Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-28 / 172. szám

6. oldal BACSMEGYEI NAPLÖ 1923. junius 28. — A katonai parancsnokság köz­lései. A suboticai katonai kerületi pa­rancsnokság- az alábbiakat közli : Érde­kelt feleknek katonai ügyekben úgy szóban mint írásban, teljesen díjtalanul felvilágosítással szolgál. Kéri azokat a tartalékos és nyugdíjas tiszteket, kik polgári foglalkozást űznek, amennyiben Suboíicára jön ek állandó tartózkodás céljából, vagy innen eltávoznak, azt nyilvántartás végett bejelenteni szíves­kedjenek. Végül kéri saját érdekükben a volt osztrák-magyar hadsereg tisztjeit, akik nem nyújtottak be kérvényt tiszt! rangjuk visszanyerésére, vagy a tiszti rangjukat bármily okból nem kapták meg, ‘jelentkezzenek, ntett könnyen meg­történhetik, hogy egy esetleges hadgya­korlatra, mini közlegényeket kiviéi­be őket. — Cigány-telep létesül a szérum-gyár ’mögött. A suboticai városi tanács szer­dai ülésén foglalkozott a Suboticán tar­tózkodó cigányok elhelyezésével és ezeknek kérésére úgy határozott, hogy ü Pátria-szerumgyár mögötti, területen liáztteikeket ad a cigányok részére, a melyeken ezek'záros határidőn belül há­zat építeni tartoznak. — Séma város földjei. A Scuta város bátkai földjéről szóló cikk tik, mint értesülünk, téves információn alapú'. Igaz ugyan, IjVgy a becske­­xeki agrárhivatal annak egy részét szét akarta osztani, de pádéi föld­­igénylők közt. Sem a tiszaszentmik­­lósiaknak. sem a Lederer uradalom­nak az ügyben semmi részük nem A Tisza-per kulisszatitkai a magyar nemzetgyűlés előtt Heves jelenetek Huszár Károly1 és Utam között a magyar parlament szerdai ülésén Budapestről jelentik: A magyar nemzetgyűlés szerdai ülésén az ín - demnitási vitát folytatták. Az ülés végén izgalmas jelenet játszódott le Kiss Menyhért interpellációjával kapcsolatban, aki az Amerikai-Ma­gyar Bank üzleteiről szólván, felpa­­naszolta. hogy számos feljelentés I érkezett a bank visszaéléseiről, de f hatszáz akta elveszett érthetetlen linódon a minisztériumbanl I Huszár Károly, a nemzetgyűlés falelnöke, mint a Magyar-Amerikai I Bank elnöke válaszolt és kijelentet- I te, hogy az interpelláló összetévesz- 1 ti a bankot egy másik amerikai pénz­­fiigyi vállalkozással. Ha igaz, hogy j hatszáz akta elsikkadt, akkor elő I kell venni a nagy seprőt és tisztoga­tást kell rendezni a minisztériumok­ban, mert ilyesmi nem tűrhető. Egyébként nagyon jól tudja a táma­dás eredetét — és itt Ulain Ferenc [képviselőre mutat. \ Ulain (felugrik helyéről): Nem igaz egy szó sem! Nekem nem im­­* ponál! I Huszár Károly: Tudom, hogy nem ‘imponálok a képviselő urnák, amióta I egy gyilkossági pörben nem nyúj­tottam neki politikai támasztékot. Ulain Ferenc személyi kérdésben szólal fel es elmondja, hogy Huszár célzása a Tisza-pörre és Friedrich szerepére vonatkozik. Huszár mi­niszterelnök korában Somogyi Ist­ván újságíróval adatokat kért tőle, mert — mint mondotta — végezni akar azzal a gazemberrel, aki alatt Friedrichet értette. Huszár Károly ugyancsak szemé­lyes kérdésben felel és azt állítja, hogy éppen ellenkezőleg történt. Ulain ő hozzá fordult adatokért és ebben az ügyben beadványt is inté­zett a kormányhoz, amellyel a mi­nisztertanács is foglalkozott. Az ő álláspontja az akkori minisztertaná­­! esi jegyzőkönyvből megállapítható. Nem szégyenli azt a levelet, amelyet j