miközben a cukorgyár tetőze­tét javította, lezuhant az öt méter magas tetőről oly szerencsétlenül, hogy eszméletlen állapotban szállí­tották a kórházba. — Japán-nap Verseceo. Versecről jelentik: A verseci »Szrbija« szálló nagytermében tartották meg telt ház előtt október 21-én a japán földren­gés áldozatai javára rendezett hang­versenyt. A műsort katonazene ve­zette be, utána Zsizsa Alexander, vá­rosi tanácsos tartott előadást »Über [die/Adria Wacht« címmel. Dr. Rit­­\tinger Ede a nemzetek tengeri had­erejét ismertette. A vrsact német férfidalegylet »Gothentreue-t, a szerb egyházi dalárda pedig »Jadna 'drágát« énekelte. A műsor legki- i emelkedőbb száma Zlata Nedeljko­­vics szóló éneke volt. A jólsikerült est több mint ötezer dinár tiszta jö­vedelmet eredményezett. — Eljegyzés. Licht Olga, Stanišič és Szu’czbach Dezső, St.-Sivac, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Gyermekdélután Kikindán. Ki­­kindáról jelentik: A kikindai zsidó nőegylet vasárnap délután jólsike­­rüit gyermekelőadást rendezett. Negyven gyermek állott élőképet. Az első dijat Nagy Baby nyerte. A műsoros előadás is jól sikerült. Franki Jakabné, a nőegylet elnöknő­­je. Nessinger flugóné és Kemény Arnoldné fáradhatatlanul buzgólkod­­tak a délután sikere érdekében. A tiszta jövedelmet a szegények kö­zött osztották szét. Nagy képkiálfltás Novisadon. Mint érte­sülünk, Novisadon folyó hó 23-án dél­után a Winldc-féle palotában, Kr. Alck­­sandra ulica 7. szám alatt lévő táncter­mében (bejárat az udvarban), elsőrendű festők müvei kerülnek kiállításra. A ki­állításon a bemenet szabad és egész nap nyitva lesz. Foto-szalon. Vig. Subotica (Nádor-ká­­véház fölött) készit fényképeket a leg­modernebb és lezmtivészibb kivitelben. (*) Roth Olga kozmetikai intézeté* ben Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotá­dban, félemeleten, modern szépség­ápolás, arcbörhámlasztás, alkalmat­lan hajszálak, pattanások, szemöl­csök, szeplők, májfoitok végleges el­távolítása. Kaphatók saját késziímé­­pyü, kiváló hatású kenőcsök, púde­rek, gyógyszappanok, arcfehéritő és ezeplökenőcsök stb. 2804 Mielőtt szükségletét trikóáruban és harisnyákban beszerzi, nézze meg Klein Jenő raktárát Novisad. J.evrejska ul. 13. SPORT © ® o Kurucczy győzelme Páriában. A KAOE. kiváló 400 méteres rekordere, vasárnap indul a párisi atlétikai verse­nyen. Vasárnap reggel érkezett meg a francia fővárosba és délután föláradt talajú pályán mérkőzött 300 méteren Fery és Carbonnay francia bajnokokkal. A versenyt fölényesen 36 rnp. idővel nyerte meg Fery előtt, aki öt méterrel lett második. A M. A. C. blrkózóversenye. A M. A. C. országos birkózóversenye még a hétfői napon se fejeződött he. A döntőmérkőzésoket szombaton tart­ják meg. A hétfői előmérkőzések során a iégsulyban a döntőig jutottak. Első lett Magyar B. A. K., második Tasaádi M. A. C. A pehelysúlyban nincs még ered­mény, a könniyüsulyban Keresztes Lajos (Husiparos) győzött Matura M. T. E. előtt. A nagyközépsulyban Varga Béla elsősége holtbizonyos. A Varga és eíaoin shrdiu etaoi nshrd hétfői napon a legjobb birkózó cím­ért Varga és Szelki mérkőztek A tizenötperces küzdelem alatt állan­dóan Varga támadott fölényesen, Szelki pedig a földre kerülve, véde­kezett úgy, hogy negyedóra után a zsűri pontozással Varga Bélát jelen­tette ki győztesnek. TŐZSDE ft £5 9 Novlszadi terménytőzsde, október 23. Lanyha irányzat mellett a forgalom igen csekély. Üzlet csak téli és tavaszi ten­geriben volt. Árak nyomottak. Búza 332.50 dinár, ótengeri 245 dinár. Zab 2.17.50 dinár. Bab bácskai 525 dinár. Más­ban nem volt kötés. Beograd, október 23. Zárlat: PárL 484—483, London 373.25—373, Milano 83.10—83, Genf 1490—1485, Berlin 0.04— 0.03, Prága 246—245.50, Bécs 0.1165— 0.1163, Bukarest 40—39.50, Szófia 131— 128, Budapest 0.50—0.48, Amsterdam 