Bácsmegyei Napló, 1923. március (24. évfolyam, 77-89. szám)
1923-03-29 / 87. szám
2. oldal. . - BÁCSMEGYEI NAPLÓ ....1923. március 29. Építsük fel a magyar kultúra otthonát! A sznboticai Népkor megkezdte építési akcióját A suboticai Népkör kulturakciőja, amelynek az a célja, hogy hajlékot adjon a magyar kultúrának, a megvalósulás stádiumába jutott. A magyarságnak életérdeke fűződik ahhoz, hogy otthont találjon a magyar szó. a magyar érzés és biztos födél álljon minden magyarul beszélő ember. minden magyar szót és magyar kultúrát terjesztő egyesület rendelkezésére. Akkor, amikor a suboticai Népkör nemes akcióját egy ilyen itthon megteremtésére megindította, az S. H. S. királyság, de különösen Subotica város magyarságának át kell éreznie azt a kötelességet, a mely összességében és egyénenként is. reá hárul. A suboticai Népkör jelenlegi helyiségei nem elegendők ahhoz, hogy a célnak megfeleljen és ezért az egyesület elhatározta, hogy színházterem építésével székházát kibővíti. Az uj épületrészekben színház- és fftnetermet fog berendezni, magyar előadások és magyar összejövetelek céljára. Ennek a tervnek a megvalósulása céljából részjegyzéseket kér az itteni magyarságtól, kamatmentes kölcsön formájában, amely kölcsönt a Népkör évenként történő sorshúzás utján fizeti vissza. A kölcsön tel jes összegét 500.000 dinárra tervezik, amelynek erejéig 5000. 1000, 250 és Í00 dinároS kölcsönkötvényeket adnak ki. A Népkör vezetősége aláírást gyűjtő iveket bocsátott ki. amelyeket mindazok, akik gyűjtéssel támogatni akarják az akciót, dr. Streliczky Dénes ügyvédnél átvehetnek. A gyűjtésen kívül a Népkör épitési bizottsága a kölcsön könnyebb jegyzése végett négy fő kölcsöniegyzési helyet állított fel: 1. Közgazdasági Bank r.-t. Subotica, Alexandrova-ulica. Koncz Ernő pénztárnoknál, 2. a Névkör helyiségében. Kádár Dezső gazdánál, 3. a Bácsmegyei Napló szerkesztősegében, 4. a Hírlap szerkesztőségében. Mindazok, akiket az aláírásgyűjtők nem látogatnának meg, a fenti kölcsönjegyzési helyek valamelyikénél jegyezhetnek. A magyarságnak egyetemes érdeke. hogy mielőbb felépüljön a magyar kultúra csarnoka, amelyet saját erőnkre utalva, saját magunknak kell megteremtenünk. Reszket a rablógyilkos . . . Tóth Imre bünlajstroma — Újabb rablásai és hpásai kerülnek napfényre — Több szembesítést foganatosított még a rendőrség A Halasí-uti rablógyilkos kihallgatását szerdán befejezte a rendőrség. Még nem lehetett Tóth Imrét átadni az ügyészségnek, mert vallomása során egyre több rablása és betörése került napfényre, amelyeknek tisztázása most sok munkát okoz a rendőrségnek. Szükségesnek mutatkozik még néhány újabb szembesítés is. úgy, hogy a rendőrségi eljárás csak néhány nap alatt fejeződ-" hetik be teljesen. Szaporodik a biinlajstrom Tóth Imre kihallgatása során rendszertelenül és ötletszerűen állandóan újabb és uiabb rablásokat és betöréseket ismer be. De mig régebbi rablásainak részleteit egész pontosan elmondja, addig az újabbakra nem akar visszaemlékezni. Mivel pedig a legtöbb rablásról és betörésről maga sem tudja pontosan megmondani, hogy hol követte el, ezért a rendőrségnek szerdán délután olyan irányban is ki kellett terjesztenie a nyomozást, hogy