Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)
1923-04-19 / 105. szám
1923. április 19. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. az esetben is, ha itteni születésűek vagy idevaló illetőségűek. Ez egyformán vonatkozik úgy a szláv, mint a magyar orvosokra, csupán arról lehet szó, hogy egyes magyar orvosok letelepedési és működési engedélyének megszerzése nagyobb nehézségekkel járt a szükséges okmányok hiányában. Kijelentette még a tiszti főorvos, hogy a napokban életbelépett az a rendelet, amelynek értelmében a külföldön szerzett orvosi diplomákat az SHS. királyságban letelepülő orvosoknak a zágrábi egyetemen noszirifikáltalni kell. Csak azoknak az orvosoknak diplomáját nosztrifikálják, akik az SHS. királyságban honossággal bírnak. Á külföldi diplomákat a zagrebi egyetemen kell bemutatni s az oklevelet kiállító külföldi egyetem és a zagrebi egyetem tanterve közötti esetleges eltérést mutató anyagból az érdekelt orvosnak vizsgát kell tenni. Egyelőre csak a zagrebi egyetem nosztrifikál mindaddig, amíg a beogradi egyetem orvosi fakultása is teljesen ki nem epük urararasiaai i 819 — Mária királynő’ dalsnácíaS aíazása. Beogradból jelentik : Mária királynő kedden Bakerbe érkezett, ahonnun autón kirándulásokat tett Cirkvenicára és Kraljevicéra, ahol mindenütt fényes ünneplésekkel fogadták. Este visszatért a bakari kikötőbe, ahol a hajón ünnepi vacsorát adtak .tiszteletére. A vacsorán részt vettek a környékbeli előkelőségek is. Mária királynő szerdán folytatta útját Dubrovnikba. — Lazarevics Yásza kitüntetése, Beogredbó! jelentik : Őfelsége Lazarevics Vászót az államvédelmi osztály vezetőjét a Fehér Sas renddel tüntette ki. Lazarev'cs Vásza legutóbb fontos külföldi diplomáciai tárgyalásokat is ve■ zeteít. Ezeket az érdemeit is honorálja n kitüntetés. — Vajdasági orvosak a Közegészségügyi Tanácsban. Beogradból jelentik : Szerdán jelent meg a királyt rendelet, amely az egészségügyi minisztérium mellé szervezett Közegészségügyi Tanács tagjainak kinevezését tartalmazza. A Tanácsba a beogradi, zagrebi és ljubljanai egyetemek néhány orvosprofesszorán kívül a különböző országrészek nevesebb orvosai közül is bevontak néhány orvost. A vajdasági orvosok közül a következők lettek a Közegészségügyi Tanács tagjai: Markoviéi Laza, a B, B. B. közegészségügyi főnöke, Simonovics Raáoie sombori gyakorló orvos és Popovks Milán óbecsei járásorvos. — A bolgár kisebbségek kérdése a Népszövetség előtt. Athénből jelentik : A Népszövetség titkársága értesítette a görög kormányt, hogy Bulgária azt követeli, hogy a Népszövetség legközelebbi ülésén vegyék tárgyalás alá a tráciai bulgár lakosság helyzetének kérdését. A titkárság ezért fölszólította a görög kormányt, hegy jelölje ki delegátusait a legközelebbi ülésre. — Egy spanyol hadnagyot meg akart lincselni a tömeg. Madridból jelentik: A. főváros egyik uccájában egy hadnagy kardjával rávágott egy katonára, mert nem köszönt neki. A katona véresen összeesett. Nagy tömeg sereglett egybe. A nép fenyegetően viselkedett és meg akarta lincselni a. hadnagyot. Rendőrök vették védelmükbe a hadnagyot, akit automobilon szabaditólfák ki’szorongatott helyzetéből, míg ajj tömeg továbbra is elkeseredetten tüntetett a katonaság ellen. — A novisadi