32.50-32.20. Zürich, okt. 23. Zárlat: Ncwyork 561 (560), London 24.85 (25.1214), Paris 32.25 (32.92%), Milano 25.22'A (25.20). Prága 16.57 (16.6214), Budapest 0.0305 (0.0306), Beograd 6.87 (6.S5), Bukarest 2.67/4 (2.60), Szófia 5.35 (5.35), Varsó 0.005 (O.Obő), Bécs O.C078 háromnegyed (o.oo78 háromnegyed). Zürich ismét jegy­zi a berlini márka-árfciyansot. Zürichből jelentik: A berlini márka jegyzése ezen­túl egy árfolyammal történik. A megál­lapított árfolyam csak tájékoztató árfo­lyam lesz. A mai árfolyam: Egy márka =000.0005 ctms. Budapest, október 23. A devizaküzpent hivatalos árolyamai: Beograd-diuár 238 —252. Berlin—Márka 00005. Bukarest 97 —110, Lei 98—111. Milano 875—930, Lira 885—940. Newycrk—Dollár 19350—20450. Értéktőzsde. A magánforgalom tartóz­kodó volt. Délfelé nagyobb árukínálat mutatkozott. Az árfolyamok a tegnapi­hoz képest árnyalattal gyengültek. Pénzt háromnegyed és egy százalékkal kinái tak. Hetipénz 1 háromnegyed—2V4-ig kínáltak. Állítólag előfordult árolyamoh (ezer koronákban): Magyar Hitel 715, Osztrák Hitel 130, Általános Takarék­­pénztár 1200, Hazai Bank 215, Hazai Ta­karékpénztár 4100—4200, Kereskedelmi Bank 1210, Olasz Bank 46, Csehbank 123, Angol Magyar Bank 126, Földhi­telbank 320, Kőszén 2558, Salgó 560, üri­­kányi 1450, Beocsini 1200, Államvasut 390, Nasici 2250, Ganz-Danubius 5540. Volt hadifoglyok. Ül R/J. egjcletit a legszebb orosz dal, amely lépten nyomon ki­sért benneteket nagy Orosz­országban. Címe : BAJKÁL (Szibériai emlék) Vegyétek és terjesszétek! Moravefz kiadás Mindenütt kapható! 7344 MOZI NAPTAR I Kellemes meglepetést fog szerezni a temesvár—lipcsei Mora­­vetz-eég az idén a zongorát vagy hegedűt játszó közönségnek. Október 15-én meg­jelenik az első HaraíEtg iraaai Ima olyan szenzációs külső kiállításban és belső tartalommal, amilyet eddig a legnagyobb világcégek adtak vevőiknek, fiö oldalon 34 kiválogatott raövel tartalmaz ez a pompás album, mely a legdivatosabb táncok, népszerű dalok, legszebb magyar nóták, kedvelt operák, kiválogatott két­es négykezes darabok gyűjteménye lesz és minden zongorára odakerül. Az album­ba felvett müvek egyenként véve 380 dinárba kerülnek. Karácsonyi albumot addig ne vegyen, mi;; a Moravetz­­aibumot nem látta! Október 15-én a Moravctz-album is minden könyvkeres­kedésben kapható lesz. 7434 FüzökiilönlexesséjteU hölgyek figyel­mébe ajánlja Dimltrllevtts Juliska íüző­­terme. Subotica. Skotus Viator ulica 10. Az nj zenemujegyzékfink elkészült, kívánságra bárkinek megküldjük iil Eiliisii siller zeneBiükereskedése Subotica. Az uj 7132 Rózsavölgyi Karácsonyi Album ára 60.— dinár. Október 25—28-ig tUs CSlbéSZ (jacki Coogan) Mosinger-filra. Október 25—31-ig Pálinka (Zola Emil regénye) Bosna-film. November 1—7-ig üí a boldogság felé (Leg­jobb Griffitis-film) Bcsna-film. November 5 - 7-ig Pánin SertjfUS (Ohnet regény) Bosna-film. November 8—11-ig Ilyenen & férfiak A szezon legnagyobb vigjátéka. (Harry Liedke) Bosna-film. November 16—21-ig Lengyeívér (Eschstmth Nat­­haüa regénye után, Loth Da, Bojda Juci, Petrovié Szveiiszláv.) Orient-film. November 22—25-ig Magy Péter cár (Énül Jan­­tiings, Dagny S.) Bosna-film. November 22-től december 5-ig Cirkus Ed a Fholo (EdiePoIo) a szezon legnagyobb ame­rikai kalandorképe Amerikan-film. SZŰCS-árutorlódás miatt e hó 17-től okt. 15-ig leltári árakon nagyban és kicsinyben szHnütt!! Se Sokolska ulica. 34S5 Chaise-longue takaró, szőnyegek, függönyök és kézimunka ágy térítőt Krausz Ede, Novisad. BÉLYEGGYŰJTŐK! Gyűjteményüket csak u?y tudják tel­jessé tenni, ha a „BÁÍIATIÁ“ kör­­küMeménybe belépnek. Gaz­dag választék külföldi bé­lyegekben. Választók referenciák elle­néiben. FEKETE SÁNDOR, DŽOMBOLJ. Kérjen körkü cí.cméKyre vonatkozólag prospektust. 7925 «a *£» iflSSaZ I W 1 OLÄ“ arckrém a legjobb arcápolói

Next

/
Thumbnails
Contents