Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-17 / 161. szám

1923.június 17. BACSMEGYEI NAPLÖ 3. oldal Károlyi Mihály vagyonelkobzás! pőre A nemzeti tanács kiáltványáért Hock János felelős Budapestről jelentik: A budapesti Ítélőtáblán szombaton folytatták Károlyi Mihály vagyonelkobzási pőrének tárgya­lását, amely Ács Jenő védő előterjesz­tésével kezdődött, aki Károlyi egyéni felelőssége megállapításának kérdésével foglalkozott. Kijelentette, hogy nincs a magyar közéletnek olyan ága, a magyar társadalomnak olyan rétege, amely ne sietett volna a Károlyi uralom üdvözlé­sére. Részletesen elmondotla a, tán a for­radalom első napjainak történetét és ki­emelte, hogy az Újságírók Egyesülete, a Tőzsdetanács, tizenháromezer falu kép­viseletében a Községi Jegyzők Egyesü­lete, az OMGE, a Keresztényszocialista Szövetség, a Vármegyék, a Törvényha­tóságok, gróf Szécheny Miklós és Wolff Károly vezetésével az udvarnagyi hiva­tal, a katolikus népszövetség háromezer vidéki szervezete, Csemoch János her­cegprímás vezetésével a püspöki ka; mind üdvözölték és bizalmukról bizto­sították Károlyi Mihályt. Ács Jenő után Nagy Vince beszélt. Adatokkal bizonyította, hogy a nemzeti tanács kiáltványához semmi köze sem volt Károlyi Mihálynak, azt Hock János szerkesztette, amire nézve tanukul kérte Batthyány Tivadar, Zboray Miklós és Nagyatádi Szabó kihallgatását. A Julián naptár reformja Egyesítik a Gergely-naptárral — A konstantinápolyi pravoszláv egyházi konferencia határozata Beogradból jelentik: Konstantiná­polyban a pravoszláv egyházak kongresszust tartottak, amelyen a pravoszláv egyház naptár-reformjá­nak kérdésével s több fontos egy­házi ügygyei foglalkoztak. A kongresszuson a jugoszláviai görög-keleti egyházat Dozsics Gav­­riló dr., cettinjei metropolita képvi­selte. Beható tanácskozás után elhatá­rozta a kongresszus, hogy a pra­­roszláv Julián-naptárt a katolikus Gergely-naptárral kiegyenlítik. A kongresszus a szerbiai pravo­szláv egyház áital benyújtott naptár­­reformtervet fogadta el, amelyet Trpkovics Maxim, beogradi egyete­mi tanár készített el. Az elfogadott határozat szerint a pravoszláv Julián-naptár a folyó 1923 év.október havában tizenhárom napot ugrik, tehát amikor a prarosz­­láv naptár szerint október elseje lenne, — tizenhárom nap átugrásá­­val, — október tizennegyedike lesz s igy október 14-én a pravoszláv és katolikus naptdr-egyesités befeje­zetté válik. A naptár-reformot a szerb, görög, román és orosz pravoszláv egyházak kongresszusi kiküldöttei egyhangú­lag elfogadták és kötelezőnek ismer­ték el. A reform folytán mindazok az ün­nepek, amelyek állandóan naptári ”"-*Dra esnek, — karácsony, Jiusvét, pünkösd stb. — a pravoszláv és ka­tolikus egyházban ugyanazon a na­pon lesznek és csak a változó ünne­pek napja tekintetében lesznek elté­rések. A kongresszus egyéb fontos egy­házi kérdésekben is határozott és kimondotta, hogy görög-keleti lel­készt ezentúl huszonnegyedik élet­évének betöltése előtt nem lehet pappá szentelni, tekintet nélkül arra hogv megszerezte a megfelelő képe-1 sitést. Kimondotta, hogy görög-keleti lel­készek ezentúl is templomon kívül polgári ruhát viselhetnek. Rendezte a kongresszus a böjtö­ket, (szerda és péntek, valamint a husvétot megelőző 40 napi böjt), irrig a három napok böjtjét továbbra is az egyház saját hatáskörében ál­lapítja meg. Rendezte végül a vérrokonok kö­zötti házasság kérdését. Ez év augusztusában tartják meg Beogradban a Szent Szidonust Di­­mitrije beogradi metropolita elaök-A kiutasítások veszedelme úgy látszik .