Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)

1923-10-16 / 282. szám

6. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1923 október 16. — A bánáti gyárosok tisztújító közgyűlése. Becskerekről jelentik: A bánáti gyárosok szövetsége vasár­nap t'szujdtó közgyűlést tartott, ame­lyet Jankovics Koszta ideiglenes el­nök nyitott meg. Bejelentette, hogy a kereskedelemügyi miniszter az alapszabályokat jóváhagyta. Ezután megválasztották a következő tiszti­kart Diszelnök: Giorgievics Jócó, verseci gyáros, elnök: Jankovics Koszta, első alelnök: Elek Viktor becskereki cukorgyáros, másod al­­clnök: Popovics Sztoján szeszgyári igazgató. —- Körözött fegyenc. Becskerekről jelentik: A belacrkvai fogházból még a múlt héten megszökött Zsu­­banovics Dragutin 24 éves volt tisztviselő, akit lopások miatt kétévi j börtönre ítéltek. Szökése óta Zsuba- I novics több bánsági községben csa­lásokat követett el. A becskereki törvényszék most országos köröző­levelet adott ki Zsubanovics ellen. — Katasztrófáid robbanás Moszkvá­ban. Moszkvából jelentik, hogy az ottani Tichoínik fegyverkereskedésben a pus­kaporkészlet felrobbant. A tulajdonos és húrom vevő meghalt, harminc ember, a kik a közeli utcában tartózkodtak, meg­sebesült több ház erősen megrongáló­dott. — Elveszett. Vasárnap délután a Sand-pályán egy kis piros jsebkönyv elveszett, amelyben 350 dinár készpénz és egy íodrászsegéd nevére szóló kü­lönböző okmányok voltak. Aki a köny­vecskét esetleg megtalálta, szíveskedjék legalább az okmányokat, amelyek csak a tulajdonosra bírnak értékkel, a lap kiadóhivatalába juttatni. — A rendőr bűne. Becskerekről je­lentik: A becskereki törvényszék most tárgyalta Angelov Lyufcomir volt városi rendőr bűnügyét, aki azzal van vádolva hogy Radanov Kisa 13 éves cigány­leányt, lakására csalta azzal az ürügy­gyei, hogy majd ott ki fogja hallgatni. A fejletlen leány ellen aztán merény­letet követett el. A bíróság két és fél­évi börtönbüntetésre Ítélte a rendőrt. — Megjelent a »Nyugat« októberi szá­­rn®. A »Nyugat« októberi száma most jelent meg igen élénk és változatos tar­talommal. A lapot Molnár Ferenc »A vö­rös malom« cimü színdarabjának négy képe vezeti be. Kiemelendők a tartalom­ból Benedek Marcell: Balzac; Lehel Ist­ván: Jászai Mari; Fehér Margit; Szom­bat este (novella); Sárközi György: Két vers; Laczkó Géza: A fügefalevél; Ha­zugság és szépságflastrom; Biró Lajos: Lajos: Ámor és Psziché (regény III.). A Figyelő rovat különösen gazdag. A la­pot »Árkádia« rovat zárja be. A lap megrendelhető az Athenaeum könyv- és hirlapterjesztővállalatnál Subotica, Aleksandrova ulica 5. — Betörés buzavafutában. A kikindai rendőrségnek hosszas nyomozás után sikerült egy jól szervezett betörőbandát lefülelni. A betörők sorra járták a búza­­magtárakat, mindenhova zsákokat vittek, belapátoltálc és elvitték a búzát. Leg­utóbb László Márton gabonakereskedő padlásáról bejutottak az üzletbe és on­nan 5000 dinár készpénzt is elvittek. Magyarev Milán detektív tegnap este kézrekeritette a társaság vezetőit, akik bevallották, hogy több helyről