polgármester beogradi ntja. Novisadró! jelentik: A novisadi polgármester. Stafanovics Zsarkó tegnap Beogradba utazott, hogy a pénzügyminisztériumban megsürgesse a városnak járó 10%-os adúré.szesedést. Ezelőtt egy hónappal ugyanis a pénzügyminiszter. ígéretet tett a városnak hogy ezt a 10%-ot három napon beiül ki lógja fizetni. Mivel a kiszabott terminus már régen ieteit és a városnak szüksége van a pénzre, Steíanovics Zsarkó személyesen jár utána Beograa'ban, hogy a város jogos követeléséhez mielőbb hozzájusson. — Uj postakocsik a vasúti forgalomban. Novisadi jelentés szerint a napokban húsz vasúti postakocsi érkezett Németországból a ' jóvátétel számiájára. Az uj postakocsikat legközelebb forgalomba helyezik. —• No visa dón egy százalékkal csökkent a drágaság. Novisadró! jelentik: Kedd este a nyomdászokból és nyomdatulajdonosokból álló munkabáregyeztető bizottság ülést tartott. Ezen az ülésen, alapul véve a rendes piaci árakat, megállapították, hogy a drágaság csökkent. Ugyanis február 17 óta Novisadon a Ints ára nem emelkedett, ugyanígy a liszt és a többi élelmicikkek ára sem, sőt egyes háztartási cikkek ára körülbelül egy százalékkal olcsóbbodtak. Ennek alapján úgy határoztak, hogy a nyomdászok fizetését nem emelik. A házasulandók orvosi vizsgálata Ezzel az intézkedéssel, meri fölösleges. Egyet nem érthetek. Hiszen aki megházasodik, Az ngn<s biztosan beleg. SKIZ. — Tömeges megbetegedés husmérgezésben. A »Bácsinegyei Napió« közölte, hogy a napokban gyanús körülmények között meghalt fierdi István novisadi munkás. A jelek arra mutattak, hogy a halált husmérgezés okozta. Novisadi jelentés szerint most több novisadi orvos közölte a rendőrséggel, hogy vasárnap, amikor Herdi is meghalt, mintegy harmincán betegedtek meg busmérgezésben, azonban egy esetben sem volt komolyabb természetű a betegség. A rendőrség most bevárja a beogradi vegyvizsgáló hivatal eredményét és azután megindítja a nyomozást hogy melyik hentesüzletből származott a romlott hús. — Fekete himlő Szlovéniában. Ljubljanából jelentik: Szlovéniában az elmúlt héten 16 feketehimlő megbetegedés történt, Mariborban ketten betegedtek meg himlőben. A tartományi kormány egészségügyi főnöksége elrendelte a kötelező himlőoltást mindazok számára, akiket Öt cv ó!a nem oltottak be himlő ellen. Zagrebban szintén elrendelték a kőtelező himlőoltást, amit már nagy részben végre is hajtottak. — Egy község iskola nélkül. Sentáról jelentik : Orom község népiskolája három évvel ezelőtt megszűnt, mert nem volt meg a törvényben előirt tankötelesek száma. Most már 35—40 tanköteles van a községben és ezért a község kérvényben fordult a közoktatási miniszterhez, amelyben a népiskola újbóli megnyitását kéri. — A hibás recept áldozata. Budapestről jelentik: Kunz József a Részvényserfőzde R. T. vezérigazgatója kedden váratlanul titokzatos körülmények között meghalt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a vezérigazgató mérgezés áldozata. Kurz reumája ellen colhitium nevű gyógyszert használt. A háziorvosa ugyanis véletlenül milligram helyett centigram colhitíumot rendelt neki, amely három napi kínlódás után megölte. A vezérigazgató hozzátartozói bűnvádi följelentést tettek az orvos ellen. 