Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)
1923-06-16 / 160. szám
6. oldal BACSMEGYEI NAPLÖ 1923. junius 16. — ismét holtpontra Jutott a lausannei konferencia. Lausanneból jelentik: Izmed pasa hirlapirók előtt kijelentette, hogy a békekonferencia holtpontra jutott és a helyzet rendkívül komoly. A szövetségesek azt követelik, hogy a törökök ismerjék el a Muharram-féle rendeletet s annak alapján igyekezzenek megegyezni a török államadósság kötvénytulajdonosainak megbizottaival. A törökök ellenben arra az álláspontra helyezkednek, hogy a Muharrarrf-rendelet megszűnt létezni még akkor is. ha nem sikerül a kötvénytulajdonosok képviselőivel egyességre jutni. — Károlyi vagyouelkobzási perében szomeatra halasztották a tárgyalás folytatását. Budapestről jelentik: Péntek délelőtt 10 órára volt kitűzve az Ítélőtáblán Károlyt Mihály vagyonelkobzást pőrében a tárgyalás folytatása. A tárgyalás megkezdése1 előtt azonban közhírré tették. hogy miután Nagy Emil igazságügyminiszternél olyan igazságügyi ankét van, melyen a tárgyalást vezető Juhász Andor táblai elnöknek is jelen kell lennie, ezért a tárgyalás folytatását szombat délelőtt 30 órára halasztják. — Harminc évig perelt, mig végre elválhatott férjétől. A válóperek történetében rekordot teremtett egy Meckerné nevű amerikai asszony, aki Newyrkban harminc esztendővel ezelőtt adott be válókercsetet az ura ellen, de a bíróság nem akarta kimondani a válást megfelelő ok hiánya miatt. Azóta újra meg újra megújította a válókeresetet s harminc esztendeig1 pereit, mig végre megszánta a bíróság és most eleget tett kérésének: kimondotta a válást és megengedte, hogy ismét leánynevét használhassa. — Ingyen utasok halála egy tengerjáró hajón. Newyorkból jelentik: A Havannából amerikai kikötőbe érkezett „Sancta Terézia“ nevű gőzösön kilenc utas közül, akik a széntartályban rejtőztek el, őt megfulladt. — Höllein képviselőt kiutasították Franciaországból. Párisból jelentik: A minisztertanács határozata értelmében a belügyminiszter elrendelte Höllein német kommunista képviselő kiutasítását. — Hamis dollárokkal árasztották el Lengyelországot. Varsóból jelentik, hogy ott egy pénzhamisitó bandát lepleztek le, amely nagy tömegben hozta forgalomba a hamis dollárokat. A hamis bankjegyekkel különösen a falvakat árasztották el. — Újra házasodhatnak Franciaországban az elváltak. Párisi jelentés szerint a francia kamara elhatározta a házassági törvényszék olykép való módosítását, hogy az elvált egyének ismét összeházasodhatnak első házaslársukkal. — Részeg detektív garázdálkodása a vonaton. Több, Sentáról Suboíicára utazó utas szerdán délután felkereste a Bácsmegyei Napló szerkesztőségét, ahol a következő panaszt adták elő: Szerdán délután a Sentáról Suboticára induló vonatra ittas állapotban felszállott Deszpotov Mafia sentai detektív és útközben igazoltatni kezdte az utasokat. Az igazoltatás alatt sok utast, többek között olyanokat is, akiknek rendes igazolványuk volt, leszállított a vonatról. Minden megállóhelyen leszállított egy-két utast az önkényeskedő detektív és akik tiltakozni akartak eljárása ellen, azokra rátámadt és tekintet nélkül arra. hogy a kocsikban