Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-21 / 287. szám
13. oldal. öktóber 21. BACSMHGYEi NAPLŐ tél ö oroméi A meteorológiai intézet je“■ lenti: Túlnyomóan hideg idő várható helyenként csapadékkal. (Szín polgári lakás. Ebéd után. Jelen vannak a papa, a mama és Bandiira, aki első gimnazista.) Band'ka: Apa, kérem, legyen szives nekem segíteni az iskolai feladatot megcsinálni. Apa (hogy tekintélyt tartson): Hallatlan! Egyedül nem tudod megcsinálni azt a dolgozatot? Mit gondolsz, én is nagyapához mentem, hogy segítsen a feladványomat megcsinálni? Bandikat Te nem mentél, mert nagypapa nem is tudott írni. Nem jáít iskolába. Apa: Elhallgatsz rögtön, te szemfelen kölyök! Na, mi vasi feladva? Bandikat A négy évszak örömei «an feladva négy leckének. Az őszt már megcsináltuk, most jön a tél. Arról kel! írni, hogy milyen örömei vannak ennek az évszaknak. Apa (nagyképűen): Tehát diktálok- írd, fiam! »Mint minden évszaknak, úgy a télnek is megvannak a maga örömei.« Pont. Bandi: Pont. Apa: »Ilyenkor künn zimankós idő van — vessző —, de benn a jólfiitött szobában, kellemes melegben, gondolunk arra . . .« Anya (aki eddig hallgatott, most végre megszólal): Jaj, fiam, most jut eszembe, itt volt a Schwarcz és azt mondta, hogy a fa ára egyre emelkedik. Adjál pénzt legalább ötven mázsára, úgyis csak drágább . lesz és a nyakunkon, a tél . . . Apa: Ne zavarj most, kérlek, a gyereknek diktálok. »Ilyenkor jó melegen felöltözve kimegyünk a jégpályára . . .« Anya: »És azt hiszed, hogy a bundát az utolsó percre fogom hagyni, hogy aztán megint kibeszéld: itt a tavasz, már nem kell bunda. Nem, Satu, az idén nem leszek olyan bate . . . Apa: ». . . á jégpálya, ahol kellemes társaságban elszór akozunk.« Pont. 2S52 SBSBESE&Et. Auya: A társaságot ne is említsd. Egy rendes rongyom nincs, amit felvehessek a télen. Te persze azt hiszed, hogy ismét Hamupipőke leszek . . . Apa: »A korcsolyázásnál gondosan| ügyelünk arra, hogy ne fázzunk meg és ezért jól felöltözünk.« Meg van, fiam? Anya: Persze, felöltözünk, ha: van mibe. Kellene egy kis rövid bunda is, az ember néha csak kimegy a jégpályára. Egy olyan kis tigrisbunda, aránylag nem is drága. Apa: »A hó is leesik és mi elmegyünk szánkázni. Csilingel a szán, hűl a hó . . .« Anya: A hó huH, de hócipő még nem hullott le az égből. Azt hiszed, hogy a tavalyi vacakkal fogok ismét kitclelni. Azt ne reméld, fiacskám. Apa: ». . . hull ä hó, csillog a hó a földön, mint a gyémánt . . .« Anya: Es azt hiszed, elfelejtem, hogy a télre Ígértél egy gyémánios karkötőórát .... Apa: »Eljön aztán a karácsony, a legszebb ünnep, amelyen szép ajándékokat kapunk jó szüléinktől.« Anya: Már most tó jelentem, hogy karácsonykor nem hagyom kiszúrni a szemem valami csekélységgel. Bútort ígértél, már mindenkinek van, az ember a föld alá szeretne sülyedni szégyenében . . . Apa (Anyához): Égre pillanatra, fiam. csak fejezzem be a diktálast, aztán beszélgetünk a dolgokról. írjad Bandi: »Mint láthatják, tehát a tél egyike a legkedvesebb évszakoknak, amelynek megvannak a maga öröme!.« Pont. (s. a.) A romániai svábság iskolaharca Ns részesüljenek, mostohább elbánásben, mini az összeomlás előtt Kétszer kelta az őt irta: Kiss Uiímoo Kis, szőke feje mozdulatlanul feküdt a tenyerében, ahogy az apja szines meséin csüngött az érdeklődése. Csak a szeme volt nyugtalan lobogással teli: nagy tettek akarása az apja meséi ártatlan birodalmának világában, ahol Isten jósága, mindenhatósága, királyok és hamupipőkék, büszke sasszárnyak és pacsirtadalok szerepelnek csintalan és szorgalmas fiukkal, akik már az egyszeregyet is tudják. — Mi az az egyszeregy? Mondd, apa! A tanitóbácsi azt mondta, hogy holnap azt tanuljuk. — Akkor majd megtanulod — mondta az anya, tűheggyel az öltéseket babrálgatva és gondolatban 20 év előtti iskolapadok képzetei. Hogy az ő gyermekének is igy kell vesződni a rettenetes számokkal! — De apa! Én akarom! Mondd, mi az az egyszeregy? Gyorsan megértette: egyszer egy az egy. egyszer kettő az kettő, egyszer három