évről-évre visszatér. A vál­tozás mindössze annyi, hogy eleinte ötletszerűen utasították ki azokat akiket személyes okokból találtak kellemetleneknek, most pedig az op­ciós rendeletek ellentmondó, zava­ros intézkedéseit használják ki s dolgozó, szorgalmas, senkinek nem ártó emberek exisztenciáját fenyeh geti a kiutasítás veszedelme. Az opciós határidő lejárta előtt so­kan, fölös óvatosságból kérvényt adtak be állampolgárságuk elisme­réséért. vagy az S. H. S. királyság javára való opcióért olyanok is. akik már 1910 előtt itt laktak, akiknek ál­lampolgársága tehát nem kétséges. A belügyminisztériumban, ahol úgy látszik, sommásan intézik el az op­ciós kérelmeket, nem sokai vizsgál­­gatták a beadványokat, hanem el­utasították a kérelmeket s nem is­merték el azoknak állampolgárságát sem. akik itt születtek, vagy akik év­tizedek óta laknak az állam mostani területén. '■ : , így Vrsacon huszonöt olyan csá­vái felmerülő részletes intézkedése­ket fogja megtenni és függő egy­házi ügyeket fog elintézni. Foglalkozni fog a Szinódus azzal a kérdéssel, hogy a Vojvodinában megszüntetik-e a polgári házassá­got (Szerbiában tudvalevőleg nincs polgári esketés) és csupán vegyes párokra tartják-e lenn. ládot fenyeget a kiutasítás, akik a' trianoni szerződés alapján automati- i ce S. H. S. állampolgárok lettek. A \ kiutasításra Ítélteitekkel dr. Petrovits Nikola főkapitány most közölte, hogy állampolgárság iránti kérel- \ műket elutasították s hogy rövid időn belül el kell hagyniok az állam területét. A kiutasításra Ítéltek között van ■ Schön evangélikus lelkész. Széttáró 1 hitoktató is. van olyan kiutasított is, f aki tizennyolc éve lakik Vrsacon s | jelenleg katonai szolgálatot teljesít | az S. H. S. hadseregben. A vrsaciak annak idején dr. Jóvá- f novics vrsaci főjegyző tanácsára ad- ■ ták be az opció iránti kérelmüket. Aj főjegyző ugyanis maga sem : tudott eligazodni az opciós rendele- ■ tek útvesztőjében és ezért adta asfc a tanácsot az érdeklődőknek. Dr. Petrovics vrsaci főkapitány maga is átlátta, hogy a kiutasítások ' körül tévedés történt s a legteljesebb \ liberalizmussal — egyelőre felfüg­gesztette a kiutasitási rendelet vég­rehajtását. vábbra is bérben tartja, mert az aratások után nagy szükség lesz af vasúti kocsikra. A minisztertanács' Jankovics miniszter előterjesztésé­hez hozzájárult. Ezután még több! rezortkérdésről határoztak. A radikálispárt ülése Szombaton este a radikálispárt ülést tartott, amelyen a tisztviselőtörvény\ javaslaton eszlcözlendőváltoztatások­ról tanácskoztak. Elhatározták, hogy, olyan tisztviselőt, akinek nincs négy középiskolája, még írnoknak sem le­het kinevezni. Az adótörvény A radikálispártnak a pénzügyi bi­zottságban levő tagjai több minisz­ter részvételével ülést tartottak, a melyen az adó örvényről tanácskoz­tak. Az ülésen több fontos határo­zatot hoztak, amelyek különösebb’ figyelmet érdemelnek. Megállapították, hogy az ideigle­nes állami pótadó nagyságát a föld­adóra vonatkozólag, az eddigi adó­nak a hatszorosára emelik fel. Ez a pótadó nem képezheti semmi más állami vagy községi pótadó alapját. Ez a pótadó az idei évre az egész ország területére érvényes. Szioja­­d novics pénzügyminiszter ettől az adótól félmiülárd jövedelmet remél, amelyeket már a júliusi, augusztusi és szeptemberi költségvetési' tizén­­kettedbe fel is vesznek. A javaslatot kedden a parlament elé terjesztik. A kisblríokok védelme Elhatározták továbbá, hogy a kis­letevel, amely a naptar kiegészítése-Azok állampolgárságát sem ismerik el akiknek nem kellett optálniok Az ellenzék kifogásolja Nincsics beszédének elhalasztását Vita a bulgár kérdésről a parlamentben — Az uj adótörvény, és a kisbirtokok védelme a radikális-párt előtt Beogradból jelentik: A parlament szombat délelőtti ülésén napirend előtt a szociálpolitikái miniszter vá­laszolt Divac képviselőnek a vajda­sági részes munkások helyzetéről hozzáintézett interpellációjára. Az interpellációval és a miniszter vála­szával lapunk más helyén foglalko­zunk. Szünet után a parlament elnöke bejelentette, hogy Nincsics külügy­miniszter a parlament hétfői zárt ülésén fog válaszolni a bulgáriai for­radalommal kapcsolatban hozzáinté­zett kérdésekre. Az