urinők is tartózkodtak, reprodukálhatatlan szavakkal gorombáskodott velük. A vonat személyzete közbelépett az utasok érdekében, de eredménytelenül, mert Deszpotov őket is le akarta tartóztatni. Az utalok most felettes hatóságánál feljelentették a garázdálkodó detektívet. — A Sándor Pál—Bénárd párbajt újra elhalasztották. Budapestről jelentik: A Sándor Pál és Bcnárd Ágoston közötti kardpárbainak pénteken kellett volna megtörténni. Tekintettel azonban arra. hogy Benárd a Rassay Károllyal vívott párbajban j szenvedett sérüléséből még nem gyógyult meg. a segédek kölcsönös beleegyezésével a Párbaj időpontját egy héttel elhalasztották. — A Bacsmeggei Napló vasárnapi száma 28 oldal terjedelemben jelenik mag érdekes tarlalommdL Ära 2 dinár. — Elmaradt a Radics-párt osijeki népgyüiése. A horvát parasztpárt vezetősége junius hó 24-ére Osijekre hirdetett népgyülcse elmarad, mert ugyanezen a napon a párt nagyobbszabásu pártgyülést tart Zagrebfean. — Mieses Novisadon. Novisadról [jelentik: Mrese világhírű sakkmester ;a legközelebbi napokban Novisadra érkezik. A novisadi sakkörben szi- i múltán előadást fog tartani. — Lj vadászati szaklap. Osiijekről jelentik: Oszijeken „Glas Lcvodzsije“ leimmel ui szlávnyelvű vadászati szajdap indult meg. A lapot Kispatics Kátoly tanár szerkeszti. — Felrobbant töltény. Oszijekrö! jelentik: Az oszijeki Romeísz-íéle rózárugyárban Hofer Sándor gyári munkás rézhulladék között egy használatlan töltényt talált, amelyből ceruza védőt akart csinálni. Munka közben a töltény felrobbant és Hofernak a kezét összeroncsolta. Sérülésével beszállították az osijeki közkórházba. — Eltemették a gyilkos orosz herceg feleségét. Kikíndáról jelentik: Dadiani Torna két évre ítélt gyilkos herceg feleségét, aki a főtárgyaíás napján halt meg. szerdán temették el Kikindán. Az ügyészség Dadianit csak a beszereléshez engedte ki két fogházőr kíséretében. A temetésen a kikindai tisztek kivétel nélkül megjelentek. Az orosz kolónia mintegy harminc koszorút küldött. A herceg megjelenése leírhatatlan izgalmat keltett a közönség körében. — Süketnéma vádlott a bíróság előtt. Osijekről jelentik: Bogulovac Károly. 35 éves, gunjai születésű mechanikus azzal vádoltan állott az osijeki törvényszék előtt,, hogy a múlt évben Sarajevóban és Mariborban két trafikból 3200 dinár értékű bélyeget loptak el, s hogy 1920 május 8-án Puškarić Milan pénzügyőr utazótáskáját a vinkovcei állomáson ellopta. A vádirat felolvasása után következett volna a vádlott kihallgatása. aki azonban — süketnéma. Tolmácsot hozattak, aki jelekkel ismertette vele a vádat. Bogutovac is jelekkel közölte, hogy a vádat megértette és a bűncselekmények elkövetését beismeri. A bíróság öt évi börtönre ítélte a süketnéma vádlottat. ■ Két szenzációs könyvujdonság: Újhelyi Nándor erotikus regénye. Mire a leányból asszony lesz 35 dinár. — Romáin Rolland: Viharvirág 48 dinár. — Megrendelhető Vig Zsigmond Sándor könyv- és zenemükereskedőnél, Suboticán. Borgia Lukrétia, a szépséges Liane Haiddal a főszerepben, a jövő idény legnagyobb szenzációja lesz. Balkánfilm. . I — Bőr- és nemlbetegnek Somborban rendel dr. Koralek lakásán ÍWeidingerpaloía I. emelet) délelőtt 8—10 és délután 2—4 között. Salvarsan.oltások vérbajosoknak. Baéka—Sand mérkőzésre, a nagy érdeklődésre való tekintettel páholyjegyek elővételben kaphatók a Lőwy-trafikban, vároházá alatt. 