az három . . . Az anyja körtéket hozott az asztalra. Hogy nyúlt volna utánuk, hogy harapott volna zamatos húsúkba! ... de az apa kezei között tilos demonstráló eszközökké váltak a csábitó csemegék. Látod, fiam! itt van egyszer két körte, ugy-e? az két körte. S aztán mégegyszer két körte, az kétszer két körte. Mennyi az? számold üszsze! A bánsági német-sváb néptanács végrehajtó bizottsága ülést tartott, amelyen iskoláinak ügyével foglalkozott. Egyhangú határozattal kimondta, hogy a német parlamenti képviselőknek a nagyromániai német iskolai oktatás biztoskására folytatott tárgyalásai a bánsági: sváb népben súlyos kiábrándulást idéztek elő, mert a sváb nép szószólóinak szívós kitartása, fáradhatatlan törekvése ellenére az áilami közoktatásügyi vezetők a németség jogos közvetítésével szemben csak igen kis megértést tanúsítottak. Az emiatt tapasztalható elkeseredés annál érthetőbb, mert iskoláinak gyorsan meginduló romanizáiása ellentétben ál! a gyulafehérvári határozatokban adott biztosítósokkal. Ezeket az ígéreteket a román nép hivatott képviselői eskü helyett tették meg, a király pedig azokhoz ünnepélyesen hozzájárult. Ennek egyenes következménye volt, hogy a német telepesek öaakaratukból beilleszkedtek az uj áüatnrendbe. A végrehajtó bizottság minimumként a következőket követeli: 1. Minden német elemi iskolát, — Tehát kétszer kettő az négy. Az anya megérezte, hogy a gyerek nemcsak a számtani feladatot nézi kíváncsian, hanem a körték után is vágyódik mohón. — Mind a négy körte a tied. 5 így a felekezeti községi és állami iskolákat az első négy osztályban, minden másnyelvü oktatástól mentesítsék, amint az minden kulturállamban szokásban van és pedagógiai szempontból észszerűnek elismertetett. Minden más rendszabály csak az ifjúság művelődésének sülj lyos akadályát jelenti, mely az álflans sérelme is. Az ötödik osztályától kezdve hetenként két-három órán át oktassák a román nyelvet. 2. A németnyelvű középiskolák az jj oktatási nyelv kérdésében ne részesüljenek mostohább kezelésben, mint azon német, román és szerb közép|i3kolák. melyek az összeomlás idef jén az 1883. évi 39. törvénycikk értei' méhen működtek. Lehetetlenség, hogy a romdn, állam németnyelvű állampolgár alt ezen rávó alá sülyessze, mert különben Európa összes népei Ielőtt elvesztené mlüdeti politikai hl- J telét. Ez az alapos megfontolás a Bánság kathoíikus svábjait arra készteti, hogy a piarista gimnázium romanizálása ellen a leghatározottabban állást foglaljon, mert a bánsági katholikus svábok ennek az intézetnek a keretében német tannyelvű párhuzamos osztályokat kívánnak, illetve _egy német katholikus főgimnázium l felállítását már ismételten követelni fogják. * 3. Határozottan tiltakozunk az egyetemi felvételi vizsgák ellen, mert ez az érettségi bizonyítvány elértékteienrtését jelenti, a jövő főiskolai hallgatókat igazságtalanul terheli és gyakorlati megvalósulásában nem egyéb a numerus clausus egy neménél, tehát akadémiai ifjúságunk tanszabadságának érzékeny megrövidítése. Végül megállapítja a sváb néptanács, hogy a követelésekért azok teljesítéséig harcol és e küzdelemben Románia minden német lakosa öszszefog. annak sikerét becsületbeli ügynek tekinti. A romániai magyar kisebbséget igen közelről érdekli a svábságnaka maga iskoláiért folytatott küzdelme, műit a magyarságéval párhuzamos akció. Fontosak e határozatok azért is, mert a svábságot mégsem lehet megrágalmazni az irredentizmus ..vádjává! mint a magyarságot, mert ionként csatlakozott Romániához. jében éjjel megjelent a jó Isten és azt mondta: — Amiért jó voltál, amiért okos és engedelmes gyermeke vagy a szüleidnek, meghallgattam az imádat s elrendeltem, hogy kétszer kettő az Süligesztenye Megjelentek az uecá-i újra a fekete kis kályhák, amelyek a tél kezdetét jelentik. Kivonultak a standl jakra a gesztenyesütő nénik, akiknek egész télen át kormos, fekete a , kezük a sok gesztenyesütéstöl és l amikor zuzmarás téli estéken elsieí tünk mellettük, szinte irigyeljük ? őket, hogy ezeket