Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)
1923-04-15 / 101. szám
2. oldal. 3ACSMEGYEI NAPLÓ 1925. április 15. Hatszáz uj öltözet készült Suboticán az idei husvétra Lehet már részletfizetésre is ruhát csináltatni * Túl vagyunk a Husvéton, közeledünk !a virágos pünkösdhöz: ilyenkor mindenkinek az jár az eszében, hogy csináltasson ruhát erre a tavaszra, vagy Jobban mondva erre az esztendőre. A régi, jó időkben több gondja fogyott az embernek ruhacsináltatásra, de — hála a háborúnak és a háborús békének — amióta a hétszükesztendők böjti napjait is megértük legföljebb csak tavaszon sóhajtunk föl azzal, hogy: de jó volna egy ruhát csináltatni valahol. Mert ma — ha csak nem valutaspekuláns az ember — egyszer juthat abba a szerencsés helyzetbe, hogy bemerészkedvén egy szabóhoz, valamelyik olcsó szövetből ruhát rendeljen magának. Az árak olyan horribilisán magasak, hogy szánté rejtély: ml módon öltözködnek. ruházkodnak azok, akiknek havi keresete legföljebb a ruhaszámla törlesztésére elegendő. Az a szerencse még, hogy a rahaáralt a tavalyihoz képest csak jelentéktelen mértékben emelkedtek. Ma egy jobb zakkó-ruha 80ÜG— 10.000 korona, ami megfelel a múlt évi standartáraknak. Általában — mint az egyik szabó-cég vezetője mondta — a csehszlovák áruk nem emelkedtek, aminek a magyarázata az, hogy a dinár és a szokol valutapoziciója ugyanabban a relációban van ma is, mint a múlt tavaszon. Az angol szöveteknél a helyzet azonban más: az angol szövet' ára a múlt évihez képest lényegesen emelkedett. Különösen áll ez a valódi angol árura, amely a szabóiparbau lukszus-cikknek számit és mint ilyen nagyon megfizettetik a rendelővel, aki — nagyon természetesen — könnyen megfizetheti is érte a 12—14.000 koronát. Azok, akiknek angol-szövetre nem telik, a csehszlovák áruból csináltatnak ruhát maguknak. Kevesen vannak, akik a 10.000 koronáig mennek, a legtöbben a legolcsóbb 4000—5000 koronás ruhát rendelik meg szabójuknál. Az informátorunk szerint a vásárlók hetven százaléka mérsékli le igényeit a legolcsóbb árura és csak harminc százalék az, a Holnap Irta: Vándor Iván Igen kedvesem, holnap. Ezt egy hónapja mondta igy mindennap, mikor elalvás előtt a csöndben, sötétben, megjelent előtte két kérdő szem, melynek mélyén úgy ült a csodálkozás halk miértje, mint kagyló ölében a gyöngyszem. Két finom ajkat látok ilyenkor, melyen a mosolygás dacos nembánom volt, de a száj édes szögletében, mint egy kis beteg ezüst gyik vonult meg a bánat. — Holnap szivem, — biztatta ilyenkor magát és az árnyat, — holnap. A holnap csodálatos. Opálos, drága, biztató, ellentétben a mával, melynek se szárnya, se csillogása. A holnap csupa remény, csupa szépség, a ma száraz kötelesség. • Ezt te nem érted Ibolya, mert te rnég nem vagy fáradt és én vagyok az első csalódásod. Te még nem álltái bőrig ázva, didergő testtel, meginérgezett lélekkel, utálattól keserű vággyal egy ablak alatt, ahol más mulatott a szeretőddel. Te gyermek vagy, az életed csupa álom és nem ösmered az unalmat. De holnap édes — holnap elmegyek és megcsókollak. A sötétben rózsaszínű párák szálltak. Valaki mélyen lélekzett az ágyban, befurta fejét a párnába és elaludt. És iött a másnap . . . Hűvös reggel, köd. eső és nátha. Két bosszúság cgjymásután, egy csomó munka, idegesség, rossz ebéd