1. M. Ovadia beográdi ügyvéd, telefon 15-38. Cika Ljubina-ulica 11, interveniál minden ügyben a hatóságoknál. Levelez: szerbül, magyarul és németül. (*) Roth Olga kozmetika] intézeté' Sen Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotájában, félemeleten, modern szépségápolás, arcbőrhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplök, májfoltók végleges eltávolítása. Kaphatók saját készítmény ii, kiváló hatású kenőcsök, púderek, g^ógy szappanok, arc fehérítő és Ezeplökenőcsök stb. 2804 Dr. Strasser Géza nöorvos Röntgenlaboratóriuma Sombor. Putnik Voivoda venae 8. fogad délelőtt 8—ig és délután 2—4-ig. Haas Károly utóda puskamüves S”botica, Pajo Kujundžiča-ulica. készít és javít mindennemű fegyvereket. Raktáron: Browning-pisztolyok és fegyverek. Lönorraktár. Dr. Vécse? Jenő orvos! rendelője ne. mi betegek részére rendel délelőtt 7—9. ig. délután 2_töl fél 4-ig és 5—7.ig. Lakás: Cyrill-metoda.tér 5. I. emelet. Voinich Piroska féle ház. Dr. Andrejevics Andra fogászati specialista fogorvosi és technikai műtermét egyévi berlini és bécsi tanulmány után megnyitotta és minden fogászati munkát a legmodernebb kivitelben teljesít, Fogászati laboratóriumában a technikai munkákat fogorvosok részére i,s Alesch ur. a bécsi fogászati egyetemi klinika volt főnöke végzi. Rendel d. e. 9—12 és d. u. 2—5-ig Kralja Petra Park 7. számú házban az emeleten (volt ReiCbl-palota). Telefon 4—52. Közgazdaság • a • A karavukovói állatkiállitás, Somborból jelentik: A bácsbodrog vármegyei gazdasági egyesület a karavukovói, odzsaci, filipovói. déronjai és bogoievói gazdakörök bevonásával junius hó 10-én Karavukovón szarvasmarha- és lókiállitást rendezett, amelyen az egyesület Inhoff József igazgató és Hesz Márton egyesületi megbízott, a járást főszolgabírói hivatalt Krsztics Vásza főszolgabíró és a járási rendőrfelügyelő, a vármegyei gazdasági felügyelőséget pedig Szlávy József járási gazdasági felügyelő képviselte. A kiállítást Krsztics Vásza főszolgabiró nyitotta meg. Kukula János vajszkai jószágigazgató elnöklete alatt a bíráló bizottság tagjai voltak a főszolgabírón, járási gazdasági felügyelőn és az egyesület képviselőin kivül Kukula Andor Vajszka, Rausch Alfréd földbirtokos Odžaci, Augustinov Iva községi bíró Vajszka és Knőbl Jakab karavukovói, Treuer Férenc odžaci, Ottt György déronjai, Hubert György prigrevica-szentiváni. Krevenka Tamás bresztováci, Leopold Menyhért filipovói, König József parabuéi gazdaköri elnökök a kiállítás alkalmával egyesületi okleveleket nyertek a következők: tenyészlehenek után Mandl Mihály odžaci ezüst, Aufricht Ferenc odžaci bronz, Szeifried György Karavukovó bronz, tenyészüszők után Butterwaldcr Péter ođžaci ezüst. Schmidt István Karavukovó ezüst, gróf Széchenyi Emilné arany, Érti István odžaci ezüst, Steiner András Karavukovó «ezüst, tenyészbika után gróf Széchenyi Emilné arany, csikóval elövezetett tenyészkancák után Knőbl Ádátn Karavukovó ezüst, Lovász Lajos Bogojevó