szállítot­ták el a búzát, de pénzt csak Lászlótól vittek el, onnan is azért, mert nem volt üres zsákjuk a búza számára. Egyéb­ként csak buzavaiutában dolgoztak. A rendőrség a betörőket letartóztatta. »Gróf Rinaldo« október 20. és 21-én este pont 8 órai kezdettel kerül színre, ez a kiváló zenéjü, pompás operett, tel­jes zenekari kísérettel, a Katholikus Le­gényegylet színpadán. A darabban Schmiermund Bözsike koncerténekesnő mint »szubrett« fog bemutatkozni »Ró­­zsika« kedves szerepében. Jegyek mind­két előadásra már kaphatók Wagner divatáruüzletében, — Körözött szélhámos. Ősij ékről jelentik: A dárdai elöljáróság érte­sítette az osijeki rendőrséget, hogy Staragarac Vladiszláv, állítólagos osijföki lakos Dárdán több szélhá­mosságot követett el. Körözölevelet bocsátottak ki ellene. Dr. Jaseđić János sombori ügyvéd irodáját Sivaci-ut 4. szám alá, a vár­megyei parkkal szemben, helyezte át. Megtagadott hüségeskii. Kr­ndija szlavóniai község ujonon meg­választott tisztviselőtestülete csütör­tökön tartotta alakuló ülését, ame­lyet azonban a jelenvolt kerületi fő­nök berekesztett. mert az ui község­atyák egyike sem volt hajlandó le­tenni a hüségeskiit. — Kiviteli statisztika szeptember hónapra. Beogradiból jelentik: Szep­temberben Suboti’cán keresztül a kö­vetkező áruk kerültek kivitelre: 348 vagon sertés, 175 vagon szarvas­­marha, 15 vagon levágott hús, 34 vagon baromfi. 34 vagon tojás, 195 vagon b'jza. 57 vagon kukorica, 43 vagon bab. 7 vagon alma. 4 vagon szilva, 46 vagon deszka, 1 vagon márványkő és 13 vagon gríz. Szent György Ffuid valóságos áldás lyorgy rímei vaiosagos aiuas ^ weai házban minden megbetegedésnél. Fog- küldésnél, fájásnál egy csöpp eev kockacukorra, a fájdalmat azonnal megszünteti;-, gyomor­görcsöknél egy kávéskanállal csodála­tos hatású. Küldjön be levőiben ajánlva 20 dinárt és bérmentve kap egy próba­üveget. Egy házban sem szabad hiá­nyozni. Készíti a Zeta rt. Sombor. A müértö közönség fotográfusa Remé­nyi fotóművész, Rudičeva ulica 4. (*) Roth Giga kozmetikai intézeté­ben Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotá­jában, félemeleten, modern szépség­­ápolás, arcbörhámlasztás, alkalmat- San hajszálak, pattanások, szemöl­csök, szeplök, májfoltok végleges el­­távolítása. Kaphatók saját készitmé­­pyü, kiváló hatású kenőcsök, púde­rek, gyógy szappanok, arcfehéritó és szeplőkenöcsök stb. 2804 Külföldi futballereménvek. Prága: Sparta—Slavia 3:1 (3:1). Kupadön­tő. A Sparta erős, durva játékkal győz. A Sparta góljait Dvoracsek, Heini és Szedlacsek lőtték, a Sla­­viáét Vanik. D. F. C.—Admira (Bécs) 3:2 (2:2). Hamburg: Eszak­­németország — Nyugatnémetország 4:2 (1:0). Az északiak könnyen győztek. Lipcse: Drezda—Lipcse városközi 3:2. München: Sp. Fürth­­? Bayern 2:1. Wacker— 1860, 2:1. —Sztrájkolnak a budapesti bírók. Az FTC—MTK mérkőzésről kifolyó­lag azok a budapesti bírók, akik sér­tőnek találtak magukra nézve azt, ; hogy két egyesület Ivaticsics kikül­déséhez ragaszkodott, a napokban (kimondották, hogy addig nem vezet- 1 nek le mérkőzést, míg az MLSz. elégtételt nem