megállapítsák valamennyi károsultat, aho! Tóth Imre rablást vagy lopást követett el. Újabb szembesítések Legtöbb vállalkozását Suboticán és környékén s Topolán Tóth Imre Mernyák József társaságában követte el. aki tizenkilenc rendbeli rablás és betörés vádja miatt már régebben a sombori ügyészség foglya. Most szükségessé vált a rablógyilkosnak a Mernyákkal való szembesítése, akit ezért valószínűleg Suboticára fognak hozni. Mivel Mernyák ügyét a sombori törvényszék fogja tárgyalni, vitássá vált az is. hogy Tóth Imre ügyének a tárgyalása melyik törvényszék illetékességéhez tartozik. Valószínű, hogy a kérdést úgy fogják megoldani, hogy a Halasi-uti rablógyilkosságot a többi ügytől különválasztva a suboticai törvényszék fogja tárgyalni, mig a többi rablás Mernyák ügyével egyesítve Somborban kerül tárgyalásra. Valószínű csütörtökön át fogják kisérni az ügyészségi fogházból a rendőrségre Torkos Sándort és .Jutót is, á rablógyilkossal való szembesítés céljából. Nincs kizárva az sem. hogy ez a szembesítés csak a vizsgálóbíró előtt fog megtörténni. Az újságokból tájékozódott a rablógyilkos A rablógyilkos kihallgatása folyamán mindent beismert ugyan, azonban közben mégis érthetetlen ellentmondásokba keveredett. így különösen a Megyeri-Molnár Mihálynétól elrabolt pénzösszegre vonatkozólag nem akart vallani. Kezdetben állhatatosan azt hangoztatta, hogy csak 1600 dinárt rabolt el, holott kétségtelen volt. hogy Tóth Imre a rablógyilkosság után 4000 dinárt vitt magával. Amikor Vukics rendőrkapitány a kihallgatás során pontos elszámolást követelt a rablógyilkostól. hogy osijeki tartózkodása alatt mire mennyi pénzt költött, kiderült, hogy több mint 3000 dinárt adott ki. Erre bevallotta, hogy csakugyan 4000 dinárt rabolt. Érdekes, hogy osijeki kiadásai között nagy szerepet játszik az újságokra kiadott pénz. mert a rablógyilkos — mint vallomásában elmondta — naponta megvette a lapokat, hogy ezekből tájékozódjék a nyomozás állásáról. Fél a rablógyilkos Tóth Imre az egész kihallgatás során meglehetős nyugodtan viselkedett. Csak kihallgatásának befejeztével vett erőt rajta óriási felelem. Amikor ugyanis Vukics rendőrkapitány befejezte a kérdéseket, levétette Tóth Imre kezéről a bilincseket, hogy a kihailgatási jegyzőkönyvet vele aláírassa. Megkérdezte tőle, hogy van-e még valami mondanivalója. A rablógyilkos ebben a percben halott halvánnyá vált és a veríték egészen elöntötte az arcát. Nyilván azt hitte, hogy ítélethozatal előtt Résztvevő barátok Irta: Baedeker Égi' barátom beszélte: János eljött hozzám, leüit a jobbik ío’ tatomba (mindössze kettő van), rágyújtott a legillatosabb szivaromra (ebből se volt sokkal több, de ő nagyügyesen eltalálta, hogy melyik a finomabb), s aztán ötnegyed óra hosszat lamentáit a borzasztó helyzetéről, a nyomorult életéről, amelyet már nem lehet elviselni, a zaklatásokról, amelyeket tűrnie keli, s a kétségbeeséséről, amelynek már nincs határa. Elpanaszolta, hogy házainak a javítása mily rengeteg összegekbe kegiih s hogy a kormányrendeleteknél fogva, amelyek következetesen a »boldog lakók«-at favorizálják, a házbéíeket csak »igen mérsékelten« lehet emelni, hogy a birtokán maholnap nem Jesz é-rdemcs gazdálkodni, mert az