hideg levessel és egyhetes Jja'lal. Meghívás, mely elől lehetetlen kitérni és egy asszony este, meleg, nedves kezű, ki jött és aki után nem kellett menni. — Holnap — sóhajtotta magában. — $.gfezeij biztosan holnap és. linómén mely a 8000—10.000 Koronás rulíát rendel — részletfizetésre. Az utóbbi időben ugyanis a szabóiparban visszatért a békebeli szellem és ami megnyugtatóan érdekes jelenség, havi, vagy heti részletekre is csinálnak ruhát a suboticai szabók. A háború után, sőt a háború utolsó esztendejében már megszűnt szakmai jogrendet állítottak viszsza azzal, nagy megkönnyebbülésére a vásárlóknak, akik csak ilymódon juthatnak hozzá évi egy rendbeli ruhájukhoz. S mióta a részletfizetési rend-Tornyospusztán, mint ismeretes, a Gazdakör husvćt másnapján kukuricak-iállitást rendezett. A kiállításnak országos jelentősége volt, s a mezőgazdaság újabb fejlődésére is meg lesz a hatása. Ennek ellenére a legközvetlenebbül érdekelteken kívül bizonyára már régen megfeledkeztek volna az egész kiállításról, ha valamelyik túlbuzgó hatósági közeg szeretetreméltó figyelemmel nem gondoskodott volna arról, hogy a kiállítás sokáig emlékezetes maradjon. Feljelentés alapján eljárás indult meg a kiállítás rendezője Puskás Sándor, gazdaköri elnök s a kiállítással kapcsolatos kabaré rendezője Csóthy Juliska tornyospusztai tanítónő ellen. A vád ellenük az, hogy a kiállítással kapcsolatos kabarén ez énekkar a szláv nemzeti himnuszt csak magyar szöveggel énekelte. Hamarjában nein 'tudjuk, hogy ez a bűn minő büntető paragrafus alapján toroltatik meg s nem tartjuk valószínűtlennek azt sem, hogy akad valaki okos ember, aki megmagyarázza, hogy sokkal ünnepiesebb, ha a csak magyarul tudó tornyosiak a himnuszt magyarul énekdili, azon a nyelven, amit beszélnek szert bevezettek a subotieai szabóiparban. azóta illetékes becslés szerint nagy százalékkal megnövekedett a vásárlók száma. A husvét előtt — mint ezt informátorunk mondotta — például kürölbeliil hatszáz ruha készült Suboticán, tehát félezernél valamivel több ember szabadult meg a ruhacsináltatás gondjaitól. A város többi kopottrubáju polgárát azonban még a részletiizetési reklám sem csalogatta be eddig a szabókhoz. Ok még várnak — a legköze'ebbi tavaszra . . . nyelven s nem tudják mit énekelnek. Még csak annyit kell elmondani, hogy a tornyosi kabarén az énekkar a himnuszt hivatalos magyar fordítását énekelte. Azt a szöveget, amely a magyarnyelvű iskolák tankönyvei részére elfogadtak. Az sem lehet tehát a vád, hogy a fordítás sértheti a nemzeti érzést. A tornyost kiállításon jelen lévő hatósági közegek közül senki sem emelt kifogást a magyarnyelvű himnusz ellen, csak most utólag indult meg az eljárás. Ez a kis incidens mutatja leginkább, hogy milyen alapon indulnak eljárások a vajdasági magyarok ellen, s milyen módon igyekeznek egyesek hazafias érdemeket szerezni. Arra már volt eset, Hogy az utódállamok hatóságai megbüntettek egyeseket, mert a magyar Himnuszt merték énekelni. (Igaz volt bőségesen az ellenkezője is.) Ez volna azonban az első példa, hogy azért büntetnek meg embereket, mert a szerb Himnuszt énekelték. A hatósági eljárás, ami egyébként teljesen alaptalanul indult meg, az egész Tisza-melléken megütközést Kincs elég tanító — összedőlnek az iskolák Á uzuboíitai iskolák képe