szolgáltat nekik. A sztrájkoló bírókhoz többen csatla­koztak azóta, úgy hogy ma már kö­­jrülbejül tíz elsőosztályu biró foly­hat passzív reszisztenciát. A MLSz. } birótestülete szerdán kimondotta, | hogy a sztrájkoló, bírákat felszólítja ?a passzív reszisztencia abbahagyá­sára. Az esetben, ha a bírók a fel­szólításnak nem tesznek eleget, az ősz folyamán mellőzi őket a bdró-Foto-szalon, Víg, Subotica (Nádor-ká­­véház fölött) készít fényképeket a leg­modernebb és iegmüvészibb kivitelben. Dr. Wohl József szülész- és nőorvos elutazott. Rendelését folyó hó 23-án újra megkezdi. SPORT SBCS2ffiEKH23E*•’» TŐZSDE Novlsadi terménytőzsde, október 15. Irányzat kedvozőbb, forgalom csekély, mindössze nyolc vaggon áru kelt el. Búza bánáti szental paritásban 350.25 dinár, bánáti 356.25 dinár, bácskai 350 dinár. Ótengeri 250 dinár, szárított 250 dinár, januári teljes kasszával 212.50 di­nár, január-februári 250 dinár, január­májusi 220 dinár, bánáti január-februári duplikát kasszával 250 dinár, január-feb­ruári 265 dinár, március-áprilisi 217.50 dinár, duplikát kasszával 262.50 dinár. jj Liszt 300 dinár, 6-os 300 dinár, 7-es 330 dinár. Bab 535.35 dinár. Zab beogradi paritásban 250 dinár. Kellemes meglepetést fog szerezni a temesvár—lipcsei Mora­­vctz-cég az idén a zongorát vagy hegedűt játszó közönségnek. Október 15-én meg­jelenik az első HlWlH PJiESEBji Ilii! olyan szenzációs külső kiállításban és belső tartalommal, amilyet eddig a legnagyobb világcégek adtak vevőiknek. SO oldalon 34 kiv&iog&tolt müvet tartrímaz ez a pompás album, mely a legdivatosabb táncok, népszerű dalok, legszebb magyar nóták, kedvelt operák, kiválogatott két­es négykezes darabok gyűjteménye lesz és minden zongorára odakerül. Az album­ba felvett müvek egyenként véve 380 diná:ba kerülnek. Karácsonyi a; kunoí eddig ne vegyen, míg a Moravetz­­aibninct nem láttál Október 15-én a Moravetz-aibum is minden könyvkeres­kedésben kapható lesz. 7434 B a_____________________ TŰZIFA ® ® ® A F. T. C. eldöntetlenül játszott az Amatearrel. A F. T. C. vasárnap Bécsben l:l-re játszott az Amatőr­rel. amelybe tudvalévőén Schaffer és Konrád. a két kiváló magyar já­tékos is játszik. A mérkőzés, amely felázott pályán folyt le, mindvégig erős iramú, változatos volt. Az első félidőben egyenlő ellenfelek küzdöt­tek, a másodikban azonban az Ama­tőr fölénybe került, a jó működő ferencvárosi védelem azonban min­den esetben biztosan mentett Az F. T. C. gólját Kelemen, az Amatőrét Schaffer lőtte, aki Konrád II-vel együtt a mezőny legnagyobb embe­re volt. Kultsár rekordot javított A M. 3. K. vasárnapi atlétikai versenyén a benevezettek közül csak kevesen in­dultak. A legtöbben. így Gerő. Som­fai, Fix! nem álltak starthoz, amely a versenyele nívóját erősen leszállí­totta. A szeniorszámokban kima­gasló eredményt csak két atléta ért el. Kultsár a M. A. F. C. hosszutáv­­futója és Kurunczy. Az előbbi a négy angol mérföldön 21 p. 007 mp.