agrárreform egy nagyon szép darabot elvett beiőle. hogy a bankok igen kevés kamatot fizetnek a pénzéért, hogy micsoda kolosszális hadinyereségadót vetettek ki rá, pedig Isten iátja a leikét, nem is keresett a háború alatt ... Es etkesergett, bánatosan, méltatlankodva, jdőnkint dühösen még sokat, — amenyny.it csak ötfcrtáiyóra alatt lehet. Mikor ez az idő eltelt, s az én sze gény $orsüldözött barátom eizokogta •minden bánatát, végre. szóhoz jutottam én is, s ezt mondtam: — iiát mit szóljak én, aki teljesen tfokremcntein. 8 ínuukakéRteleu ićvfit. maholnap nem adhatok enni a családomnak? János fölugrott, s igy kiáltott föl: — Hát ez a részvét? Én ide jövök hozzád, barát a baráthoz, hogy megbeszéljem veled a dolgaimat, résztvevő kebledbe öntsem a keserűségemet, s te akkor nem tudsz egyebet mint panaszkodni? Amikor közlőin veled a szörnyű gondjaimat, akkor azzal akarsz megvigasztalni, hogy te se élsz egészen gondtalanul? óh, Pali. ez nem szép tőled!... Igazán, azt hittem, hogy van szived... Reméltem, hogy nálad részvétre találok .. . De hát most olyan időket élünk, hogy a legjobb barátainkban se bizhatunk, s mindennap gazdagabbak leszünk egv csalódással . . . Haragosan ment el tőlem, s amint hallom: fünek-fának elmondta, mennyire csalódott bennem, mily szívtelen vagyok, s hogy igazán nem gondolt volna ilyen önzőnek, mert az iskolában, ahová együtt jártunk, elég jó fiú voltam, aki mindig segítettem neki az írásbeli dolgozatokban, de most —- úgy látszik — az uj idők rossz szelleme engem is megrontott . . . Egy helyen pedig, amint visszamondták nekem, igy nyilatkozott rólam: — Még ő beszél! Még ő mer panaszkodni a rossz időkre, akinek nem kell hadinyereségadót fizetni! * Pár nappal ez eset után én látogattam meg egy másik barátomat, nem ülte« a legjobb karosszékbe, g aera gyulái! és annyira félt. hogy percekig beszélni sem tudott. Mikor azután végre aláírta a jegyzőkönyvet, meg lehetett állapítani, hogy Tóth Imrének feltűnően jó az írása, aminthogy bizonyosfoku intelligenciát nem lehet tőle elvitatni. A rablógyilkoson azonban megvannak a terheltség kétségtelen nyomai is. A rendőrség igyekszik a nyomozást mielőbb befejezni, hogy Tóth Imrét már hoinap átadhassa az ügyészségnek. Stiooes Rómában A francia közvélemény idegessége híven visszatükröződik azokban a hírlapi cikkekben, amelyek Stinnes római utazását tárgyalják. Megállapítandó, hogy a nem hivatalos körökben, a remény és az aggodalom sajátságos keveréke észlelhető, mert egyfelől reményeket fűznek a Franciaország sulyos adó- és újjáépítési terhein enyhítő német fizetésekhez, másfelől aggodalommal néznek a hatalmak együttes, tehát Franciaországra bizonyos erkölcsi nyomás alatt végbemenő rendezése elé, a mely nem teljesítené a francia nemzetnek a jóvátételt kérdés végleges szabályozásához fűződő várakozásokat. Hivatalos körökben meg vannak győződve arról, hogy a jelen pillanatban a nemzetközi helyzetben nem várható valamilyen lényegesebb változás. Kizártnak tartják, hogy Stinnes hivatalos olasz részről más tanácsot és útmutatást kaphatott, mint azt. hogy tolmácsolja a német birodalmi kormánynak, terjesszen közvetlenül Belgium és Franciaország elé újabb megfelelő jóvátétel! javaslatot. Abban