bronz, Matajsz József Karavukovó bronz, hároméves kancacsikók után Hermann Fidél Karavukovó arany, Pcrtschy Ádám Filfpovó arany, Waller István odžaci bronz. Braun Jakab Déronja bronz, kétéves kancacsikók után Pahl György Deronja ezüst, Knőbl Jakab Karavukovó bronz, egy éves kancacsikók után Csobrda János Pivnica ezüst, Matcisz István Karavukovó e;üst, Mateisz József, Karavukovó bronz, tenyészmének után Knőbl Jakab Karavukovó ezüst, Führ András Bogojevó bronz, gróf Széchenyi Emilné Vajszka arany, Wacker Márton odžaci ezüst oklevéllel. TŐZSDE «so Novisadi terménytőzsde, junius Í5-én. Forgatom csekély, mindössze 35 v agg on áru kelt el. Búza bácskai 431—435 dinár, tengeri prompt 257,50—258,50 dinár, gömb tengeri 2G0 dinár, beográdi paritásban 270 dinár, liszt 0-ás 045 dinár, főzöliszt 597,50 dinár, kenyérliszt 425 dinár, árpa 285—287.51) dinár, zab 295— 300 dinár, korpa bácskai papirzsákban 125 dinár. Beograd, junius 15. Zárlat: Devizák: Paris 583. London 423, Milano 424, Genf 1644, Newyork 91,50, Berlin 0,086, Prága 274, Szaloniki 240, Bécs 0,12925, Bukarest 47—46,50, Szófia 166, Budapest 1,25, Valuták: Dollár 9050, Cschkorona 247, Lei 503. Zürich, junius 15. Zárlat: Berlin 005150 (0,053), Holland 218 (218,30), Newyork 557 (557,50), London 25,80 (25,71), paris 35,35 (35,35), Milánó 25,70 (25,80), Prága 16,60 (16,65), Budapest 0,07,50 (0,08), Beograd 6.15 (6.05), Varsó 00075 (00075), Bécs 000,78 ötnyolcad (0007872), ! Budapest, junius 15. Zárlat: A devizaközpont hivatalos árfolyamai. Devi zák: Beograd 7550, Berlin 655,50, Bukarest 34,5037, Milánó 314, Prága 202^1). Varsó 9,20, Wien 9,60, Páris 432, Newyork 6775. London 3250. Valuták: Dinár 77,50—78, ‘Márka 705, Lei 35—37,50, Líra 326, Szoko) 210,50, Lengyel márka 9,80, Osztrák korona 10,10, Francia frank 437, Angol font 3270, Dollár 6775. Értéktőzsde. A pénteki tőzsde irányzata ingadozó volt. A budapesti tőrsdének második milliós papírja lett: az Első Magyar Biztositó. Zárlat felé a forgalom ismét elevenebb lett s az irányzat általában javult. Zárlati árfolyamok: Magyar Hitel 75000, Osztrák Hitel 39000, Salgó 124500, Rima 39000, Délivasut 32500, Államvasut 142000, Kohó 149000, Atlantika 30275, Ganz-Danubius 3,650.000 Kőszén 39000, Papír 10Q0O, Szlavónia 16500. Földhitel 51000, Viktória 54000« Kereskedelmi Hitel 19000, Kereskedelmi Bank 138000, Beocsin 210000, Urkány 270000, Láng 59000, Lipták 6925, Schlick 39775, Brassói 119000, Zab ólai 36000, Cukor 590000, Klotild 29000 Teniesi szesz 26000, Olasz Bank 5650. Háziasszonyok!!! A közismert, 40 év őta legjobban bevált, valódi Mii és Mr „LIIFTBALLOI“ KÉKITŐ ««P—MMM—WWHIWftaaaMg eredeti üvegekben minden fűszer- és festéküzletben ismét kapható A legkiadősabb és legmegbízhatóbb minőség. Ügyeljünk a cégre és a „LUFTBALLON" védjegyre. Kertes i Drug Subotica Vojv. Pufník?, trg br. J4. (a vasutigazgatósággal széniben.) Fuvarlevél felülvizsgáld és visztéritési osztálya A legkiválóbb szakértőkkel fuvarlevelet felülvizsgál és az esetleges visztéritéseket a lehető leggyorsabban kiszorga ma7za, vasy bármely más visuti és díjszabási ügyekben felvilágosítássá! szolgál. Marioia arckrém a legjobb arcápolói