a dolgos, fekete \kezeket a pirosló parázs fölött mele“ githetik. Az uccasarkok kicsi gesztenyésültő kályhái a félre emlékeztetnek, a \ télre, amely jön kérlelhetetlenül, ta- 5 íf'fi már itt is vari a közelünkben és holnap vagy holnapután arra ébre.dűlik, hogy fehérek a háztetők az j első hótól és zuzma: ások az ablakok. {Az uccasarkokon felállított kis duirazsoló kályhák sok embernek a '. hideg szobát juttatják az eszébe, az l otthoni kályhát, amely jéghideg és Micsoda boldogság, milyen leirha- ezentúl öt legyen tatlan öröm, négy körte és ez mind az övé. Ezért érdemes engeUelmssjjkedni és aludni menni. — De most nem szabad enni belőlük, hanem majd holnap az iskolában. Most idetesszük szépen az éjjeli szekrényre. S miközben az anyja vetkőzhette, nézte a csemegéit, milyen jó lesz. 1, 2, 3, 4. — de milyen kár, hogy kétezer kettő az nem öt, most öt körtéje lenne, — ügy-e, atiyuskám! a jó Isten mindent megtehet. — Mindent! — És ha én valamire megkérem, akkor megteszi? — Ha jó vagy, akkor megteszi. Ka azonban rossz vagy, akkor hiába is imádkozol hozzá. — De én jó vagyok — mondta huncut nevetéssel — és hogy komolyan, ünnepélyesen mondta anyja után estéli imáját, az anyja észre sem vette, hogy kis kezei még kis ideig összekulcsoltat) maradtak és halkan köhyörgött: — Édes Istenem, add, hogy kétszer kettő az ne négy legyen, hanem öt. Ahogy elaludt, az anya örömteljes szive még egy ötödik körtét sorakoztatott a négy mellé az éjjeli fiú s már fel is térdeit a székre, hogy közelebbről lássa. — 1, 2, 3, 4 — kiáltott boldogan a szekrényen, hadd örüljön, ha reggel felébred. A gyennekszoba végtelen csendS valóban, reggel, mikor felébredt és első pillantása az éjjeli szekrényre tévedt, nem négy, hanem öt körte hevert ott bohókásan, mosolyogva egymás mellett. Furcsa, áh itatós döbbenet érts kis szivét. Ismeretlen érzések viharja seperte el a reggel megszokott friss, kacajos pajzánságát. Tudatra ébredt ösztönök érzésétől átszellemülten bírálta annak nagy jelentőségét, hogy amiért ]ó volt, megjutalmazták és hogy a jótetí jutalmául ezentúl kétszer kettő az öt. Súlyos volt ez a gondolat, hogy ö milyen nagy, nagy valaki ebben a világban, araiért az ő imája meghallgattatott és ugyanakkor valami alázatos hála fogta el. Ez érzéskoniplexumok terhével ment el az iskolába szótlanul, sápadtan, nagy újdonsággal, amit talán még nem is tudnak az emberek, szent bizonyítékkal a kezében, a papírzacskóval. 5 körte. Számtanéra volt. A tanitóbácsi magyarázta az egyszeregyet. :— Kétszer kettő az négy. S most a legcsendesebb, a legjobb tanitvány felugrott helyéről, vékony gyermekhangja szinte harsogott: — Kétszer kettő az öt. — De fiacskám !Én csak jobban tudom, kétszer kettő az négy. — A jó Isten az éjjel elrendelte. hogy öt legyen. A hangja komoly volt, úgy mondta ezt, mint egy idetévedi próféta. A tanító azt hitte, hogy csintalan tréfa és »kiállította a sarokba«. — De tanitóbácsi kérem! — a jó Isten . . . — Oda állj ki, hä mondom és hä sokat beszélsz be is zárlak. Kiállt a sarokba. Nem duzzogott, csak szomorúan nézett a tanítóra, hogy az, aki megtanította arra, hogy az Isten mindenható, hogy az Isten akarata szent, Isten parancsának engedelmeskedni kell, az a tanító most megbünteti, mert az Isten kinyilatkoztatására hivatkozott. Otthon sírva panaszolta az anyjának: — Nem megyek töbibé iskolába. — Miért, kis fiam? — Mert a tanitóbácsi nem szereti a jó Istent — Miért gondolod azt? — Mert nem alcarta elhinni, hogy kétszer kettő már nem négy. hanem öt, hogy a jó Isten ezt igy rendelte el, mert jó voltam. És reggel nem négy, hanem öt körte volt az éjjeli szekrényemen. Az anya mosolygott Öe non merte megbolygatni a gyermek álmát, a jutalom édes örömét és csak anynyit mondott halkan: — Kétszer kettő az négy, fiacskám! A fiú szörnyű fájdalommal nézett a konyhába siető anya után. Rettenetes fájdalommal és az első nagy csalódás tüskéjével a szivében gubbasztott kis székében, hogy már az anyuska sem akar hinni « jó, a szent, a hatalmas Istennek.