az eset után Ulain hozzá intézett és [amelyben azt irta neki. hogy inkább ,maradt volna meg a néptanítói pá­lyán. Sajnálja, hogy nem maradt meg tanítónak —- mondja — mert akkor nem kellett volna ilyenfajta emberekkel érintkeznie. Az ülés este hat órakor izgalmas hangulatban ért véget. yolt. — Megverték a vendéglőst a sajat j vendéglőjében. Sentáról jelentik: Prera­­dos Uros sentai gazdálkodó ittas állapot- j ban betért Szudárevics Dániel főtéri j Vendéglőjébe. Kis idő múlva kötekedni 1 kezdett a vendéglőssel, majd egy szék- j kel lejbeütötte és utána eltávozott a i vendéglőből. Az esetnek szemtanúja volt t <egy csendőr is. aki azonban szó nélkül í pézte végig a részeg ember garázdájko- j 'dását és amikor a, vendéglős hozzátar- jj tozói kérték, hogy fogja be a garázdái- | jkodó embert, azt válaszolta, hogy: elég) jerős Szudárevics. nem kell neki segítség. í ((Bizonyára erre a flegmatikus rendőrre j Volt bízva a cégtáblarombolók és ablak- ! Leverők kinyomozása is.) — Halálozás. Schuller Adolf, a ki- Idndai városi kávéház bérlője rövid szenvedés után szombaton elhunyt. A közszeretetben álló vendéglőst hétfőn temették el általános részvét mellett. — A bajmoki gazdakör válsága. A ■Bajmoki Gardakor, mint a Bácskai Mezőgazdák Szövetkezetének fiókja, junius 24-ikén tartotta rendes évi közgyűlését. A gyűlésen heves ösz­­szetüzés volt a zegyesület tagjai kö­zelít mert a tagok egy része, a mó­­itíosabb német gazdák, mozgalmát Indítottak a vezetőség ellen. Az ak­ció azonban nem sikerült, mert a közgyűlésen csupán huszonötén sza­vaztak a régi vezetőség ellen, amely így nagy többséggel bizalmi szava­zatot kapott. Elnöknek ismét Buda­­novics Danot és titkárnak Hegedűs Lénárdot választották meg. — Feloszlattak két orosz monar­­kista szervezetet. Dubrovnikből je­lentik. hogy az ottani rendőrség két orosz monarchista szervezetet lep­lezett le. amelyek közül az egyik Cyrill Vladimirovics, a másik pedig Nikoláj Nikolájevics nagyherceg cári jelölése érdekében fejtett ki pro­pagandát. A dubrovniki rendőrség minkét egyesület működését betil­totta. — ílaláiraitélt rablógyilkos. Osi- Íjekrőí jelentik: Mutaja Fii lop 22 jéves babinapredai paraszt, múlt év Szeptember 30-án éjjel üudinciben fejszével agyonverte munkaadóját, Aíihics Jakabot és 1200 korona kész­pénzt és fehérneműt rabolt tőle. A Rablógyilkos fölött, kedden ítélkezett jz ősijeki törvényszék, amely Muta­,t kötélál ta li halálra Ítélte. A védő >emmiségi panaszt jelentett be. — Egy suboticai nő kémkedési I pőre. Novisadról jelentik: A novisadi 5 törvényszék szerdára tűzte ki Hor­váth Róza suboticai nő kémkedési pőrének tárgyalását-. A vád ellene az. hogy a magyar hadügyminiszter részére kurirszolgálatot teljesített. A törvényszék a főtárgyalást, az ügyész indítványára. elhalasztotta, mert gyanú merült föl. hogy a kém­kedési perbe a vádlott nőn kivül még más suboticai lakosok is bele vannak keverve, miért is a törvény­szék elrendelte a vizsgálat kiegészí­téséi. A vizsgálat kiegészítésével a suboticai vizsgálóbírót bízták meg. Szerb nyelvtanfolyam kezdők és ha­­j !a.dók részére a főgimnáziumban. Kez­­jdődik julius 5-ikén. Beiratások a föld­­; szinti második szobában balra julius ! 