-el országos rekordot állított föl. Kurunczy a 300 méteren kitünően _ futva 35.7 mp. idejével alig maradt 25.250, Csáky 59, Izzó 505, el az országos rekordtól. A 10X400 m. stafétát M. T. K. nyerte jó idővel, soky 19. Beograd, október 15. Zárlat: Berlin 0.06—0.5, Budapest 0.4950, Newyork 85.25—84.75, Milano 393—392, Prága 256.75—256.50, Bécs 0.121—0.1205, Szófia 87—83, Bukarest 41, Genf 1540—1537.50, London 386.50—386, Paris 522—520. Zürich, október 15. Zárlat: Newyork 5.575, London 25.575, Páris 34.25, Milano 25.25, Prága 16.60, Budapest 0.03075, Beograd 6.25, Bukarest 2.60, Szófia 5.45, Varsó 0.0006, Bécs 0.007875. Budapest, október 15. A devizaköz­pont hivatalos jegyzései: Beograd—Dinár 226—240, Berlin—Márka 0.0004—0.0095, London 87800—92200, Angol font 8S300— 1927oo, Milano 880—935, Lira 890—945, * Newyork—Dollár 19250—20350, Páris 1175—1241, Francia frank 1190—1250, Prága—Szokol 578—622, Varsó—Len­gyel márka 3—4.65, Bécs—Osztrák ko­rona 27.30—29.50. Értéktőzsde. Uzlettelenség, tartott ár­folyamok mellett. A kontremin sikertele­nül igyekszik a kurzusokat tovább mé­lyíteni. Az áresések megszűntek, csak egyes kulisszpapirok vesztettek árfolya­mukból. Záróárfolyamok (ezer koronák­ban): Magyar Hitel 688, Osztrák Hitel 135, Salgó 552, Rima 10, Déüvasut 112, Államvasut 400, Kohó 700, Atlantika 705, Ganz-Danubius 5200, Kőszén 2650, Papir 52, Szlavónia 86, Földhitelbank 330, Vik­tória 370, Kereskedelmi Hitel 24, Pesti Magyar Keresk. Bank 1200, Beocsini 105, ürikányi 1300, Láng 145, Lipták 36.5, Schlick 107, Brassói 595, Zabolai 140, Baróti 24, Cukoripar 3325, Klotild 102, Temesi szesz 85, Hungária Műtrágya 225, Olasz Bank 40, Angol-Magyar Bank 115, Leszámítoló 98, Magyar-Cseh Bank 16, Nova 141, Kronbergerfa 22, Közúti Magnezit 2900, Viktória bútor 9.5, Of a 525, Maion j Ismeri a , [mm m fin? Ha nem — miért nem ismerke­dik meg vele ? Ha igen — miért nem tartja j üzletében ? j Önnek is az a vágya, hogy ve* 1 voi számát szapomse ? I Ebhez lehetőséget és jó bérc* I setet nyújtanak Önnek a íilí-il? ffiMMlft? Feiler Lisc-fíuiója erősebb és jobb, mint a sósborszesz, Elsa li* liotnlejtizepjíao (a leg­finomabb szépség szap­pan) Fisa arcszépseg­­kenöcs, Elsa hajnövesztő kenőcs, Elsa kölnivíz, Elsa szájvíz, Elsa liliom­tej, Elsa erdőillal, szó­ilJfi baparfem, Elsa tnristatspasz (tyúkszem- I tapasz). Elsa mentolvesszok, stb. stb. j Ár és cngedménvísk viszont- I elárusítók részére megtudható!«: í EL- 1 LER V. *£H<v.Ö gyógyszerésznél, S^U-bica-Donja, Centrale 185 Hrvatska. Az Elsaífuid Jelenlegi ára viszenfeiárusitéK részére: Brutto 5 kg. 24 duplaüveg ĆS 4 spe­ciális üveg 195 dinár. Brutto 10 kg. 48 duplaüveg és 8 spe­ciális üveg 374 dinár. Ezekhez az ásakhoz jelenleg még 5% felár számittatik. MORAVETZ zeneműk ^retkedéi Timisoara (Románia) 20 oldalai zenemű jegyzéke közel Létezer kiválogatott zenemüvet to­rol föl. Kérje még ma ingyen. 6479 7 CSELLÓZIK ? Moravstz zenemükereskedés Timisoara (Románia) zeacmüjegyzéke érdekelni fogja. — Kérjo még ma ingyen. 6479 vagon tételekben valamint hasábban és aprítva, házhoz szállítva, iegjuíá­­nyosabban beszerezhető Vujkovlć J. és Társa cégnél, Muksóévá ul. 41. Telefon 80S.

Next

/
Thumbnails
Contents