1K A 'ét & ,r — A novisadi közegészségügyi osztály ismeretterjesztő előadásai. Novisadról jelentik: A novisadi közegészségügyi osztály rendezésében szerdán délután dr. Csoskovics Mirosziáv sebészorvos előadást tartott a modern sebészetről. Előadását vetítő képekkel illusztrálta. A közegészségügyi osztály elhatározta, legközelebb a Vajdaság városaiban előadást fog tartani az alkohol pusztításairól és propagandát kezdenek az alkohol ellen. — Francia zsoké halálos zuhanása. Párizsból jelentik: Az enghieni lóversenytérea tegnap délután Parfrement neves zsoké olyan szerencsétlenül esett le a lóról, hogy koponyaterést szenvedett és miközben kórházba szállították, az utón meghalt. —- A novisadi vasbíd építése. A Noyisad—Pétervárad közti vashid építése már majdnem egy éve tart., a munkálatok azonban olyan lassan haladnak, hogy nincs kilátás arra, hogy a hidat a kikötött határidőn beiül felépitik. Novisad város most azzal a tervvel foglalkozik, hogy a hídépítő vállalkozóval a szerződést felbontja s a híd építésével más vállalkozót biz meg. A híd építéséhez szükséges alkatrészeket Németország már leszállította a jóvátételi számlára. — Elfogott tolvaj. Seníáról jelentik: Tóth József felsőhegyi lakos följelentést tett a rendőrségen, hogy Zaplotál Károly ellopta a heréjét. A rendőrség !e-f tartóztatta Zapletáít és beszállította a subotieai ügyészséghez. — Fehér Artúr szavalóestéíye Novisadon. Fehér Artúr szavaló-müvész vajdasági körntjában, szerdán .este n novisadi zsidóhitközség meghívására szavaló-estét tartott, amely alkalommal magyar és német költőket szavalt nagy sikerre!. Vasárnap délután a modern költők müveiből fog szavaló előadást tartani az Amerikan-bar helyiségéber. — Befejezték a becskereki vágóhíd átalakítását. Becskerekről jelentik: A becskereki vágóhíd átalakítási munkálatai, amelyet egy budapesti vállalat végzett, a napokban befejeződött. Becskerek város részéről egy bizottság szerdán vette jj át a teljesen átalakított vágóhidat. — Mübaráíok köre alakul Subaticán. Néhány itt élő festő elhatározta, hogy a Vajdaság területén dolgozó képző- és iparművészek bevonásával klubot alapit, amelybe üsszetömörrti azokat, akik a művészet őszinte pártolói. A kör állandó jellegű képkiállitások. művészi felolvasások rendezését tervezi azzal a céllal, hogy a Vajdaságban eleven művészeti érdeklődést teremtsen. A kör megalapítására vonatkozó megbeszélések már túl vannak a kezdet stádiumán. — A felvidéki bombáin erényietek ügye a cseh bíróság előtt. Kassáról jelentik: Egész Szloveuszkó magyar közönsége izgatottan várja a felvidéki bombamerényletek tárgyalásának eredményét. Az első merénylet Ungváron történt Ehrenfeld alkormányzó lakása előtt. Néhány hét múlva merényletet kíséreltek meg Castell francia tábornok ellen a görögkatholikus püspöki palotában. Az összeesküvés gyanúja alatt több magyart tartóztattak le, akik közül hármat azonnal szabadlábra helyeztek. mert kiderült, hogy ártatlanok. A bombamerényietek sorát a radvánei csendörlaktanya ellen elkövetett merénylet zárta be. Itt ekrazlttal töltött hasábba! fűtöttek be a tettesek. Egész sereg radváncí magyar gazdát tartóztattak le és szállítottak a kassai ügyészség fogházába. A bombamerényletek ügyében vádolt magyarok fütárgyalása csütörtökön kezdődik— Újra a Seipel-kormány került