1—5-ikéig délután 5—-8 óráig. Nagyon j ajánlható a magyar tanulóifjúság részé- I re is, amelynek mostanáig nem sikerűit [még teljesen elsajátítani a szerb nyel­­ívct. Tanórák 5—8 óráig délután. I Népköri bál. A suboticai Népkör jú­lius 1-én a kör összes helyiségeiben táncmulatságot rendez az építendő ma­gyar kulturház céljaira. A Népkor nm­­s hátságait a hagyományos jókedv jellem­­jzi s ez biztosítja az elseji mulatság si­­j keret is. A zenét az, önk. tűzoltók szol­­» g ált a t j ák. ; Dr. Kovjanics Ránko volt pécsi orvos j Vrnjaika Bunja-n rendel gyomor- és i tüdőbetegeknek. Villa .Atina í j Kalapok már 90 dinártól kezdte kap- I hatók Beer Bözsi kalapüzlctében. ! Pál fatelep, telefon 4—17, lvan Antu­­! novié-uHca 13. Ajánl aprított tűzifát, hasábfát és gömbfát. kokszot, faszenet, kőszenet, meszet és cementet legjutá­­nyosabb áron. Ugyanott 1 drb S HP benzinmotor eladó. Neurasthenias embereknél, kiknek gyengeségét a iiasi szervekben íölme­­|rü|ő zavarok okozzák, a Ferenc József ; keserű viz rendbehozza a gyomor és a J belek működését s tiszta fejet és nyu­­’godt alvást teremt, § i Forradalom és emigráció. E címen je­­: lent meg Korcsmáros Nándor feltűnő I érdekességü könyve, mely 30 dinárért I az Athenaeum könyvterjesztővállalatnál ■ Suboticán (Alexandrova-ulica 5) szeréz- 5 h'étő be I i Jégszekrény, , csekély iégfogyasztás- I sai. modern, elegáns facon. Krausz I Edénél. Novisad. Elveszett egy özv. Dudás Ist­­ijvánné névre szóló határátlépési iga­­: zolvány. Kéretik a megtaláló, hogy ; juttassa VI. kör. Vinogradska-ulica , (Lajos-utca) 32., a károsult kezei - ' hez. aki illő jutalomban részesül. e SS Lóverseny Szuboticán Az idei lóversenyek közül az elsőt julius 1-én, vasárnap tartják meg A verseny érdekesnek Ígérkezik, mert az ország legjobb versenylovai vesznek benne részt és sulykiegyen­­lités által minden versenyző lónak meg van a nyerési esélye. A fogadá­sok szempontjából igy nagy nyere­­ségi esélyekre van kilátás. Különö­sen erős küzdelem várható a Gróf és a Lelbach-istálló lovai közöjtt. A Gróf-istálló a második verseny­re — Általános verseny. Handicap — a három éves Szikrá-1 nevezte. Szikra Derby-jelölt volt, de a ver­seny előtt megsántult és nem futha­tott. Valószinii. hogy a Lelbach-is­tálló Szökevénye aligha fogja meg­előzni. A legérdekesebb futam a 3-ik — Suboticai verseny — lesz. Erre a versenyre benevezték az ország leggyorsabb lovát, a Gróf­istálló Vodiká-.iát. Ez a négy éves nyerte meg tavaly a beogradi »nem­zetközi« versenyt és az idei beogra­di versenyeké! a leggyorsabb lova­kat canterben verte. Rendkívül érdekes lesz a többi verseny szám is. A versenyre úgy Suboticáról, mint 1 alicsrol különvonatok indulnak. Pallosról délután két órakor indul a különvonat. Suboticáról délután 2 óra 30 perekor. A verseny délután 3 órakor kez­dődik. A versenytérről 6 óra 30 perckor indul a különvonat Suboíicára, aho­va este 6 óra 45 perckor érkezik. Pallosra a különvonat 7 óra 15 perc­kor érkezik. , A versenytéren lesz buffet is. Be­lépti jegyek z versenytérre előre válthatók a Jedinstvo könyvkereske­désben és a Deniko trafikban. A vidovdani körmérkőzések. A vi­dovdáni körmérkőzések előkészüle­tei nagyban folynak és amennyiben az időjárás nem fogja megzavarni az érdekesnek Ígérkező mérkőzése­ket, nem mindennapi sportesemény­ben lesz része Subotica spörtközön- Iségének. A vidéki válogatott csapa­ltokat ünnepélyesen fogadták, ugy- I szintén ünnepélyes programmed ál litotíak össze á temesvári csapatnak