Nagy feltűnést keltett a pernek! rendkívüli városi közgyűlésen dr. Petrovics Jánosnak felszólalása, aki elmondotta, hogy a suboticaii iskolák összedőlésseí fenyegetnek, a györgyin-pusztai iskola pedig már össze is dőlt és a városnak nincsen lićuze arra. hogy az iskolaépületeket rendbentartsa. Ez az eset. mely a suboti'cai kulturális viszonyokat szomorúan jellemzi. néhány nap óta foglalkoztatja már a subotieai tanfelügyelőséget is. Az iskolaszék ülésén a tanfelügyelőség részéről el is hangzott az a konkrét panasz, hogy a város a gondjaira bízott iskolák karbantartásáról nem gondoskodik s az iskolaépületek elhanyagolt állapota veszélyezteti a közoktatás menetét. Az ügyre vonatkozólag a -»Bácsmegyei Napló* munkatársa kérdést intézett PletikoszÜs András dr. főispán-polgármesterhez. aki a következőket mondotta: — Tény az, hogy a subotieai is-* kólák egyrésze nagyon elhanyagolt állapotban van és hogy a város anyagf viszonyai nem engedik meg, hogy olyan mértékben gondoskodjék az iskolaépületek karbantartásáról, mint ahogyan arra szükség volna, Az iskolák összeomlásáról szóló hírek azonban nagyon túlzottak. Eddig csak Ludason omlott be az iskola fala és ezt azonnal rendbehozatjuk. — Sok iskolaépület van rossz állapotban s tagadhatatlan az is, hogy szükség van újabb iskolák építésére. Erre azonban csak fokozatosan kerülhet sor. mert a város anyagi helyzete mellett ez ma csak nehezen valósítható meg. Nincs is sok értelme az uj iskolák építésének addig, ameddig a már meglévő iskolák is súlyos tanerő-hiánnyal küzdenek. Ezt a véleményemet nem titkoltam tanfelügyelőség előtt sem. Vannak iskolák, amelyekben Tilos a szerb himnuszt—magyarul énekelni Különös büntető eljárás íovalitás miatt és értenek, mintha eléneklik szerb keltett a magvar lakosság Között. a olyan tanyai borzongtak lelkében a vádak és fájni kezdett benne a bizonytalanná vált vágy és sajnálkozás: sohase látom meg talán. Ez igy ment sokáig. Néha úgy érezte, hogy a sok fárasztó, ízetlen van között ez a kis Ibolya, ez a kis árny,! ez egy kis fény onnét a messziből- az egyetlen, ami vonzó és kedves. De a bágyadt fásultság úgy gunnyasztott lelkében, mint az este és a tapasztalás elrontotta szája izét. — Egy fiatal lány — gondolta néha. — Ka odamegyek, megcsókolom és az enyém lesz talán . . . Most még fényesség, ismeretlen áprilisi sugár, csak sejtés, alig valóság, olyan hófehér. Ha akarom akarni fogja, amiről azt sem tudja mi . . . Egy kis leány — Ha akarom engedelmes, ha akarja gazember vagyok és ő olyan lesz, mint a többi. Égj szer f'indu't h vzí. de feleuton T set állott Várjunk csak semmi sietség. semmi ostobaság . . . Majd inkább holnap . . Holnap És ott állott az ut közepén, vágyva, magát csititva, fáradtan, szürkén, rettegve az izgalmaktól és egyszer felriadt: öregszem . . . Volt idő, mikor már nem is jutott eszébe, hogy el kellene mennie hozzá. Az élet ekkor káprázatokat küldött rá. Azt hitte okos, komoly ember és csupa józan dolgokat tervezett. Házat akart építeni, bútorokat válogatott. A ház körül kertet akart, egy kis zöld foltot, melyben rózsa nyílik és káposzta terem. Ezt monđet a holnap Ígérte, mely édesen hullámzott előtte, mint holdiényben a tenger. A ma öröme gyér volt most' is. mint a festett ajkú lány szerelme, de a vágya is egyre szegényedett és