is kételkednek, hogy Olaszország és Belgium között külön megegyezés jönne létre. Hivatalos francia helyen az a meggyőződés, hogy Anglia semmiféle olyan lépést nem tesz, amely Franciaországot arra indíthatná, hogy hasonlót hasonlóval viszonozzon. Ez nyilvánvaló célzás arra, hogy még nem dőlt el a keleti kérdés rendezésének ügye és ennél Franciaország megfizethet Angliának azért a magatartásért, amelyet a brit kormány a jóvátételi kérdésben Franciaország érdekei ellenére tanúsítana. A francia aggodalmaknak megvan az alapjuk, mert egy újabb római toltam rá a Iegfeudálisabb szivarjára, s néhány szóval feltártam előtte prekárius helyzetem s elmondtam, hogy a magam s családom élelmiszerrel való ellátása végett kénytelen vagyok apránkint mindent eladogatni, s hogy tegnap például eladtam az egyetlen — és igazán gyönyörű perzsa szőnyegemet, szegény feleségemnek a büszkeségét, amelyet nászajándékul kapott a keresztanyjától, valódi műtárgy, amelynek múzeumban lett volna a méltó helye ... De el keüett adnom, mert hát más segélyforrásunk már nem igen volt, és élni — vagy legalább vegetálni — csak kell az embernek! A barátom érdeklődéssel kérdezte, hogy mennyiért adtam el? Közöltem vele, hogy tizenötezer dinárt kaptam érte, s bár ebből az őszszegből négv-öt hónapig meg iuJunk élni, mégis nagyon busülunk, hogy a ránk nézve kegyeletes emléktárgytól meg kellett válnunk. Pista fölugrott és lelkesedéssel kiáltotta: — Tizenötezer dinár! Hatvanezer korona! Nagyszerű ár! Egész vagyon! Gratulálok! Szivemből gratulálok! Melegen szorongatta a kezemet és folytatta: — Hindenhez szerencse kell . . . Nekem nincsenek ilyen chance-aim ... Az igaz, hogy sohasem tartoztam azok közé. akiket kényesztet a szerencse . . . Kérlek aiássan, én eladtam most négy hónapja Szentkatolnát, a kisebbik birtokomat nyolc millió koronáért. Ha tnég várok, tizenkettőt kapok érte. Négy millió a tiszta veszteségem ... De hát szerencse kell mindenhez, és nekem nincs . . , Neked van, nem irigylem tőled, s kívánom, hogy ezután is legyen. De ha ilyeneket hall az ember, mégis csak eltűnődik, hogy milyen istenaszszony ez a Fortuna ... Az egyiknek minden sikerül, a másiknak semmi . . . Ez az »egyik« persze én voltam. A »másik« pedig, akinek semmf se sikerül. elmélázott, visszapillantott négy hónapra a múltba, amikor oly potom pénzért vesztegette el a kisebbik birtokát, s keserű mosollyal gyászolta az elvesztett milliókat. De aztán elsimult az arca, a mosolya nyájasabb lett. s alti uizmusának egy rohamában, baráti érzésének egy meleg föllobbanásában még egyszer lelkesen gratulált, hogy a szőnyegemért olyan »mesés« árat kaptam. Megköszöntem a szerencsekivánatát, mély sajnálatomat jelentettem neki, hogy a birtokán annyit vesztett, s búcsút vettem tőle. Amikor elváltunk, ez volt az uto^ó két szava: — Szerencsés ember! S hallom, mindenütt ezzel a két szóval jellemez engem. Mindenütt elmondja, milyen nagyértéküek most az ingóságok. különösen a szőnyegek, és legkivált a perzsák, s hogy én az enyémet nagy ügyességgel horribilis áron ráiőcsöltem egy hadigazdagra. S hogy vannak emberek, akik burokban születtek (nem a hadigazdag, hanem én), . . . Míg ő szegény . . . Csendes részvétet kérünk!