is, akik szerda délután érkeztek Su­­boticára. Az állomáson a városi ta­nács képviselői és a suboticai sport­egyesületek fogadták őket. A mér­kőzések sorrendjében nem esett vál­tozás. A temesvári csapat a mérkő­zéseken az eddigi hírek szerint a kö­vetkező felállításban fog szerepelni. Ritter (Kinizsi) Kozovics (Unirea), Hoizsáry (Kinizsi) Matek (Kinizsi) Bedő (Kinizsi) .Zimmer­mann (TAC.) Tänner (Kinizsi) Frech I. (Kinizsi) We­ber (Uniera) Chambre (Uniera) Szilágyi (Uniera) A suboticai válogatott csapat vég­leges összeállítása a következő: Csütörtökön: Virág (Bácska) Bokor (Sport) Gubics (Bácska) Bencze III. (Sand) Ströb! (ZsAK) Sef­­csics (Bácska) Kovács II (Sand) Varga II. (Sport) Po­lyákovics (Bácska) Marcikics (Bácska) Slezák (Bácska) Pénteken .Bokor és Gubics helyett iKulundzsics (Bácska) és Beleszlin (Sand) fogják a védelmet ellátni, a I fedezetsorban Kovács íl-őt, Ördög (Sand) és Ströblt pedig Copkó (Bács­ka) fogják felváltani. A sentai Atlétikai Clubot felvették az alszövetségbe. A suboticai alszö­­vetség igazgatótanácsának határoza­ta értelmében a sentai Atlétikai Clu­bot felvették az alszövetségbe. A suboticai alszövetség felhívása, A suboticai alszövetség kapitánya felhívja a válogatóbizottság tagjait, hogy csütörtökön délelőtt fél 12 órá­ra jelenjenek meg a -»Nádor«' kávé­­házban. • Novisadi terménytőzsde, junius 27-én. Tartott árak mellett normális keretek I folyt !e a mai forgalom. Árak a köverke­­izők: Búza, bácskai 74—75 kg.-os 430 dí­jnál’, 76—77 kg-.os 437,50 dinár, tengeri (prompt 267,50—275 dinár, gömbölyű 275 —280 dinár, Bánáti 275 dinár, lófogu 258 275 dinár, liszt, 6-os 500 dinár. Beograd, junius 27. Zárlat: London 416 —415, Páris 5,56—5,54, Newyork 89.75-- 89,50, Prága 2,71,50—2,71. Szaloniki 2.85 —2.75. Genf 16.10—16. Milano 4—3.9S. [Berlin 0.0635—0063, Bécs 0,12,70—0,1265, Bukarest 48—47.50, Szófia 97,50—96. Bu­dapest 1.08—1,02. Holland 35. Zagreb, junius 27, Zárlat: London 4,17 —414, Páris 5,58—5,53. Newyork 90— 189,25, Genf 16.15—16,10, Milano 4,01— 3.99. Prága 2,72—2,71.26, Berlin 0065— 006. Bécs 012675—0126, Budapest 1.04— 11,02. Zagreb, junius 27. Zárlat. Berlin 000,35 í (00045,50), Holland 218 (218,60), NewJ 'york 5,61.75 (5.60,25), London 25,88 í (25.83,50), Páris 34,30 (35,45). Milano 25 ’ (24.675). Prága 15,90 (16,76), Budapest iioo.SO (006.50), Beograd 6 20 (6,35), Szó- Ifia 6.10 (6,10), Bukarest 2,90 (2,90), Var­só 00055 (00057). Bécs 00079 (000.78 j hétnyolcad). ji Budapest, junius 27. Zárlat: A deviza­­iközpont jegyzései: Amsterdam 3256— ‘3376, Beograd 92.50—96.50, Berlin 6— |6,80, Bukarest 44—48, London 38270— 39470, Páris 509—529, Varsó 8.10—8.90, Milano 368—388. Newyork 8295—8595, Prága 248—260. Valuták: Hollandi forint 3256—3376, Dinár 92.50—96,50, Lei 44,50 —48,50. Angol font 38290—39490, Fran­cia frank 512—534. Értéktőzsde. A bankközi forgalomban szilárd irányzat mellett nagy vásárlási kedv nyilvánult meg. A heti pénz 4 és 5 százalékkal indult, majd 3.75 százalék­ig esett vissza. A magánforgalom dél­utáni árfolyamai: Magyar Hitel 169— 170000, Osztrák Hitet 74000, Kereskedel­mi Bank 450000, Kőszén 820—840000. Saigó 172—174000. Atlantika 40—43000, Délivasut 50000, Államvasut 230000, Nasici 650000, Ganz-Danubius 6,000.000, Schlick-Nicholson 56000, Cukor 1 mii* -lió 100000-1,200.000.

Next

/
Thumbnails
Contents