Ausztria élére. Bécsbői jelentik: A nemzetgyűlés 100 szavazattal a szociáldemokraták 59 szavazata ellenében újra megválasztotta a Seipelkormányt- A kormányból a minisztériumok egyesítése folytán kiválnak VVaber dr. igazságügyminiszter és Odenal vasúti miniszter. Kraft nagynémet képviselő eddigi kereskelemiigyi miniszter tárcáját Schürfi nagynémet képviselő veszi át, — A verseei vasutasok pénze. Az elrabolt versed állomási pénztár rejtélye még mindig nem bogozódoít ki. Megírtuk, hogy a nyomozás során letartóztatott Márton Rudolf vasúti tisztviselőt szabadon bocsátották* Márton most hozánk irt levelében érdekesen írja meg meggyauusiíásának és letartóztatásának történetét. Eszerint március 31-én, amikor a lopás történt, ő nem is volt Versecen. ahová csak akkor érkezett meg, amikor a kassza már eltűnt volt. Ezt a nyomozás során igazolta is. Néhány nappal ezelőtt őt is, mint több más vasúti alkalmazottat ki akarták hallgatni s minthogy nem volt otthon. ezt találták gyanúsnak s táviratoztak Sentára, ahová elutazott, hogy hallgassák ki. Sentán e távirati megkeresés alapján e hó 5-én letartóztatták, behozták Suboticára, ahol e hó 10-én hallgatták ki először a vasutigazgatóságnál s még aznap este átkisérték Versecre. ahol li-én szabadonbocsátották, mert ártatlansága beigazolódott. Márton Rudolf még azt is közli, hogy nem 40.000 dinár, hanem 520 dinár készpénz volt nála letartóztatásakor, tehát ez sem lehetett annyira gyanús, hogy hat napon át fogva kellett volna tartani s ide-oda hurcolgatni. — Elfogták Szemző Gyula tolvaját. Budapestről jelentik: Szerdán a Krisztina-köruton egy konflisban két detektív felismerte Pusztafalvi Nagy Gergelyt, aki a múlt héten 5 millió magyar koronát csalt ki Szemző Gyulától azzal, hogyJo feltételek mellett kosztba adja. Mikor Pusztafalvi órák mulva sem jelentkezett. Szemző gyanút fogott és feljelentette a rendőrségen. A nyomozás során derült ki csak. hogy Pusztafalvit egész sereg sikkasztás, csalás és visszaélés büntette terheli. Pusztafalvinál kétmillió hatszázezer korona készpénzt találtak- A többit már előző nap elköltötte. Kiderült hogy Pusztafalvi egy kunmadarasi kisbirtokos fia. A rendőrség a nagystílű szélhámost letartóztatta. __ Eltűnt gyermek. Novisadról jelentik: Vas Ernő 13 értés gimnáziumi tanuló kedden délután eltűnt Novisadról. A fiatal diák ebédután eltávozott szülei lakásáról azzal, hogy iskolába megy. ehelyett azonban felkereste rokonait, a kiktől különböző ürügyekkel ötven dinárt kért és utánna nyomtalanul, eltűnt. A hu eltűnését a szülők bejelentették a rendőrségnek, ahol megindították a nyomozást. — A budapesti színészek sztrájkkal fenyegetőznek. Budapestről jelentik: A Színész Szövetség tudvalevőim megállapodást kötött a Budapesti Színházigazgatók Szövetségével. hogy a színészek fizetése mindenkor a színházi helyárak drágulásával automatikusan emelkedik. A főieméit színházi helyárak a napokban léptek életbe, az ezzel kapcsolatos színházi fizetésemelések kérdéséről azonban a Szinész-Szövetség nem tudott megállapodni az igazgatókkal, akik nem hajlandók betartani a megállapodást. A színészek szövetsége azzal fenyegetőzik, hogy ha nem teljesítik kívánságaikat, akkor az összes budapesti színészek sztrájkbalépnek. rí4 í* äsÄlEkiiä í/*sSÍ