elnök bejelenté­sére az ellenzék nevében Jovánovics Jócó íöidmivespárii képviselő vála­szolt, aki kifejezte az ellenzék elé­gedetlenségét afölött, hogy Nincsics hétfőre halasztotta válaszát. A bulgár államcsíny következté­ben — mondotta Jovánovics —meg­sértették a jelenleg érvényben levő békeszerződést. Mindenki előtt viláT gos, hogy a Cankov-kormány háta­­megett az S. H. S. királyságnak bel­ső és külföldi ellenségei állanak A belső ellenségek a macedóniai for­radalmi szervezetek, a külföldiek pedig azok, akik a nuillesi béke­­szerződés megváltoztatását kíván­ják. A magyar, német és olasz saj­tóból kiderül, hogy ezek az államok összeköttetésben állanak a bulgár ellmforradalmárokkal, akik Jugo­szlávia ellenségei, mert a bulgár ál­lamcsíny megsérti a nisi szerződést is, amelyben Sztambutijszky le­mondott Macedóniáról. E szerződés miatt hadat üzent saját országának és emiatt ítélték most halálra Ez történik ma Bulgáriában és Jugo­szlávia nem csinál semmit, tétlenül nézi az eseményeket, ahelyett, hogy igyekeznék a két állam közötti jó viszony érdekében megtenni a lépé­seket. Ezekből az okokból nagy hibának tekintem Nincsics válaszának elha­lasztását. Jovánovics felszólalása után rá­tértek a napirend tárgyalásai a és bizottságot választottak a jégkáro­sultak segélyezéséről szóló törvény­­javaslat előkészítésére. A bizott­ságba 14 radikális, 4 demokrata és 1—1 klerikális, muzulmán és íöld­­mivespárti kerültek. Az ülés fél egy­kor ért véget. A bizottságok munkája Szombaton délután , a jégkárosul­tak segélyezéséről szóló javaslatot tárgyaló bizottság ülést tartott, a melyen megejtették a választásokat. Elnök Peles Dusán, alelnök Bogovac j Péter és titkár dr. Miloszirovics let- S tek. I Ülést tartott szombaton délután a törvényhozó bizottság is. Az ülésen bemutatták a tisztviselő törvényja­vaslatot tárgyaló albizottság jelen­tését. Elhatározták, hogy a javas­lat általános letárgyalását hétfőn fogják megkezdeni. A véderőtörvény javaslatot tár­gyaló bizottság szombati ülésén a katonai előfogatokrói és a hadmen­tességi adóról tanácskoztak. Végle­ges határozatot azonban nem hoz­tak. A minisztertanács szombaton este ülést tartott, amelyen Nincsics kül­ügyminiszter beszámolt a legutóbbi Bulgáriából érkezett jelentésekről, amelyek többek között Sztambu­­lijszky meggyilkolását is megerősí­tik. Jankovics Velizár közlekedésügyi miniszter ezután a külföldtől köl­csönkapott ezer vaggonra vonatko­zólag kijelentette, hogy azokat to­birtok védelmére ki fogják terjesz­teni a szerbiai perrendtartás 471-ik paragrafusát az ország egész terü­letére, igy a Vajdaságra is. E ren­delkezés szerint öt holdnál kisebb birtokot nem lehet elárvéreztetni, még állami adótartozás fejében sem. Döntöttek a szeszadó kérdésében is, olyanformán, hogy a szeszadót egy­ségesítik az ország egész területé­re. A kisüstön főzött szeszt, ha házi szükségletre szolgál, nem adóztat­ják meg. A legközelebbi költségvetési tizen­­kettedekbe bevettek egy rendelke­zést az utjavítások céljára szolgáló kötelező fuvarkényszerröl. A városi lakosság a fuvar helyett pénzbeli megváltást fizet. Julius 20-ikán kezdődik a parlament szünete A kormány reméli, hogy a pai la­ment fokozottabb gyorsasággal fog dolgozni, mert az ellenzék nem fog akadályokat gördíteni e sürgős ja­vaslatok letárgyalása elé. A legsür­gősebb javaslatokkal, a költségveté­si tizenkettedekkel is elkészülnek' július 20-áig, amikor megkezdik a parlamenti szünetet. A parlamenti szünet előreláthatólag október 20-áig fog tartani. Gubotica, Kr. Aleksandra uL 11. Agfa, Hauff, Verax. Mimosa, N. P. G. Satrap, Cellofix síb. cikkeit gyári le­rak ata. Áilandó vevőimnek legnsesz­­szebbmeső kedvezmények az eredeti gyári arákból! KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET! Vidéki megrendeléseket áronnál jól csomagolva pontosan intézünk el f

Next

/
Thumbnails
Contents