már csak olyan volt, mint az okos száraz vén kisasszony, ki az élettől csak egy kis kávét akar. Megdöbbent, miko; Észrevette, mennyire megszürkült a haja és a lelke ... Egyszer, hosszú idő múlva. . mielőtt elaludt, megjelent előtte Ibolya, sze-' méhen a régi miérttel és szája szögletében a kis beteg gyik; a bánat. Váratlanul jött keresztül a sötéten és fejecskéje úgy világított, mint egy csillag., — Ibolya — suttogta, félálombari — mikor minden elhagy, te visy'aiösz Ibolya. A lclkcrnet betegre ma. fa az unalom. Közönyöm az élet iránt undorrá változott. Akik körülöttem vannak, halálra gyötörnek, mert az egyik gonosz, a másik ostoba. Én gyáva vagyok és úgy érzem szöknöm kell a mindennaptól valahová ... Az élet rettenetes, Ibolya, — vagy én nem értek hozzá. Csak két ösmeretlcn van, ami még vonz és érdekel: te és a halál. A halálra gondoltam, mikor rám néztél az éjszakából és magamhoz vontam, kutattam ezt a nagy bizonytalanságot, amint régen ártatlan szívvel az aszszonynak nevezett titok szeme mélyén a lelket kutattam. A Halál meg én beszélgettünk ketten, mikor te jöttél. És te most még egyszer lclkembe loptad az élet szavát: hátha. óh az élet, ez a kegyetlen közönyös, mely némán, dermedt mozdulatlanul mered millióm vergődésre, most egyszerre uj szint kapott. A fejecske, a sötétségben lebegve, mintha felelet lenne ezer titokra, ezer kérdésre: hogy miért küzdött, miért dolgozott; hogy miért akart valamit és aztán miért nem akart semmit. — Holnap édesein — suttogta, —- holnap nem leszek ilyen fáradt, nyomorult. Holnap erős leszek, nem ilyen kényelmes tétova. És megtudok mindent. Hogy gondoltál-e rám? Vártál-e az ablakba könyökölve? Siríál-e sokáig utánam és hogy kifrt felejtettél ctg. Hók nap elmondasz mindent Ibolya. És ha vártál volna, ha te lennél az a csuda, aki megmenti a pokolba készülő lelket — még minden szép lehetne. Ha csak egyetlen lenne, aki jó, hű, becsületes, okos, ha te lennél Ibolya, akiben bizni lehet, rnég minden szép lehetne , . . Te lennél az élet, amit érdemes élni, Ibolya., Holnap szivem. Holnap te következel, te vagy az utolsó próba . , < És reggel elindult újra hozzá. Gyorsan lépkedett, a szive vert. A világ idegen volt most előtte, úgy nézett körül, mint az újszülött. Olyan kék a szeme, biztatta magát, és olyan édesen tudott kacagni. Ha mást szeretne is, megbocsátanám ... Ha újra lát, vissza fog térni hozzám. A ház előtt megállók. A szive vert nagyon. Az udvaron két leander állott és egy varrógép és a kis négyszögletes nyilást a ház felett, mint óriás zafir fedte be az ég. Egy sovány nő szürke rékliben csodálkozva nézett rá. Arcán sejtelmes vonalakban látszott a gond, keze hosszú volt és zörgött, mint a csontváz. Feje reszketett és örökké nemet intett. Olyan volt. mintha tagadna mindent, ami öröm, vidám és szép. — Ibolya, — súgta rekedten — li igya ne . , . Ibolya . . . Egymásra néztek. A leandert tneg-< borzongatta a szél és az égre, mint két kiterjesztett szárny, felhő suhant. — Ibolya, súgta az öreg — meghalt Ibolya . . . Egy kicsit álltak, vártak, aztán elfordultak egymástól. Fedetlen fővel támolygott ki a házból. — Meghalt — sírta a lelke. Egy percig a szót kereste, hogy kifejezze, mi múlt el. Mikor az utcára ért, megtalálta. És reményvesztetten, bukdácsolva dadogta: meghalt a holnap.
